A baleseti étrend után az olajszakma új növekedésére lehet szükség

* A majoroknak 2020 után is szükségük van projektvezetékre

olajszakmáknak

* A BP korai mozgatója a skála felkutatásában, majd visszavonulásában

* Az alacsony hozamú területeken elért növekedés keresése - befektető

* A majoroknak óvatosnak kell lenniük a Shell néhány korábbi főnökével szemben

Írta: Alex Lawler és Dmitrij Zhdannikov

LONDON, május 7. (Reuters) - Lehet, hogy a globális olajipari nagyvállalatok összeomlási étrendje túl messzire megy.

Legalábbis kevés kritikus gondolja ezt úgy, hogy az eszközértékesítés átfogó programjai és a befektetési tervek kivágása hosszabb távú kárt okozna.

A magasabb megtérülést követelő befektetők szorgalmazzák, hogy az ágazat karcsúsító rendszere több mint egy évtizedes kiterjedt kereslet után a méretarány keresése miatt aggasztó - állítják egyes olajvezetők és bankárok.

Azt mondják, hogy új jövedelemteremtés szükséges egy új évtizedre, a ciklus csak néhány évvel a növekedés felé fordulhat vissza.

"Nehéz lesz növekedni, hacsak nem költünk némi pénzt megaprojektekre" - mondta egy olajipari őrnagy vezetője, aki nem volt hajlandó azonosítani. "A szakokon kívül senki sem tud megaprojekteket csinálni - de a hangsúly most a kivitelezésen lesz."

Az ilyen projektek mind a vállalatok jövője szempontjából fontosak, mondta egy nyugdíjas felsővezető, mind a tágabb világ.

"Kár lenne, ha elhalasztanák a nagyobb projekteket" - mondta Mark Moody-Stuart, aki 1998 és 2001 között a Shell elnöke volt. "Képesek erre, és a világnak ellátási szempontból nagy projektekre van szüksége."

A szuper nagy projektek jelentik a legfőbb bűnösöket a legtöbb olajipari nagyvállalat által végrehajtott zsugorodó modelleknél látványos kudarcok, késések és költségtúllépések után Kazahsztánban, Ausztráliában és Katarban.

Sok részvényes nehezen tudta lenyelni azt a tényt, hogy az 50 milliárd dolláros kazah Kashagan projekt a tavalyi év óta technikai hibák miatt nem tudott szivattyúzni nyersolajat, és azt hitte, hogy már csaknem 10 évvel késik.

Az ilyen befektetések 40 milliárd dollár negatív cash flow-t eredményeztek 2013-ban a BP, a Royal Dutch Shell, a Total, az Eni és a Statoil olajolaj-társaságok számára - a befektetési elemzők számításai szerint osztalék és visszavásárlás szerepelt.

Késedelem és költségtúllépés ellenére azonban a szuper nagy projektek a következő öt évben több mint 35 milliárd dollár nettó cash flow-t fognak szállítani ugyanazoknak a vállalatoknak.

"Olyan időszakban vagyunk, amikor ők (szakosok) gyűjtik a nagy capex utolsó ciklusának gyümölcseit. De ez nem lesz elég a modell fenntartásához, mondjuk 2020-ig és azt követően is" - mondja egy vezető bankár a Wall Street-i bank az olajszakmákra szakosodott.

"Úgy gondolom, hogy két-három évvel az úton a nagyvállalatok elkezdik feltenni maguknak a kérdést, hogy meddig tartható fenn a zsugorodó capex modellje" - tette hozzá.

A Moody-Stuart megkérdőjelezi a kiforrott kőolaj- és gázmezőknek a főbb vállalatok általi értékesítésének okát is.

"Látom, van néhány eszköz, amellyel valószínűleg rendelkeznie kell a tőke összpontosítása érdekében, de óvatos lennék, ha eladnám azokat a területeket, amelyek végső felépülését valószínűleg a technológia növelheti" - mondta.

KIMENET ÉS FINOMÍTÓ SZEREPEK

A Reuters számításai szerint az Exxon Mobil (BP) nyilvánosságra hozatala alapján a globális nagyvállalatok olaj- és folyadéktermelése az elmúlt évtizedben több mint 17 százalékkal, napi 9,5 millió hordóra (bpd) esett, ami a globális kibocsátás valamivel több mint 10 százaléka. Shell, Total, Chevron és Eni.

E vállalatok finomítási kapacitása az elmúlt évtizedben 16 százalékkal, mintegy 15 millió bpd-ra csökkent.

A ciklusokban hajlamos iparban a legújabb szupernagy korszak 1998-ban indult, amikor a BP 100 milliárd dolláros akvizícióba kezdett és felvásárolta az amerikai rivális Amoco Corp.-t, később felvette az Atlantic Richfield-et és Oroszországban terjeszkedett.

"Az egész valóban az 1990-es évek végén kezdődött, amikor mindenki méretarányt keresett, és megpróbált elég nagyra nőni ahhoz, hogy nagy projekteket engedhessen meg magának" - mondta a BP elnöke, Carl-Henric Svanberg a múlt havi éves részvényesi gyűlésen.

"Aztán sok embert - köztük a részvényeseket - elkezdtünk látni, hogy vajon mi a hozam?

- És mikor jön a megtérülés?

Az 1990-es évek végén a BP másképp látta a dolgokat, és a gondolkodás mértéke kulcsfontosságú a jövőbeni sikerhez.

"A legjobb befektetési lehetőségek egyre inkább azoknak a vállalatoknak adódnak, amelyek nagyságrendűek és pénzügyi erővel képesek vállalni azokat a nagyszabású projekteket, amelyek valóban jellegzetes megtérülést kínálnak" - mondta John Browne, az ügyvezető igazgató az Amoco főnökével, Larry Fullerrel nyilatkozva, amikor a pár bejelentette az egyesülést.

A BP most fordított sebességgel kezdi meg az utat, és összesen 50 milliárd dollárnyi eszközt adott el a Mexikói-öbölben a 2010-es Macondo olajszivárgás után, amelyből a vállalat még mindig lábadozik.

A társaság piaci értéke most 156 milliárd dollár, szemben a 2009 végi 181 milliárd dollárral, amikor a Brent nyersolaj hordónkénti ára 80 dollár alatt volt, szemben a ma meghaladó 100 dollárral.

A Rival Shell szintén zsugorodó stratégiát követ, bár kevésbé szélsőséges, mint a BP, és 15 milliárd dollárnyi eszköz eladását tervezi 2014-ben. Összesen Franciaország 7 százalékkal, 24 milliárd dollárra fékezi tőkekiadásait.

"A BP a szükségből költözött először Macondo után; A Shell növekedési célja túl sok tőkét eredményezett a nem produktív területeken" - mondta Ivor Pether, a BP és a Shell részvényeit birtokló Royal London Asset Management alapkezelője.

"Nagyon nagy vállalatok számára nem csak a nagyobb projektekbe történő befektetés kérdése a versenyképes növekedési ütem fenntartása érdekében, hanem az értékelési folyamat minősége is kritikus. Az igazgatóság gyakran túl későn kapcsolódott be a folyamatba, hogy megváltoztassa az eredményt."

Az amerikai versenytársak, amelyek történelmileg jobb hozammal rendelkeznek, mint az európai riválisok, szintén nem fogadták el a zsugorodási stratégiát ugyanolyan mértékben, mint a BP.

Például a Chevron Corp részvényei 3,5 százalékkal csökkentek január 31-én, amikor a vállalat azt mondta, hogy a következő néhány évben évente nagyjából 40 milliárd dollár kiadást tervez folytatni.

Az Exxon, az ágazat legnagyobb vállalata és a megtérülés szempontjából sztárfellépője 2014-ben azt tervezi, hogy 6 százalékkal, 39,8 milliárd dollárra csökkenti a tőkekiadásokat.

Rex Tillerson vezérigazgató a múlt év növekedési kudarcainak kezelésével elismerte, hogy "érvényes kérdés", hogy a szupernagyok túl nagyok-e a termelésük növekedéséhez.

Ivor Pether alapkezelő elmondta: "A nagyok tudják, hogy nem keresnek elég magas megtérülést befektetett tőkéjükről - alacsonyabb hozamot hoznak olajjal, 100 dollárral, mint akkor, amikor 30 vagy 40 dollár volt.

"Ez aligha volt eredményes megtérülés ennyi befektetésnél."

A Statoil vezérigazgatója, Helge Lund számára azonban a megtérülés javításának kulcsa nem a növekedés és az összehúzódás ciklusában rejlik, hanem az ellátási láncok egyszerűsítésében, valamint az anyag- és adómegtakarításban: "Meg kell vitatnunk. A fejlesztés költségeit" - mondta.

- Nem használhatjuk a régi recepteket. (Peg Mackey londoni és Gwladys Fouche oslói beszámolója; szerkesztés: Alastair Macdonald)