COVID-19 vers: Kinyílik-e valaha az ajtó?

Az utak üresek, a tömeg túl kicsi,

És a kinti életnek nyoma sincs, egyáltalán nincs.

Minden ember be van zárva a házába,

És a napos játszótér most komornak tűnik.

Miért néz ki most ilyen elhagyatottan széles világunk?

Milyen buta kérdés, még a kisgyermek is megkapja a választ.

Mert ott van egy szörnyeteg,

Ettől még a pokolba is lélegezhet.

Óvatosabb, mint a sejtjeink, de hatalmas járványt okoz,

Ha bejut a testedbe, pusztítást okozhat.

A köhögés vagy a tüsszögés olyan, mint a magánrepülőgépe,

És a tüdejére nézve ez fenyegetést jelent.

Mi, akik mindig csoportosan beszélgetünk és vacsorázunk,

Most inkább maradjon távol,

És maszkkal a szánkon,

Szent otthon azonnal.

Már senki sem jár iskolába,

Egy gyermek sem játszik a parkban,

Senki sem nyitja ki az ajtót,

Élelmiszerbolt vagy raktár kivételével.

Kuncogni és játszani szoktunk

Hintáinkon és csúszkán,

Most ketrecben vagyunk otthonunkban,

Amint Corona kint játszik.

Megszántam a babáimat, csapdába esve a polcokon,

Most már tényleg nem tudom miért,

Ami engem illet, kiváltság

Napjainkban még sütkérezni is.

Mi, akik társas állatok vagyunk,

Most rettegjen az ajtó harangjától.

Sajnos azt mondják nekünk, hogy lássunk,

Minden látogató, mint nemkívánatos vírus.

Mikor lehetünk igazán szabadok?

Mikor tudjuk kinyújtani a fejünket?

Mikor érkezik a hajnal?

Gyerünk, várjuk meg azt a napot.

Indulekha Agnihotram, VII, A jövő gyerekiskolája, Haidarábád, Telangana