Mozgásszervi kulcs

A leggyorsabb mozgásszervi betekintési motor

itthon
Belépés
Regisztráció
Kategóriák
- MANUÁLIS terapeuta
- MUSKULOSZKELETI ORVOS
- ORTOPÉDIAI
- FIZIKAI GYÓGYSZER ÉS REHABILITÁCIÓ
- REUMATOLÓGIA
- SPORTGYÓGYSZER
Ról ről
Arany tagság
Kapcsolatba lépni

Menü

Absztrakt

A csípőízületi osteoarthritis (OA, más néven degeneratív ízületi betegség) a csípőízület gyakori fájdalom- és fogyatékosság-forrása. A klasszikus tünet az ágyéki fájdalom, de a tünetek eloszlása változhat, beleértve a fájdalmat a mediális térd felé, valamint a fenék fájdalmat. A merevség és a csökkent mozgástartomány gyakori. A fizikai vizsga általában antalgikus járást, mozgáshiány tartományt és pozitív Patrick-tesztet (más néven FABER-teszt) tár fel. A funkcionális korlátok közé tartozik a gyaloglás, a futás, a lépcsőmászás és a mindennapi élet tevékenységeinek csökkent képessége. A diagnosztikai vizsgálatok elsősorban sima röntgenfelvételeket tartalmaznak, de magukban foglalhatnak mágneses rezonancia képalkotást vagy számítógépes tomográfiát is kiválasztott betegeknél. A kezelés többtényezős, beleértve a fogyást, az orális fájdalomcsillapítókat, a fizikoterápiát (vagy más edzésprogramokat), a nád használatát az ellenoldali kézben és az Unloader Hip merevítő használatát. Az intervenciós kezelések magukban foglalhatják a helyi injekciókat (gyakran képirányítással fluoroszkópia vagy ultrahang alkalmazásával). A műtéti kezelés magában foglalhatja a teljes csípőízületi műtétet.

Kulcsszavak

Csípő degeneratív ízületi betegség

Degeneratív csípőízület

ICD-10 kódok

M16.10
Egyoldalú primer osteoarthritis, nem meghatározott csípő

M16.11
Egyoldali primer osteoarthritis, jobb csípő

M16.12
Egyoldalú primer osteoarthritis, bal csípő

M16.7
Másodlagos egyoldalú osteoarthritis, csípő

M16.50
Posztraumás osteoarthritis, nem meghatározott csípő

M16.51
Posztraumás osteoarthritis, jobb csípő

M16.52
Posztraumás osteoarthritis, bal csípő

Meghatározás

A csípőízületi osteoarthritis (OA, más néven degeneratív ízületi betegség) a csípőízület leggyakoribb kóros állapota. A csípőízület (femoroacetabularis ízület) egy gömbölyű ízület, amelynek combcsont feje az acetabulum és a labrum által alkotott konkávban helyezkedik el. Ez az anatómiai elrendezés lehetővé teszi a mozgásokat több síkban, beleértve a hajlítást, a meghosszabbítást, az összeadást, az elrablást, a belső és a külső forgást. Jelentős mechanikai erők (a testtömeg három-nyolcszorosa) fejtik ki a csípőízületet olyan súlytűrő tevékenységek során, mint a gyaloglás, a futás, az ugrás és az emelés. További stresszeket jelentenek a szabadidős tevékenységek (pl. Sportolás közbeni ütések és esések) és súlyos traumák (pl. Gépjármű-ütközések). A csípő trauma jelentősen összefügg az egyoldalú, de nem bilaterális csípő OA-val, míg az elhízás a bilaterális, de nem egyoldalú csípő OA-val. A munkahelyi nehéz emelés és a gyakori lépcsőzés mászni látszik a csípő OA kockázatát.

2490, 55 és 74 év közötti egyén vizsgálatában a csípő OA prevalenciája 3,1% volt; A csípő OA esetek 58% -a egyoldalú és 42% -a kétoldalú volt. A csípő OA előfordulása a fehér populációban körülbelül 3-6%, de ezzel szemben sokkal alacsonyabb az ázsiai, a fekete és a kelet-indiai populációkban. A csípő OA-ban szenvedő betegeknél a teljes csípőprotézis kétszer gyakoribb a nőknél. A csípő OA néha olyan felnőtteknél tapasztalható, akik fiatalabbak, mint általában várták, és ez a tendencia valószínűleg folytatódik a megnövekedett elhízási arányok miatt.

Tünetek

Fizikális vizsgálat

Az antalgikus járást egy sántítás jellemzi, amelynek csökkent egy végtag állási ideje a fájdalmas végtagon, az kontralaterális végtag rövidített lépéshossza és megnövekedett kettős támasztási idő.

A szövetek tapintása a nagyobb trochanterikus régió, a proximális iliotibialis szalagok, a sacroiliacus ízületek, a farizmok, a mögöttes piriformis és az obturator internus izmok, valamint az ischialis bursae körül a csípőízületen kívül más fájdalomgenerátorokat tárhatnak fel.

A csípőöv gyenge izmainak oka lehet fájdalom vagy használhatatlanság, de a radiculopathia és a neuropathia is szóba jöhet. A csípőrabló gyengesége Trendelenburg járással nyilvánulhat meg. Csípő OA esetén az alsó végtagok neurológiai vizsgálatának fennmaradó része normális (pl. Izomfeszültség reflexek és érzékszervi tesztek).

Az ujjak vizsgálatakor a hipertrófiás degeneratív változások (exostózisok), például a disztális interphalangealis ízületek Heberden-csomópontjai, a csípő OA független kockázati tényezői. Jelenlétük így növeli a hasonló megállapítások valószínűségét a csípőízületnél.

Funkcionális korlátozások

A csípő OA-ban szenvedő betegek gyakran funkcionális korlátokról számolnak be a súlyt viselő tevékenységekben, például a gyaloglásban, a futásban és a lépcsőzésben. A mozgáskorlátozások csípőtartománya nehézségeket okozhat olyan tevékenységeknél, mint a zokni és cipő fel- vagy levetkőzése, a padlóról való ruházat felvétele, valamint az autóba való be- és leszállás. A csípő fájdalma és gyengesége szükségessé teheti a felső végtagok használatát egy székből. A gondos előzmények felidézhetik azokat a foglalkozási, rekreációs és egyéb funkcionális tevékenységeket, amelyeknél a páciens csökkent vagy megszűnt a csípő OA miatt.

Diagnosztikai tanulmányok

A sima röntgenfelvétel a csípő OA elsődleges diagnosztikai vizsgálata (55.2. Ábra). A radiográfiai csípő OA leletek súlyossága a minimális ízületi tér (MJS) alapján kategorizálható, amely a femorális fejszél és az acetabuláris él közötti röntgenfelvétel legrövidebb távolságaként határozható meg. Az MJS-t négy közös térméréssel (mediális, laterális, felső és axiális) határozzuk meg. A Croft MJS fokozatai 0 (MJS> 2,5 mm), 1 (MJS> 1,5 mm és ≤ 2,5 mm) és 2 (MJS ≤ 1,5 mm). Az MJS előrejelzi a csípőfájdalmat, szorosan kapcsolódik a csípő OA egyéb radiográfiai jellemzőihez, és magas az értékelők közötti megbízhatósága. Alternatív megoldásként a csípő OA Kellgren-Lawrence osztályozási rendszere 0 és 5 közötti skála, amely nemcsak az ízületi tér szűkülését veszi figyelembe, hanem három további tényezőt is: az osteophyták jelenlétét, a subchondralis sclerosisot és a subchondralis cisztákat. Mind az MJS, mind a Kellgren-Lawrence fokozat összefügg a csípő OA klinikai tüneteivel.

A csípő OA diagnosztizálásához általában nincs szükség mágneses rezonancia képalkotásra, de jobb, mint a radiográfia vagy a csontvizsgálat, ha a differenciáldiagnózis magában foglalja az avascularis nekrózist vagy a csípő labralis szakadását. A csípőízület artrográfiája általában szintén felesleges a csípő OA diagnosztizálásához, de segíthet meghatározni a labralis könnyeket. A diagnosztizáló mozgásszervi ultrahang segíthet a csípő OA korai felismerésében, néha kimutathatja a csont és a porc károsodásának durva bizonyítékát, felismerheti a kapcsolódó szinovitist és egyidejűleg észlelheti az iliopsoas bursitist. A csípőfájdalom, amelyet enyhítenek a helyi érzéstelenítő intraartikuláris diagnosztikai injekciójával (pl. Ultrahanggal vagy fluoroszkópos útmutatással), segíthet megerősíteni, hogy a beteg tünetei a csípőízületből származnak, és jó műtéti eredményt jósolnak az ízület pótlásával. Azoknál a betegeknél, akik képvezérelt érzéstelenítő injekcióval nem tudnak megfelelő enyhülést elérni, alternatív patológiás folyamatai vannak a gerincnél (61%) vagy a térdnél (16%).

Elektrodiagnosztikai vizsgálatokat kell fontolóra venni, ha a differenciáldiagnózis lumbosacralis radiculopathiát vagy perifériás idegbetegséget tartalmaz.

Intraartikuláris

Csípő labralis (porc) szakadás

Csípőízületi fertőzés

Gyulladásos arthropathia, például rheumatoid arthritis

Extra-Articularis

Trochanterikus fájdalom szindróma

Iliotibiális sávos tendinitis/tendinosis

Piriformis myofascialis fájdalom

Csattanó csípő szindróma

Izom vagy ín ágyék törzs

Kezelés

A kezdeti

Az OA-ban szenvedő betegeket tájékoztatni kell diagnózisukról, prognózisukról és a rendelkezésre álló kezelésekről. A betegeket arra ösztönzik, hogy vállaljanak aktív szerepet az OA kezelésében és az eredmények maximalizálásában.

A súlycsökkenés fontos lehet, mert a testtömeg független kockázati tényező a csípő OA kialakulásában és progressziójában, bár ez a kapcsolat kevésbé egyértelműen megállapítható a csípőnél, mint a térdnél. A súlycsökkenés a csípő OA kezelésére szintén kevésbé egyértelmű, mint a térd OA esetén. A csípőízület erői nagyjából a beteg testtömegének három-ötszörösét jelentik az ambuláció során, a testtömeg pedig akár nyolcszorosát a kocogás során. A testtömeg túlzott mértékű elvesztése jelentősen csökkentheti az alsó végtagok közös erőit, az OA progresszióját és a kapcsolódó tüneteket. A csípő és a térd OA nem farmakológiai magkezelésére vonatkozó európai liga reumavédelmi ajánlásai a következő állítást tartalmazzák: „… nem áll rendelkezésre bizonyíték, amely alátámasztaná a súlycsökkenés hatását csípő OA-ban szenvedő betegeknél.” E publikáció óta még mindig kevés klinikai vizsgálati bizonyíték van a csípő OA súlycsökkenésére a térd OA-hoz képest.

Az OA kezelésére kiválasztott kezdeti gyógyszer az acetaminofen, napi 1000 mg maximális dózisban, a májműködési zavar jelenlététől vagy hiányától függően. Bár az OA-t elsősorban nem gyulladásos ízületi gyulladásnak tekintik (legalábbis a korai szakaszban), a nem szteroid gyulladáscsökkentők felírása az acetaminofen mellett további fájdalomcsillapító előnyt jelenthet. A diagnosztizáló mozgásszervi ultrahang gyakorlati módot kínál a klinikus számára a gyulladás jeleinek gyors felmérésére, és ezáltal befolyásolhatja a gyógyszerek kiválasztását. Megfelelően kiválasztott betegeknél tramadol vagy hagyományosabb opioid fájdalomcsillapítók is alkalmazhatók fájdalomcsillapításra és a kapcsolódó funkcionális előnyökre.

A glükózamin és kondroitin-kiegészítők áttekintése arra a következtetésre jutott, hogy általában biztonságosak, de nincs "meggyőző információ", amely alátámasztaná az OA kezelésének hatékonyságát.

Rehabilitáció

Az American College of Rheumatology irányelvei a csípő és a térd OA orvosi kezelésére a testmozgást javasolják a kezelés fontos elemének. Ezek az irányelvek olyan mozgásprogramot javasolnak, amely a mozgás tartományából, az izmok erősítéséből és az aerob kondicionálásból áll gyaloglás vagy vízi terápia segítségével. Az alsó végtagi OA vízalapú gyakorlása rövid távon és 1 éven belül csökkenti a fájdalmat és növeli a funkciót.

A nyújtó programok foglalkozhatnak a csípő OA-ban szenvedő betegek mozgáskorlátozásaival, amelyek súlyosságuk, kiterjesztésük, belső rotációjuk, elrablásuk, külső rotációjuk, addukciójuk és hajlításuk sorrendjében találhatók. A rugalmassági programok gyakran azzal kezdődnek, hogy a betegek finoman mozgatják ízületeiket a rendelkezésre álló mozgástartományon keresztül (a mozgástartás fenntartása érdekében), majd előrelépnek az elveszett mozgástartomány visszanyeréséig. A megfelelő nyújtást legalább 30 másodpercig fenn kell tartani, elkerülve a hirtelen, rángatózó vagy ballisztikus nyújtást, amely valószínűleg súlyosbítja az OA-t.

Bár a klasszikus tanítás szerint az OA-ra általában izomerősítést kell előírni, ez a csípő OA esetében nem bizonyított meggyőzően. Az izomerősítő programoknak a csípő mozgásának minden síkjára ki kell terjedniük. Az OA-betegek statikus erősítő gyakorlatokkal kezdhetik az ízületi mozgások minimalizálását, amelyek súlyosbíthatják az OA tüneteit. Végül a dinamikus gyakorlatok beépítése maximalizálja az erőt és a funkciót. Az izomerősítés jótékony hatásainak bizonyítékai kiterjedtebbek és meggyőzőbbek a térd OA esetében. Pontosabban, bár van néhány bizonyíték arra, hogy a testmozgás kicsi vagy mérsékelt fájdalomcsökkentést és funkcionális javulást kínál a csípő OA-ban, ennek a bizonyítéknak az ereje kisebb, mint a térd OA.

A csípő OA-ban szenvedő betegek gyakran dekonszidálódnak, ami az aerob gyakorlatok szerepére utal. Mivel az OA különösen az időseket érinti, különösen fontos a szív- és érrendszeri vagy egyéb óvintézkedések szűrése az edzésprogram megkezdése előtt. Sok csípő OA-ban szenvedő betegnek nehezen tolerálható a nagy hatású aerobik, például a kocogás és a lépcsőzés, ezért olyan tevékenységek, mint például a kerékpározás (esetleg a beteg tüneteitől függően magas üléses vagy fekvő kerékpár használata) és a vízi gyakorlatok helyettesíthetők . Fontos ösztönözni a testmozgás folyamatos betartását. Egy metaanalízis azt találta, hogy amikor a csípő- vagy térdízületi OA-ban szenvedő betegek gyógytornászoktól kaptak „emlékeztető ülést”, jobban betartották terápiás edzésprogramjaikat.

Kevés klinikai tudományos bizonyíték támasztja alá a csípő OA passzív módozatait (például krioterápia, hőterápia, transzkután elektromos idegstimuláció), bár elméletileg megkönnyíthetik az aktív terápiás program jobb toleranciáját. Az európai multispecialitás szakértői testület nemrégiben készült szakirodalmi áttekintése arra a következtetésre jutott, hogy a csípő OA-ban masszázs, terápiás ultrahang, elektroterápia, elektromágneses mező és alacsony szintű lézeres terápia nem ajánlható.

A csípő OA fájdalma csökkenthető az vessző használatával az ellenoldali kézben, feltehetően a súlypont középre tolásával az érintett csípőtől. A bilaterális csípő OA esetén a nád ellentétesen alkalmazható a súlyosan érintett csípővel. A cipőemelés kijavíthatja a csípőízület térének szűkülete vagy a combfej jobb vándorlása által okozott lábhossz-eltérést az acetabulumban.

A mindennapi élet tevékenységeinek foglalkozási terápiás értékelése azonosíthatja a kézi tevékenységekkel járó nehézségeket (pl. A kéz OA miatt) és a cipő fel- és leöltözésével kapcsolatos nehézségeket (a csípő korlátozott mozgástartománya miatt). Az alkalmazkodó felszerelések (pl. Harisnyanadrágok, zokniharisnyák, hosszú fogantyúval ellátott cipőkürtök, rugalmas cipőfűzők) segíthetnek maximalizálni az önállóságot a tartós testi fogyatékosságok ellenére.

Eljárások

A csípő OA nem sebészeti beavatkozásai elsősorban kortikoszteroidokkal vagy viszkoszupplementumokkal végzett intraartikuláris injekciókat tartalmaznak.

Kortikoszteroid injekciók

A csípőízület injekciója fluoroszkópos irányítással az 55.3 .