Fogyás, nem aerob testmozgás, javítja a tüdő működését idősebb elhízott férfiaknál

Döntésszerkesztő: William B. Ershler, MD

Christopher J. Womack, Dixie L. Harris, Leslie I. Katzel, James M. Hagberg, Eugene R. Bleecker, Andrew P. Goldberg, Fogyás, nem aerob testmozgás, javítja a tüdőfunkciót idősebb elhízott férfiaknál, A gerontológiai folyóiratok: A sorozat, 55. évfolyam, 8. szám, 2000. augusztus 1., M453 – M457 oldal, https://doi.org/10.1093/gerona/55.8.M453

Absztrakt

Háttér. Megvizsgáltuk a testsúlycsökkenés (WL) vagy az aerob testgyakorlás (AEX) pulmonalis működésére gyakorolt hatását középkorú és idősebb (46–80 éves) elhízott, mozgásszegény férfiaknál, hogy meghatározzuk a testsúly csökkenésének és a kardiorespirációs fitnesz növekedésének tüdőfunkció.

Mód. Az alanyokat véletlenszerűen osztották be a WL-be (⁠

Eredmények. A WL-t kitöltő 35 alany 11% -kal, a testzsír százalék 21% -kal csökkent (p ⁠

Az öregedés a tüdőfunkció csökkenésével jár (1) (2). Az elhízás a statikus tüdőmennyiség változásával is jár. Az elhízott alanyok alacsonyabb kilégzési tartalék térfogattal (3) (4), funkcionális maradvány térfogattal (3) (4), a teljes tüdő kapacitással (TLC) (4) és a szénmonoxid (DLCO) diffúziós képességével rendelkeznek (4) az életkorhoz képest. megfelelt normális alanyoknak. Ezenkívül a hasi zsíreloszlás független kapcsolatban áll a középkorú férfiak csökkent erőltetett vitális kapacitásával (FVC) és egy másodperc alatt kényszerített kilégzési térfogatával (FEV1) (5) (6). Ezért a testzsír növekedése és a maximális oxigénfelvétel (V.O2max) csökkenése az életkor előidézésével az öregedésnek tulajdonítható néhány változással járhat.

A testzsír-százalék (7) és a hasi testzsír (8) (9) növekedése és az V.O2max (10) (11) csökkenése az életkor növekedésével jár. A rendszeres aerob testmozgás (AEX) javítja az V.O2max értéket idősebb egyéneknél (12) (13), bár nem ismert, hogy ez befolyásolja-e a tüdő működését is. A különféle műtéti eljárásokkal előidézett súlycsökkenés (WL) javítja a tüdő működését (4). Nem ismert azonban, hogy a testtömeg csökkentése hipokalorikus táplálkozási beavatkozás alkalmazásával javítja-e a tüdő működését idősebb, közepesen elhízott személyeknél. Feltételeztük, hogy az öregedéssel járó tüdőfunkciók némelyikének oka az V.O2max csökkenése és/vagy a testzsír növekedése, nem pedig pusztán a biológiai öregedési folyamatok miatt. Így lehetséges, hogy az AEX vagy a WL ellensúlyozhatja a tüdőfunkció életkorral összefüggő csökkenését az elhízott, ülő, idősebb férfiaknál. Jelen tanulmány a WL és az AEX független hatásait kívánta meghatározni a pulmonalis működésre közepesen elhízott, egészséges, nemdohányzó, ülő, középkorú és idősebb egészséges férfiaknál.

Mód

Tantárgyfelvétel, szűrés és kiválasztás

Ezt a tanulmányt a Marylandi Egyetem és a Johns Hopkins, a Bayview Medical Center Humántudományi Intézményi Felülvizsgálati Testülete hagyta jóvá. Valamennyi alany a részvétel előtt megalapozott beleegyezést adott. Egészséges, nemdohányzó, mozgásszegény, elhízott (az ideális testtömeg 120–160% -a) 46–80 éves férfi önkéntesek (⁠

Összesen 170 férfi alanyot randomizáltak: WL, AEX vagy súlymegőrző kontrollra. Egyenlőtlen randomizálást hajtottak végre, amelyben az alanyok 85% -át randomizálták bármelyik WL-re (⁠

Tanulmányi protokoll

Test felépítés

A testtömeg-indexet (BMI) úgy számították ki, hogy az ember súlyát kilogrammban elosztották a négyzetmagasság méterben. A testzsír-eloszlás indexeként a derékbőséget és a derék-csípő arányt (WHR) használtuk, amelyet a minimális hasi kerület és a maximális gluteális protuberancia kerületének és a kerületnek a hányadosa osztva. A testsűrűséget az alapvonalon és a beavatkozás után hidrosztatikus méréssel határoztuk meg. A testzsírszázalékot a maradék tüdőtérfogat (17) és a zsírtömeg (18) korrekciója után számoltuk ki. A zsírmentes tömeget (FFM) a testtömeg és a zsírtömeg levonásával számoltuk.

V.O2max mérése

Az V.O2max-ot minden alanyban egy korábban módosított Balke-protokoll alkalmazásával mértük (19). Az osztályzatot 2 percenként emelték akarati kimerülésig. Valamennyi V.O2max teszt megfelelt a következő három kritérium közül legalább kettőnek: (i) a pulzus a maximális testmozgásnál meghaladta az életkorral beállított maximális pulzus (220 éves kor) 95% -át; (ii) a légzéscsere aránya> 1,10; és (iii) az oxigénfelvétel terén fennsíkot értek el az 1. táblázat V.O2 változásának alapján. A kiinduláskor az életkor fordítottan korrelált az FVC-vel, a TLC-vel, a FEV1-vel (05. o.) A középkorú (45–60 év) és az idősebb (> 60 év) alanyok között.

A kiindulási fizikai jellemzőket, a statikus tüdőtérfogatokat és a tüdőfunkciókat a 2. táblázat 3. táblázat 4. táblázat foglalja össze. Nem volt különbség az életkorban (60 ± 7, 60 ± 8 és 56 ± 10 a WL, AEX és C esetében), a testzsír százalékban (30,1 ± 4,0, 30,4 ± 5,0 és 29,4 ± 5,8% a WL, AEX, illetve C), vagy bármely más változó a csoportok között. A WL szignifikánsan 11% -kal, a testzsírszázalék 21% -kal, a derék kerülete 8% -kal, a WHR 2% -kal és az FFM 3% -kal csökkentette a testtömeget (p 2. táblázat). Az AEX jelentősen, 14% -kal növelte a V.O2max értéket (p 3. táblázat), és az FVC változása korrelált a testtömeg változásával (⁠

Vita

Fiatalabb és idősebb betegeknél egyaránt az elhízás károsítja a tüdő működését. E tanulmány eredményei és korábbi jelentésünk (14) megerősítik, hogy az FRC csökken az enyhe vagy közepesen elhízott középkorú és idősebb férfiak esetében. A testsúlycsökkentés különféle módszereinek a tüdőfunkcióra gyakorolt hatását több korábbi tanulmányban is megvizsgálták. Morbid elhízott betegeknél a gasztroplasztika javította az RV, TLC, FRC, FEV1 és FVC értékeket (4). Ezzel szemben a súlygyarapodás a FEV1 és az FVC csökkenését eredményezi (20). Képtelenségünk kimutatni a FEV1 különbségeit annak oka lehet, hogy a súlycsökkenés kisebb mértékű, mint Thomas és munkatársai által jelentett átlagos 34,2 kg-os gasztroplasztika utáni fogyás (4). Ezenkívül a Wise és munkatársai (20) által jelentett súlygyarapodás utáni FEV1 csökkenést a dohányzásról való leszokásban részt vevő dohányosoknál tapasztalták, összehasonlítva a jelen tanulmányban értékelt nemdohányzó csoporttal. Ezért a populációban és a súlycsökkenés nagyságában mutatkozó különbségek a dinamikus pulmonáris funkció változásának hiányát okozhatják ebben a tanulmányban.

A tanulmány eredményei azt mutatják, hogy a WL, de nem az V.O2max növekedése, javítja a statikus tüdőmennyiséget, de nem dinamikus tüdőfunkciót ezeknél a közepesen elhízott férfiaknál. Ez arra utal, hogy az elhízás megelőzése módosítja a tüdőfunkció változását, amely a testzsír százalék növekedésével jár. Mivel az öregedés gyakran a mozgásszegény életmódhoz és az elhízáshoz kapcsolódik, az életkorral összefüggő légzési funkciók változásainak egy részét a testösszetétel változása okozhatja. Így a pulmonális funkció állítólagos, életkorral összefüggő csökkenése a WL által módosítható lehet, és nem kizárólag az elsődleges öregedési folyamatoknak köszönhető.

Ez az első tanulmány, amelyben megvizsgálták a WL és az AEX független hatásait a pulmonalis működésre egészséges, középkorú és idősebb, közepesen elhízott, ülő férfiaknál. A kiválasztott alanyok jelentős kardiovaszkuláris és tüdőbetegségektől mentesek, nem dohányoztak, és nem kaptak gyógyszereket ezekre a betegségekre. Ez lehetővé tette számunkra, hogy értékeljük a súlycsökkenés és a testmozgás pulmonalis működésre gyakorolt hatását, függetlenül a kardiopulmonáris betegségtől, a cigarettázástól és egyéb társbetegségektől. Ezenkívül az alanyok testmozgási szokásai és súlya egy hónapig stabilizálódott a vizsgálati periódus előtt és után, annak biztosítása érdekében, hogy a pulmonális funkció változása a megfelelő beavatkozások eredménye legyen. Annak ellenére, hogy az AEX csoportban az alanyok súlystabilak voltak, a testmozgás független hatásainak értékelésére szolgált, a testedzési programban való részvétel nagyobb súlycsökkenést eredményezhet, mint amiről az AEX csoportban beszámoltunk, és ezért elhízott egyéneknél potenciálisan befolyásolhatja a statikus tüdőmennyiséget. A testmozgás okozta súlycsökkenés még nagyobb lehet a gyakoribb előírásokkal járó gyakorlati előírásoknál, esetleg a statikus tüdőmennyiség markánsabb változását váltja ki.

Ez a tanulmány, valamint korábbi eredményeink (14) összefüggést mutatnak a tüdőfunkció, valamint az életkor és az V.O2max között (1. táblázat). Alfaro és munkatársai (21) eredményei azt sugallják, hogy a krónikus obstruktív tüdőbetegségben (COPD) szenvedő betegek FVC és FEV1 javulása a testmozgás rehabilitációs programja után következik be. Mivel az öregedés mind a tüdőfunkció (1) (2) (14), mind az V.O2max (10) (11) csökkenésével jár, feltételeztük, hogy az AEX csoportba tartozó betegek a V változásával párhuzamosan javítják a pulmonális funkciókat .O2max. A pulmonalis működés azonban nem javult az AEX csoportban, ami arra utal, hogy az aerob fitnesz növelése nem növeli a pulmonális funkciót egészséges, középkorú és idősebb, közepesen elhízott férfiaknál, akik nem dohányoznak vagy COPD-ben szenvednek.

Úgy tűnik, az öregedés közvetlen hatással van a pulmonalis működésre, a mérsékelt elhízástól függetlenül. A tüdőfunkció csökkenése az életkorral a légzőizom erejének csökkenésével (22), a borda merevségének növekedésével (22) és a tüdő rugalmasságának csökkenésével magyarázható (23). A mért pulmonáris funkcióváltozók közül csak az FRC és az RV volt alacsonyabb a kiinduláskor az életkorral előre jelzett szintekhez képest (3. táblázat). A tüdő dinamikus működése normális volt. Egy korábbi tanulmányban hasonló százalékos csökkenést mutattunk ki az életkorral előre jelzett FRC-re ennél a populációnál, és szignifikáns összefüggést mutattunk az FRC és a testzsír-százalék között, de nem az életkor között (14). Ebben a tanulmányban a WL szignifikánsan növelte az FRC-t az életkor által előre jelzett értékek csaknem 100% -áig, anélkül, hogy a dinamikus pulmonáris funkció megváltozott volna. Ez azt sugallja, hogy elhízott idősebb férfiaknál a WL kompenzálja a funkcionális maradék kapacitás változását, a légzésfunkció statikus mérését, amelyet nem látszik befolyásolni az öregedés.

Az elhízás kialakulásával az alveolusok és a légutak korlátozottá válnak, aminek következtében csökken a szellőztetés/perfúzió aránya, és ezt követően csökken az artériás PO2 (23). Az elhízás az elhízás-hipoventilációs szindrómához is társul, amely növeli a PCO2-t és csökkenti a PO2-t, ami hozzájárulhat a jobb oldali szívelégtelenséghez (23). A WL-ben bekövetkezett FRC-növekedés arra utal, hogy a kis légutak összehúzódása a függő tüdőegységekben még a WL-beavatkozást megelőzően észlelt mérsékelt mértékű elhízás mellett is előfordul. Bár a PO2 nem változott, az a megállapításunk, hogy az FRC a WL-vel együtt növekszik, fontos lehet a mérsékelt és súlyos elhízással küzdő egyének számára. Amikor az FRC csökken, a perifériás légutak (tüdőegységek) összeomlása következik be, ami vaszkuláris tolatáshoz, CO2 visszatartáshoz és az artériás PO2 csökkenéséhez vezet (23). Így a statikus tüdőmennyiség növekedése, mint a jelen tanulmányban, potenciális klinikai előnyökkel járhat az elhízáshoz és az öregedéshez társuló kardiopulmonáris betegség esetén. A jelen tanulmány eredményeit azonban nem lehet extrapolálni sem krónikus tüdőbetegségben szenvedő betegekre, sem elhízott nőkre, mert a jelen vizsgálatban csak egészséges elhízott férfiakat.

Összefoglalva, ezek a megállapítások azt mutatják, hogy a statikus tüdőmennyiség súlycsökkenéssel javul, de középkorú és idősebb, közepesen elhízott, ülő férfiakban aerob testmozgással nem. Ez arra utal, hogy a súlycsökkenés pozitív hatással van a légzésfunkcióra, de nem az idősebb elhízott férfiaknál a dinamikus tüdőfunkció mértékére. Tehát ezek a megállapítások azt mutatják, hogy az öregedésnek tulajdonított tüdőfunkció néhány változása az elhízás következménye, és elhízott férfiaknál potenciálisan módosítható.