GRADSKY kontra EGYESÜLT ÁLLAMOK

342 F.2d 147 (1965)

Norman GRADSKY, George Levine, Howard W. Meadors, Gertrude Hogue, B. J. Gradsky, Robert B. Roberts, Alfred Schiff, Robert Grene, Leonard L. Glaser és E. E. Gibbons, Appellants, kontra Amerikai Egyesült Államok, Appellee.

Az Egyesült Államok Fellebbviteli Bírósága ötödik körútja. https://leagle.com/images/logo.png

A próbákat elutasították 1965. április 9-én.

Az ügyben megjelenő ügyvéd (ek)

Milton E. Grusmark, Miami Beach, Fla., A fellebbező Leon Gradsky számára.

Thomas F. Call, Hugh W. Darling, Los Angeles, Cal., A. Allen Saunders, New York City, Sam E. Murrell, Jr., Orlando, Fla., Max Lurie, Larry J. Hoffman, Fuller Warren, Verne L. Freeland, E. David Rosen, Miami, Fla., A fellebbezők számára.

Mahlon M. Frankhauser, Asst. Igazgató, SEC, Washington, D. C., Arnold D. Levine, Special Asst. U. S. Atty., Tampa, Fla., William A. Meadows, Jr., U. S. Atty. (J. Michael Gottesman, Atty., Securities and Exchange Commission, Washington, D. C., ügyvéd), appellee számára.

A TUTTLE előtt főbíró, JONES, körzeti bíró és GROOMS körzeti bíró.

TUTTLE, főbíró:

Tíz kódvádló fellebbezést nyújtott be az esküdtszék tárgyalásán elkövetett ítéleteiből az 1933. évi értékpapír-törvény csalásellenes rendelkezéseinek megsértése miatt. 77q. Bekezdés a) pontja és a Mail Fraud Statute, 18 U.S.C.A. 1341. §, és e törvények megsértésére való összeesküvés, 18 U.S.C.A. 371. §. A vádirat olyan rendszert vádolt, amely alapján a vádlottak eladták a Credit Finance Corporation nyilvános kötvényeit, amelyeknek 12%, később pedig 8% kamatot kellett volna visszatéríteniük. Ezt a kamatot állítólag a C.F.C.

gépjárműkölcsönök és ingatlanügyletek. Az állítólagos rendszer szerint a C.F.C. mögött álló megbízók a befektetők számára képviselt jövedelemtermelő terv végrehajtása helyett és a befektetők pénzeszközeit saját maguk számára terelték, és tették is.

A tíz vádlott közül Norman Gradsky, Robert Grene és Leonard Glaser nem kérdőjelezi meg a velük szemben támasztott bizonyítékok elégségességét. Arra a következtetésre jutunk, hogy nincs lényeges kérdés, hogy elegendő bizonyíték van-e a bűnösség megalapozásához Mrs. BJ Gradsky-val, Norman Gradsky feleségével és George Levine-vel, aki 1960 júliusában vette át a vállalat irányítását. továbbra is kérdéses a bizonyítékok elégségessége a másik öt vádlott eseteinek az esküdtszékhez történő benyújtásához, valamint az állítólagos tévedésekről az elsőfokú bíróság döntéseiben, amelyekkel az alábbiakban foglalkozunk.

Gertrude Hogue a fellebbezéssel kapcsolatos minden vitát elvetett, kivéve, hogy nem volt elegendő bizonyíték a rendszerhez való kötődéshez, vagy hamis állítások, amelyek igazolták volna, hogy az elsőfokú bíróság benyújtotta az ügyét az esküdtszékhez. Vonzó ügyet vet fel, mert bár alelnöknek nevezték ki, nyilvánvaló, hogy a műveletből csak annyiban profitált, hogy szerény fizetést kapott, kis bónuszokkal. Kénytelenek vagyunk arra a következtetésre jutni, hogy a fellebbezést, amelyet ezen okok alapján megtehetett, megfelelően címezték az esküdtszéknek, és továbbra is az elsőfokú bírósághoz fordulhatnak a büntetés csökkentésére irányuló indítványban a 35. szabály szerint, F.R.Cr.P. Arra a következtetésre jutunk, hogy itt nem érvényesülhet a nyilvántartás egyértelmű bizonyítékai alapján, amelyek igazolják az esküdtszék megállapítását, hogy Mrs. Hogue maga is eladta a csaló cég bankjegyeit, és ezzel többször is félreméltán képviselte a szervezet jellegét és pénzügyi helyzetét. Vannak bizonyítékok, amelyek alapján az esküdtszék megállapíthatta, hogy tudta, hogy állításai hamisak, és hogy a társaság pénzügyi kimutatásának másolatát vizsgálathoz benyújtva a csaláshoz nyújtott segítséget nyújtotta.

A Bíróság ezért arra a következtetésre jutott, hogy elegendő bizonyíték állt rendelkezésre a fellebbezőkkel kapcsolatban ahhoz, hogy az esküdtszék megalapozott kétséget kizáróan meg tudja állapítani, hogy bűnösek voltak-e egyes vádakban.

A fellebbezők többsége itt az elsőfokú bíróság felelősségének nyelvével kapcsolatban támasztja a legerősebb hibát, amely szerintük az elsőfokú bíróság észrevételeinek felel meg az alperesek tanúi álláspontjának elmulasztásával kapcsolatban. A megtámadott utasítás, amely ellen nem emeltek kifogást a tárgyalás ellen, a következõ:

"Most kötelességem elmondani, hogy az ügyben említett vádiratnak nincs semmiféle bizonyítéka * * * Nincs bizonyító ereje. Amikor bizonyító erőt mondok, bizonyításra gondolok." Az egyetlen tanúvallomás, amelyet figyelembe fog venni, a tanúk ajkairól a Bíróság felügyelete alatt vagy okirati bizonyítékokkal adott vallomás legyen, és semmi más. "A vádirat pusztán hivatalos vád. A nagy esküdtszék csak az egyik oldalát hallgatta meg. A nagy esküdtszék visszajuttatta a vádiratot, és a nagy esküdtszék természetesen arra gondolt, hacsak nincs rá válasz * * * Fel kellene tenni őket tárgyalásukon * * * és hacsak nem válaszolnak, el kell ítélni őket. "És ez tehát nem a bizonyíték, mint bármilyen bizonyító erő."

A fellebbezők a Perez kontra Egyesült Államok, 5 Cir., 1961, 297 F.2d 12 hivatkozással támaszkodnak azon állításuk alátámasztására, miszerint ez a vád előítéletes hibának minősül. A Perez-ügy itt nem megfelelő. A kormány ott támaszkodott a vélelem alapszabályára, a 21 U.S.C.A. 176a. § (1), amely valójában törvényi vélelmet adott a marihuána birtoklásának bűnösségéhez, az alperes magyarázatának hiányában. Ebben az esetben az elsőfokú bíróság a bizonyítási terhet és az ártatlanság vélelmét megfelelően felszámolta az esküdtszékkel, de az esküdtszék visszatért a tárgyalóterembe és kérte, hogy olvassák el a kódex vonatkozó részeit. A bíróság elolvasta a fent említett szakaszt, amely után mind a kormány-, mind a védelmi tanácsosok azt kérte a bíróságtól, hogy az ilyen magyarázat más tanúkon keresztül is eljöjjön, és hogy a vádlottaknak maguk sem kötelesek állást foglalni. A bíró nem volt hajlandó ebből a szempontból vádat emelni, mi pedig megfordultunk azzal az indokkal, hogy ez előítéletes hiba volt.

Itt egészen más a helyzet. Először is, a hivatkozás arra, hogy a nagy zsűri szerint valóban ártalmatlan. A bíró azon erőfeszítéseinek része volt, hogy elmondja az esküdtszéknek, hogy az a tény, hogy a nagy esküdtszék megtette a vádat, és úgy gondolta, hogy a vádlottak bűnösek, hacsak nem adnak valamilyen választ a vádra, valóban nem tekinthető az esküdtszéknek, mivel bármi bizonyító erővel bír. Valójában a vádlottak valóban válaszoltak a vádiratra, amikor beismerték bűnösségüket. A vádban semmi nem utal arra, hogy a vádlottak kötelesek lennének maguk is tanúval állást foglalni. Ha volt ilyen következmény, a Bíróság későbbi vádjával teljesen megválaszolták, és kifejezetten kimondta:

"A törvény olyan, hogy a vádlottnak * * * a szövetségi bíróság vádlottjának nem kell állást foglalnia a tanúval szemben. Nem kell semmit tennie. Tehát maga a tény, hogy nincsenek vallomások a vádlottak ezt nem indokolják hátrányos következtetések levonásával. "Éppen ellenkezőleg, jogaikban voltak, amikor nem tettek tanúvallomást az ügyben. "Tehát nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy a vádlottak vagy bármelyikük nem tett vallomást az ügyben."

A Perez-ügyben kijelentettük, hogy amikor az elsőfokú bíróság felszámolta a vélelem törvényét, az elsőfokú bíróság feladata volt, hogy megismételje vagy ismételten felhívja az esküdteket egy olyan vádra, mint amire ebben az esetben ténylegesen sor került. Arra a következtetésre jutunk, hogy nincs érdeme annak az állításnak, miszerint az elsőfokú bíróság vagy a kormány tanácsosa bármilyen módon hátrányosan érintené a vádlottak

az alperesek saját nevükben tett vallomásának elmulasztására való hivatkozással.

A második fontos kritika, amelyet az elsőfokú bíróság a tárgyalás magatartásával kapcsolatban fogalmaz meg, azzal jár, hogy a tárgyalási teremből hiányzik a Biztonsági Garancia Vállalat nevű vállalat nyilvántartásainak tárgyalása során a társaság, amelynek B. J. Gradsky asszony átruházta a C. F. C. összes állományát. Nyilvánvaló, hogy ezek a feljegyzések a tárgyalás időtartamának nagy részében a kormány birtokában voltak Orlandóban, a tárgyalás helyén, de később egy postai felügyelő máshová vitte őket a rendeltetésszerű használat érdekében. Egyesült Államok. A rendelkezésünkre bocsátott jegyzőkönyvből nem derül ki, hogy az egyik vádlott védője kifejezetten e nyilvántartások előállítása érdekében mozgott-e, és hogy az ilyen indítványt az elsőfokú bíróság előtt megkötötték-e. 2

Mindenesetre nem bizonyított, hogy e nyilvántartások hiánya bármilyen módon hátrányosan érintené a fellebbezőket. A kormányszakértő, Callahan könyvelő, akinek összefoglalói és diagramjai a C.F.C. pénzügyeiről a kormány legbeszédesebb bizonyítékai közé tartoztak, kijelentette, hogy nem támaszkodik S.G.C. összefoglalóinak elkészítésekor. Nem vitatott, hogy a C.F.C. bíróság előtt voltak, és a fellebbezők számára ellenőrzés és keresztkérdés céljából rendelkezésre álltak. Úgy gondoljuk, hogy ilyen körülmények között az Egyesült Államok kontra Consolidated Laundries Corp., 2 Cir., 1961, 291 F.2d 563 ügy nem támasztja alá a fellebbezők ezzel kapcsolatos érvelését. Az összefoglalók természetesen elfogadhatóak voltak. Lásd: Greenhill kontra Egyesült Államok, 5 Cir., 298 F.2d 405, cert. tagadva, 371 USA 830, 83 S.Ct. 25, 9 L. Ed. 2d 67 (1962).

A tévedés további vádja az elsőfokú bíróság további kényszerítő megtámadásának megtagadására vonatkozik az esküdt, Mrs. Lewis válaszai fényében. Esetén voir dire, ez a hölgy, aki még soha nem volt esküdt, a tanácsos kérdésére válaszul jelezte, hogy szerinte mindkét félnek bizonyítékokkal kell előállnia. Amikor azonban az ügyvéd felhívta a figyelmét arra, hogy a vádlottaknak nem kell "egyetlen szót szólniuk ebben az esetben", Mrs. Lewis azt mondta: "Ó! Értem." Ezután a tanácsadó megkérdezte tőle: "Megértette, hogy a kormányt terheli az ügyük megállapítása?" És válaszolt: "Ó. Igen, értem, mire gondolsz." A tanácsadó kérdésére válaszolva: "Akkor az a véleménye, hogy mindkét félnek bizonyítékokkal kell szolgálnia ebben a büntetőügyben?" Azt válaszolta: "Nos, azt hittem, ez az eljárás. Soha nem szolgáltam." A kérdésre így válaszolt: "Van egy szilárd meggyőződése a fejében, hogy ügyfelemnek, Mr. Meadorsnak bizonyítékokkal kell szolgálnia ebben az esetben, ha bírósági eljárás alatt áll?" Azt válaszolta: - Azt hiszem. Ezt követően a bíróság közbelépett és kijelentette: "Nem tud ezekről a dolgokról".

Ha ezek a tanácsok megfelelő kérdései voltak, amelyeket a voir dire, amiben komolyan kételkedünk, ettől a leendő esküdttől csak annyit váltottak ki, hogy nem ismerte azokat a törvényi szabályokat, amelyek tekintetében az elsőfokú bíróság később az esküdtszéket vádolja. Az ügyvéd erőfeszítései a néma maradás jogára való nevelésére nyilvánvalóan nem voltak sikeresek abban az időben, amikor a tanács a kényszerítő kihívás teljesítésére tett indítványt. Nincs arra utaló jel, hogy Mrs. Lewis nem értette és nem követte teljes mértékben az elsőfokú bíróság későbbi utasításait, amikor elérkezett a törvényre való felkészülés ideje.

Arra a következtetésre jutunk, hogy nincs értelme annak az állításnak, miszerint az esküdtnek nem volt tudomása az ártatlanság vélelméről és arról, hogy a tárgyalás megkezdése előtt nem kell tanúskodnia, további kényszerítő kihívások megkövetelésére van szükség. Ezenfelül úgy tűnik, hogy nincs bizonyíték az alperesek közötti összeférhetetlenségre, nem állíthatjuk, hogy az elsőfokú bíróság mérlegelési jogkörrel élt volna vissza, ha nem lépte túl a tíz kötelező érvényű

a büntetőeljárás szövetségi szabályainak 24. szabálya b) pontjának megtámadására vonatkozó szabály.

A fellebbezők azzal érveltek, hogy nem alapozták meg a megfelelő alapot a C. F. C. könyveinek a Federal Shop Book Rule, a U.S. 1732. §. Bár az egyes bejegyzések hitelesítését és az őket befogadó személyek azonosítását nem mutatták be, a vállalat különböző alkalmazottai tanúskodtak arról, hogy a szóban forgó bejegyzéseket és nyilvántartásokat a C.F.C. üzleti. Úgy tűnik, hogy ennek az alapszabálynak az üzleti nyilvántartás igazolásának megkönnyítésére vonatkozó követelményei itt teljes mértékben teljesültek. A kritikák olyanok voltak, amelyekkel inkább a bizonyítékok súlya, mintsem azok elfogadhatósága miatt lehetne vitatkozni. Lásd: Carroll kontra Egyesült Államok, 9 Cir., 1963, 326 F.2d 72, és Taylor kontra Egyesült Államok, 5 Cir., 96 F.2d 16.

Ez az eset öt hétig tartott, hogy megpróbálja. Mint jelezték, tíz vádlott volt. A vádiratnak tíz vádpontja volt. Ilyen helyzetben elkerülhetetlen, hogy az alperesek mindegyike, amikor az esküdtszék elítélte, fellebbezéssel arra törekszik, hogy megfordítsa azt az elméletet, miszerint a tárgyalás során bebizonyított bizonyos bizonyítékok egy másik vádlottat közvetlenül érintenek, nem tett említést a most panaszkodókról. Jellemző erre a fellebbezők annyi állítása, hogy nem kellene őket kötni a könyvek hamisságához, mivel semmi közük a könyvek vezetéséhez. Például a fellebbező Roberts azt mondja: "Mindazonáltal vitathatatlanok voltak a bizonyítékok arról, hogy Roberts nem tett bejegyzéseket ezekben, vagy bármilyen kapcsolatban vagy ismerettel rendelkeztek ezekről. A törvény jól megalapozott, hogy az ilyen könyveket és nyilvántartásokat csak azokkal a vállalati irodákkal lehet megengedni, amelyek hozzáféréssel és ellenőrzéssel rendelkeznek, aki uralta és irányította a vállalatot, vagy ha a bejegyzéseket elvégezték vagy felügyelték. Az ilyen könyvek és nyilvántartások nem minősülnek illetékes bizonyítéknak pusztán azért, mert kapcsolatban áll egy céggel. "

Természetesen az a törvény, hogy az ilyen könyvek és nyilvántartások nem képeznek illetékes bizonyítékot az egyik ellen pusztán azért, mert kapcsolatban áll a céggel, de Robertsnek nem ilyen volt a helyzete. Először a vállalat alelnöke volt; másodszor kijelentette az áldozatoknak, hogy az áldozatok által kölcsönzött pénzeszközök "biztosítottak", és elmondta az áldozatoknak, hogy a cég egy nagy bevásárlóközponttal rendelkezik, amely rengeteg pénzt keres; azt is elmondta, hogy a társaság pénzeszközeit gépjárműpapírokba és ingatlanokba fektették, és "szinte mindenre, amire pénzt lehet fordítani". Amikor egy résztvevő vállalja, hogy rábeszéli a befektetőt, hogy adja át neki a pénzét, ahogy Roberts tette, és az ügylet megkötése érdekében hamis állításokat tesz, amelyek érintik a vállalat eszközeit, és így képviseletet tesz a bemutatottakkal kapcsolatban a könyvek alapján az esküdtszék szabadon levonhatja azt a következtetést, hogy ő felel a cég könyveiért és nyilvántartásáért, mintha ő tette volna meg azokat.

Ez az ábra csupán egyike a fellebbezők itt felhozott számos állításának, amelyekben teljes tévhit képezi az egyént a teljes művelettel szembeni felelősségét, miután az esküdtszék megállapítja, hogy a program résztvevője.

Alaposan megvizsgáltuk a hibakiosztások mindegyikét, amelyek nagyrészt a vád megfelelő elemeinek megadásában vagy megtagadásában, valamint az egyes vádlottakkal szembeni bizonyítékok befogadásában elkövetett állítólagos hibákból álltak, és megállapítottuk, hogy legtöbbjük a vádlottak megbecsülésének ezen hiányán alapul hogy az esküdtszék milyen mértékben következtethet a rendszerben való részvételre, az összeesküvésben való részvételre és a közös összeesküvők cselekedeteiért való felelősségre. Arra a következtetésre jutunk, hogy a fellebbezők tisztességes eljárásban részesültek. Képes tanácsok képviselték őket. Az a tény, hogy a rendszer és az összeesküvés, amelyet az esküdtszék megállapította, hogy a befektető közönség áldozatául esett, összetett és érintett volt, önmagában nem engedhető meg, hogy meghiúsítsa a tárgyalást, ahol bármilyen apró hiba vagy következetlenség bekúszhat vannak,

mivel itt találjuk őket, a vádlottak sérelme nélkül. Lásd: Greenhill kontra Egyesült Államok, 5 Cir., 298 F.2d 405.

Fentebb megállapítottuk, hogy elegendő bizonyíték áll rendelkezésre ahhoz, hogy az esküdtszék elé terjesszék a fellebbezők, Gibbons, Schiff, Roberts és Meadors bűnösségének kérdését néhány vád vonatkozásában. Mindazonáltal figyelmesen elolvastuk a vádlottakra vonatkozó vallomást, és arra a következtetésre jutottunk, hogy mindkettőjük esetében, akinek a fellebbezése még folyamatban van, Gibbons, Schiff és Roberts, olyan rövid időre, és az általuk ténylegesen tett nyilatkozatok száma annyira korlátozott volt, hogy arra a következtetésre jutunk, hogy mivel nekik sem voltak tulajdonosi érdekeltségeik ezekben a vállalkozásokban, nem volt elegendő bizonyíték arra, hogy az esküdtszék bűnösnek találjon minden kétséget kizáróan. azokhoz a számlákhoz, amelyek azzal vádolták őket, hogy érdemi bűncselekményekben vettek részt abban az időben, amikor ténylegesen nem a CFC alkalmazásában álltak.

A nyilvántartás egyértelmű, hogy Schiff a C.F.C. alkalmazottja volt. legfeljebb 1960 júliusának második felétől az év szeptember végéig. Ezért arra a következtetésre jutunk, hogy el kell hagyni az egy, a három, a négy, az öt, a hat és a hét számítását. Roberts a C.F.C. részmunkaidős alkalmazottja volt. 1959. augusztus és 1960. április között. Ezért arra a következtetésre jutunk, hogy az egy, a második, a négy, az öt, a hét és a kilenc megszámlálását meg kell győzni. Gibbons körülbelül két hónapig - 1959. december végétől 1960. február végéig - volt a vállalat alkalmazottja. Ezért az első, második, három, négy, öt, hét, nyolc és kilenc meggyőződése, kiürült és félretette.

Teljes mértékben elismerjük azt az alapelvet, amelyet a Bíróság a Sherwood kontra Egyesült Államok, 5 Cir., 300 F.2d 603. sz. Ügyben állított, hogy mindazokra, akik bűnözői szándékkal, akár csak kissé is csatlakoznak az alaprendszerhez, a törvény vonatkozik. Lásd: Kaplan kontra Egyesült Államok, 2 Cir., 18 F.2d 939, de az itt felhozott érdemi számlálások tekintetében elegendő bizonyítéknak kell lennie a külön vádlottak szándékáról, hogy részt vegyenek a rendszerben, és az előrelépés érdekében tett cselekményekről. indokolja a külön vádak zsűri elé terjesztését.

Itt nem találunk elegendő bizonyítékot a három megnevezett fellebbezővel szembeni vád benyújtására, amelyet most úgy ítéltünk meg, hogy el kell hagyni.

Az ítéleteket a fellebbezők mindegyike megerősíti Roberts, Schiff és Gibbons kivételével. A Roberts elleni ítéletet megerősítik a három, hat, nyolc és tíz grófra kiszabott büntetések. Az első, második, négy, öt, hetedik és kilenc számú Roberts elleni büntetést hatályon kívül helyezik.

A Schiff elleni ítéletet megerősítik a kettőre, nyolcra, kilencre és tízre kiszabott büntetések. Az első, harmadik, négy, öt, hat és hetedik számú Schiff elleni büntetéseket hatályon kívül helyezik.

A Gibbons elleni ítéletet megerősítik a hat és tíz pontra kiszabott büntetések. Az első, kettő, három, négy, öt, hét, nyolc és kilenc számít Gibbons elleni ítéletét hatályon kívül helyezik.

Az ügyet további eljárás lefolytatására utalják, amely nem ellentétes ezzel a véleménnyel és ítélettel.