Hamupipőke, egy kis káosz, királynő és vidék, szeress engem, mint te, lovagolj, Futuro Beach és még sok más - áttekintés

Cate Blanchett gonosz mesterkurzust ad a jelenetek lopásában, Alan Rickman korabeli romantikája nem gyullad ki, John Boorman pedig megint nosztalgiázik a Queen and Country-ban

A lányok valóban arról álmodoznak, hogy léteznek Hamupipőke (Disney, U)? Kicsit nedves mosogatórongy, szelíden elfogadja mostoha családjának bántalmazását, mielőtt passzívan várna egy herceget, aki csak a cipőmérete alapján emlékezhet rá. Kenneth Branagh elbűvölő, habosított, élőszereplős Disney-ébresztése nem sokat tesz Cinders feldobására; ez Cate Blanchett királyi gonosz mostohaanyja, akit inkább megismerne. A Joan Crawford eleganciájú, elegánsan viselt Blanchett egyedül kényszerítővé teszi ezt a frissítést. A passzív-agresszív letiltással végzett pusztítóan önellátó módja állandó kacér öröm, de az elkeseredett elkeseredés és a függetlenség sérülékeny érzése, amelyet az eljárás alá von, többé teszi, mint egy szokásos mese-gorgon. A filmet érdemes megnézni kellemes élvezetei és friperjei miatt - túlméretezett romantikával büszkélkedhet, a látványtervnek pedig megfelel -, de Blanchett hűvösebb, kegyetlenebb karaktertanulmánya miatt.

Elterelően illatos: nézd meg az A Little Chaos előzetesét

A Hamupipőke egy meglehetősen rendetlen hét címet viseli a marshmallowy kényelmi nézetekért, bár Alan Rickman elárasztott és metsző jelmezdráma Egy kis káosz (Lionsgate, 12) talán könnyebben nézhető, mint amennyit érdemes. Részletesen a bármit, amit tehetek, megtehetem a jobb romantikát a sparringos tájépítészek - Matthias Schoenaerts palotakertmestere és Kate Winslet fürge, pátriárkát tönkretevő új bérlete között - XIV Lajos Versailles-ban az eredményül kapott film elterelően illatos de minden olyan kócos és lényegtelen, mint a címe, vezetői között kissé hervadó kémia.

John Boorman-ban több rózsás örökség van Királynő és Ország (Artificial Eye, 15), az 1987-es Remény és dicsőség megkésett, nem is olyan jó folytatása, amely mindazonáltal megőrzi elődje ambling, Jammie Dodger varázsának mértékét. Az év 1952, a koreai háború dúl, és Bill Rowan, Boorman gyermekkori énjének vékonyan burkolt jellemzése, fiatal katonává nőtte ki magát a katonai bázisa körül; családja nyugodt és sokat folytat, mint korábban. Kisebb események filmje, melegen felidézve és vázlatosan dramatizálva.

Jammie Dodger varázsa: nézze meg a Queen and Country előzetest

Két hasonlóan kukoricás film jobbat érdemel, mint egyenesen DVD-sorsuk. Szeress úgy, mint te (Aláírás, 12.) - borzalmasan újrakezdő; premierje Velencében volt, Jackie & Ryan néven - két küzdelmes country zenész (akit valószínűleg, de győztesen Katherine Heigl és Ben Barnes játszott) romantikájával egy ismerős dallapot követ, de Ami Canaan Mann rendező (Michael lánya) ad neki komoly szívföldelés. Helen Hunt előadóművészként enyhén gyűrött őszintesége eközben kiegyensúlyozza írói-rendezői furcsább ösztöneit a zűrzavaros, zseniális Lovagol (Lionsgate, 15), Hunt főszereplésével A-típusú New York-i szereplőként, akinek fiával fennálló problémás kapcsolata a kaliforniai szörfös.

A város-tenger odüsszea erősebb érzelmi bonyodalmakat okoz a hét legerősebb arthouse-kiadásában, Karim Aïnouz brazil rendező elragadtatottan érzék-vezérelt Futuro strand (Peccadillo, 15). A homoszexuális kapcsolat apályának és áramlásának ábrázolása, amikor az idilli dél-amerikai partvidékről Berlin városi hűvösségére tolódik, Aïnouz mesemondása elbűvölően kíméletes, számtalan irizáló képpel és fejet kitöltő szonikával számolva a nagyrészt kifejezhetetlen karakterek érzéseit.

Carol Morley A bukás (Metrodome, 15) a megfoghatatlan drámához hasonlóan elvont megközelítést alkalmaz, tudat- és észlelésszilánkokat kínálva, mivel a hisztéria rejtélyes terjedését vizsgálja egy elit lányakadémián belül. Művészi, de végül átláthatatlan, Maisie Williams és Florence Pugh tizenéves színészek figyelemreméltó munkája teszi porózusabbá.

Figyelemre méltó munka: nézd meg a The Falling előzetest

Azoknak, akik furcsább lehetőségeket keresnek, a legjobb, ha átugornak 44. gyermek (eOne, 15) - egy legdurvább szovjet Oroszországban kialakított gyilkossági nyom, amelyben egy pudingos Raw-shunn akcentus bizonyítja a kriptonitot Tom Hardy jelentős hatalmainak - és ehelyett megpróbálja Az üdvösség (Warner, 15), amely gyakorlatilag áthelyezi a Scandi noir véres súlyosságát a 19. századi amerikai nyugatra. Ricocheting bosszúmese, amelyet egy szigorú Mads Mikkelsen ragaszkodik hozzá, ez élénk, dohány-keserű dolog.

Amerikában a fajok közötti ellenségesség és a rendőri erőszak jelenlegi forrongó légkörében Dennis Hopper 1988-as gyújtóparancsnoki drámája Színek alig érzi magát korabeli darabnak. A közelmúltban szép újrakiadást kapott a Blu-ray-n, és ezen a héten a Netflix felé is eljut. Ez a feszült, súrlódó tanulmány két Los Angeles-i tiszt (Sean Penn és Robert Duvall, mindkettő remek) részéről, akiket a bandaháború hevesen fellángolt, új vizsgálatot érdemel. Durva és kész hatékonysággal készült felvétel, amelyet a törvényesek és a törvénysértők egyaránt ingatag viselkedésének ábrázolásában mérnek, ez az idő és a hely létfontosságú felidézése és tartósan aktuális erkölcsi vizsgálat.