Fertőző betegségek és kezelések folyóirata

Apostolos Koffas 1,2, Nada Durica 1 és Patrick Kennedy 1,3

1 A májközpont, a londoni klinika, London, Egyesült Királyság

2 NET egység, ENETS Kiválósági Központ, Royal Free Hospital, London, Egyesült Királyság

3 Barts és a londoni orvostudományi és fogorvosi iskola, London, Egyesült Királyság

* Levelező szerző: Apostolos Koffas
A májközpont, a londoni klinika
116 Harley Street, London W1G 7JL, Egyesült Királyság
Tel: +4402079354444
Email: [e-mail védett]

Kapott dátum: 2016. október 03 .; Elfogadott dátum: 2016. november 21 .; Közzététel dátuma: 2016. november 24

Idézet: Koffas A, Durica N, Kennedy P. Hepatitis C kezelés Sofosbuvirrel és Daclatasvirral 83 éves, iszkémiás vasculitisben és végstádiumú vesebetegségben szenvedő betegnél hemodialízison. J Infec Dis Treat. 2016, 2: 2 doi: 10.21767/2472-1093.100022

Absztrakt

A hepatitis C vírust (HCV) először alig több mint 25 évvel ezelőtt azonosították, de ebben az idõszakban a vírus azonosításáról áttértünk arra, hogy gyógyírt tudjunk nyújtani a fertõzésre, ami figyelemre méltó teljesítményt jelent a klinikai és tudományos orvostudományban. A mai kezelési módokhoz vezető út azonban nem volt egyszerű. Az interferon (INF), amelyet a ribavirin egyidejű beadása, majd az IFN pegilezése jelentett az ellátás korlátozott színvonala évekig; elsősorban az IFN alapú terápiával kapcsolatos jelentős szisztémás hatások miatt figyelemre méltó. A teljesen orális, IFN-mentes kezelések második generációs közvetlen hatású vírusellenes szerekkel (DAA) való megjelenése 2013-ban forradalmasította a hepatitis C kezelési tájat: a gyógyulási arány ma már meghaladja a 90% -ot, és lényegesen kevesebb mellékhatás jelentkezik. Ennek ellenére továbbra is nehezen kezelhető kohorszok, beleértve a végstádiumú vesebetegségben szenvedőket is. Korlátozott adatok állnak rendelkezésre a DAA-val rendelkező egyének optimális kezeléséről; a jelenlegi jelentés egy 83 éves, refrakter ischaemiás vasculitisben és ESRD-ben szenvedő nőbeteg esetét mutatja be hemodialízissel, több más társbetegséggel, amelyet sikeresen kezeltek Sofosbuvir és Daclatasvir 12 hetes kombinációjával.

Kulcsszavak

Hepatitis C; Sofosbuvir; Daclatasvir, végstádiumú vesebetegség; Hemodialízis; Iszkémiás üregek

Bevezetés

Becslések szerint 130-150 millió ember krónikusan fertőzött hepatitis C vírussal (HCV) világszerte [1]. A HCV globálisan a májtranszplantáció vezető indikációja; a krónikus fertőzés szövődményei közé tartozik a cirrhosis és a hepatocelluláris carcinoma, és évente körülbelül 500 000 halálesetet okoz [2,3]. Hat különböző genotípust írnak le, és több mint 90 szubgenotípust [2]. A korábban nem-A nem-B-ként leírt HCV-t először 1989-ben ismerték el, és számos különféle gyógyszert használtak a kezelésében korlátozott sikerrel. A legfontosabb terápiás mérföldkövek az Interferon bevezetése 1991-ben, a Ribavirinnel kombinálva 1998-ban, az Interferon pegilációja 2001-ben és az első közvetlen hatású vírusellenes szerek (BAA), a Boceprevir és a Telaprevir megjelenése 2011-ben; a második generációs DAA-k 2013-ban kaptak engedélyt. Az all-orális terápiák forradalmasították a krónikus HCV kezelését tartós virológiai válaszsal (SVR), amely az összes, több mellékhatással nem rendelkező beteg több mint 90% -ánál elérhető; ez drámai módon eltér a történelmileg korlátozott terápiás lehetőségektől, amelyeket inkább toxicitásuk, mintsem a kezelés sikeressége jellemzett [2,4,5].

Vita

A HCV a májbetegségek spektrumát okozza, az enyhe betegségtől a cirrhosisig, a hepatocelluláris carcinomáig és a halálig; ez a májtranszplantáció vezető javallata világszerte [2,3]. 2013-ban a DAA-kat engedélyezték először a HCV kezelésére, amelynek eredményeként az SVR-k 82% és 100% között változtak, ami jelentősen javította a kezelési eredményeket a DAA előtti korszakhoz képest [6,7]. Mindazonáltal továbbra is nehéz kezelni a betegek alcsoportjait, mivel bizonyos populációkban, például ESRD-ben és/vagy vesepótló terápiában szenvedő betegeknél a DAA-k farmakokinetikájáról, biztonságosságáról és hatékonyságáról nem állnak rendelkezésre adatok. Legjobb tudomásunk szerint korlátozott adatok álltak rendelkezésre a DAA-k használatáról ebben a populációban abban az időben, amikor ezt a beteget kezelték, kivéve a sporadikus esettanulmányokat vagy a kis vizsgálatokat [8-11].

A jelenlegi jelentésben egy 1A genotípusú, nem cirrhotikus HCV-ben szenvedő idős beteg esetét mutatjuk be, aki ESRD-vel (GFR 2) még nem kezelt vesepótló terápiát. Az American Association for Study of Liver Disease a hepatitis C alcsoportban a Paritaprevir/Ritonavir/Ombitasvir és a Dasabuvir kombinációját ajánlja Ribavirinnal vagy anélkül, bár felismerték, hogy ezek az ajánlások korlátozott biztonságossági és hatékonysági adatokon alapulnak [11,12].

Nevezetesen, ebben az esetben a kórtörténet egyéb jelentős társbetegségeket és fenntartó polifarmáciát tartalmazott, korlátozott adatokkal a lehetséges DAA-val történő gyógyszerkölcsönhatásokról. Bár nem számoltak be róla, fontolóra kell venni a DAA-k és az Apixaban vagy bármely újabb orális antikoaguláns közötti potenciális kölcsönhatást, és ösztönözni kellett a kis molekulatömegű heparinra való váltást, rendszeres anti-faktor X monitorozással.

A kezelés elmaradt, nem cirrhotikus 1A genotípusú betegek jelenlegi irányelveinek megfelelõen kezdetben Sofosbuvirt, Daclatasvirt és Ribavirint tartalmazó kombinációs rendszert alkalmazták. A daklatasvirot az ajánlott napi 60 mg-os dózisban adták be, mivel súlyos vesebetegségben szenvedő betegeknél nincs szükség az adag módosítására [13]. A szofoszbuvirt napi 400 mg-os dózisban adják be normális vesefunkciójú egyéneknél; ugyanazt az adagot a Simeprevirrel kombinálva, jó tolerálhatósággal és kezelési eredménnyel adták egy olyan vizsgálatban, amelyben 17, 1. genotípusú Hepatitis C, végstádiumú vesebetegségben szenvedő beteg vett részt hemodialízissel vagy GFR-vel.