Lipid-peroxidok elhízott betegeknél és az orlisztáttal történő fogyás hatása a lipid-peroxidok szintjére

Absztrakt

CÉLKITŰZÉS:

Az elhízás az ateroszklerózis jól ismert kockázati tényezője. A legújabb tanulmányok kimutatták, hogy az elhízás a fokozott lipidperoxidációval jár. Ennek a vizsgálatnak az a célja, hogy megvizsgálja a súlycsökkentés orlisztát kezeléssel gyakorolt hatását a lipid peroxidációs szintre. A lipidperoxidációt a malondialdehid (MDA) plazma koncentrációjának mérésével értékeltük.

TERVEZÉS:

Randomizált, kontrollált, nyílt, 6 hónapos vizsgálat.

TÁRGYAK:

Összesen 36 elhízott (testtömeg-index (BMI)> 30 kg/m 2) és 11 egészséges életkorral egyeztetett kontrollalany vett részt a vizsgálatban.

MÉRÉSEK:

Az éhomi glükóz, triglicerid, teljes koleszterin, HDL koleszterin és LDL koleszterin és MDA szinteket mindkét csoportban megmértük. Az elhízott alanyok napi háromszor 120 mg orlistátot kaptak, hipokalorikus étrenddel együtt. 6 hónapos kezelés után a laboratóriumi vizsgálatokat megismételték.

EREDMÉNYEK:

Az MDA szint szignifikánsan magasabb volt elhízott betegeknél, mint a kontroll csoportnál (P 2. A plazma MDA szintjét a súlycsökkenés jelentősen csökkentette, 2 ± 0,77-ről 0,89 ± 0,41 nmol/ml-re (P

Bevezetés

Az ateroszklerózis előfordulása jelentősen megnő az elhízásban, és kiderült, hogy a magas testtömeg-index (BMI) pozitívan társult a szívkoszorúér-betegség előfordulásához. 1, 2 A szívkoszorúér-betegség és az elhízás közötti összefüggés valószínűleg egy sor olyan anyagcserezavar miatt következik be, mint az inzulinrezisztencia, a dyslipidaemia, a magas vérnyomás és a haemostaticus funkciók rendellenességei. 3, 4 Ezek a tényezők azonban nem magyarázzák az elhízott alanyok aterogenezisének teljes folyamatát.

Számos tanulmány támasztja alá azt a hipotézist, miszerint az alacsony sűrűségű lipoproteinek (LDL) oxidációja elősegíti az aterogenezist. Az 5., 6. számú oxidált LDL számos biológiai hatást fejt ki, amelyek hozzájárulhatnak az érelmeszesedés folyamatának megindulásához és előrehaladásához. Úgy gondolják, hogy a lipidperoxidáció néven ismert szabadgyökös folyamat részt vesz az LDL oxidatív módosításában. Az egyik leggyakrabban használt biomarker, amely jelzi a lipidperoxidációs szintet, a malondialdehid (MDA) plazmakoncentrációja, amely a lipidperoxidációs folyamatok számos melléktermékének egyike. A legújabb tanulmányok kimutatták, hogy az elhízás fokozott lipidperoxidációval jár. 8, 9

Az elhízás kezelésében gyakran alkalmaznak farmakológiai szereket. Az orlisztát a gasztrointesztinális lipáz inhibitora, amely csökkenti az étkezési zsír felszívódását. 10 Kimutatták, hogy az orlisztát csökkenti a testsúlyt elhízott egyéneknél, akiknél fokozott a szív- és érrendszeri betegség kockázata. 11, 12 Ebben a tanulmányban az orlisztát kezeléssel végzett súlycsökkenés hatását vizsgáltuk elhízott egyének MDA szintjére, amely a lipid peroxidáció markere.

Mód

Összesen 36 nem cukorbeteg elhízott beteget (hét férfit és 29 nőt) vizsgáltak, átlagéletkoruk 49,7 ± 8 év volt. Összesen 11 nem elhízott beteget (három férfit, nyolc nőt) átlagéletkoruk 46,2 ± 7 év vett fel a vizsgálatba kontrollcsoportként. Az elhízás a 30 kg/m 2 -nél nagyobb BMI .

A kizárási kritériumok közé tartozott a cukorbetegség, hormonpótló kezelés, terhesség, szoptatás, pszichiátriai vagy neurológiai rendellenességek, alkoholfogyasztás, rosszindulatú daganatok kórelőzménye vagy jelenléte, szívkoszorúér-betegség és agyi érrendszeri betegségek. A vérnyomáscsökkentő gyógyszerek folytatása továbbra is megengedett, feltéve, hogy az adag legalább 3 hónapig stabil volt a vizsgálatba való belépés előtt. Egyik alany sem szedett olyan gyógyszert, amely ismerten befolyásolta a lipid viselkedését.

Mindezek az elhízott alanyok tanácsot kaptak az étrend korlátozásával és az életmód módosításával kapcsolatban, de a vizsgálatba vételük előtt legalább 6 hónapig elhízottak maradtak. Tájékozott beleegyezést kaptak minden résztvevőtől, miután megismerték nekik a célt, a tanulmányhoz kapcsolódó lehetséges kockázatokat.

A támogatható alanyok felértékelésen estek át, beleértve a kórtörténet dokumentálását, a fizikai vizsgálatot, az antropometriai mutatókat és a laboratóriumi változók mérését. Egy éjszakán át tartó böjt után vért vettünk egy antecubitalis vénából a biokémiai paraméterek és az MDA szint meghatározásához.

Minden elhízott alanynak naponta háromszor 120 mg orlisztátot kaptak, megfelelő utasításokkal és figyelmeztetésekkel a mellékhatásokról. Az alanyok havonta léptek vissza a klinikára. Minden látogatás alkalmával meghatároztuk a létfontosságú jeleket (szisztolés és diasztolés vérnyomás, pulzusszám), a testsúlyt, a derék és a csípő kerületét, és kiszámoltuk a BMI-t. A mellékhatásokat és a gyógyszer tolerálhatóságát a vizsgálat során rögzítették. Két beteget kivontak a vizsgálatból a megfelelés hiánya miatt.

A laboratóriumi vizsgálatokat a kiinduláskor és a 6. hónapban végezték. A glükóz, az összes koleszterin és a triglicerid szintjét standardizált laboratóriumi módszerekkel mértük (Technicon Instruments Corporation, Tarrytown, NY, USA). A HDL-koleszterin mennyiségét meghatároztuk az apo-B-t tartalmazó lipoproteinek dextrán-szulfáttal és magnézium-kloriddal történő kicsapása után. Az LDL-koleszterinszintet Friedewald-képlettel számoltuk. 13.

A plazma MDA szintjét nagy teljesítményű folyadékkromatográfiás (HPLC) módszerrel mértük (nmol/ml plazma). 14

statisztikai elemzések

Az összes statisztikai elemzést az SPSS 10.0 statisztikai csomag használatával hajtottuk végre. Az eredményeket átlag ± szórásként fejezzük ki. Párosítatlan t-teszteket használtunk a változók összehasonlításához az elhízott és nem elhízott alanyok között. Párban használtuk t-teszt a változók összehasonlítására a kiindulási érték és a 6 hónapos kezelés között elhízott egyéneknél. A korrelációkat Spearman korrelációs együttható módszerrel határoztuk meg. P-értékek

Eredmények

Az 1. táblázat a biokémiai értékeket, az MDA szintet és az antropometriai indexeket mutatja elhízott és normál kontroll alanyoknál. Az átlagos súly, a BMI, a derék és a csípő kerülete, a plazma összkoleszterin és az MDA szint magasabb volt elhízottaknál, mint nem elhízott egyéneknél. Az éhgyomri glükóz-, triglicerid-, HDL-koleszterin- és LDL-koleszterinszint nem különbözött szignifikánsan az elhízott betegek és a kontrollok között.

A 2. táblázat a biokémiai értékeket, az MDA szintet és az antropometriai indexeket mutatja az elhízott egyének orlisztátkezelés előtt és után. 6 hónapos, elhízott személyeknél végzett orlisztátkezelés után a betegek átlagos súlya 6,8 kg-mal, a BMI 3,2 kg/m 2-rel csökkent. A derék és a csípő kerülete szintén jelentősen csökkent (P 2. táblázat Az elhízott betegek biokémiai értékei, MDA-szintje és antropometriai indexei az orlisztáttal végzett 6 hónapos kezelés előtt és után

A BMI korrelált a kiindulási MDA szinttel (r= 0,6, P

Vita

Az 5-10% nagyságrendű súlycsökkenés klinikailag jelentős csökkenéssel jár együtt az összes társbetegség tekintetében. Az étrend és a testmozgás a súlykezelő terápia sarokköve volt. Vasankari et al 22 a fogyás diétával és testmozgással gyakorolt hatását vizsgálták az elhízott premenopauzás nők LDL oxidációjára. Vizsgálatuk során az oxidált LDL koncentráció 4% -os csökkenését és 13 kg testtömeg csökkenést találták. Az étrendnek és a testmozgásnak azonban korlátai vannak, különösen a testsúly fenntartása szempontjából. Az elhízás kezelésében gyakran alkalmaznak farmakológiai szereket. Az orlisztáttal történő testsúlycsökkenés a kardiovaszkuláris-kockázati tényezők kontrolljának jelentős javulásával járt. 11, 12 Vizsgálatunkban kimutattuk, hogy az orlisztáttal elért súlycsökkenés csökkenését az elhízott alanyok MDA szintjének csökkenése kísérte. Nem biztos azonban, hogy az orlisztátnak van-e közvetlen hatása az MDA szintre, függetlenül a súlycsökkenéstől.

Egy másik vizsgálatban nem sikerült kimutatni az izoprostánok csökkenését, amely lipid peroxidációs marker, az orlisztáttal történő súlycsökkentés során. 23 Ezt az eredményt más kardiovaszkuláris kockázati tényezők jelenlétével vagy egyidejű farmakológiai kezeléssel magyarázták, amely befolyásolhatja az izoprostán szintjét.

Kimutatták, hogy a sebészi fogyás a lipid-peroxid szintjének csökkenésével is összefügg. 24.

Jelen tanulmánynak vannak bizonyos korlátai. Ez a tanulmány nem placebo-kontrollos vizsgálat volt. Ezért nem mondhatjuk, hogy az orlisztát a lipid-peroxid szintre közvetlen hatással volt. Kimutatták azt is, hogy az étkezési korlátozással járó fogyás a reaktív oxigénfajok leukociták általi termelésének jelentős csökkenését idézi elő. 25 Az elhízott betegeknél azonban az előző vizsgálatokban az orlisztát súlycsökkentésre gyakorolt hatását bizonyították. 11, 12 Sok beteg számára nehéz a fogyás étrendi korlátozással és életmódbeli módosítással. A farmakológiai kezelés általában elhízott betegeknél előnyös a fogyás szempontjából.

Ennek eredményeként ezek az eredmények azt jelzik, hogy az elhízás az endogén lipid-peroxidok növekedésével jár. A lipidperoxidáció - az MDA - mutatója fogyással csökkent. Adataink azt mutatják, hogy a szabad gyökök képződése jelentősen csökken az orlisztáttal való fogyással együtt. A csökkent szabadgyökök képződésének bemutatása fontos következményekkel jár az elhízással összefüggő rendellenességek mögött álló oxidatív mechanizmusra.

Hivatkozások

Hubert HB, Feinleib M, McNamara miniszterelnök, Castelli WP. Az elhízás mint a szív- és érrendszeri betegségek független kockázati tényezője: a Framingham Heart Study 26 éves követő résztvevői. Keringés 1983; 67: 968–977.

Garrison RJ, Higgins MW, Kannel WB. Elhízás és szívkoszorúér-betegség. Curr Opin Lipidol 1996; 7: 199–202.

Kaplan NM. A halálos négyes. A felsőtest elhízása, glükóz-intolerancia, hipertrigliceridémia és magas vérnyomás. Arch Intern Med 1989; 149: 1514–1520.

Denke MA, Sempos CT, Grundy SM. Túlsúly: a fehér amerikai nők diszlipidémiájának alulismert hozzájárulója. Arch Intern Med 1994; 154: 401–410.

Witztum JL. Az érelmeszesedés oxidációs hipotézise. Gerely 1994; 344: 793–795.

Steinberg D, Lewis A. Conner emlékelőadás. Az LDL oxidatív módosulása és az aterogenezis. Keringés 1997; 95: 1062–1071.

Nielsen F, Mikkelsen BB, Nielsen JB, Andersen HR, Grandjean P. A plazma malondialdehid mint az oxidatív stressz biomarkere: referencia intervallum és az életmódbeli tényezők hatása. Clin Chem 1997; 43: 1209–1214.

Davi G, Guagnano MT, Ciabattoni G, Basili S, Falco A, Marinopiccoli M. A vérlemezkék aktiválása elhízott nőknél: a gyulladás és az oxidáns stressz szerepe. JAMA 2002; 288: 2008–2014.

Olusi SO. Az elhízás a plazma lipidperoxidációjának és az eritrocita citoprotektikus enzimek kimerülésének független kockázati tényező az emberekben. Int J Obes Relat Metab Disord 2002; 26.: 1159–1164.

Glazer G. Hosszan tartó gyógyszeres elhízás 2000. Arch Intern Med 2001; 161: 1814–1824.

Lindgarde F. Az orlisztát hatása a testsúlyra és a szívkoszorúér-betegség kockázati profiljára elhízott betegeknél: svéd multimorbiditási tanulmány. J Intern Med 2000; 248: 245–254.

Davidson MH, Hauptman J, DiGirolamo M, Foreyt JP, Halsted CH, Heber D, Heimburger DC, Lucas CP, Robbins DC, Chung J, Heymsfield SB. Súlykontroll és kockázati tényező csökkentése elhízott egyéneknél, akiket 2 évig kezeltek orlistáttal: randomizált kontrollált vizsgálat. JAMA 1999; 281: 235–241.

Friedewald WT, Levy RI, Fredericksen DS. Az alacsony sűrűségű lipoprotein-koleszterin koncentrációjának becslése a plazmában, preparatív ultracentrifuga alkalmazása nélkül. Clin Chem 1972; 18.: 499–502.

Fiatal IS, Trimble ER. A malondialdeyhde mérése a plazmában nagy teljesítményű folyadék choromatográfiával, fluorimetriás detektálással. Ann Clin Biochem 1991; 28.: 504–508.

Prazny M, Skrha J, Hilgertova J. Plazma malondialdehid és elhízás: van-e kapcsolat? Clin Chem Lab Med 1999; 37: 1129–1130.

Mutlu-Turkoglu U, Oztezcan S, Telci A, Orhan Y, Aykac-Toker G, Sivas A, Uysal M. A lipoprotein oxidáció és az endogén lipid peroxidok növekedése elhízott nők szérumában. Clin Exp Med 2003; 2: 171–174.

Van Gaal LF, Vertommen J, De Leeuw IH. A in vitro a lipoprotein részecskék oxidálhatósága elhízott és nem elhízott személyeknél. Atherosclerosis 1998; 137: 39–44.

Stmoneau JA, Colberg SR, Thate FL, Kelley DE. A vázizom glikolitikus és oxidatív enzimkapacitása meghatározza az elhízott nők inzulinérzékenységét és izomösszetételét. FASEB J 1995; 9.: 273–278.

Dandona P, Weinstock R, Suchu K, Abdel-Rahman E, Aljada A, Wadden T. Tumor nekrózis faktor-α elhízott betegek szérumában: fogyás esetén esik. J Clin Endocrinol Metab 1998; 83.: 2907–2910.

Sidoti-de Fraisse C, Rincheval V, Risler Y, Mignotte B, Vayssiere JL. TNF-α legalább két apoptotikus jelátviteli kaszkádot aktivál. Onkogén 1998; 17.: 1639–1651.

Williamson DF, Pamuk E, Thun M, Flandria D, Byers T, Heath C. A szándékos testsúlycsökkenés és mortalitás prospektív vizsgálata 40-64 éves túlsúlyos fehér férfiaknál. Am J Epidemiol 1999; 149: 491–503.

Vasankari T, Fogelholm M, Kukkonen-Harjula K, Nenonen A, Kujala U, Oja P, Vuori I, Pasanen P, Neuvonen K, Ahotupa M. Csökkent oxidált kis sűrűségű lipoprotein súlycsökkenés után elhízott premenopauzás nőknél. Int J Elhízás 2001; 25: 205–211.

Samuelsson L, Gottsater A, Lindgarde F. A tumor nekrózis faktor szintjének csökkenése α és az interleukin 6 a testtömeg-index orlistat vagy placebóval történő csökkentése során elhízott, kardiovaszkuláris rizikófaktorok esetén. Diabetes Obes Metab 2003; 5.: 195–201.

Kisakol G, Guney E, Bayraktar F, Yilmaz C, Kabalak T, Ozmen D. A műtéti fogyás hatása a szabad gyökök és az antioxidáns egyensúlyra: előzetes jelentés. Obes Surg 2002; 12.: 795–800.

Dandone P, Mohanty P, Ghanim H, Aljada A, Browne R, Hamouda W, Prabhala A, Afzal A, Garg R. Az elhízottak étrendi korlátozásának és fogyásának elnyomó hatása a reaktív oxigénfajok képződésére leukociták által lipidperoxidáció és fehérje karbonilezés útján. J Clin Endocrinol Metab 2001; 86: 355–362.