Összefüggés a testtömeg-index és a pajzsmirigy funkciója között eutireoid egyéneknél Görögországban

1 Endokrinológiai Osztály, N. Kosmos helyi egészségügyi osztálya, Társadalombiztosítási Intézet (IKA-ETAM), Machis Analatou és Lagoumitzi, 11744 Athén, Görögország

2 Közegészségügyi Igazgatóság, Közép-Görögország régiója, Ainianon 2, 35100 Lamia, Görögország

Absztrakt

Noha a hypothyreosis és a hyperthyreosis testtömegre gyakorolt hatása egyértelműen kimutatható, a testtömeg-index (BMI) és a pajzsmirigy működésének normális tartományán belüli kisebb eltérések kapcsolatáról nincs elegendő adat. Jelen tanulmány célja a pajzsmirigy-stimuláló hormon (TSH) és a pajzsmirigyhormonok ingadozásának és a BMI-nek a kapcsolatának vizsgálata eutiroid alanyokban. A vizsgálatba 736 egészséges euthyroid egészséges személy vett részt, ismert korú, súlyú, magasságú és a pajzsmirigy működésének biokémiai képe. Az egyéneket a BMI és a pajzsmirigyhormonok értékei szerint osztályozták. Az euthyroid egyének normális pajzsmirigy-funkciójának változásai a testtömeg változásához kapcsolódtak. Statisztikailag szignifikáns pozitív korrelációt találtak a BMI és a pajzsmirigy funkció között a nőknél, míg a férfiaknál a korreláció nem volt statisztikailag szignifikáns. A pajzsmirigy működésében bekövetkező változások elsősorban elsődlegesek, míg a testsúly változásai másodlagosak. Ennek oka lehet egyszerű vagy többtényezős, és a biológiai mechanizmus nem teljesen ismert. Végül a pajzsmirigy működési rendellenességei a különféle környezeti tényezők erős hatásával együtt növelhetik a testtömeget és elhízáshoz vezethetnek.

1. Bemutatkozás

Az euthyreoid betegeknél a pajzsmirigy működésének és a testtömegnek a kapcsolata nagy orvosi aggodalomra adott okot. Különböző kutatók tanulmányozták a pajzsmirigyhormonok testtömeg-indexre (BMI) gyakorolt hatását, és bebizonyosodott, hogy a nyilvánvaló pajzsmirigy-diszfunkció befolyásolja a testtömeget. A klinikai hypothyreosis a testtömeg növekedését okozza, míg a hyperthyreosis csökkenti [1]. A pajzsmirigy működésében azonban eltérések vannak a pajzsmirigyhormonok szintjét mutató egyének között is a referencia (fiziológiai) tartományban [2]. A normál pajzsmirigy-működés ezen kis különbségei fontos következményekkel járhatnak a testtömeg és így az elhízás gyakoriságának szabályozásában. Noha a tirotropin (TSH), a T4 és a T3 optimális értékei nincsenek szilárdan megállapítva, modern tendencia figyelhető meg a referencia normál tartomány szűkülése felé, különösen a TSH esetében [3]. 2003-ban az Amerikai Klinikai Endokrinológusok Egyesülete (AACE) meghatározta a normál pajzsmirigy-működés határait, és javasolta a pajzsmirigy-diszfunkció kezelését, amikor a szérum TSH-szintje elmarad a szűk, 0,3–3,0 mIU/L határértékektől [4].

Eddig az adatok arra a nézetre vezettek, hogy a testtömeg növekedése a pajzsmirigy változatos működésének tulajdonítható (ahogyan azt a TSH szint kifejezi) még euthyroid alanyokban is [5, 6]. Ezenkívül a Dan Thyr-tanulmány kimutatta, hogy a BMI pozitívan korrelált a szérum TSH-val, negatívan a szérum szabad T4-kel (FT4) és nem volt korreláció a szérum szabad T3-mal (FT3) [7]. Egy másik vizsgálatban a kórosan elhízott nők (BMI> 40 kg/m 2) magasabb TSH-szinttel rendelkeztek, mint mások, közepes elhízással (BMI 2), és a TSH-értékek pozitívan korreláltak a BMI-vel euthyroid alanyokban. Ezenkívül az alacsonyabb FT4 értékeket magasabb BMI értékek kísérték, de a BMI és az FT3 között nem találtak kapcsolatot [8]. Egy másik tanulmány kimutatta, hogy a kórosan elhízott alanyoknak magasabb volt a teljes T3 (TT3), az FT3, az összes T4 (TT4) és a TSH szintje, mint a kontroll csoportban, valószínűleg a centrális tirosztátjuk magasabb szintű visszaállításának eredményeként [9]. ], míg más kutatók kimutatták, hogy túlsúlyos, normál pajzsmirigy-funkcióval rendelkező egyéneknél a szérum TSH szintje és az elhízás fokozata pozitívan korrelált [10].

Az FT4 szorosan összefügg a metabolikus szindróma tényezőivel, függetlenül az inzulinrezisztenciától. Megállapították, hogy a szérum FT4 (nem TSH) negatív korrelációt mutat a BMI-vel. Ez negatívan társult az összkoleszterinhez és a trigliceridekhez, valamint pozitívan társult a HDL-hez. A szérum TSH szintje pozitív kapcsolatban volt csak a trigliceridekkel [11]. Ezenkívül az FT4 alacsonyabb és a TSH magasabb volt az euthyroid hipertóniás egyéneknél, mint a megfelelő normotenzív egyéneknél [12], míg az euthyroid férfiaknál a nyugalmi energia ráfordítás (REE) összefüggésben állt a TT3 értékeinek változásával [13].

Ezzel szemben más vizsgálatok nem mutattak összefüggést a BMI és a pajzsmirigy funkciója között euthyroid egyénekben vagy szubklinikus hypothyreosisban szenvedő betegeknél [14, 15]. Az euthyroid nők körében végzett vizsgálatban a szérum TSH értékei nem különböztek a sovány és az elhízott euthyroid nők között, és nem kísérték azokat a lipidémiás paraméterek rendellenességeit, amelyek a szubklinikai hypothyreosishoz köthetők, bár az FT4 és a BMI között szignifikáns negatív összefüggés volt. [16].

Végül a fentiekből kiderül, hogy bár a pajzsmirigy működésének és a testsúlynak az epidemiológiai összefüggésében az eutireoid személyek esetében még nem sikerült teljesen megállapítani, a pajzsmirigyhormonok fontos meghatározó tényezők lehetnek a normális pajzsmirigy működésű emberek nyugalmi energiafelhasználásában. Azokban a populációkban, ahol a fizikai aktivitás fokozatosan csökken, a pajzsmirigy működésének viszonylag kis változása hatással lehet a testtömegre. Jelen tanulmány célja a pajzsmirigyhormon-értékek, valamint a BMI és annak paraméterei (súly és magasság) ingadozásai közötti összefüggések kimutatása.

2. Anyagok és módszerek

2.1. Tárgyak

A tanulmányt a görögországi N. Kosmos IKA-ETAM (Társadalombiztosítási Intézet) részlegének Endokrinológiai Osztályán végezték, és az intézet adminisztrációja jóváhagyta. A tanulmány a tanszék laboratóriumi vizsgáinak archívumait használta fel a 2009-2010-es években.

A jelen vizsgálatba 736 euthyroid személyt, 616 nőt és 118 férfit vontak be (kettőt, akiknek a nemre vonatkozó hiányzó információi kizárták a nemek összehasonlításából), akik klinikailag egészségesek voltak. Részletes életkorra, kórtörténetre és dohányzásra vonatkozó adatokat kaptunk. A minta kiválasztása bizonyos kritériumokat követett. Az alanyok nem szenvedtek semmiféle pajzsmirigybetegségben vagy olyan patogén betegségben, amely befolyásolhatta a pajzsmirigyhormonok koncentrációját a szérumban. Ezenkívül nem kaptak olyan gyógyszereket, amelyek befolyásolhatták a pajzsmirigy működését vagy a szérum T4 és T3 koncentrációját. Minden olyan személyt kizártak, akinek TSH, TT3, TT4, FT3 vagy FT4 értéke rendellenes volt. Az egyéneket pajzsmirigyhormonok mérésének vetették alá szűrés céljából. Az életkor tekintetében az átlagérték ± szórás (medián)

(54,0) év, súly

(73,2) kg és magasság

(1,61) m, ill. Azoknál az alanyoknál, akiknél érvényes magasság- és súlymérés történt, a BMI-t a következő képlet alapján számították ki:

4 tantárgyosztályt hoztunk létre a BMI értékei szerint: normál (BMI 35). A hormonszinteket enzimatikus módszerrel mértük, és ugyanazokat a vizsgálatokat alkalmaztuk az összes méréshez. A normál értékeket a megfelelő egységekkel felsoroltuk a TT3-ra (0,6–1,65 ng/ml), a TT4-re (4,4–11,0). μg/dl), FT3 (2,1–3,8 pg/ml), FT4 (0,7–1,7 ng/dl) és TSH (0,25–5,0 μNE/ml).

2.2. Statisztikai módszerek

Nemek szerinti leíró statisztikákat (átlag, szórás, medián, kvartilis stb.) Alkalmaztunk az összes folytonos változó értékeinek bemutatásához. A normalitás feltételezését Kolmogorov-Smirnov teszttel teszteltük. A normálistól való számos eltérés miatt mind paraméteres, mind nem parametrikus megközelítést alkalmaztunk. Konkrétan a kétváltozós korrelációhoz Pearson és Spearman korrelációs együtthatóit használtuk a szomatometrikus változók (magasság, súly és BMI) és az FT3, FT4, TT3, TT4 és TSH válaszváltozók közötti korreláció értékelésére. A szomatometriai jellemzők és az életkor közötti összefüggést szintén kiszámolták, hogy figyelembe vegyék az életkor bármely valószínűsíthető zavaró hatását. A BMI-t 4 fő kategóriába sorolták (35). Kiszámolták és bemutatták a túlsúly (BMI> 25), az elhízás (BMI> 30) és a morbid elhízás (BMI> 35) százalékos arányát is.

A BMI-t a fő szomatometriai változóként kezelték, így a nemek szerinti különbségeket kontingencia táblázatokkal vették figyelembe, bemutatva a BMI osztályokat, az abszolút és a relatív gyakoriságot, valamint a megfelelő Chi-négyzet

érték (Fisher pontos tesztje

táblázatok és Pearson korrekciós tesztje a nagyobb dimenziós táblákhoz). Az esélyarányt szintén kiszámolták, és pontbecslésként és 95% -os konfidenciaintervallumként mutatták be a túlsúlyos, elhízott és kórosan elhízott esélyekre (nő és férfi).

Oszlopdiagramokat használtak az egyes pajzsmirigyhormonok átlagos szintjének bemutatására a BMI osztályok szerint. A pajzsmirigyhormon alapvető szintjének teszteléséhez különböző BMI osztályokban egyirányú ANOVA-t használtunk

-teszt és post-hoc Tukey-teszt többszörös összehasonlítás céljából, a potenciális különbségek meghatározása érdekében. Ezenkívül nemparametrikus Kruskal-Wallis tesztet használtunk az ANOVA-teszt eredményeinek igazolására. A BMI, a magasság és a súly függő változóként több lineáris regressziós modellt illesztettünk a statisztikailag szignifikáns prediktorok kimutatására. A BMI osztályokhoz kétváltozós logisztikus regressziós modelleket használtunk a túlsúly (BMI> 25), az elhízott (BMI> 30) és a kórosan elhízott (BMI> 35) esélyek vizsgálatára, figyelembe véve a pajzsmirigyhormon szintjét és az életkort független változóként.

Valamennyi teszt és konfidencia intervallum esetén 5% -os szignifikancia szintet alkalmaztunk. Az adatkezeléshez és a statisztikai elemzéshez az SAS 9.0 statisztikai csomagot használták.

3. Eredmények

A normál-Gauss eloszlástól való eltérés a legtöbb numerikus változó (szomatometrikus és pajzsmirigy-paraméter) esetében nyilvánvaló volt (1. táblázat). A BMI volt a fő eredményváltozó (magasságról és súlyról egyaránt kombinálva az információkat), így a leíró statisztikákon kívül egyértelmű volt, hogy figyelembe kell vennünk minden lehetséges hatásmódosítót, kezdve a nemtől. 10 alany közül csaknem 7 (70,9%) volt túlsúlyos vagy elhízott (BMI> 25), 10-ből 4 (39%) elhízott (BMI> 30), míg 10-ből majdnem 2 (17%) kórosan elhízott ( BMI> 35). A BMI megoszlás (4 osztály) jelzésszerűen különbözött férfi és női alanyok között (

). A túlsúlyos elhízás (BMI> 25) prevalenciája statisztikailag szignifikánsan magasabb volt a férfiaknál (az esélyhányados vagy a férfiak és a nők aránya 1,72,). BMI> 30 és BMI> 35 esetén egyik különbség sem volt statisztikailag szignifikáns (2. táblázat). A BMI szignifikánsan pozitívan korrelált az életkorral, a TT3-mal és a TT4-vel női betegekben, míg a férfi betegeknél csak indikatív összefüggéseket észleltek a nemparametrikus Spearman korrelációjának alkalmazásával az FT3-mal (pozitív) és a TSH-val (negatívan). A testsúly pozitívan korrelált a nőknél az életkorral, a TT3-mal és a TT4-gyel, bár a korrelációs együttható meglehetősen alacsony volt (). Férfi betegeknél a súly indikatív összefüggése volt az életkorral (negatív) és az FT3 (pozitív). A magasság negatívan korrelált az életkorral mind a férfi, mind a női alanyok esetében. Csak a férfi alanyok esetében a magasság szintén negatívan korrelált az FT4 és a TT4 (3. táblázat).

A TT3 és a TT4 átlagos szintje statisztikailag szignifikánsan különbözött a különböző BMI osztályok között (0,037 és 35 érték), míg a TT4 esetében statisztikailag szignifikáns különbségeket fedeztek fel az 1. és a 4. BMI osztály (BMI 35), valamint a 2. és 4. BMI osztály között ( BMI 25–30 versus BMI> 35) (4. táblázat). A TT3 és a TT4 fent említett növekvő trendje nyilvánvaló volt. Az FT3 esetében magas szintről indulva (a BMI 35 esetében. Másrészt az FT4 és a BMI tekintetében egyértelmű (bár statisztikailag nem szignifikáns) csökkenő tendencia volt megfigyelhető a magasabb BMI szintek esetében. A TSH esetében, amely a Az érzékenység és az érvényesség tekintetében csak a férfi alanyok esetében volt csak indikatív (negatív) korreláció a BMI-vel. Ez a BMI-vel csökkenő tendencia a betegek teljes csoportja számára is nyilvánvaló volt (bár statisztikailag nem szignifikáns). Ez az egyértelmű csökkenő tendencia indikáció lehet Az általános klinikai (és nem csak statisztikai) mechanizmus főleg a férfi alanyok esetében mutatkozik meg. Figyelembe véve a férfiak alacsony mintaméretét (a nőkhöz képest), több mint valószínű volt, hogy ez a tendencia egyértelműbb lesz nagyobb mintaméret esetén.

A BMI osztályozásra összpontosítva kétváltozós logisztikai modelleket használtunk a pajzsmirigyhormon szint és az életkor BMI-re gyakorolt hatásának tanulmányozására. A BMI> 25 (túlsúlyos elhízás) valószínűségére minden további éves korban a túlsúlyos elhízás esélye 4,6% -kal nő, míg a TT3 minden további egysége esetén a túlsúlyos elhízás esélye 2,6-szoros. A 30-as (elhízott) BMI valószínűségére minden további éves korban az elhízás esélye 2,5% -kal nő, míg a TT3 minden további egységére az elhízás esélye 2,1-szeresére nő. A 35-es BMI (morbid elhízás) valószínűsége esetén a TT4 minden további évében a kóros elhízás esélye 40,9% -kal nő, míg az FT4 minden további egysége esetében a kóros elhízás esélye 22,4% -ra csökken (majdnem 1/5) (5. táblázat).

4. Megbeszélés

A BMI és a különféle pajzsmirigyhormonok közötti összefüggés mindkét nemben különbözött. A nőknél statisztikailag szignifikáns összefüggés volt a BMI, valamint a TT3 és a TT4 között, míg a férfiaknál a BMI pozitívan társult az FT3 szinttel és negatívan a TSH-val. A BMI a testtömeg és a magasság ingadozásaitól függ. Mintánkban a női BMI változásait elsősorban a súlyváltozásoknak, kevésbé pedig a magasságváltozásoknak tulajdonították, míg a férfiaknál az összefüggések csak tájékoztató jellegűek voltak. Elhízott egyéneknél a korrelációs együtthatók jóval magasabbak voltak, mint az egyének más kategóriáiban. A szérum T3 értékek nem korreláltak a BMI-vel, és a szérum T3/T4 arányának növekedését figyelték meg azoknál az egyéneknél, akiknél a BMI megnövekedett. Ezek a megállapítások azt sugallják, hogy a normál pajzsmirigy-működés társulhat a BMI változásaival, de nincs egyértelmű kapcsolat. Ez az értelmezés lehet egyszerű vagy többtényezős. Sőt, a pajzsmirigy működésének rendellenességei lehetnek elsődlegesek, és a BMI-változások másodlagosak vagy fordítva. A pajzsmirigy működésének progresszív károsodása alatt a TSH és a pajzsmirigyhormonok szintje addig változik, amíg a klinikai hypothyreosis megjelenik. Ez elrejthet egy biológiai mechanizmust, amely igazolja a testtömeg másodlagos változását.

A BMI és a pajzsmirigy működésének változásai közötti okozati összefüggés a termogenezis folyamatával magyarázható. A pajzsmirigyhormonok növelik a termogenezist a sejttevékenység növekedésével az ATP termeléséhez [17]. A pontos mechanizmus nincs meghatározva. Az energiafogyasztás növelése érdekében pajzsmirigyhormonokat adtak be az elhízás kezelésére, kevés sikerrel. Az adag növelése a maximális kívánt hatás elérése érdekében mellékhatásokhoz vezetett, ezért ezt elvetették [18].

A legutóbbi embereken és emlősökön végzett vizsgálatok kimutatták, hogy a zsírsejtek és prekurzor formák rendelkeznek receptorokkal a TSH-ra. A jel a cAMP-függő kináz aktiválásával kerül átadásra, ami adipocita prekurzor differenciálódást eredményez az adipocitákban és a lipogenezist [24–27]. A TSH receptorok jól megalapozott expressziója és az üzenet adipocitákban való továbbadása biztosítja, hogy a szérum TSH és az elhízás közötti lehetséges pozitív korrelációnak biológiai jelentősége legyen. Megfigyelve, hogy több hipofízis hormon receptor expresszálódik a zsírszövetben, meggyőződhetünk arról, hogy létezik egy lehetséges „hipotalamusz-hipofízis-adipocita tengely”. A TSH és az elhízás közötti pozitív korreláció stabil lehet a lefelé irányuló szabályozás értelmében. Ez a tengely ráadásul visszacsatolás-szabályozási rendszert igényelhet, így a szérum TSH és az elhízás pozitív korrelációja fordítva értelmezhető.

Összefoglalva, bebizonyítottuk, hogy a normál pajzsmirigyfunkció változása a BMI különbségekkel jár, talán a nyugalmi energiafogyasztás változásai miatt. A pajzsmirigy működésében fellépő kóros rendellenességek magas előfordulási gyakorisága a különféle környezeti tényezők (diéta, testmozgás stb.) Erős hatásával kombinálva ismeretlen biológiai mechanizmussal növelheti a súlyt és elhízáshoz vezethet. További vizsgálatokra van szükség annak általános feltételezéséhez, hogy az elhízás és a normális pajzsmirigyfunkció variációi közötti összefüggés fennáll vagy nem létezik.