Sáncok: Barikádfórum

választás: Burkina Faso 2014

írta Yarri Kamara

(adaptálva Kamara „Burkina Faso: Semmi sem lesz olyan, mint korábban volt” cikkéből, amely Afrikában egy ország, 2019. október)

Néhány évvel azután, hogy a jázminforradalmak megrázták az észak-afrikai országokat, Burkina Fasóban, a Szaharától délre forrtak az események. 2014. október 31-én hatalmas utcai tüntetések megdöntötték Blaise Compaoré elnököt, aki 27 évig volt hatalmon. A forradalmak, felkelések vagy felkelések, bármilyen címkét is adnak nekik, általában egyértelmű fordulópontként mutatják be a történelemkönyvekben, de az igazság az, hogy az ilyen felfordulások utáni első évek gyakran zavarosak, összetettek, és néha egyenesen demoralizálnak. Még mindig nem világos, hogy a 2014-es burkina fasói felkelés kimenetele miként kerül be a történelemkönyvekbe - sőt, még nincs egyöntetű vélemény arról, hogy miként kell utalni az eseményekre, bár idővel a „felkelés” kifejezés eljutott kiszorítja a „forradalom” kifejezést. Az utólagos áttekinthetőségre várva íme egy visszatekintés egy hétköznapi szemlélő szemével azokhoz a rendkívüli eseményekhez, amelyek öt évvel ezelőtt október végén történtek.

választás: peru 1990/1992

írta Amy Obermeyer

Az 1990 tavaszi perui elnökválasztás előtt Alan García ülő elnök mélyen népszerűtlen volt. García, aki nem volt jogosult újraválasztásra, Peru balközép, szociáldemokrata Aprista pártját képviselte. A régió nagy részéhez hasonlóan Peru továbbra is a latin-amerikai adósságválság szorításában volt, amely először 1982-ben következett be. García populista kormányának kezdetben sikerült elhárítania a katasztrófát, de 1988-ra García intézkedései már nem jártak sikerrel, 1989-re pedig az infláció 2000% volt. Továbbá a gazdasági körülmények romlásával nőtt a maoista Sendero Luminoso (Fénylő Path) felkelő csoport brutalitása, és az állam válaszának brutalitása is. 1989 januárjában García népszerû jóváhagyása, amely egyszer elérte a 90% -ot, 9% -ra esett vissza. A választók körében a politikai pártokkal szembeni bizalmatlanság minden idők csúcspontja volt, és két centrista kormány - García és elődje, Fernando Belaúnde Terry - egymást követő kudarcai a két nagy centrista pártból, a választók preferenciájával párosulva a centrista politikák számára markáns űrt hagyott Peru politikai táján.

választás: kenya 2002 . . .

szerző: Murage Macharia

Kenyát köztársaságként 1964 decemberében hozták létre, miután függetlenséget nyert a brit gyarmati rendtől, és Jomo Kenyattát választották Kenya első elnökének. 1969-ben Kenyatta átalakította az új nemzetet egypárttá, így a Kenyai Afrikai Nemzeti Unió (KANU) maradt az egyetlen párt, amely 1997-ig minden parlamenti helyet elnyert. Kenyatta 1978-ban halt meg hivatalában, és Daniel arap Moi - majd alelnök elnök - folytatta az elnökséget, az ország második elnöke lett.

Amikor az 1980-as évek végén heves demokratikus pluralizmus söpört végig Afrikán, Moi 1992-ben helyreállította a többpártrendszerű politikát. A választási csalások felháborodása közepette megnyerte az adott évi választásokat, valamint az 1997-es választásokat. 2002-ben kijelentette, hogy visszavonul az elnöki tisztségtől, és a KANU vezetésére és az elnöki tisztség átvételére Uhuru Kenyattát, Jomo Kenyatta fiát gondozta. Uhuru Kenyattának azonban heves versengéssel kellett szembenéznie Mwai Kibakival, aki a Nemzeti Szivárvány Koalíció (NARC) pártján kampányolt - több kis párt koalíciója - új alkotmányos reformokat és a kormányzati korrupció megszüntetését ígérte. Az alábbi vázlat részletezi azokat az eseményeket, amelyek új alkotmányhoz és a demokrácia új korszakához vezettek Kenyában. Olvassa tovább a „választás: kenya 2002. . . ”

választás: Zimbabwe 2008

választás: Ausztria 1986

szerző: Lauren K. Wolfe

Ban ben 1986. június, a folytatott választásokon az ENSZ volt főtitkárát, Kurt Waldheimet választották meg Ausztria elnökének - háborús bűnök vádjai közepette. Waldheim kampánya az osztrák nép hosszú késleltetésű számvetését váltotta ki a második világháború alatt milliók meggyilkolásában játszott szerepével. Ez a történelem a választásokhoz vezető eseményekről.

1985: Kurt Waldheim kinyilvánítja szándékát, hogy induljon Ausztriában, a jobboldali beállítottságú Osztrák Néppárt képviselőjeként. Ez év januárjában megjelennek emlékiratai német és angol fordításban. A könyv részletesen bemutatja a diplomáciai szolgálatban eltöltött 40 éves karrierjét 1945 óta, amelyet különféle időkben töltött el az ENSZ-ben osztrák nagykövetként, kanadai nagykövetként, osztrák külügyminiszterként és két ciklusban ENSZ-főtitkárként (1972–1981). Az emlékiratok csak röviden érintik a második világháború alatti katonai szolgálatát, kijelentve, hogy 1938-ban besorozták a német hadseregbe, és a keleti fronton szolgáltak, ahol megsebesült, majd 1942-ben elbocsátották szolgálatából. Állítása szerint 1942 és 1945 között töltötték. jogot tanul Bécsben. Olvassa tovább a „választás: Ausztria 1986” című cikket

a választás bemutatása: sorozat

választás: egy új sorozat, amely a választásoktól az egyesült államok elnöki beiktatásáig hetente posztol. ebben figyelemre méltó múltbeli és jelenlegi választási forgatókönyveket fogunk világszerte bemutatni. ezek a leírások célja a kontextusba helyezés választás: egyesült államok 2020 valamint az egyesült államok demokráciaállapotának kivétel nélküli megvalósítása. minden egyes bejegyzés részletezi a látszólagos szabálytalanságokat és kivételeket, amelyek történhetnek és történhetnek a demokratikus választási eljárásokban és azok környékén. az intézményi eljárás erejébe vetett vak hit ellen a cél annak szemléltetése, hogy az ilyen rendszerekben rejlő ambivalenciák miként ragadhatók meg és aknázhatók ki.

Munkánk ellenére a fasizmus fennmarad

Munkánk ellenére a fasizmus továbbra is fennáll.

A Barikád antifasiszta próza, költészet, elmélet, kiáltványok, ajánlások, jeremiadák és még több költészet fordítását szorgalmazza minden időkből és ellenállás helyéről!

2021. január 15-ig nyújtsa be, hogy figyelembe vegyék a 4. kérdésben.

További információkért tekintse meg beküldési oldalunkat.

A mostani idő: Interjú a Routledge Handbook of Translation and Activism szerkesztőivel

A nyáron kiadott Routledge Handbook of Translation and Activism című fejezetében Ayşe Düzkan török újságíró és műfordító felajánl egy anekdotát: Egy 2014-es isztambuli konferencián azt a feladatot kapta, hogy biztosítsa egymás után következő török tolmácsolást az egyik előadó számára, brit marxi antropológus. Hozzászólásai a Gezi park felkeléseire összpontosultak, amelyek alig egy évvel korábban lekötötték a világ figyelmét. Noha ez csak a második látogatása volt a városban, úgy tűnt, nem ismerte fel az iróniát, amikor egy török közönségnek beszélt, akik közül sokan közvetlenül részt vettek a tüntetésekben, egy olyan eseményről, amelyben ő maga nem vett részt, és egy nyelvet nem beszélnek. Felkérik-e egy Londonban élő török ajkú írót, hogy kommentálja az Occupy London témát? Az, hogy egy ilyen forgatókönyv valószínűtlennek tűnik, nem véletlen. Az abszurd előadás, amelyet Düzkan megfigyel, bemutatja, hogy a fordítás politikája hogyan befolyásolja nemcsak a nyelvi hozzáférés terjesztését (hogy a kívánt információ korlátozódhasson egy bizonyos nyelv beszélői számára), hanem az intellektuális tekintély elosztását is (hogy egy bizonyos nyelv beszélői tolmácson keresztül „megtaníthatják” saját történetüket).

Áttekintés: A Routledge Handbook of Translation and Activism

A Routledge Handbook of Translation and Activism harmincegy hozzászólás gyűjteménye, amely földrajzok és időszakok között jelentősen elterjedt, és ez év júniusában jelent meg. A közreműködők az irodalomelemzés, a történetírás, a nyelvészet és a jogi tanulmányok, valamint a személyes és esszéisztikus, a szigorúan akadémikus stílusokig terjedő módszerek alkalmazásával foglalkoznak a kézikönyv témájával. A bevezetőben a szerkesztők, Rebecca Ruth Gould és Kayvan Tahmasebian az „aktivizmus” kifejezés árnyalataira összpontosítva hívják meg és vezetik végig az olvasókat a megdöbbentő és választékos közreműködésen, míg Paul Bandia utószava arra hívja fel a figyelmet, hogy „a posztkoloniális állapot nagymértékben kedvez az aktivizmus helyzeteinek ”, és a könyv alááramlásainak, amelyek a régiók és népek megszólítására vonatkoznak az alárendeltség, a (poszt) gyarmatosítás és a globalizáció körülményei között. E két tág elméleti esernyőn kívül a közreműködők egy részében kulcsfontosságú gondolkodók is részt vesznek, akiket gyakran idéznek az egyes darabokban, nevezetesen Mona Baker, akinek a könyvet szentelték, valamint Maria Tymoczko és Lawrence Venuti. Olvassa tovább a „Review: The Routledge Handbook of Translation and Activism” című cikket

Janus-arcú modernizmus: A test (politikai) a vörös bécsi életben és kultúrában

A 2019-es év százéves évfordulója volt annak a bécsi önkormányzati történelemnek a kezdetének, amelyet általában „Vörös Bécsnek” neveznek. Ebben a rövid időszakban, 1919 és 1934 között a Szociáldemokrata Munkáspárt uralta mind a politikai, mind a kulturális színteret. Kezdeményezései - a lakhatás, az oktatás, az egészségügy és a jólét, a szabadidő és a kultúra területén - megalapozták a méltányosan és igazságosan szervezett modern városi nagyvárost. Ez a tartós megalapozás részben ezért Bécs városát következetesen a világ „legélhetőbb” városai közé sorolja.

De Vörös Bécs megjelenésének története, állításai, sikerei, kudarcai és mindenekelőtt a jelen szempontjából való relevanciája biztosan nem rögzített és nem vitatott. A következő beszélgetés - a bécsi modernizmusról szóló új könyv és a Vörös Bécsről szóló frissen megjelent fordítások alkalmával a Barricade legújabb számában - végül körözött, és több szempontból is különböző tárgyak útján szituálta azt, ami alapvetőnek, bár generatív ambivalencia a sajátos modernista projekt középpontjában. Olvassa tovább a „Janus-arcú modernizmus: A test (politikai) a vörös bécsi életben és kultúrában” című cikket