»Trump: Felkent vagy felszentelt?

A mai politikai gazdaság bevonása
igazsággal és ésszel

Rick Perry, volt energiaügyi miniszter, Texas kormányzója nemrégiben kerítést készített, amikor egy interjú során azt állította, hogy Donald Trumpot „Isten rendelte” az Egyesült Államok elnökévé. Ez a téma azóta létezik, hogy Trump jelölt nem csak Hillary Clinton, hanem más republikánusok elfogadható alternatívájaként igyekezett megnyerni az evangélikusokat. Trump evangélikus hívei végül ilyen nyelvet használtak elnökünk leírására.

Trump olyan volt, mint Eszter, akit „ilyen időre” választottak. A mai Cyrusnak hirdetik, Isten által felkent. Isten „felemelte” Donald Trumpot, Isten „megjelent”, és a gondviselő „Isten keze” alakította magát a választást.

Sokat kell kibontani ezzel a gondolatmenettel, és bár egy blogbejegyzés megkönnyíti a leegyszerűsítést, érdemes megvitatni a kérdést. Ezeket az állításokat bizonyos mértékben meg kell különböztetni egymástól. A rómaiak 13: 1-7-es módján természetesen igaz, hogy Trump elnököt Isten „rendelte” és „választotta”. Rick Perry becsületére legyen mondva, hogy a fent hivatkozott interjúban elmondta, hogy ugyanez igaz Obama elnökre és más politikai vezetőkre is.

A Szentírás nemcsak a rómaiaknál, hanem az Ószövetségben is azt tanítja, hogy Istennek nemcsak a királyok útja érdekli, hanem keze felkelésükben és bukásukban is. Isten saját dicsőségére és céljára nemzetek és vezetők felhasználásával kezdi a fáraót az Exodus történetében, Nebukadnecarig és a babilóniaiakig. Habakkuk könyvét a próféta Isten iránti kérdésének szentelik. Miért „torzul az igazságosság?” Isten válasza sok mindent elárul. „Nézzetek a nemzetek közé, és lássátok; csodálkozz és csodálkozz. Mert olyan munkát végzek a ti napjaitokban, amelyet nem hinnétek el, ha elmondják ”(Hab. 1: 4-5). Ez a munka természetesen a babiloniak növekedése és Isten saját népének csökkenése volt, még a fogságig is.

Ha ezeket az elveket és részleteket a szívünkbe vesszük, akkor Perryéhez hasonló állítások igazak és ortodoxok. Isten nem ébred fel az amerikai választások másnapján azon aggódva, hogy ki nyerhetett. Donald Trumpot ugyanúgy „választják”, mint minden vezetőt. Ez a nyelv azonban nem jelöli Isten „jóváhagyását” vagy „áldását”, sőt a vezető jóságát sem. Isten a „jó” és a „gonosz” vezetőket használja saját céljaira. Ha azt mondjuk, hogy Donald Trumpot választják, az nem mond mást róla, mint vezetőről. Ez csupán a státusát jelzi.

Ez a gondolkodás megerőlteti az ortodoxiát, ha arra törekszünk, hogy a vezető státuszán túlmenjünk, és Isten akaratával való hovatartozás vagy különleges kapcsolat felé haladjunk. Ha azt állítja, hogy Trump elnököt Isten „felkent”, az azt sugallja, hogy Isten különválasztotta és megjelölte. Isten felkentje, különösen az Ószövetségben, isteni tekintélyt hordoz. Ők viselik imprimaturáját.

Trump és Cyrus kapcsolata valószínűleg a legközelebb áll az ilyen túlzásokhoz. A 2 Krónikákban, Ezsdrában és Ézsaiás darabjaiban Cyrusra való utalásokat látjuk, mint Isten felkentjeit, bár semmi nem utal arra, hogy hívõ lenne. Szabadította zsidó foglyait Babilonban és segített a jeruzsálemi templom újjáépítésében. Trumpot néha modern Cyrusnak nevezik, egy hibás hajónak, amely még mindig szent célokat hajt végre. Különösen felgyorsította döntését, hogy az Egyesült Államok izraeli nagykövetségét Jeruzsálembe költözteti. Az egyik izraeli csoport Cyrus mellett különleges érméket is vert, amelyek megemlékeztek az eseményről.

A keresztényeknek több okból is távol kell maradniuk az ilyen retorikától. Először, és talán a legnyilvánvalóbb, hogy az Egyesült Államok nem Izrael, és nem állíthatja, hogy Isten választott népe. Donald Trump amerikaiak nevében tett cselekedetei nincsenek kapcsolatban Cyrus Isten népének népszerűsítésére és védelmére irányuló cselekedeteivel. Ami a követség mozgalmát illeti, nehéz elképzelni, hogy egy ilyen cselekedet ugyanolyan súlyú legyen, mint Isten szent lakóhelyének újjáépítése. Más szavakkal, Cyrus és Trump elnök cselekedetei legjobb esetben is feszültek, rosszabb esetben hiányoznak.

Másodszor, bár lehetséges, hogy Isten „különválasztotta” vagy „felkent” Donald Trumpot, ahogyan Cyrust tette, ezt nem tudhatjuk. Teljesen bízhatunk abban, amit a Biblia mond Cyrusról és Isten általi használatáról. Nincs hasonló nyilvántartásunk arról, hogy Isten hogyan használta Donald Trumpot. Vannak feltételezéseink, de ezek nem elegendőek ahhoz, hogy azt állítsuk, igenlően, Isten ezt a vezetőt szándékosan használta Isten jó munkájának elvégzésére.

Harmadszor, és végül, Trump elnök Istennel való helytelen társítása szintén újradefiniálja azokat, akik ellenzik az elnököt. Ha „Isten embere” a Fehér Házban, mitől lesz ez a kritikusa? Legalább szemben állnak Istennel és akaratával. Maximálisan, ahogy Franklin Graham és Eric Metaxas sugallja, a Trump elnökkel szemben állók „démoniak”.

Azáltal, hogy az érvényes politikai nézeteltéréseket Isten és a Sátán erői közötti harcokba emelik, a politikai kritikusok marginalizálódnak. Ha egyes evangélikusok valóban azt hiszik, hogy a Trump elnökkel szemben állók démoniak, akkor imádkozhatnának egy ilyen nép mellett? Vagy az elnök támogatására van szükség az ösztöndíjhoz? Az ilyen nyelvben rejlő megosztottság nyilvánvaló és aggasztó.