Vízi testmozgás

Kapcsolódó kifejezések:

  • Kitartás
  • Fizikoterápia
  • Aerob edzés
  • Mozgástartomány
  • Osteoarthritis
  • Térd osteoarthritis

Letöltés PDF formátumban

testmozgás

Erről az oldalról

Vízi terápia

Osteoarthritis

A vízi testmozgás előnyeit csípő- és térdízületi osteoarthritisben szenvedőknél számos kutatási tanulmány megállapította. A 6 hetes vízi testmozgás vizsgálata kevesebb fájdalmat és ízületi merevséget, javult fizikai funkciókat, életminőséget és csípőizom erőt eredményezett 71 tüneti csípő- vagy térdízületi osteoarthritisben szenvedő személynél (Hinman et al., 2007). 64 térdízületi osteoarthritisben szenvedő beteg vizsgálata során a 18 héten át végzett vízi gyakorlatok jelentős fájdalomcsökkenést mutattak, összehasonlítva a szárazföldi programmal, megjegyezve, hogy a szárazföldi és a vízi csoportok egyaránt javultak a terápiás beavatkozással (Silva és mtsai, 2008).

Arthritis és derékfájás

Aerob tevékenység

Olyan alacsony/közepes hatású tevékenységeket vizsgáltak, mint a vízi testmozgás, a gyaloglás és a helyhez kötött kerékpározás, amelyek szerény, rövid távú javulást mutatnak az osteoarthritisben és rheumatoid arthritisben szenvedő személyek fittségében (Bilberg et al 2005, Ottawa Panel Members 2004, 2005). Emellett bizonyítékok vannak a pszichológiai és a megküzdési tényezők megfelelő javulására (Ottawa Panel Members 2004, 2005) és a hosszú távú előnyökre (Messier et al 1997) mind a rheumatoid arthritis, mind az osteoarthritis esetében.

Újabban a Minor és munkatársaiéhoz (1989) hasonló megállapítások jelentek meg. Evcik & Sonel (2002) és Messier és mtsai (1997) az aerob testmozgás hatásait az osteoarthritisben szenvedő betegeknél, Noreau és munkatársai (1995) a reumatoid artritiszben szenvedő betegeknél vették figyelembe. Ezek a kísérletek heti két-három alkalommal végzett aerob tevékenységeket vizsgáltak, amelyek 12 hét (Evcik & Sonel 2002, Noreau és mtsai 1995) és 18 hónap (Messier és mtsai 1997) között voltak. Számos beavatkozás 6 hónapnál rövidebb értékelési periódusokról számolt be, ami kérdéseket vet fel a hosszú távú előnyökkel, a mellékhatásokkal és a betegek betartásával kapcsolatban. Messier és munkatársai (1997) hosszabb távú tanulmánya azt illusztrálta, hogy az előnyök mindaddig folytatódtak, amíg a gyakorlat folytatódott. A legfrissebb bizonyítékok továbbra is alátámasztják a fenti megállapításokat, és következetes tendencia mutatkozik arra vonatkozóan, hogy az aerob testmozgás olyan hatásokat mutat be, amelyek túlmutatnak a fizikai előnyökön (Ottawa Panel Members 2004, 2005, Vuori 2001). Ezek a holisztikusabb hatások feltehetően segítenek ellensúlyozni az ízületi gyulladás mindkét típusának kiterjedt multidimenzionális következményeit (Fifield et al 1996).

Ami még mindig hiányzik, amint azt korábban megjegyeztük, egy konszenzusos megállapítás az aerob aktivitás leghatékonyabb módjáról osteoarthritis vagy rheumatoid arthritis esetén. Ez valószínűleg tükrözi az érintett emberek tüneteinek, együttes érintettségének és egyéni különbségeinek sokféleségét. Minor & Kay (2003) az alacsony/mérsékelt hatású tevékenységek (keresztedzés) kombinációját javasolja, kombinálva a súlyhordozás (pl. Gyaloglás), a részleges súlyhordozás (félig ülő lépcsőgépek) és a nem terhelés megfelelő intervallumait tevékenység (pl. kerékpározás, úszás). A szerzők tapasztalatai szerint a keresztedzés (különféle alacsony hatású aerob tevékenységek, rugalmasság és megfelelő ellenállást gyakorló gyakorlat) és az intervallum típusú tevékenység megkönnyíti az aktív pihenőidőket, amelyek segítenek csökkenteni az ízületi behatásokat, a megterhelést és a szövetek túlterhelését és csökkentik a a testtartási fáradtság következtében kialakuló biomechanikai diszfunkcióra. A testmozgás tervezésének és programozásának ez a rugalmas megközelítése úgy érzi, hogy nagyobb lehetőségeket és változatosságot (kevesebb unalmat) kínál az egyénre szabott vényköteles kezeléshez és a haladáshoz olyan tevékenységekkel, amelyek könnyen átértékelhetők és osztályozható.

Az ottawai testület tagjai (2004, 2005) által felülvizsgált aerob testmozgások időtartama legalább 5 perc volt, és gyakorisága hetente egy-három alkalommal volt. Az ízületi gyulladásos csoportok ajánlott gyakorisága hasonló ahhoz, mint amelyet az egészséges sportok számára az American College of Sports Medicine ajánlott (ACSM 1998, Minor & Kay 2003). A jelek szerint a gyulladásos ízületi betegségben szenvedő egyének általában az edzés ingerére reagálnak, hasonlóan az egészséges, nem érintett populációkhoz. A különbség az lehet, hogy a várható fiziológiai alkalmazkodás lassabb ütemben fordulhat elő a gyakorlat alacsonyabb intenzitása miatt. Az alacsonyabb intenzitású munkavégzés fő okai az ízületi mozgáskorlátozások és az idősebb egyének. A testmozgások során figyelembe kell venni a betegség korlátozó tényezõit, a csökkent ízületi mobilitás, a koordináció és az egyensúly csökkenését, valamint a kapcsolódó idegrendszeri hiányok hatását. A fő következmények az, hogy az egyes testmozgási szakaszok megtervezésekor a céloknak és a stratégiáknak tükrözniük kell a testmozgás dózisára gyakorolt ​​közvetlen és közvetett hatásokat is a csökkent mozgásképesség kompenzálására.

Az aerob testmozgás intenzitásának beállítására különféle módszereket ajánlottak. Ide tartozik a pulzus tartalék 40–70% -a (Mangion és mtsai 1999), az észlelt erőfeszítések értékelése 11-16 (könnyűtől keményig Borg RPE skáláján, 1998) és az életkor által előre jelzett maximális pulzus 60–80% -a (Minor & Kay 2003). Ilyen intenzitás alkalmazásakor nem jelentettek káros hatásokat. Mangion és munkatársai (1999) például az alacsony és nagy intenzitású stacionárius kerékpározás hatásait vizsgálták 39 térdízületi gyulladásban szenvedő betegnél. A vizsgálat résztvevőit két csoportra osztották, és 10 hét kerékpározást végeztek, hetente háromszor 25 percig. A magas és alacsony intenzitású csoportok a maximális pulzus tartalék 70% -án, illetve 40% -án gyakorolták. Mindkét csoport javította az aerob kapacitást, a funkciót és a járást, és csökkent a fájdalom szintje.

Alacsony hatású, alacsony intenzitású testgyakorlást (például statikus kerékpározást) reumatoid artritiszben szenvedő betegek számára kifejezetten az ottawai testület tagjai javasolnak (2004). Minor & Kay (2003) szerint a rheumatoid arthritis aktív gyulladásos szakaszában kívánatos az alacsony intenzitású aerob aktivitás, nyújtással kombinálva. Az a meggyőződés, hogy a testmozgás az érintett egyének önmenedzselési stratégiájának részévé válik. Ennek optimalizálása azonban magában foglalja az edzésprogram rendszeres betartását. A testmozgáshoz való ragaszkodás szoros összefüggésben áll a fájdalom, a depresszió csökkenésével és az ízületi gyulladás tudatosságával (Perlman et al 1990). Az egyén felhatalmazásának kulcsfontosságú eleme az aktivitásnak való kitettség osztályozása és a célok elérésének biztosítása a tevékenységek megfelelő típusának, időtartamának és gyakoriságának megállapításával a betegség inaktivitásának időszakában (Vlaeyen et al 2001). A betegség aktivitásának időszakában az egyén fizikailag, érzelmileg és pszichológiailag képessé válik az önmenedzselésre (Minor & Brown 1993).

A szerzők tapasztalatai alapján kívánatos az RPE alkalmazása a szubjektív testmozgás intenzitásának monitorozására. Az aktivitási program kezdeti fázisaiban a tapasztalatlan résztvevő az alacsonyabb önhatékonysági állapotoknak megfelelően jobban megtalálhatja az edzés előnyös szintjére való gyakorlást, lehetővé téve számukra, hogy a saját tempójukban dolgozzanak (Parfitt et al 2006). A testmozgás bizalmának elnyerése után a cél pulzusszám és az RPE felhasználható a megfelelő fiziológiai edzési küszöbértékek meghatározására az újonnan megállapított célok elérése érdekében.

A rendelkezésre álló adatok azt mutatják, hogy az aerob testmozgás képes a funkcionális és fitnesz hiányok kedvező megváltoztatására. Ez viszont fokozhatja az egészség több dimenzióját és elősegítheti az önmenedzselést, különösen a rheumatoid arthritisben és a térd osteoarthritisében szenvedő egyének számára. A testmozgás hatása a betegség jellemzőire továbbra is aktív területe a jelenlegi kutatásnak. A jelek szerint az aerob tevékenység különféle formái biztonságosak és számos előnnyel járnak. Fontos, hogy nem vezetnek fokozott betegségaktivitáshoz az osteoarthritisben és a rheumatoid arthritisben szenvedőknél.

Az 5.1. Háttérmagyarázat összefoglalja az osteoarthritis és a reumatoid arthritis ajánlott aerob edzését.