A distalis diuretikumok randomizált vizsgálata az étrendi nátriumkorlátozással szemben magas vérnyomás esetén krónikus vesebetegségben

Ebben a cikkben előfizetés szükséges a teljes szöveg megtekintéséhez. Ha előfizetéssel rendelkezik, a cikk megtekintéséhez használhatja az alábbi bejelentkezési űrlapot. Hozzáférés ehhez a cikkhez szintén megvásárolható.

véletlenszerű

Vizuális absztrakt

Jelentőségi nyilatkozat

A CKD-t megnövekedett extracelluláris térfogat és sóérzékeny magas vérnyomás jellemzi, de nem ismert, hogy az étrendi vagy a farmakológiai megközelítés előnyösebb-e a nátrium csökkentésére a CKD-ben, és ha a disztális diuretikumok még mindig hatékonyak alacsonyabb eGFR-eknél. CKD G3 vagy G4 stádiumú és magas vérnyomásban szenvedő betegek randomizált keresztezett vizsgálatában a szerzők az étrendi nátriumkorlátozást disztális diuretikumok (hidroklorotiazid és amilorid) kombinációjával hasonlították össze. Mindkét beavatkozás hatékonyan csökkentette a 24 órás BP és az extracelluláris térfogatot, a diuretikumok erősebb hatást fejtenek ki. Noha a diuretikumok tubuláris szekréciója alacsonyabb eGFR esetén károsodott, a testtömeg és a BP-hatás csökkenése fennmaradt. Ezek a megállapítások azt mutatják, hogy alacsonyabb eGFR esetén is a distalis diuretikumok alkalmazása ugyanolyan hatékony, mint a diétás nátriumkorlátozás a magas vérnyomás és a volumen túlterhelésének kezelésében CKD-ben.

Absztrakt

Háttér A disztális diuretikumok kevésbé hatékonyak, mint a hurok diuretikumok a CKD-ben. Azonban ezt a felfogást alátámasztó adatok korlátozottak.

Mód Annak megvizsgálására, hogy a disztális diuretikumok nem alacsonyabbak-e az étrend nátriumkorlátozásánál a BP csökkentésében a CKD G3 vagy G4 stádiumú és magas vérnyomásban szenvedő betegeknél, egy 6 hetes, randomizált, nyílt, crossover vizsgálatot végeztünk, összehasonlítva az amilorid/hidroklorotiazidot (napi 5 mg/50 mg ) étrendi nátrium-korlátozással (napi 60 mmol). A vérnyomáscsökkentő gyógyszeres kezelést 2 hetes időtartamra abbahagyták a randomizálás előtt. Elemeztük a BP-re, a veseműködésre és a folyadék egyensúlyára gyakorolt ​​hatásokat, és ezt összefüggésbe hoztuk a diuretikumok renális clearance-ével.

Eredmények Összesen 26 beteg (átlagos eGFR 39 ml/perc/1,73 m 2) fejezte be mindkét kezelést. Az étrendi nátrium-korlátozás napi 160-ról 64 mmol-ra csökkentette a nátrium-kiválasztást. A diuretikumok nagyobb mértékben csökkentették a 24 órás szisztolés BP-t (SBP; 138-ról 124 Hgmm-re), mint a nátrium-korlátozásban (134-ről 129 Hgmm-re), valamint szignifikánsan nagyobb hatást gyakoroltak az extracelluláris vízre, az eGFR-re, a plazma reninre, és aldoszteron. Mindkét beavatkozás a testtömeg és az NT-proBNP hasonló csökkenését eredményezte. Egyik megközelítés sem csökkentette szignifikánsan az albuminuriát, míg a diuretikumok szignifikánsan nem csökkentették a vizelet angiotenzinogén és β2-mikroglobulin kiválasztását. Bár az alacsonyabb eGFR és a magasabb plazma indoxil-szulfát korrelált az alacsonyabb vizelethajtó-clearance-kel, alacsonyabb eGFR-nél a testtömegre és a BP-re gyakorolt ​​diuretikus hatások fennmaradtak. A vizelethajtó kezelés során a magasabb PGE2 kiválasztódás korrelált az alacsonyabb szabad vízelválasztással, és négy betegnél enyhe hyponatremia alakult ki.

Következtetések A disztális diuretikumok nem alacsonyabbak az étrend nátriumkorlátozásánál, mivel csökkentik a BP és az extracelluláris térfogatot CKD-ben. A diuretikus érzékenység a CKD-ben az alacsonyabb diuretikus clearance ellenére is fennmarad.

A klinikai vizsgálat nyilvántartási neve és nyilvántartási száma DD-tanulmány: Diéta vagy vizelethajtók a sóérzékenységre krónikus vesebetegségben (DD), NCT02875886