A kismedencei hajlás hatása az ülésre állásra feladatra stroke-ban szenvedő betegeknél

Absztrakt

Háttér

A stroke eredményeként károsodott ülni állni (STS) feladat jön létre. A medence mozgása elengedhetetlen a mindennapi életvitel során. Kevés tanulmány vizsgálta külön a gerinc és a medence hatását a stroke-ban szenvedő betegek funkcionális aktivitására.

Célkitűzés

A vizsgálat célja a medence dőlésszögeinek (elülső és hátsó medence dőlésszöge) (APT és PPT) értékelése ülő helyzetben és STS mozgás közben. Célul tűzték ki a sagittalis kismedencei dőlésszögek STS teljesítményre gyakorolt hatásának meghatározását is stroke-ban szenvedő betegeknél.

Betegek és módszerek

Harminc férfi hemi-paretikus stroke-os beteg (GI) és 15 egyeztetett egészséges önkéntes alany (GII) képviselte a vizsgálat mintáját. A stroke-os betegeket két egyenlő csoportba sorolták (Ia és Ib csoport). A sagittalis medence dőlésszögeit a tapintásmérő inklinométerével mértük ülő helyzetben, valamint az STS iniciálásakor és közepén, kétdimenziós (2D) video-alapú mozgáselemző rendszer alkalmazásával. Öt ismétlés ideje STS tesztet használtunk az STS feladat végrehajtásának képességének felmérésére.

Eredmények

Az eredmények azt mutatták, hogy a statikus ülés során a PPT szög jelentősen megnőtt, az STS feladat megkezdése és közepe alatt jelentősen csökkent az APT szög, és mindkét stroke-csoportban jelentősen megnőtt az öt ismétléses STS-teszthez szükséges idő (P

Bevezetés

A stroke a halálozás harmadik oka a világon, és a tartós fogyatékosság egyik leggyakoribb oka [1]. A stroke után a betegeknek korlátai vannak a funkcionális tevékenységekben, ami sok megterhelést okoz a betegeknek és gondozóiknak [2]. Az ülni állva (STS) feladat összetett tevékenység. Ez magában foglalja az összes testrész mozgását a fejtől a lábig [3]. Az STS elvégzésének képessége elengedhetetlen képesség. Lehetővé teszi az egyén számára a mozgás megkezdését és a környezettel való interakciót [4]. A stroke után szenvedő betegek nem könnyen visszanyerik azt a képességet, hogy biztonságosan felállhassanak egy székről [5].

A medence összehangolása a test teljes igazításának sarokköve. Lehetővé teszi a mozgások hatékony teljesítését és az izmok hatékony toborzását [6]. A törzs, beleértve a gerincet és a medencét, dinamikus és stabil magként működik, ahonnan a felső és az alsó végtag mozog. A kismedence mozgásának ellenőrzése fontos az egész test egyensúlyának fenntartásában a különböző síkokban [7]. A medence mozgása laterális és anteroposterior irányban fontos a súlyviselés és az áthelyezés szempontjából. A medencemozgások szintén integrálódnak minden funkcionális tevékenységbe [8]. Agyvérzés után a beteg medence instabillá válik [9].

Bár számos tanulmány elemezte a törzs mozgását a stroke-os betegek STS-feladata során, csak néhány tanulmány foglalkozott külön a gerinc és a medence hatásával a stroke-ban szenvedő betegek funkcionális aktivitására. A medence mozgásának tartománya az egyik fő tényező az STS aktivitásában, de a medence szögeinek hatását az STS mozgása során nem elemezték [10]. Alapvető fontosságú, hogy jobban megértsük a sagittalis kismedencei dőlésszögek STS aktivitásra gyakorolt hatását, és ismerni kell a betegek kezelésének és teljesítményének javításához figyelembe veendő fontos tényezőket.

Ennek a munkának a célja

Jelen tanulmány célja az volt, hogy értékelje a stroke-ban szenvedő betegek elülső és hátsó kismedencei dőlésszögeit ülő helyzetben, valamint elemezze a sagittalis kismedencei dőlésszögek hatását az STS-feladat elvégzésének képességére a stroke-os betegek székből való felemelkedése során.

Betegek és módszerek

Harminc férfi hemi-paretikus stroke-os beteg (vizsgálati csoport, I. csoport) és tizenöt egészséges alany (életkor, nem, magasság, súly) (kontrollcsoport, II. Csoport) vett részt ebben a vizsgálatban. A betegeket két egyenlő csoportba soroltuk (Ia és Ib csoport). Az Ia csoportba a jobb oldali affektusú (jobb hemipareticus) stroke-os betegek tartoztak. Az Ib csoportba tartoztak a bal oldali érzékenységű (bal hemipareticus) stroke-os betegek. A betegeket a Kairói Egyetem Fizikai Terápiás Karán és a Kairói Egyetem Orvostudományi Karának El-kasr El-Aini Kórházának ambuláns klinikáján, a neuromuszkuláris rendellenesség és annak műtétje miatt vették fel.

A páciensek életkora 45 és 60 év között volt, a BMI 18,5 és 24,9 kg/m 2 között, a stroke időtartama 6 hónap és 2 év között változott. Valamennyi beteg képes volt megtartani ülő helyzetét segédanyagok használata nélkül, és önállóan ötször önállóan állni segítség nélkül. A paretikus alsó végtagi izmok spaszticitásának mértéke a módosított Ashworth-skála szerint (1: 1+) között mozog, a paretikus alsó végtagi izmok gyengeségének mértéke pedig a csoportos izomtesztek szerint nem kevesebb, mint (3. fokozat). Látás-, hallás-, vestibularis hiányosságokkal vagy kognitív zavarokkal küzdő betegeket, a lábak hosszának 0,5 cm-nél nagyobb eltéréseit, korábbi stroke-ok vagy egyéb neurológiai rendellenességek, a hát, a medence vagy az alsó végtagok ortopédiai problémáinak előzményeit kizárták.

Statisztikai analízis

A statisztikai elemzést a Social Science Software program 21. verziójának (SPSS, IBM Inc., Chicago, IL) segítségével végeztük. Leíró statisztikákat alkalmaztunk számtani átlag és szórás formájában az összes változóra. Az inferenciális statisztikákat kétirányú varianciaanalízis formájában használták. Vegyes kialakítású MANOVA tesztet használtak annak feltárására, hogy hol jelentkeztek a szignifikáns különbségek mindkét stroke csoport érintett oldala között, összehasonlítva a kontroll megfelelő oldalával, és két csoportban két tesztelt oldal között három csoportban. P értékkel jelöltük a szignifikancia szintjét (P

Eredmények

Nem volt statisztikai különbség a stroke csoportok és a kontroll között az általános jellemzők tekintetében, beleértve az életkorot, a magasságot és a súlyt (P ˃ 0,05).

Az eredmények statisztikailag szignifikáns növekedést mutattak a hátsó kismedence dőlésszögében az érintett oldalak statikus ülő helyzetében mindkét stroke csoportban a kontroll csoporthoz képest (1. táblázat). A statikus ülő helyzetben a három csoport között nem volt statisztikai különbség a kismedence hátsó dőlésszögében két tesztelt oldal között (P ˃ 0,05).

Az elülső medence dőlésszögének statisztikailag szignifikáns csökkenése mutatkozott az STS mozgásának megindulása és közepe alatt mindkét stroke csoportban a kontroll csoporthoz képest (2. táblázat). Az STS mozgásának megindítása és közepe alatt statisztikailag szignifikáns csökkenés volt tapasztalható az érintett medence elülső medencéjének dőlésszögében a kevésbé érintett oldalakhoz képest, míg a (GIa) és a (GII) vizsgált oldalai között nem volt statisztikai különbség. ) (3. táblázat). Az eredmények statisztikailag szignifikáns növekedést mutattak az öt ismétléses STS teszt elvégzéséhez fordított idő mindkét stroke csoportban a kontroll csoporthoz képest (4. táblázat).

Vita

Jelen vizsgálatot férfi betegeken végezték, mivel a stroke előfordulása nagyobb a férfiaknál, mint nőknél Egyiptomban [16] és világszerte [17]. Jelentős nemi különbségeket mutattak ki az ízületi szögekben az ülni-állni mozgás fázisaiban [18]. Emellett a kismedence igazodása eltérő volt a soha nem terhes, terhes és szülés utáni nőknél [19].

A jelenlegi vizsgálatban a beteg életkora 45 és 60 év között mozgott, hogy kiküszöbölje az életkor kismedencei dőlésszögekre gyakorolt hatását. A kismedence maximális elülső és hátsó dőlésszöge szignifikánsan kisebb volt a 60 év feletti résztvevőknél [20]. A betegség időtartama nem volt kevesebb, mint 6 hónap, mivel az STS mozgás végrehajtásának legerősebb javulása a stroke utáni első 3 hónapban mutatkozott meg, majd ezt követően kiegyenlítődött [21]. Nem volt több, mint 2 év, hogy elkerüljük az alsó végtagok diszfunkciós atrófiájának az STS-feladat végrehajtására gyakorolt hatását. Az elhízott betegeket kizárták ebből a vizsgálatból, hogy kiküszöböljék az elhízás ülésre-fel-mozgásra irányuló stratégiájának hatását. Az elhízott alanyok korlátozott csomagtartó-hajlítással emelkednek fel a székről, és a lábukat a kezdeti helyzetből hátrafelé mozgatják. Nagyobb térdízületi nyomatékot mutattak, mint a csípőnyomaték [22]. Azokat a betegeket, akiknél a lábhossz eltérése meghaladja a 0,5 cm-t, kizárták a vizsgálatból. A medence dőlését tekintik a legérzékenyebb változás tényezőjének a 0,5 cm-nél nagyobb lábhossz-eltérés miatt [23].

A jelen tanulmány eredményei szignifikáns növekedést mutattak a hátsó kismedence dőlésszögében mindkét stroke csoport statikus ülése során a kontrollhoz képest. Ennek a tanulmánynak az eredményei egyetértettek Martin és Kessler [24] véleményével; O’Sullivan és Schmitz [4]; O’Sullivan és munkatársai [25]; Hitoshi és munkatársai [10]. Az eredmények a hasi és az extenzor izmok elégtelen együtt-aktivációjának tulajdoníthatók a stroke-ban szenvedő betegeknél. Ülő helyzetben a hasizmok gyengesége miatt a súlyvonal (LOG) viszonylag a súlypont közepéhez (COG) kerülhet, ami növeli a visszaesés felelősségét. A stroke-os betegek kompenzálhatják azt, ha túlzottan hajlított mellkasi gerincvel ülnek, hogy a LOG-ot a COG elé helyezzék, hogy ne essenek hátra ülve [26].

A stroke-os betegek kompenzálhatják azt is, ha ülnek a hátsó kismedence hátulján, hogy növeljék a passzív stabilitást ülő helyzetben. A gerinc megfelelő stabilizáló rendszere nagyon fontos az ideális lumbo-kismedencei ülés eléréséhez. A három fő stabilizáló rendszer egy passzív (osteo-ligamentos rendszer), egy aktív (izom-tendinous rendszer) és egy idegi kontroll rendszer [27]. A stroke az utóbbi két alrendszert károsítja. A stroke-os betegeknél csökkenhet a poszturális izomaktivitás, mivel a lumbo-kismedencei régió a passzív struktúráktól vált függővé, hogy fenntartsa az ülő helyzetet a gravitációval szemben.

Az eredmények a túlzott hajlított mellkasi gerincvel való ültetésnek is tulajdoníthatók a stroke-ban szenvedő betegeknél a kismedence passzívan elmozdulhat a hátsó kismedencei dőlésbe. Ez a hasi izmok kötődéseinek közelítéséhez vezethet. Ez a károsodott hosszfeszültség-kapcsolat aszimmetrikusabb gyengeséghez vezethet.

A jelenlegi vizsgálat eredményei nem szignifikáns különbséget mutattak az egyes betegek jobb és bal oldala között a statikus ülés során három csoport között. Ez annak tulajdonítható, hogy a stroke-ban szenvedő betegek egyoldalú agyi elváltozások befolyásolhatják az egész hasi izmokat, és befolyásolhatják a medence mindkét iliumcsontjának helyzetét. Neurológiailag a törzsizmok kétoldalúan beidegződnek. Tanaka és munkatársai [28] kijelentették, hogy a törzsizmok gyengesége a hemiplegiás betegeknél a felső motoros idegsejt elváltozásából és használhatatlanságából származott. Agyvérzéses betegeknél az egyoldalú felső motoros neuron elváltozása izomgyengeséget okozhat a csomagtartó mindkét oldalán. Anatómiailag a rectus hasizom egy része és a hasi izmok többi része kétoldali centrális aponeurosis fasciás kiterjesztések révén kapcsolódik a linea alba-hoz [9].

Az STS mozgás megindítása során a jelen tanulmány eredményei mindkét stroke csoportban szignifikáns csökkenést mutattak az elülső medence dőlésszögében a kontrollhoz képest. Ezek az eredmények megegyeztek Hitoshival és munkatársaival [10]. Az eredmények a csomagtartó izmok nem megfelelő aktiválásának tulajdoníthatók. A törzsizmok ideális aktiválása akkor következik be, amikor a medence optimálisan illeszkedik a törzshöz. A kezdeti mozgás az ülőről az állóra való áttéréskor a felsőtest elülső fordítása a csípő hajlításával. A merev ágyéki-kismedencei ülés ideális kiinduló helyzet ahhoz, hogy a páciens súlya vízszintesen leforduljon az elhúzódás előtti szakaszban. A hátsó kismedencei döntéssel befolyásolhatja a beteg azon képességét, hogy ülőről állóra álljon át. A betegek megpróbálják a testtömeget előrehozni egy nagyobb törzs előre hajlásával, miközben a betegek a csípőt hajlítják. Ez előrehozza a fejet, de nem fordítja le hatékonyan a testtömeget elölről a támaszték alapjáig (BOS). Ebből a helyzetből nehéz átállni az álló helyzetbe, mert a testtömeg nagy része még mindig túlságosan hátul van. Ez azt eredményezheti, hogy a páciens hátulról elveszíti az egyensúlyát, és visszaesik, amikor megpróbál felállni [4].

Az STS mozgásának közepén a jelenlegi vizsgálat eredményei mindkét löketcsoport szignifikáns csökkenését mutatták az elülső medence dőlésszögében a kontrollhoz képest. Ezek az eredmények annak tulajdoníthatók, hogy hiányzik a kismedence elülső dőlése az STS mozgásakor. Az STS megkezdésének gyenge kezdő testtartása ronthatja a testtömeg függőleges irányú felfelé történő átvitelét. A stroke-os betegek a törzs túlzott hajlításával kezdeményezik az STS-t. Ez csökkentette a csípőhosszabbítás pillanatát, és a stroke-os betegek a térdhosszabbítás pillanatától függhetnek. Az STS hatékony elvégzéséhez a medencének előre kell dönteni a csípőízület és a csomagtartó hajlításához, hogy használni tudja a csípő meghosszabbítását, csökkentse a térd meghosszabbítási momentumát, és a tömegközéppontot (COM) a BOS-ba vetítse [29].

Két alapvető stratégiát használnak az ülőről az állóra való áttérésre: lendületátadási stratégia és nulla momentumú stratégia [4]. A lendületátadási stratégia magában foglalja az előre lendület előállítását, amikor a csomagtartó és a fej a csípőhajlítással előre lefordul, ami a COM elmozdulását a BOS (láb) felé és fölé tolja. Ezt követi az alsó végtagok nyújtó izmainak erőteljes koncentrikus összehúzódása, hogy felemelje a testet az ülőfelületről. A nulla momentumú stratégia magában foglalja a csomagtartó túlzott hajlítását előre, amíg a COM a BOS-on belül van (a láb) a leállás előtt. Az elülső kismedencei dőlés hiánya miatt a stroke-os betegek ezt a stratégiát is használhatják a súly elülső áthelyezésére és elmozdítására. A fej és a törzs rossz illesztése a medencével az ülésre való felkészüléshez hozzájárulhat az alsó végtagok antigravitációs extenzor aktivitásának csökkenéséhez.

Öt ismétlés ülve állni teszt ideje szignifikáns növekedést mutatott a jelenlegi vizsgálatban mindkét stroke csoportban a kontroll csoporthoz képest. Ez annak tulajdonítható, hogy a stroke-os betegek késleltetik az STS mozgásának megkezdését az elülső kismedencei mozgás hiánya miatt. A betegek az STS-t is rossz irányba kezdeményezik azáltal, hogy túlzottan megnövelik az első törzs mozgását. A hátsó kismedencei helyzet és a megnövekedett mellkasi kyphosis miatt a betegek képtelenné válhatnak a súly teljes elmozdulására, és hosszabb időre van szükségük ülő helyzetből történő emelkedéshez. Ennek a tanulmánynak az eredményei egyetértettek Otaoval és munkatársaival [33], akik arra a következtetésre jutottak, hogy az aktív testmozgás során stroke-ban szenvedő betegeknél a medence elülső megdöntésének képessége összefüggésben lehet az alapvető mozgásokkal, például az STS-mozgással. Ennek a tanulmánynak az eredményei egyetértenek Hitoshival és munkatársaival [10] is, akik arra a következtetésre jutottak, hogy a kismedencei elfordulás fontos tényezőnek tűnik a betegek számára az STS mozgás visszanyerésének képességének visszaszerzésében.

Következtetés

Jelen tanulmány kiemelte a kismedencei dőlésszögek értékelésének fontosságát a stroke-os betegeknél. E tanulmány eredményei arra utalnak, hogy összefüggés van a sagittalis kismedence szöge és az alapvető funkcionális mozgások között a stroke-ban szenvedő betegeknél. A stroke-ban szenvedő betegeknél a medence elülső megdöntésének képtelensége jelentősen befolyásolja az ülőről az állásra való áttérés képességét. Ez a tanulmány felhívta a figyelmet a normál kismedencei igazítás és a kismedencei kontroll gyakorlatok fontosságára a stroke-betegek működésének javítása érdekében. A stroke-szakirodalomban nagyon kevés tanulmány található a kismedencei dőlésszögekről és annak az ülésre állásra gyakorolt hatásáról. Jövőbeni vizsgálatokra van szükség e hiányosság orvoslására, amelynek célja a stroke-betegek kezelésének, működésének és életminőségének javítása.

Az adatok és anyagok rendelkezésre állása

A jelenlegi vizsgálat során felhasznált és elemzett adatkészletek az intézményi szabályok miatt nem nyilvánosak.