A kóros elhízás pszichoszomatikus rendellenesség-e?

a Pszichoterápia és Pszichoszomatika Közlönyében

pszichoszomatikus

A jelenlegi folyóiratban megjelent tanulmány Pszichoterápia és pszichoszomatika diagnosztizáló kritériumokat alkalmazott a pszichoszomatikus szindrómákra a kóros elhízásban szenvedő betegek mintájára.

A pszichoszomatikus kutatás diagnosztikai kritériumai (DCPR) 12 klaszterből állnak, amelyek különböző rendellenes betegség-viselkedést és pszichoszociális tényezőket képviselnek, prognosztikai és terápiás vonatkozásokkal az orvosi környezetben. Az elhízás világszerte jelentős egészségügyi problémát jelent, tekintve a túlsúlyhoz kapcsolódó jelentős egészségügyi és gazdasági terheket. A DCPR javíthatja az elhízás kezelésére irányuló döntéshozatali folyamatot azáltal, hogy fontos klinikai információkat nyújt, amelyeket a DSM vagy az ICD-10 nem képes megragadni. A kutatók azt jósolták, hogy a DCPR diagnózisok gyakoribbak lesznek elhízott betegeknél, mint normál testsúlykontrollnál, és hogy az előbbi alacsonyabb pszichológiai jólétet (PWB) mutat. Arra is számítottunk, hogy a DCPR diagnózisok függetlenek az elhízott betegek ICD-10 mentális rendellenességeitől, és hogy a DCPR szindrómák nagyobb száma összefügg az alacsonyabb PWB-vel.

39 járóbeteg (29 nő; életkor: 35,8 ± 11,8 év) kóros elhízással (BMI: 45,7 ± 10,3; súly: 127 ± 28,5 kg) egymás után pszichológiai vizsgálat céljából a Malaga (Spanyolország) körzetében a Közösségi Mentális Egészségügyi Központba fordult. 12 hónapos periódus a bariatrikus műtét előtt. A kontrollokat 36 normál testsúlyú alany (25 nő; életkor: 30,7 ± 10,4 év; BMI: 23,3 ± 3,2; súly: 64,8 ± 12,5 kg) vették fel a Malagai Egyetem hallgatóiból és az általános populációból.

A legalább egy DCPR diagnózissal rendelkező alanyok százaléka hasonló volt a csoportokban (esetek: 92%; kontrollok: 89%). Az egészségügyi szorongás és a demoralizáció a betegek 21, illetve 23% -ában fordult elő, míg a kontrollok között nem. Betegségmegtagadás (esetek: 80%; kontrollok: 72%) és Alexithymia (mindkét csoportban 33%) szintén gyakran, de hasonlóan képviseltették magukat a két csoportban. Összesen 13 beteg (33%) teljesítette a DCPR kritériumokat egy diagnózis esetében, 13 (33%) két, és 10 (26%) három vagy több DCPR diagnózis esetében. A kettőnél több DCPR diagnózissal rendelkező betegek fiatalabbak voltak (27,6 ± 6,1 év), mint a többi alcsoportban (egy DCPR diagnózis: 40,7 ± 12,9 év; két DCPR diagnózis: 38,8 ± 11,7 év;). A betegek több pontszámnál alacsonyabb pontszámot értek el, mint a kontrollok. A kettőnél több DCPR diagnózissal rendelkező betegek alacsonyabb autonómiát és önelfogadó képességet mutattak, mint egy vagy két DCPR diagnózissal rendelkezők. Összesen 14 (35,9%) betegnél volt egy ICD-10 diagnózis. A leggyakoribb ICD-10 diagnózis a vegyes szorongás-depressziós rendellenesség (15,4%), az obszesszív-kompulzív betegség (5,1%) és a határ menti személyiségzavar (5,1%) volt. Csak 1 beteg (2,6%) teljesítette a mértéktelen étkezési rendellenesség kritériumait. Az ICD-10 diagnózissal rendelkező összes beteg megfelelt legalább egy DCPR diagnózis kritériumainak.

Ez az első olyan vizsgálat, amely meghatározta azokat a specifikus DCPR-szindrómákat, amelyek befolyásolhatják az elhízást: Az egészségügyi szorongás és a demoralizáció gyakoribb volt az elhízott betegeknél, mint a kontrolloknál. Eredményeink azt sugallják, hogy a kóros elhízás tapasztalatai a reménytelenség érzését és az egészséggel kapcsolatos aggodalmakat idézhetik elő, ami viszont akadályozhatja a túlsúly kezelésére irányuló erőfeszítéseket. A betegségmegtagadás és az Alexithymia jelentek meg a leggyakoribb diagnózisok, és hasonló arányban fordultak elő mindkét csoportban. Az eredmények arra engednek következtetni, hogy ezek a szindrómák nem kapcsolódnak kifejezetten az elhízáshoz, és hogy figyelmet érdemelnek az általános populációs mintákban is. Valójában mind a betegségmegtagadás, mind az Alexithymia tükrözhet egy általánosított elkerülõ megküzdési stílust, amely gátolhatja az egészséges életmód elfogadását. Az esetek alacsonyabb PWB-t mutattak, mint a kontrollok, és a DCPR-diagnózisok nagyobb száma alacsonyabb autonómiával és önelfogadással járt. Ezek az eredmények összhangban vannak a korábbi kutatásokkal, és alátámasztják a DCPR kritérium érvényességét az elhízásban.