A metformin-terápia hosszú távú hatékonysága nem elhízott, 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő egyéneknél

Absztrakt

CÉLKITŰZÉS—Az Egyesült Királyság Prospektív Diabétesz Tanulmánya (UKPDS) bebizonyította, hogy a metformin ugyanolyan hatékony, mint a szulfonilureák elhízott egyéneknél, és kevesebb súlygyarapodással, kevesebb hipoglikémiás epizóddal és jobb kardiovaszkuláris kimenettel jár. Ennélfogva a választott farmakológiai terápia ebben az alcsoportban. A jelenlegi ismereteink hiányossága azonban a nem elhízott egyének hosszú távú válasza a metforminra. Ebben a tanulmányban összehasonlítottuk a metformin terápiát normális, túlsúlyos és elhízott, 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő egyéneknél.

KUTATÁSI TERVEZÉS ÉS MÓDSZEREK—Az ausztráliai Sydney-ben található beutaló központban kezelt betegek adatbázisát elemezték. A 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő és teljes HbA1c (A1C) adatokkal rendelkező, metforminnal vagy szulfonilurea-monoterápiával kezelt betegeket legalább három látogatáson át a kettős orális kezelés megkezdése előtt (n = 644) vették fel. BMI és az orális szer típusát elemeztük. Az egyéneket normál, túlsúlyos vagy elhízott kategóriába sorolták (BMI 2, ill.

EREDMÉNYEK—A három metforminnal kezelt csoport között nem volt különbség a kezdeti, a követési és az utolsó A1C között. A metformin monoterápiával végzett sikeres glikémiás kontroll időtartama normál és túlsúlyos egyénekben, valamint a cukorbetegséggel összefüggő szövődmények előfordulási gyakorisága a követés teljes időtartama alatt nem volt alacsonyabb, mint az elhízottaké. A nem elhízott betegek jobban teljesítettek, függetlenül az alkalmazott orális hipoglikémiás szer típusától.

KÖVETKEZTETÉSEK- Arra a következtetésre jutottunk, hogy a metformin legalább ugyanolyan hatékony normális és túlsúlyos egyéneknél, mint az elhízottaknál. Vizsgálatunk bizonyítékokon alapuló adatokkal támasztja alá a metformin használatát nem elhízott, 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő egyéneknél.

Az Egyesült Királyság Prospektív Diabétesz Tanulmánya (UKPDS) bebizonyította, hogy a metformin ugyanolyan hatékony, mint a szulfonilureák az elhízott cukorbetegek (ideális testsúly> 120% -nak megfelelő) kezelésében a glikémiás kontroll szempontjából, és kevesebb súlygyarapodással és kevesebb hipoglikémiás epizóddal jár. (1,2). A metforminnal kezelt csoportnak jótékony hatása volt az összetett „bármilyen cukorbetegséggel összefüggő végpontban” is, amely összehasonlítható a szulfonilkarbamiddal vagy az inzulinterápiával. A metformin szintén kiemelkedőnek bizonyult a szív- és érrendszeri védelemben és a betegek túlélésében (1). Ennek eredményeként ma már általánosan elfogadott, hogy a metformin az első vonalbeli farmakológiai terápia elhízott, 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő egyéneknél.

Bár a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedők nagy része elhízott, jelentős része nem. A szakirodalomban továbbra is hiányosság van a metformin hatékonyságával kapcsolatban nem elhízott betegeknél. A jelenlegi tanulmányban kiterjedt számítógépes betegadatbázisunk segítségével összehasonlítottuk a metformin monoterápia hosszú távú hatékonyságát normál, túlsúlyos és elhízott, 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő egyénekben, mind a glikémiás kontroll, mind a cukorbetegség szövődményei szempontjából. Azokat a betegeket, akik szulfonilureás monoterápiát kaptak ugyanabban az időszakban, összehasonlítóként is értékelték.

KUTATÁSI TERVEZÉS ÉS MÓDSZEREK

Elemezték az ausztráliai Sydney-i Sydney-i beutalókórházban, a Royal Prince Alfred Kórház Diabetes Központjában kezelt betegek adatbázisát. Ezeket a betegeket megosztott gondozás alapján látták. A legtöbb esetben a kezelést az alapellátás orvosai kezdték meg. A beutalás után a Diabetes Központ segítséget nyújt az akut stabilizációban és a cukorbetegség oktatásában, tanácsokat ad a további kezeléssel kapcsolatban, majd a betegeket visszaküldi az alapellátó orvosokhoz. A betegek visszatérnek a cukorbetegség szövődményeinek felmérésére, általában évente, egy korábban leírt protokoll alkalmazásával (3). Az adatbázis információit 1986-tól kezdve gyűjtötték, és minden látogatás során részletes információkat tartalmaztak a demográfiai adatokról, a cukorbetegség időtartamáról, a glikémiás kontrollról, a testsúlyról, a BMI-ről, a cukorbetegség kezeléséről (típusok és adagok) és a cukorbetegséggel összefüggő szövődményekről.

A vizsgálatba bevontak olyan betegeket, akik 2-es típusú cukorbetegségben szenvedtek, teljes HbA1c (A1C) és diabéteszes gyógyszeradatok voltak, és metformin vagy szulfonilurea monoterápiában részesültek legalább három látogatáson, mindegyik legalább 6 hónapos különbséggel, mielőtt második orális hipoglikémiát vezetnének be. ügynök. Azokat, akik három látogatáson belül kezdtek egy második terápiát, kizárták, mivel a monoterápia sikertelenségének arányát nehéz lenne megállapítani megfelelő megfigyelési időszak hiányában.

Adatelemzés

Az adatokat NCSS 2004 statisztikai szoftver segítségével elemeztük. A folyamatos adatokat normális állapotban ellenőriztük, és szükség esetén az elemzés előtt átalakítottuk. A bevett tabletták dózisait rendesen elosztottuk, és átlag ± SD értékként tüntettük fel. Az összes többi adat medián és interkvartilis tartomány (IQR). A kategorikus adatokat százalékos arányban mutatjuk be, 95% -os CI mellett. Az adatokat a BMI és az alkalmazott orális szer típusa szerint rétegeztük. A betegeket normál testsúlyúnak, túlsúlyosnak vagy elhízottnak tekintették a 2-es BMI alapján. A Kruskal-Wallace tesztet alkalmaztuk a csoportok mediánjainak összehasonlításához és a több összehasonlításhoz történő igazításhoz. Az ANOVA-t használták a súly és az A1C időbeli változásának összehasonlítására, és értékelték a cukorbetegség időtartama és a BMI közötti kölcsönhatást. A cukorbetegséggel összefüggő makro- és mikrovaszkuláris szövődmények előfordulási gyakoriságát a Diabetes Központ legutóbbi látogatásakor és a monoterápia megkezdésénél előforduló prevalencia különbségek alapján számoltuk, és Cox regressziós elemzést alkalmaztunk a látogatások közötti idő és a cukorbetegség időtartamának hatásához. . Az új szövődményekkel járó normál testsúlyú alanyok alacsony száma miatt a normál és a túlsúlyos egyének adatait összevonták.

EREDMÉNYEK-

A teljes demográfiai, antropometriai, A1C és hipoglikémiás gyógyszeradatokkal rendelkező 8304 személy közül egyharmadnak (n = 2742) legalább három látogatása volt a Diabétesz Központunkban. E betegek harminckilenc százaléka (n = 1072) részesült monoterápiában a 2-es típusú cukorbetegség miatt az első látogatáskor: 51% a metformin és 49% a szulfonilkarbamid csoportban volt. Miután kizárták azokat, akik az első három látogatáson belül kezdték el a duális terápiát, végül 644 monoterápiában részesülő egyént (394 metformint és 250 szulfonilureát kezeltek) végül bevontak a vizsgálatba a kezeléssel kapcsolatos hosszú távú eredmények elemzésére.

Az alapszint és a nyomon követett glikémiás kontroll és súly

Az egyes kezelési kategóriákban szenvedő betegek számát és életkorát a monoterápia megkezdésekor az 1. táblázat mutatja. A normál és túlsúlyos metformin csoportnál a monoterápia és a duális terápia kezdetekor valamivel hosszabb volt a cukorbetegség időtartama, mint az elhízott metformin csoportnál. A sikeres monoterápia medián időtartamában nem volt szignifikáns különbség (1,9 [IQR 1,4–4,1], 2,9 [1,2–4,7] és 2,8 [1,3–4,3] év, χ 2 5df = 10,3; P = 0,06. a duális terápia kezdetének időpontjában a két nem elhízott metformin csoportba tartozó alanyok átlagosan 2,5 ± 1,0 tablettát, az elhízott csoport pedig 2,8 ± 1,1 0,5 g erősségű metformin tablettát szedett (P2-t vizsgáltak, medián időtartamuk a sikeres monoterápia 7,0 évnél hosszabb volt, szemben a szulfonilureával kezelt társaik 6,4 évével. Így bizonyítékok vannak arra, hogy a metformin nemcsak a nem elhízott egyéneknél teljesít jól, de még jobban is működhet vékony, 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő betegeknél.

Ez egy megfigyelési és retrospektív tanulmány. Mint ilyen, számos gyengesége van. Az alanyok nem egyeztek, és a metformin csoport általában fiatalabb volt, és a cukorbetegség diagnosztizálása után valamivel korábban bemutatták a Diabetes Központnak. A különbségek azonban kicsiek voltak, klinikailag nem voltak szignifikánsak, és statisztikailag kiigazítottak. A szövődményekre vonatkozó adatokat standardizált klinikai protokoll szerint gyűjtötték, de valószínűleg nem voltak olyan szigorúan meghatározva, mint egy prospektív klinikai vizsgálatban. Nem valószínű, hogy valaha is végeznének olyan tanulmányt, mint az UKPDS, bár az ADOPT (A diabétesz kimenetelének előrehaladásának vizsgálata) tanulmány hamarosan értékes információkat nyújthat (12). Időközben adataink némi betekintést és megnyugvást nyújtanak a metformin nem elhízott cukorbetegeknél történő alkalmazásához.

Arra a következtetésre jutunk, hogy a metformin legalább ugyanolyan hatékony a nem elhízottaknál, mint az elhízottaknál. Ez a tanulmány bizonyítékokon alapuló adatokat szolgáltat a metformin használatának alátámasztására olyan nem elhízott egyéneknél, akik 2-es típusú cukorbetegségben szenvednek.