A fogyás sikerének előrejelzői: testmozgás az étrendi önhatékonysággal és a kezelésen való részvétellel szemben

Absztrakt

A kezelés előtti étrend és a testmozgás önhatékonysága megjósolhatja a fogyás sikerét. A diéta önhatékonyságának változása a kezelés során még erősebb előrejelzőnek tűnik, mint az alapszint, de a testmozgás önhatékonyságának változásaira vonatkozó kutatások hiányoznak. A fogyás (N = 30) kézzelfogható megerősítését értékelő kísérleti tanulmány adatainak felhasználásával megvizsgáltuk az étrend és a testmozgás önhatékonyságának változásainak hatását az eredményekre. Több regressziós elemzés azt mutatta, hogy a kezelésben való részvétel és a testmozgás önhatékonyságának változása a kezelés alatt a testsúlycsökkenés legerősebb előrejelzője. A testmozgás önhatékonyságának fejlődését elősegítő súlycsökkentő programok fejlesztése fokozhatja a résztvevők sikerét.

A legfrissebb statisztikák azt mutatják, hogy az amerikaiak harmada elhízott, és további egyharmada túlsúlyos (Flegel et al., 2010). A túlsúly növeli az orvosi és pszichiátriai betegségek kockázatát, ideértve a 2-es típusú cukorbetegséget, a szív- és érrendszeri betegségeket, az osteoarthritist, egyes rákos megbetegedéseket, valamint a hangulat-, szorongás- és személyiségzavarokat (Flegel et al., 2005; Nguyen et al., 2010; Barry et al. ., 2008; Petry és mtsai., 2008). A testsúlycsökkenés, akár a testtömeg 5% -áig is, jelentősen csökkenti az egészségügyi kockázatokat (Institute of Medicine, 1995; National Heart, Lung & Blood Institute (NHLBI), 1998; Powell et al., 2007). Bár az étrendi bevitel csökkentésén és a fizikai aktivitás növelésén alapuló súlycsökkentő programok hatékonyak lehetnek a fogyás elősegítésében, az eredmények általában szerények, és a fogyókúrás programokból való lemorzsolódás magas (pl. Honas et al., 2003). A sikeres fogyáshoz kapcsolódó betegjellemzők és magatartás azonosítása hatékonyabb beavatkozások kidolgozását szolgálhatja az egyre növekvő elhízási válság kezelésére (Fontaine & Cheskin, 1997).

Az önhatékonyság fogalma alapvető a szociális kognitív elméleten alapuló viselkedésmódosítási beavatkozások szempontjából. Az önhatékonyság az egyének azon meggyőződésére vonatkozik, hogy képesek és kompetensek megváltoztatni a célok, például a fogyás eléréséhez szükséges viselkedésváltozásokat (Strecher et al., 1986). Az egyének változó szintű önhatékonysággal kezdenek törekedni a célok elérésére, és a magasabb önhatékonyság általában nagyobb erőfeszítésekkel és elkötelezettséggel társul az egészséges magatartás elfogadása iránt (Schwarzer, 1992). Viszont a célok sikeres elérése fokozhatja az önhatékonyságot (Batsis et al., 2009; McAuley & Blissmer, 2000; Strecher et al., 1986), növelve a viselkedés változásának valószínűségét. A sikeres fogyáshoz szükséges magatartások magukban foglalják a kalóriabevitel csökkentését és a kalóriakiadások növelését, bár az e viselkedéshez kapcsolódó önhatékonyság és a sikeres fogyás közötti kapcsolat nem világos.

A kezelés előtti étrend önhatékonyságát illetően Prochaska et al. (1992) megállapította, hogy a kezelés előtti pontszámok a diéta önhatékonyságának mérésére, a Súlyhatékonyság Életmód Kérdőív (WEL; Clark et al., 1991) előre jelezték a súlycsökkenést a munkaterületen végzett fogyás program résztvevői körében, de a a variancia nagyon kis hányada. Ezzel szemben egy afrikai-amerikai nőknél, akik súlyvesztéses kezelésben részesültek az alapellátástól, a kezelés előtti WEL-pontszámok valójában kevesebb fogyással voltak összefüggésben, ami arra utal, hogy az önhatékonysági hiedelmek néha pontatlanok lehetnek, és a fogyás nehézségének alábecsüléséből adódhatnak. (Martin, Dutton és Brantley, 2004). Fontaine és Cheskin (1997) nem talált összefüggést a kezelés előtti WEL-pontszámok és a testsúlycsökkenés vagy a programban való részvétel között a kórházi súlykezelő programban kezelt járóbetegek mintájában.

Egyes szakirodalmak szerint az önhatékonyság változása jelentősebb előrejelző lehet a fogyás sikerében, mint az alapszintű önhatékonyság. Például, míg Martin és mtsai. (2004) megállapította, hogy a kezelés előtti nagyobb diétás önhatékonyság kisebb súlycsökkenést jósolt, azt is megfigyelték, hogy a kezelés során az önhatékonyság nagyobb javulása nagyobb súlycsökkenéssel jár. Számos más tanulmány azt is megállapította, hogy a diéta önhatékonysági pontszámainak növekedése a kezelés előtti és utáni kezelés között nagyobb súlycsökkenéssel jár (pl. Bas & Donmez, 2009; Warziski et al., 2008).

A testmozgás a sikeres súlycsökkentő programok másik kritikus eleme. Egy tanulmányban Linde és mtsai. (2006) mind a WEL-t, mind a WEL-ből adaptált testedzés-önhatékonysági skálát megvizsgálta a súlycsökkenés előrejelzőjeként a kezelés különböző szakaszaiban. Megállapították, hogy a kezelés előtti pontszámok mind a WEL, mind a testmozgás önhatékonysági skáláján összefüggésben voltak a fogyáshoz szükséges viselkedéssel és a kezelés során bekövetkezett fogyással. Nem értékelték azonban, hogy a testmozgás önhatékonyságának változásai a kezelés előtti és a kezelés utáni időszakban nagyobb súlycsökkenést jeleztek-e.

A gyenge látogatottság és a kezeléstől való lemorzsolódás jelenti a legnagyobb akadályt a viselkedési súlycsökkentő beavatkozások sikerében (Gardner et al., 2007; Honas et al., 2003; Teixeira et al., 2004), és a jobb foglalkozáson való részvétel nagyobb súlycsökkenés a kezelés alatt és a fogyás jobb fenntartása a kezelés után (Chao et al., 2000). A kezelésben való kitartás képessége összefüggésben lehet az önhatékonysággal. Például Bernier és Avard (1986) azt találta, hogy a kezelést befejező résztvevőknek magasabb volt a kezelés előtti önhatékonysága, mint azoknak, akik idő előtt lemorzsolódtak.

A jelenlegi tanulmány célja az volt, hogy értékelje a kezelés előtti diéta és testmozgás önhatékonyságát, valamint a kezelés során bekövetkező önhatékonyság változását a fogyás sikerességére. Az alapszintű önhatékonyság hatásának megtalálása javíthatja az egyéni különbségek megértését abban a valószínűségben, hogy a viselkedési súlycsökkentő beavatkozás során sikerül-e tapasztalni, míg az önhatékonyság változásának erős hatásai azzal érvelnének, hogy az önhatékonyság javítására szolgáló technikákat illesszenek be a viselkedési súlycsökkenésbe. programok. Figyelembe véve az étrendi önhatékonyság és a fogyás közötti összefüggések vegyes megállapításait, valamint a testmozgás önhatékonysága és a fogyás közötti összefüggéseket vizsgáló tanulmányok viszonylagos kevésségét, az önhatékonyság mindkét formájának hozzájárulását vizsgálva meg kell világítaniuk a súlyhoz való relatív jelentőségüket. veszteségsiker. Mivel a viselkedési súlycsökkentő programok által ajánlott viselkedési változások gyakorlása hozzájárulhat mind a súlycsökkenéshez, mind az önhatékonyság változásához, a kezelésben való részvétel, valamint a kalóriabevitel és a fizikai aktivitás szintjének változásai bekerültek az elemzésbe.

Módszer

Résztvevők

Eljárások

A megalapozott beleegyezés megadása után a résztvevők találkoztak egy orvosi asszisztenssel az orvosi klinikán, hogy elvégezzenek egy 1-2 órás alapértékelést, hogy meghatározzák a tanulmány alkalmasságát, a fizikai aktivitás jelenlegi szintjét, a jelenlegi étrendi bevitelt, valamint az étrend és a testmozgás szabályozásának önhatékonyságát. Az interjút követően a jogosult résztvevők lépésszámlálót és élelmiszer-naplókat kaptak, és utasítást kaptak arra, hogy a tanácsadóval való első találkozásukat megelőzően egy hétköznapon és egy hétvégi napon viseljék a lépésszámlálót és töltsék ki az étkezési naplókat.

Intézkedések

A súlyokat digitális mérleg segítségével határoztuk meg, amelyet havonta kalibráltunk a pontos mérések biztosítása érdekében. A fizikai aktivitást a lépésszámláló által a két kijelölt napon rögzített átlagos lépésszám és a Paffenbarger fizikai aktivitás kérdőív (PAQ; Paffenbarger et al., 1978) segítségével értékeltük, amely a heti elégetett kalóriákat számítja ki az ön által bejelentett fizikai aktivitás alapján. Az étkezési napló jelentéseket bevezették a My Pyramid Tracker Programba (USDA Center for Nutrition Policy and Promotion, 2005), hogy megszerezzék az átlagos napi elfogyasztott kalóriákat.

A WEL és az önhatékonyság a testmozgáshoz skálát (SEE; McAuley, 1992; Resnick & Spellbring, 2000) alkalmazták az étrend és a testmozgás szabályozására vonatkozó önhatékonyság felmérésére. A WEL értékeli a túlfogyasztás elkerülésével kapcsolatos önhatékonyságot, amikor olyan helyzetekben szembesülnek, mint az étel elérhetősége, a negatív érzelmek, a fizikai kényelmetlenség, az étkezéshez kapcsolódó pozitív tevékenységek és az étkezéshez való társadalmi nyomás. A pontszám 0 és 180 között mozog, a magasabb pontszámok nagyobb önhatékonyságot jeleznek. A SEE értékeli a testmozgás iránti magabiztosságot, amikor különféle akadályokkal szembesül, beleértve a fáradtságot, az időbeli korlátokat, a fizikai vagy érzelmi kényelmetlenséget, a szociális támogatás hiányát vagy a versengő tevékenységeket. A pontszám 0 és 1800 között van, a magasabb pontszámok nagyobb önhatékonyságot jeleznek. Mindkét eszköz megbízhatóságát és érvényességét bizonyította (Resnick & Spellbring, 2000; Rossi és mtsai, 1995).

A résztvevők a 12 hetes beavatkozás végén ugyanazokkal az intézkedésekkel találkoztak a kutatási asszisztenssel egy kezelés utáni értékelés céljából. Egy héttel a kezelés utáni értékelés előtt emlékeztették a résztvevőket, hogy legalább egy hétköznapon és egy hétvégén viseljék a lépésszámlálót és a teljes tápláléknaplókat, és vigyék el a lépésszámlálót és az étkezési naplókat a kezelés utáni értékelésre.

Kezelési beavatkozás

A résztvevők megkapták a Diabetes Megelőzési Program (DPP; Wing & Gillis, 1996) betegkönyvét. A DPP a hosszú távú étrendi változásokra összpontosít, ösztönzi a testmozgást, és foglalkozik olyan kogníciókkal és érzelmekkel, amelyek zavarhatják a fogyást. A résztvevőket arra utasították, hogy minden héten olvassák el a kézikönyv 1-2 fejezetét, és végezzék el a javasolt tevékenységeket. Hetente egyszer, tizenkét héten át, találkoztak egy tanácsadóval 30 perces mérlegelésen és támogató tanácsadáson. A tanácsadás során a tanácsadók áttekintették a kézikönyv témáit, tanácsokat és bátorításokat adtak, és válaszoltak a kérdésekre. A résztvevőknek azt tanácsolták, hogy önállóan kövessék figyelemmel az ételbevitelt és a testmozgást, maradjanak a napi kalóriahatárokon belül a kezdő testsúly alapján, viseljék a lépésszámlálót, és tűzzék ki célul, hogy napi 10 000 lépést gyalogoljanak, fokozatosan dolgozva e cél eléréséig. A DPP beavatkozás mellett az egy feltételben résztvevők esélyeket szerezhettek nyereményekre, amikor teljesítették a heti súlycsökkentési célokat, vagy elvégezték az ajánlott tevékenységeket (lásd Petry et al., A sajtóban).

Adatelemzés

Páros mintával végzett t-teszteket használtunk a testsúly, az átlagos napi kalóriabevitel, az átlagos napi lépésszámláló lépések, a PAQ-ra vonatkozóan jelentett heti kalóriakiadások, valamint az önhatékonyság (WEL és SEE pontszámok) változásainak értékelésére az alapszint és a kezelés utáni interjúk között. Többszörös regressziós elemzést végeztek a fogyás előrejelzőinek értékelésére. A függő változót a súly változásaként határozták meg a kiindulási érték és a 12. hét között, és a független változók a csoport hozzárendelése (DPP vs. DPP + ösztönzők), az alap WEL pontszám, az alap SEE pontszám, a részt vett kezelések száma és a kiindulási és utókezelés a kalóriabevitelben, a heti kalóriaköltség a PAQ-ban, az átlagos napi lépésszámláló lépések, valamint a WEL és SEE pontszámok. Ha a kezelés utáni adatok hiányoztak, akkor feltételeztük, hogy változatlanok a kiindulási értékhez képest.

Eredmények

A vizsgálatba bevont résztvevők 25 nő és 5 férfi voltak, átlagos BMI 34,2 ± 3,7, átlagos életkor 40,9 ± 9,4 és átlagos végzettség 13,9 ± 2,3 év. Tizenkét (40%) fekete, nyolc (26,7%) fehér, hat (20%) spanyol, három (10%) ázsiai, egy pedig biraciális volt. Tizennégyet a DPP-hez, 16-ot pedig a DPP + ösztönzőkhöz rendeltek.

Átlagosan a betegek a 12 kezelési munkamenet 6,4 ± 4,6 részvételével vettek részt. A súly szignifikánsan csökkent a kiindulási értékhez képest, átlagos súlycsökkenés 4,9 ± 7,5 font (1. táblázat). Jelentős változásokat észleltek a kiindulási értékhez képest a heti kalóriakiadások és a napi kalóriabevitel tekintetében, de nem a napi lépésszámláló lépéseivel. Az átlagos WEL pontszám szignifikánsan nőtt a kezelés során, de az átlagos SEE pontszám nem nőtt szignifikánsan a teljes minta esetében.

Asztal 1

A fizikai aktivitás, az étrend és az önhatékonyság, valamint a fogyás és a kezelésen való részvétel eredményeinek kiindulási és kezelés utáni intézkedései

EredményPre kezelés előtti kezelésVáltozás

Átlagos súly (lbs)	198,9 ± 25,7	194,0 ± 26,7	t (29) = 3,56, p = 0,001
Lépésszámláló lépései naponta	6375 ± 2515	7367 ± 4240	t (25) = -1,25, p = 2,224
PAQ kcal hetente	2257 ± 2368	3714 ± 2757	t (229) = −3,36, p = 0,002
Átlagos napi kalóriabevitel	1988 ± 526	1562 ± 473	t (25) = 4,00, p 2. táblázat. Az eredmények azt mutatják, hogy a kezelésben való részvétel és a testmozgás fokozott önhatékonysága (SEE-pontszám) a fogyás sikeres kezelése közötti bevitel és a prediktorok között szignifikánsan összefüggésben állt a fogyással. Bár az étrend és a testmozgás önhatékonyságának változásai pozitív korrelációt mutattak (r =, 601, p =, 006), sem a diéta önhatékonyságának változása, sem a testmozgás önhatékonyságának változása nem volt összefüggésben a részt vett kezelések számával (diéta: r = .428, p = .068; gyakorlat: r = .257, p = .287).

2. táblázat

Standardizált regressziós együtthatók a prediktor változókhoz a fogyás előrejelzőinek többszörös regressziós elemzésében (N = 30)

Predictor Variableβp

Csoportos hozzárendelés (DPP vs. DPP + ösztönzők)	−.011	.925
Az ülések részt vettek	-.609	.003
Alapvető étrend önhatékonyság	−.306	.148
Alapvető testedzés önhatékonyság	−.012	.935
Az átlagos napi kalória változása	−.158	.251
Az átlagos napi lépésszámláló lépéseinek változása	−.161	.255
A PAQ kcal változása hetente	−.183	.278
Az étrend önhatékonyságának változása	−.207	.329
A testedzés önhatékonyságának változása	-.443	.008

DPP = Diabetes Megelőzési Program

Vita

Korábbi kutatásainknak (Chao és mtsai, 2000) összhangban azt is megállapítottuk, hogy a foglalkozás látogatottsága és a súlyváltozás között jelentős összefüggés van, így a több foglalkozáson részt vevő résztvevők nagyobb fogyást értek el. Ez az asszociáció azért fordulhatott elő, mert a nagyobb számú foglalkozáson részt vevő résztvevők motiváltabbak voltak a fogyásra. Az is lehetséges, hogy azok a résztvevők, akik kevésbé voltak sikeresek a fogyásban, csalódottak lettek, és ezért kevésbé valószínű, hogy részt vegyenek a kezelésen. Azok a résztvevők, akik nagyobb súlyt vesztettek, hatékonyabbak lehettek a problémamegoldásban az akadályok (pl. Ütemezési nehézségek, fáradtság) tekintetében, amelyek akadályozták mind a foglalkozásokon való részvételt, mind a fogyás viselkedését.

Ez a tanulmány fontos információkat szolgáltatott a testmozgás önhatékonyságának szerepéről és a sikeres fogyáshoz való viszonyáról, bár fontos megjegyezni annak korlátait. A mintánk mérete kicsi volt, így a teljesítmény korlátozott volt. Ezenkívül a hiányzó kezelés utáni adatokat azzal számoltuk, hogy nem változott a kiindulási érték, feltételezve, hogy azok a résztvevők, akik átlagosan nem fejezték be a nyomon követést, valószínűleg kevés változást tapasztaltak ezekben a változókban. Mindazonáltal biztosan lehetséges, hogy a lemorzsolódott résztvevők egyedi eredményeket képviselnek. Előnyös, ha ezt a vizsgálatot egyének nagyobb csoportjával megismételjük, és megvizsgáljuk a különbségeket a kiesők és azok között, akik nem. Egy másik korlátozás az, hogy a kalóriakiadással és -bevitellel kapcsolatos legtöbb információt önállóan jelentették be, és ezáltal potenciálisan elfogult. Az a tény, hogy a kalóriafogyasztás és a kiadások változásai nem voltak összefüggésben a súlycsökkenéssel, pontatlan önjelentést tükrözhet. Végül ez a tanulmány nem tartalmazott hosszú távú nyomon követést, és hogy a kezelés során a testmozgás önhatékonyságának növekedése előre jelzi-e a tartós fogyás fenntartását vagy sem.

Összefoglalva: az egészséges testsúly elérése nehéz folyamat, amelyet számos tényező befolyásol. Ez a tanulmány bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy a kezelésben való részvétel és a testedzés önhatékonyságának javítása egyaránt fontos a sikeres fogyáshoz. A jövőben hasznos lesz olyan kezelési stratégiák megtervezése, amelyek nemcsak a kezelés megőrzését javítják, hanem az önbizalmát is, hogy teljesítsék a fogyókúrás program elemeit, különösen azokat, amelyek a testmozgással kapcsolatosak.

Köszönetnyilvánítás

Ezt a tanulmányt az Ethel Donaghue Központ második szerzőjének támogatásával finanszírozták a kutatás gyakorlatba és politikába való átültetéséhez. A jelentés elkészítését részben az NIH R21-HL092382, P30-DA023918 és T32-AA07290 támogatások támogatták. Köszönjük Elizabeth Appelnek, MD-nek, Myra Rosenstein-nek és Amy Novotnynak a felbecsülhetetlen segítséget a tanulmányhoz.

Lábjegyzetek

Kiadói nyilatkozat: Ez egy szerkesztetlen kézirat PDF-fájlja, amelyet kiadásra elfogadtak. Ügyfeleink számára nyújtott szolgáltatásként a kéziratnak ezt a korai változatát biztosítjuk. A kézirat átmásolásán, szedésén és a kapott bizonyíték felülvizsgálatán átesik, mielőtt a végső hivatkozható formában közzétennék. Felhívjuk figyelmét, hogy a gyártási folyamat során olyan hibákat fedezhetnek fel, amelyek befolyásolhatják a tartalmat, és a naplóra vonatkozó minden jogi felelősségvállalás vonatkozik.