Az utolsó csepp elfogyasztása: Az étrend megváltoztatása Ázsiában kihívást jelent a jövőbeni vízbiztonságra

Írta: Sierra Ewert

Egy tál rizs, zöldség és tofu olyan étel, amelyet évszázadok óta fogyasztanak Ázsia-szerte. Ez egy olyan étkezés, amelynek előállításához hozzávetőlegesen 571,5 liter víz szükséges. És ez egy étkezés, amelyet lassan, de biztosan kicserélnek. Az egész régióban az emberek egyre inkább hússal, poharak tejjel töltik fel a tálukat. És ez a kis változás, megszorozva az evők milliárdjaival, nagy hatással van Ázsia jövőbeni vízfogyasztására. Ugyanez az étkezés, amely a marhahúst helyettesíti a tofuval, 2183,5 liter víz előállításához szükséges.

Miután Ázsia fő élelmiszer-ipari terméke, a rizsfogyasztás csökken, míg a hús- és tejfogyasztás drámai módon növekszik. Fotó: Karl Grobl.

Ázsiában a legmagasabb az éves vízkivétel a világ összes régiója közül. Az olyan országok demográfiai és gazdasági növekedésének ütemes üteme, mint Kína és India, a vízhasználat gyors növekedését hozta magával, amely az elmúlt 50 évben több mint háromszorosára nőtt.

Merre tart ez a víz? Elsősorban az ázsiai édesvíz válik étellé. Szerény 10 százalékot fordítanak a régió virágzó iparára; és csupán 6 százalékát használják háztartási használatra, beleértve az összes ivást, mosást és főzést. A fennmaradó rész, az Ázsiában évente felvett víz majdnem 84 százaléka a mezőgazdaságra irányul, szemben a világ 71 százalékával. Ennek a víznek a többségét a rizs termesztése fordítja, hosszú ideig a régió munkatársai.

De ennek az évszázados alapételnek a szerepe változik: ahogy Ázsia meggazdagodik, egyre kevésbé függ a rizstől. Amint a régió vidéki lakossága csökken, a városok és a zsebkönyvek duzzadnak, a szegény vidéki gazdálkodók hagyományos étrendjét felváltja a középosztálybeli városiak új étrendje. Az egy főre eső rizsfogyasztás csökken, míg a hús- és tejfogyasztás drámaian növekszik. 1980 és 2005 között a hús és a tej fogyasztása Kelet- és Délkelet-Ázsiában majdnem megnégyszereződött, a tojásfogyasztás pedig csaknem hatszorosára nőtt. A tendencia a legszembetűnőbb Kínában, ahol a tejfogyasztás körülbelül 2 kilogramm/fő/év 23 kilogramm/fő/év, a tojásfogyasztás pedig 3-ról 20 kilogramm/fő/évre ugrott. És ez a tendencia várhatóan folytatódik, Ázsia húskészítmény iránti igénye eléri az 51 kilogrammot/fő/év.

Az étrendnek ez a drasztikus változása nyomást gyakorol Ázsia amúgy is kevés vízkészleteire. Körülbelül tízszer annyi víz, körülbelül 15 000 liter kell egy kilogramm marhahús előállításához, mint egy kilogramm rizs előállításához, és körülbelül 135 liter víz tojáshoz, míg 50,5 liter babhoz. Ázsiának több mint egymilliárd szájjal kell táplálkoznia 2050-ig, és az előrejelzések szerint a régió élelmiszer- és takarmányigénye a következő 40 évben megduplázódik. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Nemzetközi Vízgazdálkodási Intézet (IWMI) szerint Dél-Ázsiának 57% -kal több vízre lenne szüksége az öntözött mezőgazdasághoz, Kelet-Ázsiának pedig 70% -kal több vízre lenne szüksége. Nemzetközi szakértők egyetértenek abban, hogy ez lehetetlen forgatókönyv. Dél- és Kelet-Ázsia sok területe már eléri a riasztó vízhiányszintet, és a városok és az ipar vízigénye egyre inkább felülírja a mezőgazdaság vízigényét.

A régiónak tehát hatalmas kihívással kell szembenéznie: ugyanazon a földterületen több embernek kell kevesebb ételt termelni kevesebb vízzel.

Hogyan biztosítja a régió elegendő vizet növekvő és változó népességének táplálására, és hogyan tudja leküzdeni az éghajlatváltozás miatti fokozott veszélyt a víz elérhetőségére? Egyértelmű, hogy a megoldás nem az, hogy Ázsia egyszerűen visszatérjen elsősorban vegetáriánus gyökereihez; sem az urbanizáció leállítását és az ipari vízhozam korlátozását. A megoldás abban rejlik, hogy felismerjük a vizet annak valójában - egy véges és kritikus természeti erőforrásnak -, és ennek megfelelően alkalmazzuk a kezelési és természetvédelmi politikákat.

Általánosságban az ilyen intézkedéseknek a következőket kell tartalmazniuk: 1) a víz értékes erőforrásként történő értékelése, egyúttal annak biztosítása, hogy minden polgár elegendő vízhez jusson az alapvető napi szükségletekhez; 2) a vízelvezetés javított szabályozása a vízpazarlás megelőzése érdekében; 3) az öntözőrendszerek frissítése, amelyek közül sok elavult és nem hatékony; 4) a víz újrafeldolgozásának és újrafelhasználásának nagy lehetőségeinek kiaknázása; 5) az esővíz kezelésére összpontosítva; 6) és az állampolgárok oktatása a vízhiányról, a felelős vízhasználatról és a vízvédelemről.

A fenti reformok nyilvánvalóan nem könnyűek, és nem is újak. Ázsiában azonban bebizonyosodott a változás kihívása. Annak biztosítása érdekében, hogy az ázsiai lakosság egyre növekvő száma hozzáférjen az új középosztálybeli hús- és tejtermékekhez, Ázsiának fel kell ismernie és alkalmazkodnia kell a természeti erőforrások határaihoz.