Az elhízás pszichiátriai rendellenesség?

Ha igen, akkor az Egyesült Államok lakosságának többsége részesülhet a pszichiátriai ellátásban

Feladva 2014. június 24

A halandó bűnök táblázata, Hieronymus Bosch

Az orvostudományban az „elhízás” és a „túlsúly” meghatározása meglehetősen egyszerű, a testtömeg-indexnek (BMI) nevezett matematikai számítás alapján, amely figyelembe veszi az ember magasságát és súlyát. Az online BMI-kalkulátorok bővelkednek, lehetővé téve mindannyiunk számára, hogy gyorsan ellenőrizhessük, hol fekszünk az elhízás folytonosságán. A 20 és 30 közötti BMI elhízottnak tekinthető. Noha a BMI nem biztos, hogy az egészségkockázat legjobb mércéje, a kutatások következetesen megállapították, hogy az elhízás nagyobb halálozással és a magas vérnyomás, a szívbetegségek, a cukorbetegség, a stroke és számos más egészségügyi állapot nagyobb kockázatával jár. 2 A túlsúly kockázata kevésbé egyértelmű, bár a túlsúly gyakran utat jelent az elhízás kérdésében.

De mi az elhízás? Vajon maga egy orvosi betegség?

Éppen ezt a kérdést vitatta meg az Amerikai Orvosi Szövetség (AMA) Tudományos és Közegészségügyi Tanácsa 2013-ban. 3 Felismerve a „betegség” egyértelmű meghatározásának hiányát, a Tanács jelentése ehelyett a szóhasználat előnyeinek és hátrányainak mérlegelésére összpontosított. az elhízás miatt. Az érvek mindkét irányban futottak. Ezáltal az elhízás problémája jobban felismerhetővé válhat, ami a közegészségügyi programok több finanszírozásához vezethet, és a biztosítótársaságok több költségtérítést kapnak a kezelésért. Vagy talán az elhízást betegségnek nevezné, ennek ellenkező hatása lenne, ami nagyobb hangsúlyt fektetne a farmakológiai és műtéti kezelésekre a közegészség és az úgynevezett "társadalmi megoldások" rovására. A megbélyegzés kérdésében egy betegségmodell mérsékelheti a lustasággal és az önkontroll hiányával kapcsolatos sztereotípiákat, ami az elhízás összetett etiológiájának nagyobb elfogadását eredményezheti. Vagy megint ennek az ellenkezője fordulhat elő, a megbélyegzés növekedésével, ha az Egyesült Államok lakosságának többségét betegnek titulálnánk. Világos állásfoglalás nélkül a Tanács jelentése határozott ajánlás nélkül végül az elhízást választotta „fő közegészségügyi problémának”. De nem sokkal később az AMA Küldöttek Háza mindenképpen előre lépett, elsöprően szavazva az elhízást hivatalosan orvosi betegségnek nyilvánította. 4

Tegyük ezt a lépést tovább, feltéve azt a kérdést, hogy az elhízást lehet-e a legjobban kategorizálni nemcsak orvosi betegségként, hanem pszichiátriai rendellenességként is. Egyfajta gondolatkísérletként azzal fogok érvelni, hogy valóban így lenne.

Noha évek óta folynak a viták a mentális rendellenesség meghatározásáról, a Pszichés rendellenességek diagnosztikai és statisztikai kézikönyve, 5. kiadás (DSM-5) nemrégiben adott egy friss, de még mindig tökéletlen definíciót a mentális zavarról, mint „szindrómáról”. klinikailag jelentős zavar az egyén kognitív, érzelmi szabályozásában vagy viselkedésében, amely a mentális működés mögött meghúzódó pszichológiai, biológiai vagy fejlődési folyamatok diszfunkcióját tükrözi. " Egyszerűbben fogalmazva: a pszichiátria területe olyan rendellenes mentális állapotokat és viselkedést tartalmaz, amelyek a károsodott működéshez kapcsolódnak.

Míg az elhízás kiváltó oka rosszul ismert, a mechanika egyértelmű - a túlsúly túl sok kalóriát fogyaszt, mint amennyi az ideális testsúly fenntartásához szükséges. Ebben az értelemben a túlsúlyt legjobban viselkedési rendellenességként jellemezhetjük, amikor a szóban forgó diszfunkcionális viselkedés az étkezés. A pszichiátria már foglalkozik más étkezési rendellenességekkel, beleértve az étvágytalanságot, a bulimia és a falási evészavarokat, így a spektrum kiterjesztése az elhízásra nem igényel nagy logikai ugrást.

Az elhízás viselkedési magjának kiemelése nem egyenlő azzal, hogy azt mondják, hogy az étkezéssel kapcsolatos szabad akaratú döntések az elhízás kiváltó okai. Éppen ellenkezőleg, helyesebb lenne azt mondani, hogy az elhízás, csakúgy, mint bármely más pszichiátriai rendellenesség, olyan genetikai, anatómiai, fiziológiai és környezeti tényezőket érintő diszfunkciót jelent, amely az agy képtelen a viselkedés megfelelő szabályozására. Elhízás esetén az agynak végső soron el kell döntenie, hogy étkezik-e az éhség, a jóllakottság és más tényezők alapján, de ezt a döntést a test más helyein zajló dolgok befolyásolják.

Például az elmúlt években az elhízás kutatásai rávilágítottak arra, hogy a béltraktusunkban élő baktériumok - a „bélmikrobiomunk” - hogyan befolyásolhatják a tápanyagok anyagcseréjét és az élelmiszerekből történő energia kinyerését. 5 A bélmikrobiomában mutatkozó egyéni különbségek alapján úgy tűnik, hogy két azonos mennyiségű ételt fogyasztó ember különbözhet az adott ételbõl szüretelt kalóriamennyiségben, így nagyobb az esélye annak, hogy elhízik. Ily módon a baktériumok az elhízás kiváltó okai lehetnek, nem pedig a túlevés önmagában. Hasonlóképpen, számos kutató vitatta a közelmúltban azt a hagyományos elképzelést, miszerint az elhízás pusztán a túlevés rendellenessége, megjegyezve, hogy az étrendi smink, nem pedig a kalóriatartalom lehet a zsírfelhalmozódás meghatározó tényezője, és hogy maga az adipozitás túlfogyasztáshoz vezethet, nem csak a másikhoz kb. 6,7

AZ ALAPOK

A hazavihető üzenet itt az, hogy az elhízás pszichiátriai rendellenességnek minősítésének semmi köze nincs ahhoz, hogy hibásan mutasson az emberek viselkedésére, ahogyan mi sem, nem a depressziót okoljuk a lajhárnak. Az emberi viselkedésnek meghatározó tényezők sokasága van a tudatos és szabad akaratú választásokon túl. A modern pszichiátriai diagnózisok többnyire szándékosan semlegesek maradtak a mentális betegségek etiológiájával kapcsolatban, és éppen ezért a DSM-ben a „betegség” helyett a „betegség” kifejezést használták. Valójában ez egy olyan vicc, hogy miután felfedezték a pszichiátriai rendellenesség okát - mint mondjuk az Alzheimer-kór - neurológiai rendellenességgé válik.

Ennek ellenére ma már kényszerítő állatmodellekkel rendelkezünk a függőség iránt, ésszerűen világos körvonalakkal ellátva az agy idegi útjait, amelyek a jutalommal és az ellenőrzés elvesztésével járó viselkedést irányítják. Ez elősegítette a függőség mint pszichiátriai rendellenesség modellezésének alapos megalapozását, ezt a nézőpontot ma már széles körben elfogadja az orvosi közösség, ha más körökben, így a jogrendszerben is vitatják. Éppen ezért a legjobb gyakorlat függőségi terápiája ma már a pszichoterápia és a farmakoterápia kombinációját is magában foglalja, az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) által az alkoholfüggőség kezelésére már jóváhagyott számos gyógyszerrel.

Számos kutató függőségi modellt alkalmazott az elhízás legalább néhány formájára, megjegyezve az étkezésből, a viselkedésszabályozás elvesztéséből és az „étvágygerjesztő és fogyasztó magatartás” mögött álló idegrendszerek átfedéséből fakadó közvetlen pszichológiai előnyök hasonlóságait. 8 Akkor is úgy tűnik, hogy az elhízás pszichiátriai modelljének elfogadása nem nyújt nyújtást.