Az étrendi inzulinterhelés és az inzulinindex összefügg az inzulinrezisztencia kockázatával: prospektív megközelítés a teheráni lipid- és glükózvizsgálatban

Parvin Mirmiran

1 Táplálkozási és endokrin kutatóközpont és elhízáskutató központ, Endokrin Tudományok Kutatóintézete, Shahid Beheshti Orvostudományi Egyetem, Teherán, Irán

Saeed Esfandiari

1 Táplálkozási és endokrin kutatóközpont és elhízáskutató központ, Endokrin Tudományok Kutatóintézete, Shahid Beheshti Orvostudományi Egyetem, Teherán, Irán

Zahra Bahadoran

1 Táplálkozási és endokrin kutatóközpont és elhízáskutató központ, Endokrin Tudományok Kutatóintézete, Shahid Beheshti Orvostudományi Egyetem, Teherán, Irán

4 24. sz., Shahid Erabi St., Yeman St., P.O. Box: 19395-4763, Velenjak, Teherán Irán

Maryam Tohidi

2 Anyagcserezavarok megelőzése Kutatóközpont, Endokrin Tudományok Kutatóintézete, Shahid Beheshti Orvostudományi Egyetem, Teherán, Irán

Fereidoun Azizi

3 Endokrin Kutatóközpont, Endokrin Tudományok Kutatóintézete, Shahid Beheshti Orvostudományi Egyetem, Teherán, Irán

Társított adatok

A szerzők megerősítik, hogy az eredmények alapjául szolgáló összes adat korlátozás nélkül teljes mértékben elérhető. Az adatok a teheráni lipid- és glükózvizsgálatból származnak, amelynek szerzőivel a http://www.endocrine.ac.ir/faindex.php címen lehet kapcsolatba lépni.

Absztrakt

Háttér

A tanulmány célja az étrendi inzulinterhelés (DIL) és az inzulinindex (DII), valamint az inzulinrezisztencia kockázatának összefüggése volt vizsgálata teherán felnőtteknél.

Mód

Ebben a tanulmányban 927 22–80 éves férfi és nő vett részt a teheráni lipid- és glükózvizsgálatban. Az éhomi szérum inzulint és a glükózt megmértük a kiindulási értéknél, majd 3 éves követés után ismét. A szokásos étrendi bevitelt validált 168 tételes félkvantitatív élelmiszer-gyakorisági kérdőív segítségével mértük, és kiszámítottuk a DIL és a DII értékeket. Logisztikai regressziós modelleket használtunk az IR előfordulásának becslésére a DIL és DII tercilis kategóriákban, korrigálva a potenciálisan zavaró változókat.

Eredmény

A résztvevők átlagos életkora 40,71 ± 12,14 év volt, az átlagos testtömeg-index (BMI) 27,23 ± 4,9 kg/m 2 volt a kiindulási értéknél. A DIL és a DII átlaga 937 ± 254 és 84,0 ± 6,3 volt. A magasabb DIL-értékkel rendelkező résztvevők súlya és derékmérete nagyobb volt a kiinduláskor (P Kulcsszavak: Étrendi inzulinindex, étrendi inzulinterhelés, inzulinrezisztencia

Háttér

Az inzulinrezisztencia, amelyet a csökkent inzulinszekréció állapotának vagy az inzulin képtelenségének a glükóz perifériás szövetekbe történő transzportjának optimális stimulálása képez, meghatározó szerepet játszik a metabolikus szindróma és a 2-es típusú cukorbetegség patogenezisében [1, 2].

Bár az inzulinrezisztencia pontos okait nem ismerjük teljesen, de az inzulinrezisztencia összefügg a metabolikus rendellenességekkel, amelyek a súlyos krónikus betegségek okai; a jelenlegi bizonyítékok rámutatnak, hogy az étrendnek meghatározó szerepe van az inzulinrezisztencia és a kapcsolódó metabolikus rendellenességek, például a metabolikus szindróma és a 2-es típusú cukorbetegség patogenezisében [3, 4]. A tanulmányok szerint az étkezési szokások, a rendszeres táplálkozási szokások, a makrotápanyagok, például a szénhidrát, a rost, a zsírok és a mikroelemek összefüggésben lehetnek az inzulinrezisztencia előfordulásával [5–8].

Az ételek képesek az étkezés utáni inzulin szekréciót kiváltani az inzulinrezisztencia és a 2-es típusú cukorbetegség megelőzése és kezelése szempontjából [9]; bár az élelmiszerek glikémiás indexe hasznos információkat nyújt az ételek glikémiás reakciójáról a szénhidráttartalom alapján, nem ad útmutatást az élelmiszerek nagy többségének relatív inzulinválaszához [10]. Az étrendi inzulinindexet (DII) az étkezés utáni inzulinválasz közvetlen indexeként határozták meg a teszteledelhez képest, összehasonlítva egy referencia-élelmiszer izoenergetikus részével (a glikémiás indexhez hasonlóan, akár glükóz, akár fehér kenyér). Az étrendi inzulinindex alkalmasabb a glikémiás indexnél (GI) a krónikus betegség kialakulásával való kapcsolat feltárására az inzulinindex miatt, amely közvetlenül az inzulinreakción alapul. A DII alapján meghatározhatjuk az étrendi inzulinterhelést (DIL) úgy, hogy az egyes élelmiszerek DII-értékét megszorozzuk az energiatartalommal és a fogyasztási gyakorisággal.

Holt és mtsai. most először szisztematikusan hasonlította össze az étkezés utáni inzulinválaszokat egyes közönséges élelmiszerek izoenergetikus részeivel, és az egyes élelmiszerekhez kifejlesztett egy inzulin pontszámot annak referenciatáplálékhoz viszonyított inzulinémiás hatása alapján [11]. Az étrendi inzulinindex függ a szénhidráttól, a fehérje, a zsír mennyiségétől és minőségétől, valamint kölcsönhatásuktól; egy új algoritmus az élelmiszerek rangsorolására az inzulinválasz alapján, és a táplálkozási epidemiológiában is egyszerű és praktikus intézkedés az étrend inzulin hemosztázisra gyakorolt hatásának és a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának értékelésére [11, 12]. Epidemiológiai vizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy a DIL és a DII összefüggésbe hozható néhány anyagcserezavarral, beleértve a megnövekedett gyulladásos citokineket, az emelkedett aterogén lipidprofilokat és a nem fertőző krónikus betegségeket [9, 13–16].

Ebben a tanulmányban a DIL és a DII összefüggését és az inzulinrezisztencia kockázatát kívántuk megvizsgálni egy 3 éves nyomon követés során a Teherán Lipid és Glükóz Tanulmány keretében.

Mód

Vizsgálati populáció

Ezt a tanulmányt a Teherán Lipid és Glükóz Tanulmány (TLGS) keretében hajtották végre, egy folyamatos közösségi alapú prospektív tanulmány, amelyet a nem fertőző betegségek kivizsgálására és megelőzésére végeztek, reprezentatív mintában Teherán 13. kerületében, Teherán fővárosában. Irán [17]. A mostani tanulmány felnőtt férfiak és nők körében készült teljes adatokkal (demográfiai adatok, antropometria, biokémiai és étrendi adatok), részt vettek a harmadik (2006–2008) és a negyedik (2009–2011) TLGS-vizsgálatokban. A résztvevőket kizárták a végső elemzésből, ha megmagyarázhatatlan energiafogyasztásuk volt (4200 kcal/d), vagy meghatározott étrendet folytattak (n = 262), a második vizsgálat során (2009–2011) nem voltak nyomonkövetési információk az antropometriáról és a biokémiai mérésekről. . A kiindulási inzulinrezisztenciával rendelkező résztvevők kizárása után végül 927 résztvevő adatait vonták be az elemzésbe. A követés átlagos időtartama körülbelül 3 év volt.

Demográfiai és antropometriai mérések

A demográfiai adatokat, az antropometriát és a biokémiai mutatókat kiértékeltük a kiindulási és a nyomonkövetési vizsgálat során, 3-yaers után. Képzett kérdezőbiztosok előzetesen tesztelt kérdőívek segítségével gyűjtöttek információkat. A dohányzási státuszt személyes interjúk során érték el. A fizikai aktivitás szintjét a könnyű, mérsékelt, magas és nagyon magas intenzitású tevékenységekre fordított gyakoriság és idő alapján értékeltük, a mindennapi élet elmúlt évben elterjedt közös tevékenységeinek felsorolása alapján. A fizikai aktivitás szintjét metabolikus ekvivalens órában fejezték ki hetente (MET h/hét).

A súlyt 100 gramm pontossággal mértük digitális mérleg segítségével, miközben az alanyok minimálisan voltak felöltözve, cipő nélkül. A magasságot 0,5 cm pontossággal, cipő nélküli álló helyzetben, szalagmérővel mértük. A testtömeg-indexet a tömeg (kg) tömegének és a magasság négyzetének (m 2) osztva számítottuk. A derékbőséget (anatómiai tereptárgyaknál) 0,1 cm pontossággal mértük a legszélesebb részen, könnyű ruházat felett, puha szalagmérővel, a testre gyakorolt nyomás nélkül.

Biokémiai intézkedések

Az éhomi vérmintákat 12–14 óra elteltével vettük a vizsgálat valamennyi résztvevőjétől a kiinduláskor és 3 éves követés után. Az éhomi szérum inzulint az elektrokemilumineszcencia immunológiai módszerrel (ECLIA) határoztuk meg, Roche Diagnostics készletek és a Roche/Hitachi Cobas e-411analyzer (GmbH, Mannheim, Németország) felhasználásával. Az inzulin intra- és inter-assay variációs együtthatói 1,2, illetve 3,5% voltak. Az éhomi plazma glükóz értékét enzimatikus kolorimetriás módszerrel mértük glükóz-oxidáz alkalmazásával. A glükózvizsgálatok inter- és intra-assay variációs együtthatója az élelmiszer izulin-indexe = diétás inzulinterhelés/∑ az étel energiatartalma kcal adag × étkezési nap fogyasztási gyakorisága

statisztikai elemzések

Az összes statisztikai elemzést SPSS (16.0 verzió; Chicago, IL) és P 2. érték, folyamatos), dohányzási állapot (igen vagy nem), fizikai aktivitás (MET-h/hét, folyamatos), antidiabetikus gyógyszerek (igen) alkalmazásával végeztük./nincs), és a teljes energiafogyasztás (kcal/d). Lineáris trendtesztet hajtottunk végre, figyelembe véve az egyes ordinális pontszámváltozókat a modellben folytonos változóként. A DIL és DII tercilis infravörös esélyek arányának általános tendenciáinak értékeléséhez az egyes tercilisek mediánját használtuk folyamatos változóként a logisztikai regressziós modellekben.

Eredmények

A résztvevők átlagos életkora 40,71 ± 12,14 év volt, és az átlagos BMI 27,23 ± 4,9 kg/m 2 volt a kiindulási értéknél. A DIL és a DII átlaga 937 ± 254 és 84,0 ± 6,3 volt. A II. Diéta mediánja 84,96 volt. Az átlagos éhomi szérum inzulin 9,1 ± 5,6, illetve 9,9 ± 6,5 μU/ml volt a kiinduláskor, illetve 3 év után. Az inzulinrezisztencia előfordulási aránya 3 év után 12,8% volt.

A résztvevők jellemzőit a DIL és a DII tercilisén az 1. táblázat hasonlítja össze. A DIL utolsó tertilisében az alanyok nagyobb valószínűséggel férfiak voltak (P 2. Az összes energiafogyasztás szignifikánsan magasabb volt a legmagasabbban a DIL legalacsonyabb kvartilis kategóriáihoz képest (2911 vs. 1650 kcal/d, P 3. 3 év után A nyomon követés során szignifikáns pozitív összefüggést találtunk a DII és a kockázati inzulinrezisztencia között a legmagasabbnál, a legalacsonyabb tertilishez viszonyítva, az életkor és nem szerint beállított modellekben (OR = 1,73, 95% CI = 1,06–2,82, P trend esetén = 0,02); a DII és az inzulinrezisztencia kockázata között határozottan pozitív összefüggést is megfigyeltünk a teljesen beállított modellben (OR = 1,66, 95% CI = 0,96–2,86, P a trend = 0,06).

3. táblázat

Az inzulinrezisztencia esélyei (95% konfidenciaintervallum) az étrendi inzulinindex tercilis kategóriáiban

Étrendi inzulinindexTertile1Tertile2Tertile3 P a trendhez 4. Az összes lehetséges zavaró tényező kiigazítását követően a DIL legalacsonyabb tertiliséhez viszonyítva a legmagasabb az inzulinrezisztencia fokozott kockázatával járt együtt (esélyhányados = 1,69, 95% -os konfidenciaintervallum = 1,01–2,89, P a trendhez = 0,06).

4. táblázat

Az inzulinrezisztencia előfordulásának esélye és 95% -os megbízhatósági intervalluma az inzulinterhelés egyes tercier kategóriáiban