Cukorbetegség és étkezési rendellenességek

Ann E. Goebel-Fabbri

Joslin Diabetes Center, Harvard Medical School, Harvard, Massachusetts

Absztrakt

Az inzulinkorlátozás problémája fontos női egészségügyi probléma az 1-es típusú cukorbetegségben. Ez a viselkedés a cukorbetegség szövődményeinek növekedésével és az életminőség csökkenésével jár. Klinikai és technológiai kutatásokra nagy szükség van a probléma kezelési eszközeinek és stratégiáinak fejlesztéséhez. Ebben a kommentárban a szerző leírja az étkezési rendellenességek és a cukorbetegség problémájának terjedelmét, valamint ötleteket kínál arra vonatkozóan, hogy a technológia miként alkalmazható e komplex probléma megoldására.

A legújabb kontrollált tanulmányok azt sugallják, hogy az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő fiatal nőknél 2,4-szer nagyobb az étkezési rendellenesség kialakulásának kockázata, mint az életkornak megfelelő, cukorbetegség nélküli nőknél. 1 Az inzulinkorlátozás (vagyis csökkentett inzulinadagok beadása vagy a szükséges dózisok teljes mellőzése) az 1-es típusú cukorbetegségre jellemző étkezési rendellenesség tünete, mert a szándékosan kiváltott glycosuria súlycsökkenést okoz, mivel a kalóriák a vizeletbe kerülnek. Bár ez nem hivatalos orvosi diagnózis, ennek a kérdésnek a népszerű sajtóban való ismertetése a „Diabulimia” kifejezést használja.

A cukorbetegség szövődményei és a kontrollpróba adatai azt mutatták, hogy a cukorbetegség intenzív inzulinkezelése megakadályozhatja az orvosi szövődményeket, például a retinopathiát, a neuropathiát és a nephropathiát. Ez azonban azt is megmutatta, hogy az intenzív inzulinkezelés a súlygyarapodáshoz kapcsolódik. 2,3 Előfordulhat, hogy az intenzív cukorbetegség kezelésének jelenlegi céljai növelik az étkezési rendellenesség kialakulásának kockázatát. Egyes kutatók szerint az ételrészekre (különösen a szénhidrátokra), a vércukorszintre, a testsúlyra és a testmozgásra való figyelem, amely magában foglalja az 1. típusú cukorbetegség szokásos ajánlott orvosi kezelését, párhuzamos az étellel és a testképzel kapcsolatos merev gondolkodással, amely jellemző az étkezési zavarokkal küzdő nőkre de nincs cukorbetegségük.

Az étkezési rendellenességekkel és az 1-es típusú cukorbetegséggel küzdő nők azon túl, hogy korlátozzák az inzulin fogyást, általában olyan tünetekkel küzdenek, mint az étkezési rendellenességekben szenvedő cukorbetegek. Az alapvető étkezési rendellenesség tünetei közé tartozik a túl vékony testideál elérése, a kalóriakorlátozás és/vagy a mértéktelen evés epizódjai által jellemzett étkezési szokások, valamint a testtömeg és az alak használata az önérték meghatározásához. Az étkezési rendellenességek gyakran átfedésben vannak a depresszió és a szorongás tüneteivel. Az 1-es típusú cukorbetegség emelheti a depresszió és a szorongás kockázatát is. Mint ilyen, a serdülő és felnőtt, cukorbeteg nőkkel dolgozó klinikusoknak figyelniük kell a depressziós vagy szorongó hangulat, a súly és a test alakja, a szokatlan testmozgási szokások (néha gyakori hipoglikémia kíséretében vagy utána) és a szokatlanul alacsony kalóriatartalmú étkezési tervekre. . A hemoglobin A1c (HbA1c) értékek megmagyarázhatatlan emelkedése és a diabéteszes ketoacidosis (DKA) ismételt problémái aggodalomra adnak okot az inzulinkorlátozás specifikus problémája miatt.

Az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő nők körében széles körű, időszakos inzulinkorlátozásról számoltak be. Ez a viselkedés azonban nem korlátozódik azokra a nőkre, akik megfelelnek az evészavarok hivatalos diagnosztikai kritériumainak. Egy tanulmány szerint a nők 31% -a számolt be szándékos inzulinkorlátozásról. A korlátozás mértéke a késői serdülőkorban és a korai felnőttkorban tetőzött. 4 Előfordulhat, hogy az inzulinkorlátozás az idősebb serdülőknél egyre jelentősebb problémává válik, mivel az inzulinadagolás szülői felügyelete csökken, majd az egész korai felnőttkorban tovább fejlődik. Miután hosszú távú viselkedési mintaként állapították meg, a gyakori és szokásos inzulinkorlátozás problémáját különösen nehéz kezelni. Emiatt fontosnak tűnik a korai felismerés és a beavatkozás.

Tanulmányok azt mutatják, hogy az ismétlődő inzulinkorlátozás fokozza a nők kockázatát a cukorbetegség orvosi szövődményei miatt. 5,6 Az ilyen magatartást jelentő nőknél magasabb a HbA1c szintje, nagyobb a fertőzések kialakulásának kockázata, gyakoribb a DKA epizódja, és gyakoribb a kórházi és sürgősségi ellátogatás, mint az inzulint nem korlátozó nőknél. Valójában egy 11 éves nyomonkövetési tanulmány szerint az inzulinkorlátozás az életkor, az A1c és a testtömeg-index ellenőrzése után több mint háromszorosára növelte a halálozás kockázatát. A halál kora az inzulinkorlátozók körében fiatalabb volt, a halálozás átlagéletkora 45 év volt, szemben a megfelelő inzulinhasználatot jelentők 58 évével. 7

A rendezetlen étkezési szokásokat gyakran jól elrejtik és megtagadják. A betegek csökkentik a glükóz-monitorozás gyakoriságát, „elfelejtik” a vércukorszint-nyilvántartásokat az orvosi rendelésekre vinni, és megtalálják a vércukorszint-mérők befolyásolásának módjait is, hogy tartományon belüli vércukrokat rögzítsenek. A fejlettebb mérőtechnika, például a nagyobb memóriakapacitás és az adatletöltés, olyan kezelési előrelépéseket jelentenek, amelyek elősegíthetik a korai felismerést. A folyamatos glükózérzékelők szélesebb körű alkalmazása a következő előrelépés lehet ezen a területen, mivel az érzékelők a betegek és a szolgáltatók számára lehetővé teszik a napi vércukorszint-ingadozások mintázatának elemzését. Jelenleg azonban továbbra sem világos, hogy az inzulinkorlátozó betegek hogyan reagálnak az új részletességi szintre a glükóz monitorozás során. Egyes betegek ezt az újonnan rendelkezésre álló információt motivációként használhatják vércukorszintjük javítására, míg mások elsöprőnek találhatják, és tovább kikapcsolódhatnak. Ezenkívül előfordulhat, hogy a vércukor-mintázattal kapcsolatos ilyen részletes információkhoz való hozzáférést visszaélik azok a nők, akik hiperglikémiát akarnak használni a kalóriatisztításhoz.

Kevés kutatást végeztek az inzulinkorlátozás problémájának legjobb kezelési megközelítésének meghatározására. Az evészavarok kezelésére vonatkozó, bizonyítékokon alapuló standardok azonban erősen támogatják a multidiszciplináris team-megközelítést. Az 1-es típusú cukorbetegségben és az étkezési rendellenességben szenvedő betegek kezelésére tervezett csoportba tartozik egy diabetológus, egy cukorbetegség-oktató, egy táplálkozási szakember, aki étkezési rendellenességek és cukorbetegek kezelésében van képzésben, egy pszichiáter a pszichofarmakológiai értékelésre és kezelésre és egy mentálhigiénés szakember, aki egyéni terápiát biztosít.

E két betegség okozta orvosi összetettség miatt a cukorbetegségben szenvedő és étkezési rendellenességekkel küzdő betegek több orvosi megfigyelést igényelnek, mint egyedül a cukorbetegek. Orvosi és pszichiátriai fekvőbeteg-kezelésre lehet szükség addig, amíg a betegek orvosilag elég stabilak ahhoz, hogy heti ambuláns kezelést végezzenek. Szükség lehet havi időpontra a diabetológushoz vagy az ápolónő oktatóhoz, valamint havonta egy táplálkozási tanácsadóhoz. A laboratóriumi vizsgálatokat (különösen a HbA1c és az elektrolitokat) és a súlyellenőrzéseket minden orvosi találkozón el kell végezni, és ezeket meg kell osztani a kezelő mentálhigiénés szakemberekkel. A legjobb minõségû kezelés érdekében elengedhetetlen a csapat tagjai közötti nyílt és gyakori kommunikáció. A kezelési laboratóriumi eredmények pontosságának, sebességének és költséghatékonyságának javítását célzó új technológiák, amelyek széles körű hozzáférhetővé tétele a rutin gyakorlatban, előrelépést jelentene a kezelésben.

Sok beteg nem tud hozzáférni a megfelelő kezeléshez, mert nehéz megtalálni a cukorbetegség és az étkezési rendellenességek kezelésében egyaránt járó mentálhigiénés szakembereket. A jövőbeni kezelés támaszkodhat az internetre és más távolság-áthidaló technológiákra, amelyek lehetővé tennék a betegek számára a tapasztalt kezelési csoportokkal való konzultációhoz való jobb hozzáférést. Az ilyen technológiák hasznosak lehetnek speciális képzés és esettanácsadás biztosítása során a cukorbetegség és az étkezési rendellenességek kezelésének megismerésében érdekelt szakemberek számára is. Például az internetet már számos orvosi továbbképzési programban széles körben használják.

A technológiai fejlődés felhasználható az e betegeknél tapasztalt speciális kezelési problémák kezelésére is. Például az első kihívás, amellyel a legtöbb beteg szembesül, az inzulin újraindításával járó súlygyarapodás. Meg kell tanítani a betegeket, hogy azonosítsák az inzulinödémát, ami zsírosnak, duzzadtnak és kényelmetlennek érezheti őket, mint átmeneti vízvisszatartás, amely eltér a zsírszövet kialakulásától. A vízzel kapcsolatos testsúlynak a sovány izomtömeg és a zsírtömeg mérésére tervezett speciális eszközök segíthetik a betegeket az ödémával kapcsolatos ideiglenes súlygyarapodás tolerálásában. Ezenkívül az újabb inzulinanalógok, mint például a Levemir ® és az Apidra ®, bizonyítják a súlyprofilok javulását. A Symlin ® az étvágycsökkentés és a fogyás mellékhatásával jár. Kutatásra van szükség további inzulinanalógok kifejlesztéséhez, amelyek nem segítik elő a súlygyarapodást. Ahogy újabb ügynökök kerülnek a piacra, és mivel további kutatásokat végeznek a hatásuk megértése érdekében, többet megtudhatunk arról, hogyan lehet ezeket az eszközöket használni a kezelés optimalizálására. A betegek megfelelő eszközökkel való összehangolása továbbra is kihívást jelent, mert sok újabb szerrel azonos a visszaélés lehetősége, mint a régebbi inzulinanalógoknak.

Az étkezési rendellenességek a cukorbetegséggel párosulva a legösszetettebb betegproblémák - orvosilag és pszichológiailag egyaránt. Tekintettel a cukorbeteg nők körében tapasztalható probléma mértékére és az ezzel járó súlyos orvosi kockázatokra, a kezelések javítását célzó további klinikai és technológiai kutatás kritikus fontosságú e veszélyeztetett populáció jövőbeli egészsége szempontjából.