Hogyan alakult ki a méz az étrendünkben?

A méz valószínűleg az egyik legősibb édesítőszer, amelyet az emberek használnak. Ezenkívül valószínűleg nemcsak mi, emberek, hanem a neandervölgyiek is fogyasztottuk. Valójában a méz nagyon valószínű szerepet játszott az édes ételek iránti emberi vágy és ízlés kialakulásában. A méznek nemcsak az élelmiszer-fogyasztásban, hanem az orvostudományban is fontos szerepe volt, sőt a temetkezés során is balzsamozta. Az új és a régi világban való elterjedtsége még a korai őskorban is széles körben elterjedt.

Korai használat

A méz használatának legkorábbi bizonyítékai Spanyolországból származnak (1. ábra), körülbelül 8-9 0000 évvel ezelőtt. Körülbelül 5500 évvel ezelőtt mézet találtak a grúziai kerámia temetkezésekben, ami arra utal, hogy ezeket a túlvilágon ajándékként használták fel. Nagyon valószínű azonban, hogy a méz használata sokkal korábbi időszakra nyúlik vissza. A neandervölgyiek valószínűleg a mézet használták fel összegyűjtött ételként, és még a majomcsalád legközelebbi rokonai is tudják, hogy mézet használnak. A tudósok becslése szerint az édes ízek fejlődése őseinkben körülbelül 15 millió év alatt alakult ki, jóval azelőtt, hogy még majmok is felmerültek volna. Feltételezik, hogy a méz kulcsfontosságú tényező lehetett az édes ételek fejlődésében vagy vágyában, amelyeket genetikailag örököltünk. A fő ok a fruktóz-tartalmú ételek, amelyekben a méz sok ilyen monoszacharidot tartalmaz, létfontosságú lehet az éhezés időszakában. Nagy energiamennyiséggel rendelkezik ahhoz a mennyiséghez képest, amelyet az embernek el kell fogyasztania a túléléshez. Valójában a méz, mint éhínség elleni táplálék társulása a Biblia történeteiben (pl. Keresztelő János mézet és sáskát eszik) és Buddha visszavonult a pusztában, ahol a mézet hozta egy majom. [1]

Használat a történelmi időszakokban

Az ie 3. évezredben mind az ókori Mezopotámia, Sumérban vagy a modern Irak déli részén, mind Egyiptomban a méhészet fejlődésének bizonyítékai vannak. A mézet ezen a ponton felajánlásként használták fel istenek imádatára és ételfogyasztásra. A méhviaszt emésztett viasztermékek, például fémek, gyertyák, tömítések és még fogászati tömések előállítására is felhasználták. A méhviasz és a méz jelentősége tulajdonképpen a méhészet mint fontos szakma fejlődéséhez vezetett már az ie. Harmadik évezredére. A méhkasokat templomokban, valamint magán méhészek tartották, akik mézzel és méhviaszgal kereskedtek. Az egyiptomiakról ismert volt, hogy agyagedényeket készítenek a kaptárak számára, ami azt sugallja, hogy az ie. 3. évezredig műkaptárak készültek. A csalánkiütés létrehozása magában foglalta az iszapot és a gallyakat is, amelyek a természetesebb kinézetű méhkasok megismétlésére szolgálnak. A hettita törvénykönyvek megemlítik azoknak a bírságokat, akik kaptárból acéloznának, jelezve, hogy a méhkaptárak nemcsak az élelmiszer, hanem a viasz szempontjából is fontosak voltak a gazdaság számára. [2]

Az egyiptomi források a Levant is a méz földjének jelzik. Sinuhe egyiptomi hős azt jelzi, hogy az ie 3. században a méhkasokat a Levantán tartották. Ez a Levant "méz földjeként" való ábrázolása később befolyásolhatta a Biblia régióra való utalásait, mint "tej és méz földjét". Mind az egyiptomi, mind a bibliai utalásokat a mézterületekre, amelyek mézet teremthetnek, virágzónak nevezzük. A térségben az egyiptomiak háborús kampányaiban megemlítik a méz tiszteletadását, jelezve a méz jelentőségét élelmiszertermékként, de Egyiptomban is, mint a temetkezések balzsamozásának folyamatát. Ez érvényes más balzsamozó kultúrákra is, például az ókori Grúziában. A mézet halálában az isteneknek is feláldozták, ahol mézeskannákat találtak az egyiptomi sírokban. [3]

Indiában a Védák megemlítik a mézet, mint spirituális terméket, és hivatkoznak annak gyógyulási lehetőségeire. A házasságkötési szertartásokat gyakran jelképezték a mézzel, mint a gonosz elhárításának módját a házasságból. A "madhu" kifejezést a mézre használták, és valószínűleg befolyásolta a mézre vonatkozó sokkal későbbi angolszász "medu" kifejezést, amely manapság a méz, alkoholos ital mézet használó kifejezéssé vált. Az ie. I. millenniumi kínai szövegek a méhészetet az ókori Kínában is fontos tevékenységként tartják nyilván. Az ókori Görögországban a méhek létfontosságúak voltak a méz előállításához is, amelyet nemcsak az ételek édesítésére fogyasztottak, hanem az isteneknek nyújtott felajánlásokként is. Az Újvilágban csípős mézelő méheket tartottak, ahol a maják mézet termesztettek alkoholtartalmú italokhoz (hasonlóan a mézhez), valamint ételekhez. Valójában a maják méhét háziállatként kezelték, és a ház körül tartották, valószínűleg azért, mert nem csíptek, bár még mindig haraphattak. Különböző ősi kultúrákból tudjuk, hogy a mézet gyomorbántalmak, fekélyek, valamint különféle bőrégések és sebek kezelésére alkalmazták. [4]

A római korban a mézgazdálkodás tömegipar volt, amely elterjedt Európában, a Közel-Keleten és Afrikában. Plinius megemlíti a méhészetet a birodalom különböző részein, és mesterséges nagy táblákat használnak a méhek által készített méz összegyűjtésére, ahol a mézet ezután különféle élelmiszertermékekre, például süteményekre tették fel, többnyire édesítőszerként. [5]

A középkori és a kora újkori időszakban (2. ábra) a mézet továbbra is gyógyító és gyógyászati felhasználása, valamint az ételek édesítése céljából termesztették. A viasz ugyanolyan fontos volt a középkori Európa számára, mint a mézgyűjtés, ahol többnyire gyertyákat készítettek. Ez a méhészetet nagyon fontos szakmává tette, amely lehetővé tette a méhészek és tulajdonosok számára, hogy jelentős vagyont fejlesszenek ki más szakmákhoz képest. A viaszt pecsétek és dokumentumok pecsételésére is alkalmazták, különös tekintettel a fontos egyházi üzleti vagy királyi parancsolatokról szóló hivatalos dokumentumokra. [6]

Modern használat

A 19. és a 20. században mesterséges mézet és a méhkasok új formáit hozták létre, hogy a termelést a tömegpiacok számára megfelelőbbé tegyék. Míg a mesterséges csalánkiütés az ie 3. évezred óta ismert, a modern keretes méhkaptárak 1814-ben kezdenek kialakulni. Az ötlet az volt, hogy megkönnyítsék a méhek elkülönítését a kaptáraktól, hogy könnyebben gyűjtsék a mézet anélkül, hogy megölnék a méheket vagy meg nem csípnék. Korábban füstöt használtak a méhek elűzésére, majd mesterséges vagy természetes csalánkiütések megtörésére, ahol aztán összegyűjtötték a mézet. Végül 1852-ben feltalálták a Langstroth kaptárt, amely mára a legtöbb természetes méz gyűjtésének modern módjává vált. Ez a típusú méhkas egy másik keretformából alakult ki, amelyet Johann Dzierzon fejlesztett ki. Ez az újítás az úgynevezett "méhteret" tette meg, amely minden egyes fésű közötti távolságot megfigyelt, amely elég nagy volt ahhoz, hogy a fésű ne tapadjon össze. Ezután a fésűket és a méheket elválasztották ezeken az egységeken belül. Egy ilyen újítás a méhészetet kevésbé pusztítóvá tette, mivel sok más módszer gyakran nemcsak a kaptárat pusztította el, hanem sok méhet elpusztított, és a méztermelés folyamata gyakran fenntarthatatlanná vált a méhészek számára. [7]

Összegzés

A méz talán az egyik legrégebbi, folyamatosan használt élelmiszer-termékünk, amelynek eredete valószínűleg jóval a modern emberek felemelkedése előtt keletkezik. A méz fejlődése még az édes ízek kifejlesztéséhez is vezetett, amelyeket manapság gyakran kielégítenek a cukor vagy a mesterséges édesítőszerek. A méztermelés szintén szinte univerzális volt, még az ókori világban is, ahol az új és az óvilági fajták különböző termesztési módszereket láttak, ideértve a mesterséges méhkasok kifejlesztését is. A méz tartása a többi élelmiszerhez viszonyítva csak alig változott a 19. század közepéig, amikor a mesterséges méhkaptár modernebb formájává fejlődött, amely lehetővé tette a méhek megőrzését és a méz könnyebb betakarítását. Mára a mesterséges méz elterjedése megalapozta a méznek minõsülõ normákat. A hanyatlás után, amikor a cukor sok országban felváltotta a mézet édesítőszerként azoknak a termékeknek, amelyeket valamikor mézzel édesítettek, például süteményeket, a modernebb fogyasztók értékelik a mézet vélt egészségi és élelmiszerértéke miatt, ami a méztermelés világszerte újbóli megjelenéséhez vezet. . Mivel azonban a méh nemrégiben számos országban csökkent, ez az élelmiszer most megújult veszélynek van kitéve.