Mit képesek az elhízott betegek enni a Roux-en-Y gyomor bypass után?

Prof. Dr. Joaquin Ortega

betegek

Sebészeti Osztály

Clinico Universitario Kórház, Valencia Egyetem

Avda. Blasco Ibanez, 1760, 46010 Valencia (Spanyolország)

Tel. +34 963 868 864 E-mail [email protected]

Kapcsolódó cikkek a következőhöz: "

  • Facebook
  • Twitter
  • LinkedIn
  • Email

Absztrakt

Bevezetés

Az elhízás járványos állapot, amely jelenleg több mint 250 millió embert érint a világ minden tájáról. Spanyolországban 6 millió ember elhízott, a testtömeg-index> 30 kg/m 2, ami a lakosság 17% -át teszi ki. Spanyolországban az elhízás gyakorisága az életkor előrehaladtával nő a férfiaknál; A 65 évnél idősebb férfi alanyok 24% -a elhízott [1].

Az elhízás mértéke szintén nőtt, az esetek nagyobb százaléka a 3. évfolyamon. Ezek a betegek nehéz kihívást jelentenek az elhízás terápiájára, mivel a kórosan elhízott emberek kezelésének leghatékonyabb módja a bariatri műtét. A Roux-en-Y gyomor bypass (RYGB) a legnépszerűbb bariatrikus eljárás, és ha ma laparoszkóposan hajtják végre, akkor ez a fajta műtét arany standardjának számít [2]. Értékelték a közelmúltban a RYGB-beavatkozások gyakoriságának jelentős növekedését, és az Egyesült Államokban a hivatalos adatok azt mutatták, hogy 2002-ben 38,6/100 000 felnőtt volt, ami több mint ötszöröse az előző 5 évhez képest [3].

A RYGB sikere egy korlátozó és egy derivatív-malabszorptív hatás hozzáadásán alapul, amely párosul a kalória bevitelének és felszívódásának csökkenésével. A műtét előtti betegek gyakori kérdése az étrendjükre vonatkozik, miután felépültek a műtéti beavatkozás után. Van néhány tanulmány [4,5,6], amely a bariatrikus műtét utáni étkezési szokásokkal foglalkozik, de a hivatkozások kevések, és még mindig hiányoznak az ismeretek a posztoperatív bariatrikus betegek valós táplálkozási szokásairól.

Ennek a tanulmánynak az volt a célja, hogy elemezze azoknak a betegeknek a napi ételmennyiségét, akik RYGB-n mentek keresztül több mint egy éve, figyelembe véve a különféle elfogyasztott ételeket és azok összetevőit. Szerettük volna megtudni, hogy a posztoperatív betegek mennyit és milyen étkezéseket tudnak általában enni, vannak-e olyan ételek, amelyeket nem tudnak megenni, és van-e összefüggés a bevitel jellemzői és a fogyás időbeli alakulása között.

Betegek és módszerek

A mintába 107 kórosan elhízott RYGB-beteg vett részt, akiknek legalább 1 éves posztoperatív nyomon követése volt. A betegeket egymás után toborozták a sebészeti irodában, amikor teljesítették a fent említett feltételeket.

A RYGB-t laparoszkóposan vagy nyílt műtéttel végezték. Az összes beteget ugyanaz a csapat operálta. Röviden, az összes beteg műtéti technikája magában foglalta egy 20–30 ml-es gyomortartály, egy 1 cm átmérőjű antekolikus gastrojejunostomia és egy latero-laterális jejunojejunostomia létrehozását 60–70 cm biliopancreaticus és 200–250 cm-es tápláléktagokkal.

A kirakás után a betegeket 2 hétig folyékony étrenden tartották, majd további egy hétig pürén; majd fokozatosan normál étrendre váltottak. A betegeknek azt tanácsolták, hogy ne egyenek édességeket, zsírokat, rágcsálnivalókat vagy hasonlókat, de semmilyen ételt nem tiltottak kifejezetten. A betegeket az első 3 posztoperatív hónapban rutinszerűen multivitamin-kiegészítőkkel kezelték. Ezt követően szelektív módon táplálék- és vitamin-kiegészítőkkel kezelték őket, amikor rendszeres ellenőrzésük során specifikus hiányt észleltek.

Az adatokat kérdőíveken keresztül gyűjtötték egy beteggel folytatott interjú során egy kutató, aki segített megoldani a beteg kétségeit. A kutató szubjektíven tesztelte a válaszok megbízhatóságát, a megadott adatok mennyisége és konzisztenciája alapján. Ez a kérdőív tartalmazta a táplálkozási szokásokat (napi étkezések száma, ételminőség, étkezés összetétele, ivási szokások, rosszul tolerálható ételek), testmozgást és sportolási szokásokat (1. gyakorlat = semmilyen testmozgás; 2. gyakorlat = enyhe testmozgás, például gyaloglás). hetente vagy annál többször), vagy szórványos részvétel a sportban; és a 3. testmozgás = rendszeres részvétel a sportban, a bajnoki játékokban), valamint teljes körű tájékoztatás az előző 72 órában elfogyasztott összes ételről és italról. Az ételek intoleranciáját akkor vették figyelembe, amikor a betegek diszfágia, fájdalom, hányinger vagy hányás következtében nem tudtak enni vagy inni olyan ételt vagy italt, amelyet általában a műtét előtt fogyasztottak. Antropometriai adatokat (preoperatív, valamint a felmérés napjának magassága, súlya és BMI-je) hozzáadtuk a kérdőív adataihoz. Az alultápláltság elvetése érdekében minden betegnél ellenőrizték a rendszeres vérkémiát és a vérszámlálást, de az eredményeket nem vették fel ebben a vizsgálatba.

A bulimi viselkedést vagy a klinikai alultápláltsági állapotot tekintették a kirekesztés okainak.

A betegek étrendjének táplálkozási tényeit a Jiménez et al. [7], figyelembe véve a receptek szokásos összetevőit és a betegek által kifejezett átlagos mennyiségeket. Miután kiszámoltuk a betegek napi étrendjének összetételét az adatok megadásának 3 napja alatt, az egyes betegek napi átlagának átlagát vettük.

A súlycsökkenés értékeléséhez használt paraméter a BMI (25 kg/m 2 feletti BMI) elveszett százalékos aránya (% EBMIL), a kezdeti értékekhez viszonyítva.

A leíró statisztikákra megadott értékek általában átlag ± SD voltak. A nem párosított Student t-tesztet használtuk a folyamatos változók összehasonlítására. A különböző független változók (táplálkozási tények és testmozgás) befolyásának a% EBMIL függő változóra gyakorolt ​​hatásának azonosításához többváltozós lépésről-lépésre történő regressziót alkalmaztunk. A p 2, és az átlagos BMI a felmérés pillanatában 31,7 ± 5,4 kg/m 2 volt, 22–47 kg/m 2 tartományban .

Az átlagos% EBMIL 77,4 ± 23,7% volt. A férfiak valamivel több súlyfelesleget vesztettek, de a betegek nemében nem volt szignifikáns különbség az EBMIL% -ában.

Diétás szokások

A betegek étkezési szokásait az 1. táblázat mutatja be. Ebben a táblázatban az azonos csoportba tartozó és hasonló kalóriatartalmú ételeket csoportosítottuk.

Asztal 1

Étkezési szokások: a bevitel heti gyakorisága (a betegek% -ában)

A 2. táblázat mutatja a tej és gyümölcs napi bevitelét, a 3. táblázat pedig néhány vizsgált társadalmi/étkezési tényező eredményeit, valamint a hosszú távú súlyvesztésre gyakorolt ​​hatásukat (az EBMIL% -ával mérve).

2. táblázat

Étkezési szokások: napi bevitel gyakorisága (a betegek% -ában)

3. táblázat

Diétás és testmozgási szokások

Gyakorlat

A pácienseket az elvégzett testmozgás mennyisége szerint osztályozták, amint arról a „Módszerek” részben beszámoltunk. A 3. táblázat mutatja az eredményeket és a% EBMIL-re gyakorolt ​​hatást.

Ételintolerancia

Azok a betegek százalékos arányát, akik intoleranciát mutatnak bármely étel iránt, a 4. táblázat mutatja.

4. táblázat

Az ételintoleranciában szenvedő betegek% -a

A táplálékbevitel táplálék-összetevői

A napi kalóriabevitel átlagértéke 1364 ± 293 kcal volt, csak annak a 88 betegnek az adatait figyelembe véve, akiknek a 3 napos kérdőívek kielégítő módon voltak kitöltve. A betegek által elfogyasztott napi gramm szénhidrát, zsír és fehérje mennyiséget az 5. táblázat mutatja. Ez a táblázat az étrend bármely összetevőjének napi kalória százalékos arányát is mutatja.

5. táblázat

A napi étrend összetevői (átlag ± SD)

Amikor egyváltozós regresszióanalízist alkalmaztunk egyes táplálkozási és testmozgási paraméterekhez, az% EBMIL függő változóként, csak a napi kalória és zsírbevitel fejezte ki statisztikai szignifikanciát. Mindazonáltal a többváltozós, lépésről lépésre végzett logisztikus regresszióban csak a napi teljes kalóriabevitel maradt statisztikailag szignifikáns (p = 0,005), amint az a 6. táblázatban látható. Nem volt lehetséges kimutatni, hogy a diéta vagy a testmozgás mennyisége.

6. táblázat

A% EBMIL előrejelzői

Vita

Kevés publikáció található a gyomor bypass betegek valós posztoperatív táplálékfelvételéről. Következésképpen kevés tanulmány foglalkozik az étrendi komponensek és egyéb tényezők, például a testmozgás lehetséges hatásával a fogyásra, függetlenül a műtéti technikától.

Jelen tanulmány szerint az RYGB-n átesett betegek étrendje változatos étrend, nem különbözik attól, amit Spanyolországban szokásos étrendnek lehet tekinteni. A RYGB-betegek (akár laparotomia, akár laparoszkópia) étkezési szokásai nem különböztek a spanyol lakosság szokásos étkezési szokásaitól [7,8].

Ezeknek a betegeknek a teljes kalóriabevitele valamivel alatta maradt az alapkövetelményeknek [5,9], átlagosan 1364 ± 293 kcal volt. Ez hasonlít más sorozatok átlagához, amelyek értéke 1116 ± 416 [10] - 1733 ± 630 [4] kcal/nap, és hangsúlyozza az RYGB korlátozó hatásának fontosságát. Ennek ellenére ezek az értékek különböznek más technikák említésekor. A biliopancreatikus bypass után a nálunk nagyobbnál nagyobb kalóriabevitelről számoltak be (átlagosan 2852 kcal/nap), valamint a kalóriabevitel és a fogyás közötti korreláció hiánya [11].

A teljes energiafogyasztás volt az egyetlen olyan paraméter, amely negatívan korrelált a súlycsökkenéssel, és amely statisztikai szignifikanciát ért el, ahogy mások is kimondták [4,10,12]. A RYGB után a betegek általában az étkezésük általános csökkenéséről számolnak be, és ennek nincs oka. A gyomortáska térfogatának vagy a gastrojejunostomia átmérőjének hatása hosszú távon nem bizonyított a csökkent bevitel fő oka, és a Roux végtaghoz biomechanikai vagy biokémiai okok társulhatnak [13].

A betegek étrendjének táplálkozási összetétele változatos és megfelelő, enyhe zsírfelesleggel és enyhe fehérjehiányjal a WHO táplálkozási ajánlásaihoz képest. Hasonlít más vizsgálatok eredményeire [4,14], amelyek arra a következtetésre jutottak, hogy a táplálék bőséges és közel áll az ideálishoz ezeknél a betegeknél. Más szerzők fontos fehérjebeviteli hiányt említenek, csupán 46 g/nap értéket elérve, ami jóval alacsonyabb, mint az ajánlott 60 g/nap [6,15]. Ezeket a különbségeket a húshoz való hozzáférés földrajzi különbségeivel lehet magyarázni. Betegeinknél a bevitt fehérjék mennyisége (53 g/nap) sokkal közelebb volt a normálishoz. Az alacsony fehérjebevitel ellenére Brolin és mtsai. [16] nem talált fehérjehiányt pácienseikben, és a jelen vizsgálatban részt vevő betegek soha nem mutattak fehérje-alultápláltságot (emiatt egyetlen beteget sem zártak ki a mintából). Valójában a műtét utáni diétával az első 12–24 hónap után átlagosan 77,4 ± 23,7% -os EBMIL volt a betegeknél, ami hasonló a többi vizsgálatéhoz (50–80% [4,10,14, 17,18]. Sőt, nem voltak alultáplálkozási esetek. A férfiaknál nagyobb volt a súlycsökkenés, bár a különbség statisztikailag nem volt szignifikáns, ami összhangban áll más publikációkkal [9,19].

A húsbevitel tekintetében a betegek étrendjében túlsúlyban van az alacsony kalóriatartalmú hús (csirke, borjú hátszín), amelyet a betegek 70% -a hetente háromszor fogyasztott el. A kedvenc hal az olajos hal (szardínia, makréla, tonhal), amelyet a betegek 50% -a választott heti legalább háromszor, míg csak 30% választotta a fehér halat, vagy 15% -uk az ugyanolyan gyakorisággal konzerv halat. A betegek körülbelül 60% -a hetente többször fogyasztott tojást. Alacsony fehérjetartalmú, magas kalóriatartalmú ételek, például pástétom, szalonna vagy erős kolbász bevitele a betegek több mint 60% -ánál soha nem történik meg. Hasonló zsírral szembeni ellenszenvről számoltak be az RYGB után, bár más étrenddel, valamint a zsíros és szénhidrátban gazdag ételek túlsúlyával [9].

Egyébként a jelen vizsgálat betegeinek 98% -ának volt salátája nagyon gyakran, 25% -uk naponta. A tésztát a betegek több mint 50% -a hetente egyszer fogyasztotta.

Összefoglalva, a betegek étrendje elsősorban zöldségfélékre, alacsony zsírtartalmú húsra, olajos halra és tojásra épült. Nem találtunk utalást az étrend összetételének összehasonlítására a máshol műtött bariatriás betegekével, bár Bavaresco és mtsai. [6] a zöldség- és rostbevitel csökkenéséről számolt be a műtét után, az étrend összetételének magyarázata nélkül. Ezt a zöldséges idegenkedést nem igazolták betegeink. Hazánkban a mediterrán étrend friss összetevőihez való könnyű hozzáférés igazolhatja ezeket a különbségeket.

Figyelembe véve a WHO egészséges étrendre és napi gyümölcs- vagy tejfogyasztásra vonatkozó ajánlásait, a betegek több mint 90% -a átlagosan 2,1 darab gyümölcsöt fogyaszt naponta. Thomson és mtsai. [20] 3,6 darab napi bevitelt említett egy nem elhízott populációban, de nem találtunk utalásokat ebben a témában elhízott emberek számára, posztsebészeti vagy sem. Mindazonáltal a 2009. évi hivatalos spanyol adatok összehasonlításakor a spanyolok csak 68% -a eszik friss gyümölcsöt minden nap [1]; így a műtött betegek több gyümölcsöt esznek, mint átlagosan a spanyol lakosság. Betegeink többsége (66,6%) legalább két darab gyümölcsöt eszik naponta, de ez a mennyiség nem felel meg a WHO normáinak, amelyek napi 3 darabot ajánlanak, mint minimális egészséges mennyiséget. Sőt, a betegek 85% -a naponta iszik némi tejet, a WHO tanácsa szerint, de a teljes napi mennyiség alacsonyabb, mint az ajánlott (1,5 tej adag/nap a 3 ajánlotthoz képest). Ismét összehasonlítva ezeket az adatokat a spanyol népességével, hasonló számok jelennek meg, mivel a spanyol lakosság 89% -a naponta eszik tejterméket [1].

Ellenőrizték az emésztőrendszeri intoleranciát, azokat az ételeket, amelyeket a műtét előtt gyakran fogyasztottak, de a műtét után nem tolerálják. A műtött betegek körülbelül egyharmada intoleráns bizonyos ételekkel szemben. A leggyakoribb a vörös hús (a betegek 36,4% -a), a száraz paella rizs (35%) és a kolbász (25%). Ezek az adatok ellentétben állnak más olyan sorozatokkal, amelyek a tejet és a fagylaltot tartják a legrosszabbul tolerálható ételnek [10] (vizsgálatunkban a tejet a betegek csak 7,5% -a gyengén tolerálja), míg más sorozatok egyetértenek a jelenlegi megállapítással, miszerint a hús a legkevésbé tolerálható étel. Más szerzők megemlítették, hogy pácienseik 55-60% -a nem tolerálta ezt az ételt, még akkor sem, ha az anaemia nagyobb prevalenciájával jár [10,20]). Avinoah és mtsai. [21] ezt az intoleranciát a műtét után 7 évig említette. Az intolerancia nem keverhető össze a hányással, amely a korai posztoperatív időszakban változó gyakorisággal jelentkezik. A hányást a betegeink nem jelentették kiterjedt panaszként. Ebben a betegmintában nem fordult elő bulimikus viselkedés, bár 12% -os prevalenciáról számoltak be a műtét után [22], különösen a preoperatív falatozóknál.

Ezt a tanulmányt azzal a szándékkal kezdtük, hogy objektív adatokat gyűjtsünk a posztoperatív betegek kellően nagy mintájából, hogy a műtét után hosszú távon megválaszolhassuk étkezési és ivási képességeiket. Ennek a perspektívának a következtében a preoperatív adatokat nem gyűjtötték össze, gondolták, hogy erre nincs szükség. Jelen tanulmány tanúsító állításként került bemutatásra arról, hogy a pácienseink valóban mit ettek a műtét után, és nem a műtéti eljárás okozta étkezési szokások változásának tanulmányozásaként, amiről mások beszámoltak [5,6]. Ezért a felmérést olyan betegeknél végezték, akik már műtéten estek át, és nem evolúciós vizsgálatként. Következésképpen nem veszi figyelembe az RYBG-n átesett betegek preoperatív étkezési szokásainak és kalóriabevitelének lehetséges hatását. Wardé-Kamar és mtsai. [4] hasonló módon végezték kutatásaikat, bár elsősorban az étrend makro- és mikrokomponenseinek tanulmányozására irányultak, nem pedig az elfogyasztott ételekre vagy az intoleranciákra. Ebben az értelemben nem találtunk egyetlen más olyan tanulmányt sem az irodalomban, amely ilyen nagy mennyiségű adatot tartalmazna nemcsak a bariatrikus sebészeti betegek étrendjéről, hanem a nagyszámú étel toleranciájáról is.

A jelen tanulmányban a táplálékfelvétel adatait jelentették a betegek, és ezért nem tudunk szigorúan beszélni a „valódi” táplálékfelvételről. Ennek ellenére a kutatók minden beteggel közvetlenül beszéltek, és az előbbiek meghatározták az adatok megbízhatóságát, csak azoknak a betegeknek az adatait fogadta el érvényesnek, akik szinte pontosan emlékeztek az előző 3 nap során elfogyasztott étel típusára, a hozzávetőleges mennyiségekkel együtt. A szerzők véleménye szerint és mások véleményével egyetértésben [22] ez a legmegbízhatóbb módszer az élő betegek következtetéseinek levonására, mivel különben lehetetlen lenne pontos értékeket szerezni anélkül, hogy megzavarnák normális életüket.

Az étkezések gyakorisága nem volt fontos tényező a műtét kimenetelének értékelésekor, bár a tendencia az, hogy nagyobb súlycsökkenés mutatkozik azoknál a betegeknél, akik napi kevesebb mint 5 étkezést fogyasztanak. Hasonló számadatot közöltek Ma és mtsai. [23] a nem elhízott népesség tekintetében. Nem találtunk utalást ezekre az adatokra vagy az elhízás sebészeti betegek gyorséttermeiben tett látogatások gyakoriságára.

Jelen adatok szerint a rendszeres testmozgás gyakorlása nagyobb súlycsökkenéssel járt együtt, de statisztikai szignifikanciát nem ért el. Silver és mtsai. [24] megemlítette a testmozgás fontosságát a bariatrikus műtéten áteső betegeknél, összekapcsolva azt más tényezőkkel, és a műtéti siker egyik előrejelzőjeként tekintve rá. Shang és Hasenberg számolt be a posztoperatív testedzők súlycsökkenésének jelentős növekedéséről is [25]. Említették a testösszetétel egyidejű változását is, emelve a testsejtek és a testtömeg arányát a testgyakorlók számára [25]. Livhits és mtsai által nemrégiben publikált áttekintés. [26] arra a következtetésre jutott, hogy a posztoperatív testmozgás nagyobb súlycsökkenéssel jár a bariatrikus műtét után. Ennek ellenére vannak olyan szerzők, akik arról számolnak be, hogy a testmozgás jelentéktelen mértékben befolyásolja a hosszú távon lefogyott súly mennyiségét, és ezzel egyetértenek eredményeinkkel [27]. Ezért további vizsgálatokra van szükség a megfelelő ajánlások meghatározásához a fizikai aktivitás minimális szintjére vonatkozóan, valamint a legjobb testmozgás eszközeire a bariatrikus populációban.

Következtetés

Az itt bemutatott adatokból láthattuk, hogy a kórosan elhízott, RYGB-n átesett betegek néhány hónapos alkalmazkodás után olyan táplálkozási jellemzőkkel rendelkező életmódot és étrendet alakíthatnak ki, amely közel áll a normális népességéhez. Ennek az új étrendnek az összes kalóriafogyasztása alacsonyabb, mint az alapkövetelményeiknél várható volt.

Sok betegnek intoleranciája volt bizonyos élelmiszerekkel (leggyakrabban vörös hússal) szemben, de ez semmilyen esetben sem vezetett táplálékhiányhoz, mivel könnyen pótolható más hasonló tápértékű ételekkel.

Nem sikerült kimutatni a testmozgás közvetlen hatását a fogyásra, bár az volt a tendencia, hogy nagyobb aktivitás mellett nagyobb százalékot veszítettek.

Jelen adatok szerint a posztoperatív betegeknél nincs egységes súlycsökkenési görbe, és az összes vizsgált tényező közül csak a napi bevitt kalória mennyisége statisztikailag szignifikánsan befolyásolja a fogyást az idő múlásával.