Ólom- és cinktoxicitás madaraknál

Joyce Huang nemrég végzett a Georgia Egyetem Állatorvosi Főiskolán, és jelenleg egy kisállat magánrendelőben dolgozik. Az UGA-n szerzett vaddiplomát. Klinikai érdeklődési területe az állattani orvostudomány, a vadon élő állatok gyógyszere, a műtét és az érzéstelenítés.

Joerg Mayer a Georgiai Egyetem zoológiai orvostudományi docense. Doktori fokozatát a Budapesti Egyetemen szerezte; zoológiai orvostudományi és sebészeti gyakorlatot végzett a Rhode Island-i Providence-i Roger Williams Park Állatkertben; és a vadállatok egészségével kapcsolatos tudományos fokozatot szerzett az angliai londoni Royal Veterinary College-ban. 10 évig klinikai docensként és az egzotikus állatok klinikai szolgálatának vezetőjeként is tevékenykedett a bostoni Tufts Egyetemen (Massachusetts). 2013-ban megkapta a NAVC az év egzotikus hangszórója díjat. 2016-ban megkapta az Oxbow/AEMV Exotic Mammal Health Award díjat, amely az egzotikus emlősök egészségének területén elért kiválóság és innováció elismerése.

A madarak rendkívül érzékenyek a környezet változásaira, olyannyira, hogy őrszemként használták mérgező gázok kimutatására a szénbányákban és nehézfémek, toxinok és/vagy kémiai kimutatásra a víztestekben. 1,2 Érzékenyek a környezetükben található nehézfémekre (pl. Ólom, cink, kadmium, réz, higany, vas). Toxicitás akkor fordul elő, ha a lenyelt fém károsítja az állatot. A leggyakrabban toxicitást okozó nehézfémek az ólom és a cink; ritkább oka a higany és a réz. Az ólom olyan ásványi anyag, amely általában nincs jelen a testben, de a cink kis mennyiségben van jelen. 4 Így a cink toxicitása krónikus és/vagy ismételt expozícióból származik.

A fémforrások közé tartoznak a súlyok (beleértve a horgászsúlyokat is), elemek, pelletek, festékek, horganyzott huzal, ruhaékszerek, kerámiák, szennyezett anyagok, hardverek, 1982 utáni fillérek, ólomüvegek, étel/vizes tálak, horganyzott drótketrecek és játékok. 1,3,5 Az ólom megtalálható különösen az 1978 előtt gyártott házfestékekben, 1 és a cink-toxicitás leggyakrabban 1982 utáni fillérekből, cinkbevonatú huzalból, horganyzott ketrecekből és/vagy más fém idegen testekből származik. 4-6

Ez a cikk a madarak ólom- és cink-toxicitására összpontosít, és leírja az esetkezelést.

Jelzés

A nehézfém-toxikózis jellemzően súlyosabb azoknál a madaraknál, amelyek nagyon fiatalok, nagyon idősek és/vagy valamilyen módon veszélyeztetettek. A leggyakrabban érintett fajok a pszichiátria, a vízimadarak és a ragadozók, amelyek ólomlövést tartalmazó zsákmányt ettek. 1

Az ólmot tartják a madár toxikózis leggyakrabban jelentett fogságban tartott és szabadon tartott madaraknál. 4 A vízimadarak és a ragadozók gyakrabban lenyelik az ólomlövéseket (zsákmányban vagy halászfelszerelésben), ami akut mérgezéshez vezet.

Bemutatás

A madarak nehézfém-toxicitásának klinikai jelei nem specifikusak, és gyakran nehéz őket megkülönböztetni más okoktól. A nehézfém-toxicitásnak azonban a neurológiai tüneteket mutató madarak legfelsőbb differenciájának kell lennie. A nehézfém-toxicitás akkor is valószínűbb differenciálissá válik, ha az előzményekből kiderül, hogy a madár falakat vagy padlókat, új játékokat vagy tartókat rágott.

Ólom toxicitás: Az ólom viszonylag oldhatatlan, és a proventriculus savassága a kamra mechanikai hatásával együtt növelheti a lágy szövetekbe és a csontokba való felszívódást. 4,6 Az ólom toxikózis klinikai tünetei lehetnek multiszisztémásak, és befolyásolhatják a gyomor-bélrendszeri, vese-, húgyúti és/vagy idegrendszert, és fokozatos súlycsökkenést, polyuria/polydipsia-t, depressziót, gyengeséget, anorexiát és/vagy gyors vérszegénységet okozhatnak 1,4, 6 (1.ÁBRA). A madarak görcsrohamokat vagy más központi idegrendszeri toxicitási klinikai tüneteket mutathatnak. Hemoglobinuriáról számoltak be az érintett amazóniai papagájok esetében. 1,4 Ólom-toxikózis a populációk halálát is okozhatja. A vízimadarak, amelyek halászfelszereléseket (például ólomsúlyokat, csalikat) fogyasztanak, fogyást, nyak- és végtaggyengeséget, élénkzöld székletet mutathatnak 4 (2. ÁBRA). Mivel az ólom toxicitása ólom bevitele esetén következik be, az ólomgolyókkal lőtt vadmadaraknál általában nem alakul ki toxicitás.

Cink toxicitás: A cinktoxikózis klinikai tünetei a passzív regurgitáció, letargia, gyengeség, fogyás, vérszegénység, cianózis, polyuria/polydipsia, hasmenés, regurgitáció, neurológiai tünetek, tollszedés, anorexia és/vagy hemoglobinuria. 1,4,5 „Csokoládé tej” hasmenést és őszinte vért (hematuria) mutató Amazon-papagájokról számoltak be 6 (3. ÁBRA). A gyomor-bélrendszeri fekélyek a cinktoxikózis után másodlagosan jelentkezhetnek, esetleg irritációból és károsodásból eredhetnek, amikor az idegen anyag lenyelik. 4 Ha a gyomor-bél traktus perforált, a madár általában szepszisben és sokkban 6-12 órán belül meghal. A cockatielekben a heti 2 mg cinknek való kitettség végzetes lehet. 5.

A nehézfém-toxikózis jellemzően súlyosabb azoknál a madaraknál, amelyek nagyon fiatalok, nagyon idősek és/vagy valamilyen módon veszélyeztetettek.

Diagnózis

Mivel a nehézfém-expozíció útja általában külső (fizikai érintkezés) és/vagy fogyasztás, a fémkoncentrációk felmérésére használható szövetek közé tartoznak a tollak, a tojás, a máj, a vese és mások. A tollak fémtartalma felhasználható a környezeti szennyezés nyomon követésére. 2 A kísérleti diagnózis az expozíció előzményei, klinikai tünetei, laboratóriumi eredményei (enyhe vérszegénység) és/vagy röntgenfelvételek alapján állhat. 4,6 Az ólmot legjobban a májban és a csontban lehet mérni. 1

A nehézfém-toxikózissal rendelkező madár teljes vérképe leukocitózist és hipokróm regeneratív vérszegénységet mutatott. Az 1,3,4,6 vérkémia emelkedett laktát-dehidrogenáz-, aszpartát-aminotranszferáz-, epesav- és kreatin-foszfokinázszintet mutathat. A cinktoxikózisban szenvedő madarak lipáz-, amiláz- és húgysavszintje is megemelkedhet.

A röntgenfelvételek felfedhetik a gyomor-bélrendszer, különösen a kamra fém opacitását, de a radiográfiai eredmények nem véglegesek 1,3,4 (4. ÁBRA). A végleges diagnózis a hasnyálmirigy, a máj és a vesék postmortem vizsgálatán alapszik. A cink vizsgálatához a kiválasztott szerv a 1,5 hasnyálmirigy; az 1000 mcg/g-nál nagyobb hasnyálmirigy-cink szint toxikózisra utal. 4

Kezelés

A kezelés attól függően változik, hogy a toxicitás akut vagy krónikus-e. A kezelés általában stabilizálással/szupportív kezeléssel, a további expozíció megelőzésével és a további felszívódás késleltetésével kezdődik, mindezt a beteg klinikai tüneteihez kell igazítani, és magában foglalhatja a gyomormosást, az antagonista terápiát és a toxikus anyagok eltávolítását. 4,5

Támogató gondoskodás: A szupportív kezelés magában foglalja a rohamok kezelését, valamint az anaemia, az immunszuppresszió és az étvágytalanság korrekcióját. A szupportív kezelés magában foglalja a folyadék (50 ml/kg SC vagy 10–25 ml/kg, 5 perc alatt történő beadását bolus IV-ben vagy intraosseousan (IO) vagy folyamatos sebességgel (100 ml/óra/nap IV vagy IO), melegített környezet (85 ° F - 95 ° F) és táplálkozási támogatás. 1,3 Ha a beteg súlyos vérszegénységben szenved, vérátömlesztésre lehet szükség. Ha a beteg stabil, a toxikus anyag eltávolítása, ha van ilyen, nem feltétlenül szükséges.

Orvosi kezelés: Az orvosi kezelés magában foglalja a görcsgátlókat, a folyadékterápiát, a kelátot, a táplálkozástámogatást és az antibiotikumokat/gombaellenes szereket. Hányáscsillapító és/vagy prokinetikumok, például metoklopramid is jelezhetők. 3,4 A laboratóriumi vizsgálatokat monitorozni kell a kezelés alatt, és néhány nappal a kezelés befejezése után ellenőrizni kell. A görcsoldók közé tartozik a midazolám vagy a diazepam, amelyet 0,5 mg/kg IV, IM vagy IN adagolnak; a midazolam az előnyös gyógyszer az IM beadására.

A kelátképzés indikációja a súlyosságon alapul, és a szupportív ellátást jelzik. Kalcium-dinátrium-fordított szuszpenziót (CaNa2EDTA) különféle dózisokban adhatunk: 20–70 mg/kg iv., Steril sóoldattal hígítva 4 mg/ml oldatban, amelyet q12h vagy q8h, vagy 30 mg/kg SC-t adunk q12h-ban, amíg a diagnózis meg nem erősül. A kelátképzés az előnyben részesített kezelés, és 30-50 mg/kg IM vagy IV dózisban is beadható 3-5 napig, 5-7 napig leállítható és szükség szerint megismételhető. 1,3-5,7 A dimerkaptoszukrinsav (DMSA/szukimer) egy kelátképző, amely csökkentheti az ólom plazmaszintjét, és 25-35 mg/kg PO q12h-ban adják 7-10 napig, vagy 25-35 mg/kg PO q12h-nál. heti 5 napon át 3-5 hétig. A 80 mg/kg vagy annál nagyobb dózisok halálosak. Az 1,3,4,6,7 CaNa2EDTA (az előnyös kezdeti kelátképző) és a DMSA egyaránt hatásos, de a DMSA biztonsági tartománya kisebb. Az 1,2 D-penicillamin egy másik orális kelátképző szer, amelyet 50-55 mg/kg PO q12 óránként adnak 1 hétig, 1 hétig leállítanak, és szükség esetén megismételik a CaNa2EDTA-val. 4,7 D-penicillamint adhatunk 30–55 mg/kg PO 12 óránként 7–14 napig. A fő káros hatás a gyomor-bélrendszeri zavar. 1,3,7 A hosszú távú kelátképződés csökkentheti a cinket, vasat és/vagy mangánt, ezért ezeket az értékeket a kelátképzés alatt és után is ellenőrizni kell.

Egyéb toxikózisok esetén az ólom-toxikózis által kiváltott hiperkalcémia kezelhető dinátrium-EDTA-val (Na2EDTA). 1 A kadmium-toxikózis CaNa2EDTA-val kezelhető. A higany-toxikózis pedig DMSA-val, E-vitaminnal és/vagy szelénnel kezelhető. 1,4

Forrás eltávolítása: A további toxikózis megelőzése érdekében el kell távolítani a nehézfém forrását és/vagy meg kell akadályozni, hogy a páciens megrágja a forrást. 6 Ha fémtárgyakat el kell távolítani, műtéti beavatkozásokat jeleznek, de jellemzően nem sürgős. ha a kelátterápia után a madár javul. 1,3,4 Az objektumok endoszkóposan eltávolíthatók (5. ÁBRA), műtéti úton vagy gyomormosással.

A gyomor-bélrendszer kiürítéséhez ömlesztett étrendeket, kenőanyagokat és/vagy katartikus szereket használhat (például laktulóz, ásványi olaj, bárium-szulfát, magnézium-szulfát vagy psyllium). A psziliumot vagy más orális cellulóztermékeket (pl. Nátrium-szulfát) 125–250 mg/kg dózisban lehet használni.4 A kenőanyagok nem jól működnek a vízimadarakban. Cinkbevonatú tárgyak esetében az enterális csőhöz rögzített neodímium-ferro-bór ötvözetű mágnes használható. 4

Prognózis

A prognózis a beteg kezelésre adott válaszától függ. A súlyosan érintett madarak dehidratálódhatnak és hipovolémiás sokkban lehetnek, ezáltal ellenjavallt a kezdeti kelátterápia. 3 Ha a beteg jól reagál az első kezelésre, és a toxicitás forrása megszűnik, a prognózis általában jó. Ha azonban a beteg nem reagál a kezelésre, vagy annak neurológiai állapota gyenge, akkor a prognózis gyenge. A krónikus expozíció állandó neurológiai, néha gyomor-bélrendszeri károsodásokhoz vezethet.