Az étrend és a tenyésztési körülmények hatása a kárász testalakjára (Carassius carassius L.)

Eredeti cikkek

Teljes cikk
Ábrák és adatok
Hivatkozások
Idézetek
Metrikák
Engedélyezés
Újranyomtatások és engedélyek
PDF

Absztrakt

1. Bemutatkozás

A fenotípusos plaszticitás az a képesség, hogy a biotikus és abiotikus tényezők indukálják a különböző karakterek kifejezését (Andersson és mtsai 2006). Az ökológusok általában arra összpontosítanak, hogy egy változó hogyan hat a plaszticitásra. Természetes körülmények között azonban számos környezeti változó kölcsönhatásba léphet a plaszticitási minták alakításában. Annak megértése, hogy a különböző környezeti változók egyidejűleg hogyan befolyásolják a fenotípusos plaszticitást, fontos, hogy jobban megértsük a fenotípusos variációkra gyakorolt környezeti hatásokat és azok ökológiai következményeit. A mesterségesen tenyésztett halak telepítését számos veszélyeztetett halmegőrzési program fogadta el helyreállítási tervük kulcsfontosságú elemeként. A keltetőnevelés ökológiai következményeit széles körben tanulmányozták, míg viszonylag kevés tanulmány vizsgálta az étrend és a nevelési körülmények morfológiai variációra gyakorolt hatását, különösen ritka vagy veszélyeztetett fajokban (Belk et al. 2008).

A veszélyeztetett édesvízi fajok megőrzésének számos programja azon alapul, hogy a fészkelőállományokat fogságban építik és tartják fenn, amelyeket aztán mesterséges szaporodáshoz és állományi anyagok előállításához használnak (Myers et al. 2004; Fraser 2008). A cél az, hogy nagyszámú egyed szabaduljon fel, amelyek ki tudnak szabadulni a toborzási hiány ellensúlyozására és a kimerült vad populációk méretének gyors növelésére (Rasmussen et al. 2009; Sikorska et al. 2011). Noha az ilyen keltetőalapú megoldásokat gyakran alkalmazzák a veszélyeztetett halfajok védelmi programjaiban, továbbra is aggodalomra ad okot a keltetői gyakorlatok halakra gyakorolt hatása. Egyes tenyésztett halfajokról megfigyelték, hogy például kevésbé fittek és a test alakja megváltozik (Belk et al. 2008).

Ponty (Carassius carassius L.) ciprusfélékből származó hal, amelyet széles körben terjesztenek Európában és Ázsiában. Alföldi folyókban, holtágakban, tavakban és tavakban lakik, előnyben részesítve a makrofitákkal sűrűn benőtt élőhelyeket (Aho & Holopainen 2000; Wheeler 2000; Radtke 2011). A kárász széles körben elismerten ellenáll bizonyos ökológiai viszonyoknak, és morfológiai plaszticitásáról ismert (Szczerbowski et al. 1998; Copp et al. 2008a). A kicsi fejű, gyengén ívelt hátú kis egyedek gyakran a halak egyedüli képviselői a kicsi és savas erdei tavakban. A sok halfaj által lakott nagy tavakban azonban a kárász nagyobb testméretet ér el, jellegzetesen erősen ívelt háttal és viszonylag kisebb fejjel (Holopainen et al. 1997b). A kárász táplálékspektruma széles, bár táplálékát a gerinctelen víziállatok dominálják, beleértve a kironomida lárvákat is (Penttinen & Holopainen 1992).

2. Anyagok és módszerek

2.1. I. próba

Online közzététel:

1. táblázat: A kísérlet során felhasznált takarmány hozzávetőleges összetétele (a száraz tömeg% -a).

A kilenc kísérleti tartályban a víz áramlását 4 l perc -1 értéken tartották. A víz hőmérsékletét naponta mértük és 24 ± 0,5 ° C volt. Az oxigéntartalom 7,1 és 9,1 mg között változott. Az összes ammónia-nitrogén (CAA = NH4 + -N + NH3-N) és a nitrit (NO2-N) a tenyésztőtartály 14 naponta történő kiáramlásakor mért értéke nem haladta meg a 0,035 mg CAA l-1 és 0,015 mg NO2-N l -1 értéket, illetőleg. A tartályokat naponta 24 órán át folyamatosan világították.

2.2. II

2.3. Adatgyűjtés és statisztikai elemzés

A halak biometrikus mérését minden kísérlet végén elvégeztük. A mérések elvégzése előtt a halakat 2-fenoxi-etanol vizes oldatában 0,6 ml l -1 adagban altattuk. Harminc egyedet választottak ki véletlenszerűen a kísérleti csoportokból; A három tartályból/ismétlésből mindegyikből 10 egyedet választottunk ki. A halakat lemértük (± 0,1 g), és a test bal oldalán mértük meg elektronikus féknyereggel (0,01 mm). A külső méréseket Pravdin (1966) szerint végeztük. Fulton állapotfaktorát (CF) minden halra a következő képlet segítségével számoltuk ki: ahol W = súly grammban és Sl = standard hossz cm-ben (Ricker 1975). A testmélységi indexet (BDI) a következőképpen számították ki:

ahol H = maximális testmélység (Stabell et al. 2010).

A biometrikus elemzések 10 fiatal (I. kísérlet) és 9 (II. Kísérlet) mérhető karaktert tartalmaztak az ifjú kárászokról (1. ábra; n= 30 csoportonként). Az összes biometrikus karaktert abszolút értékben fejeztük ki, majd standardizáltuk őket a testhossz (Sl) vagy a fejhossz (lc) százalékában kifejezve. A mérhető karakterek értékének variációját a szórás (SD) és az adott karakter variációs együtthatójának (CV,%) felhasználásával határoztuk meg. A halméret biometrikus karakterekre gyakorolt hatásának kiküszöbölése érdekében az adatokat az alábbiak szerint alakítottuk át (Lleonart et al. 2000):

Online közzététel:

Tl, teljes hossz; Sl, szabványos hosszúság; pD, pre-dorzális távolság; poD, poszt-dorzális távolság; H, maximális testmélység; h, farokcsonk mélysége; lc, oldalirányú fejhossz; lpc, farok kocsányhossza; hc, fej mélysége.

ahol Xi az eredeti Sl és Yi az egyes egyedek morfometriai mérése. Yi-t a mérethez igazított Yi * mérésre standardizáltuk az egyedi Sl, X0 értékek kiigazításával. A b együtthatót az egyes morfometriai mérések és az Sl regressziós görbéjéből becsültük. A standardizált adatokat felhasználták a nulla hipotézis igazolására, miszerint nincs szignifikáns különbség a hal morfometriai karaktereinek átlagértékei között. Először a normális eloszlás elemzését hajtották végre Shapiro – Wilk teszttel, majd Levene-tesztet használtak a variancia homogenitásának tesztelésére. A különböző etetési kezelésekből származó halak biometrikus karaktereit összehasonlítottuk az egy faktoros varianciaanalízissel. Amikor jelentős értékeket figyeltünk meg a F tesztet, a post hoc elemzést a Tukey teszttel végeztük (P≤0,05). A II. Kísérletből származó halak biometrikus karaktereit a Mann – Whitney U teszttel elemeztük. Amikor a biometrikus karakterek értéke eltér a kísérleti halcsoportok között, ezeket használtuk diszkrimináns elemzés elvégzésére. A BDI és a CF közötti függőségeket Spearman-korrelációval határoztuk meg. Valamennyi statisztikai elemzést a Statistica 9.0 alkalmazásával végeztük (StatSoft, Tulsa, OK, USA).

3. Eredmények

3.1. I. próba

Az O csoportba tartozó halak testtömege a legrövidebb (73,7 mm) és a legalacsonyabb a W (6,90 g), míg a P csoportba tartozó halak értéke a legmagasabb, 87,4 mm, illetve 13,03 g (P 0,05). A vegyes takarmánnyal etetett halakat (M csoport) a viszonylag leghosszabb pre-dorzális (pD), poszt-dorzális (poD) és farok kocsányos (lpc; 2. táblázat) hosszúság jellemezte. Megállapították, hogy a P csoportba tartozó halak testmélysége (H) és szélessége (laco) volt a legmélyebb. A mérhető karakterek között a legnagyobb eltérést a P csoportban figyelték meg, míg a kironomidákkal táplált halak (O csoport) a legkevesebb variációt mutatták az elemzett mérhető biometrikus értékekben (2. táblázat). A legnagyobb változékonyságot az elemzett karakterek között a poD és az lpc hosszúságban figyeltük meg.

Online közzététel:

2. táblázat: Kárász táplált kironomidák (O csoport), formulázott takarmányok és kironomidák (M csoport) és formulázott takarmányok (P csoport) mérhető karakterei.

A diszkrimináns elemzés azt mutatta, hogy a takarmány típusa jelentős hatással volt a kárász testek alakjára (Wilk λ= 0,412, F(12,164) = 7,621, P Az étrend és a tenyésztési körülmények hatása a kárász testalakjára (Carassius carassius L.)

Online közzététel:

3. táblázat: A morfometriai változók korrelációs együtthatói a diszkrimináns függvényekkel.

A megfelelő megkülönböztető képesség a táblázat alján látható.

Online közzététel:

4. táblázat: Osztályozási mátrix (százalék) a hátrafelé haladó, lépésenként megkülönböztető függvényekből, a kárász hét morfometriai változójának felhasználásával számítva.

A kárász BDI szignifikánsan különbözött statisztikailag (P 2 = 0,62, P 2 = 0,57, P 2 = 0,47, P Az étrend és a tenyésztési körülmények hatása a kárász testalakjára (Carassius carassius L.)

Online közzététel:

3.2. II

A B csoportba tartozó halakat statisztikailag szignifikánsan alacsonyabb átlagos Tl (108,5 mm) és nagyobb W (25,01 g) jellemezte, összehasonlítva az S csoportba tartozó halakkal (P 0,05). A tavakban tenyésztett halaknak volt a leghosszabb a testhossza, ideértve a pD, poD, lpc és az oldalirányú fej (lc) hosszát is (5. táblázat). A legnagyobb fejmélységet (hc) a B csoportba tartozó halaknál figyelték meg. A tavakban tenyésztett egyedek nagyobb változékonyságot mutattak a mérhető karakterekben, mint az RAS-ban tenyésztett egyedek (5. táblázat). Az I. kísérlethez hasonlóan az elemzett karakterek legnagyobb variálhatóságát az lpc és a poD esetében tapasztaltuk.

Online közzététel:

5. táblázat: RAS-ban (B csoport) és tavakban (S csoport) tenyésztett kárász mérhető karakterértékeinek felsorolása.

A jelenlegi tanulmány jelentős lehet a kárász védelmi programjai szempontjából, amelyek attól függenek, hogy ezt a fajt ellenőrzött körülmények között termesztik-e. Viszonylag könnyű ebből a fajból származó fiatal egyedeket normál keltető eljárásokkal előállítani (Żarski et al. 2011). Ezek a vizsgálatok bebizonyították, hogy a takarmányok típusa és a tenyésztési körülmények jelentős hatást gyakorolnak a kárász alakjára és formájára. A lárva-kironomidákkal táplált halakat a legkevésbé variálták az elemzett biometrikus karakterekben, míg a legnagyobb változékonyságot a nagy energiájú takarmánnyal etetett egyedeknél figyelték meg. Mindazonáltal a tenyésztési viszonyok összehasonlításakor megerősítést nyert, hogy a tavakban tenyésztett egyedek nagyobb változékonyságot mutattak a mérhető karakterek tekintetében, mint a RAS-ban tenyésztett halak. A különböző takarmányokkal ellenőrzött körülmények között táplált halak testmélységének együtthatója nem különbözött szignifikánsan a vad kárászokétól. A mindkét kísérlet során tenyésztett hal fenotípusosan hasonló volt a gyorsan növekvő kárász populációhoz, amely a természetes környezetben fordul elő.