Nagy és kicsi teknős mentő és szentély

Amesben, Iowa

A növényevő teknősöknél a felesleges fehérje metabolizálódik és oldhatatlan húgysavként (urátok formájában) választódik ki. Az urátok nem a diéta kalciumfeleslegének következményei, és nem is a kiszáradás következményei, amelyeket a kezdők az urátok okaként gyakran említenek. A valóságban az urátok jelenléte a fehérje emelkedett szintjét jelzi az étrendben. Az urátok konzisztenciája jelzi a hidratáció szintjét. A kalciumbevitel nincs teljesen összefüggésben az uráttermeléssel.

A növényevő teknősöknél nagyon fontos a fehérjebevitel korlátozása. Ha a húgysav (urátok) szintje meghaladja a vesén átmosható szintet, akkor a húgysav kristályok lerakódhatnak az ízületekben és a létfontosságú szervekben. Ez ízületi vagy zsigeri köszvényhez vezethet (Frye, 1991). Ezenkívül a fehérje feleslegét a máj átalakíthatja szénhidrátokká és zsírrá, ami májbetegséghez vezet (Highfield, 1990; Jarchow, 1992).

Az asztalok akkor fordulnak meg, amikor mindenevő teknősökről beszélünk. Bármely erdőben lakó faj, például vöröslábú, sárga lábú, hosszúkás vagy csuklós, olyan őshonos régiókból származik, ahol rengeteg féreg, ezerlábú, meztelen csiga, gomba és más fehérjében gazdag táplálékforrás található. A teknősök, mivel opportunista természetűek, elfogadnak minden táplálékforrást. Ezért ezek a teknősök különböző emésztőrendszereket fejlesztettek ki, amelyek elviselik a magasabb fehérjetartalmú étrendet. Valójában egészséges lehetőség ezeknek a teknősfajoknak a fehérjeforrás táplálása 1-2 hetente, különösen azért, mert az állati fehérjék további D-vitamin-forrást jelentenek (így kevésbé függenek az UV-expozíciótól).

A növényevő teknősök azonban nincsenek teljes hátrányban mindenevő rokonaikkal szemben. Általános az a tendencia, hogy a növényevő fajoknak hosszabb az emésztési folyamata, mint a mindenevő fajoknak (Troyer, 1991). Az alábbiakban Troyer (1991) szemlélteti az emésztőrendszereket, amelyek a növényevő hüllők (balra) és a mindenevő hüllők (jobbra) emésztőrendszerében mutatják be a fő különbségeket. A legfontosabb különbség az, hogy a növényevő hüllők hátsó bélfermentátorok, és ez a növényi rostokat lebontó mikrobiális fermentációs rendszer a vastagbél felső részének számító „vakbélben” található (Guard, 1980). Ennek eredményeként nagyobb és hosszabb vastagbél alakul ki növényevő teknősökben. Az emésztőrendszer ezen változása valójában előnyt jelent a növényevő teknősöknek egy teljesen növényi étrendben. A növényevő teknősök hatékonyabbak (tápanyag- vagy energianyereség egységenként), mint a mindenevő teknősök (Bjorndal és Bolten, 1993). Ezeknek a különbségeknek a megértését fontos figyelembe venni a teknősök etetésének kidolgozásakor.

nagy
Troyer (1991) diagramja a növényevő hüllők (balra) és a mindenevő hüllők (jobbra) emésztőrendszerében mutatkozó legfontosabb különbségeket mutatja be. A legfontosabb különbség az, hogy a növényevő hüllők hátsó bélfermentátorok, és ez a fermentáció a vastagbél felső részének számító „vakbélben” fordul elő.

Referenciák:

Bjorndal, K. A. és A. B. Bolten. 1992. Testméret és emésztési hatékonyság növényevő édesvízi teknősben: a kis harapásméret előnyei. Élettani állattan 65: 1028–1039.

Frye, F. 1991. Biomedical and Surgical A szempontok a f aptív R eptile H usbandriában. Krieger Publishing Co. Malabar, Florida.

Guard, C.L. (1980) Összehasonlító élettanban: Primitív emlősök (K. Schmidt-Nielson, L. Bolis és C. R. Taylor, szerk.), Cambridge University Press, New York, p. 43.

Highfield, A. 1990. Teknősök tartása és tenyésztése a fogságban. Anglia, R and A Publishing Limited.

Jarchow, J. 1992. A hüllők táplálkozásának gyakorlati vonatkozásai. Az AAZPA regionális ügyei, 272-275.

Troyer K (1991) A mikrobiális cellulóz lebontásának szerepe a hüllők táplálásában. In: Haigler CH, Weimer PJ, szerk. A cellulóz bioszintézise és biodegradációja, 311–325. New York: Marcel Dekker.