Űrhajózási küldetés jelentés STS-6

Indulás Cape Canaveralból (KSC) és leszállás az Edwards AFB-n, a 22. kifutón. A keringő Challenger leánykori útja.

Az STS-6-ra való használatra gyártott külső tartálytól kezdve az összes jövőbeli tartály több mint 4536 kg-mal könnyebb lesz, mint az a tartály, amely 1981. áprilisában az űrsikló első repülésén repült. Bár minden egyes jövő súlya tartály kissé eltérhet, mindegyik súlya körülbelül 30 390 kg (67 000 font). A külső tartály valójában két tartályból és egy gallérszerű intertankból áll, amely összeköti a kettőt. A két különálló tartály folyékony hidrogént és folyékony oxigént tartalmaz az űrsikló három fő motorjához. A tartály teljes hossza és átmérője változatlan marad a súlycsökkenés miatt.

Eredetileg az indítást 1983. január 30-ra tervezték, de az egyik fő motor hidrogénszivárgása kényszerítette az indítást. További késést okozott a Tracking és az 1. adatátviteli műhold (TDRS-1/TDRS-A) szennyeződése súlyos vihar idején.

A folyamatos áramlású elektroforézis rendszer, az első kereskedelmi kísérlet, amelyet az űrrepülőgép fedélzetén repítettek, ismételt látogatást tett az űrben az STS-6-on. A vállalat kísérletei mellett ez a repülés jelenti az eszköz első alkalmazását a NASA tudósai által az elektroforetikus szétválasztási folyamatok tudásbázisának bővítése és a gravitáció folyamatos áramlású elektroforézisre gyakorolt hatásainak további jellemzése érdekében. A McDonnell Douglas Astronautics Co. (St. Louis, Mo.) által kifejlesztett és az STS-4-en eredetileg az űrbe szállított elektroforézis rendszernek lehetősége van biológiai anyagok elválasztására mind a kutatás, mind a gyógyszerek előállítása során. A készüléket úgy tervezték, hogy biológiai anyagokat különítsen el a felszíni elektromos töltésüknek megfelelően, amikor elektromos mezőn haladnak át. Az Apollo-Szojuz tesztprojekten és az STS-2-n az űrben végzett korábbi elektroforézis kísérletektől eltérően ez az eszköz nagy mennyiségű, folyamatos áramban szállított anyagot dolgoz fel.

A monodiszperz latexreaktor (MLR) egy anyagfeldolgozás űrkísérletben, amelyet a keringőkabin közepének fedélzetén szállítanak és működtetnek. Ennek a kísérletnek az a célja, hogy megvizsgálja az egyenletes méretű (monodiszperz) latex gyöngyök (apró gömbök) előállításának kinetikáját alacsony gravitációjú környezetben, ahol a felhajtóerő és az ülepedés hatása minimálisra csökken. A kísérlet négy, 3 m (l-ft) magas reaktorból áll, amelyek mindegyike kémiai latexképző receptet tartalmaz, és egy 6 m (2 ft) magas fémhengerben van elhelyezve. A recept nagyon kicsi latex gyöngyök vízben való szuszpenziójából és egyéb kémiai összetevőkből áll, amelyek a gyöngyök polimerizációját okozzák, amikor a kísérletet a pályán aktiválják.

Az STS-6-on ismét végeztek egy kísérletet, amely a villámokat és a zivatarokat kering a pályáról. A Zivatar villámok éjszakai/nappali optikai felmérése című kísérletet két korábbi Shuttle járaton, az STS-2 és az STS-4-en hajtották végre. A kísérlet során a villámkibocsátások azonosítására kidolgozott technikák segítenek olyan szenzorok kifejlesztésében, amelyek a jövőbeni meteorológiai műholdakból származó súlyos időjárási helyzetek azonosítására szolgálnak. A villámkibocsátásokat a fotooptikai rendszer (fotocella) érzékeli, amely elektronikus impulzust hoz létre a villámlás érzékelésére válaszul. Ezeket az impulzusokat a másik felvevő csatorna rögzíti. A csak egy villanásként látható villám esemény általában sok különálló kisülésből vagy löketből áll, amelyeket a fotocella megkülönböztet.