Kérdések Japán zászlajáról és himnuszáról

Patrick Smith, International Herald Tribune

A múlt csütörtöki országgyűlésen tartott szavazás után Japánnak hamarosan hivatalos zászlaja és nemzeti himnusza lesz fél évszázad után. Köszöntsön a világ? Tisztelettel kell állnunk, amikor a japánok a Kimigayo ezeréves verseit éneklik?

A himnusz és a hinomaru, egy vörös gömb fehér mezőn, régóta informális használatban van. Nemzeti szimbólumként való nyilvánítás formalitásnak tűnhet, kiegyenesedve az ország dohos örökös ládájában. De ennél több a Dieta döntése.

Ez fontos lépés Japán hidegháború utáni nagykorúságában és abban a hosszú, gyötrelmes folyamatban, amellyel újra belép a globális közösségbe.

Az áramlatok itt trükkösek. A felkelő nap zászlajának lobogása és a császár "boldog uralkodásának" dicsérete, ahogyan azt Kimigayo teszi, a történelem, az emlékezet, a felelősség és az identitás összetett kérdéseibe jár. Pontosan ezért kell tapsolni.

A japánoknak most ki kell oldaniuk azokat a csomókat, amelyek 50 évig kuszálták őket. A többieket megkérdőjelezik, hogy különbséget tegyenek a háborús nacionalisták agresszív hibridje és a közönséges nemzeti büszkeség között.

Ezek a vonalak elmosódtak Japán veresége után, amikor az Egyesült Államok megszállta

elítélte a nacionalista impulzust. Kijelentette, hogy a japánok ezentúl "internacionalisták" lesznek. Az eredmény krónikus zavart okozott a japánok között abban, hogy kik ők és hol tartanak mások között.

Az elmulasztott igazság az, hogy nem vallhatunk internacionalista perspektívát anélkül, hogy előbb rendelkeznénk egyértelmű identitástudattal. Mindannyian elszenvedjük a nem kívánt következményeket.

És semmi sem tükrözi őket jobban, mint a hinomaru zászló. A sugárzó sugarak levágják Japán azon igényét, hogy előnyt élvez a partjain túl. De nézd meg a felkelő napot, amely megmarad: elszigetelt, ugyanolyan különállóan, mint a nemzet, amely mellett áll.

Néhány japán - például a kommunista párt és az Asahi Shimbun című újság - kifogásolja a Dieta szavazását. A zászló megrontott, mondják; a himnusz nem megfelelő egy demokráciára törekvő nemzet számára. Ugyanezek a tiltakozások Ázsiában másutt is felmerülnek.

Ez az a vita, amelyre Japánnak szüksége van. Milyen nemzeti zászlót hagyott szétszóratlanul a történelem? Kinek a himnusza teljesen mentes az anakronizmusoktól? Azt reméljük, hogy a japánok átgondolják ezeket a kérdéseket, szenvedély nélkül ítélik meg magukat, és más kérdésekre térnek át: Ha nem a hinomaru, milyen zászlót emelünk? Ha nem "Kimigayo", mit akarunk énekelni magunkból?

Japánnak sokat kell megoldania a században elért eredményeit. A diéta szavazása a zászló és a dal jogi státusáról nem fogja kitörölni a palát.

Ugyanakkor már nem kell azt várnunk, hogy Japán megszakítsa kapcsolatait a múltjával, vagy elnyomja a nemzetről alkotott elképzelését, mivel a történelem és a felelősség létfontosságú kérdéseivel küzd.

Ez a képlet külföldön bénulást és itthon egészségtelen hajlamot eredményez. Németország most éppen ennek a pontnak a megfogalmazásáért küzd.

A tokiói törvényhozók nincsenek összhangban az időkkel. A japánok módosíthatják a hozzájuk érkezett verseket, vagy teljesen eldobhatják őket. Ezeknek az ügyeknek a rendezése jó demokratikus gyakorlat lenne.

De itt az ideje, hogy énekeljenek valamit. Itt az ideje, hogy olyan színvonalat emeljenek, amely valóban képviseli őket a többiek között. És ha ez a diéta lényege, akkor érdemes tisztelegni.

Az író, az IHT tokiói volt tudósítója és a "Japan: A Reinterpretation" szerzője ezzel a megjegyzéssel járult hozzá a Herald Tribune-hoz.