A glikált hemoglobin-vizsgálat klinikai jelentősége elhízott, harmadlagos képzésben részt vevő egyéneknél

Online felhasználók: 283

A glikált hemoglobin-vizsgálat klinikai jelentősége elhízott alanyokban, akik a nigériai Calabarban tercier kórházba kerültek

Anthony Uchenna Emeribe 1, Agu Chidozie Elochukwu 1, Idris Abdullahi Nasir 2, Iya Eze Bassey 1, Ekpe A Udoh 1
1 Orvosi laboratóriumi tudományok tanszék, Calabari Egyetem, P.M.B. 1115 Calabar, Cross River állam, Nigéria
2 Abujai Egyetem Orvosi Mikrobiológiai Tanszéke, P.M.B. 228 Gwagwalada, Nigéria

Benyújtás dátuma	2015. január 29
Az elfogadás dátuma	2015. május 21
A webes közzététel dátuma	2015. szeptember 3

Levelezési cím:
Idris Abdullahi Nasir
Abujai Egyetem Orvosi Mikrobiológiai Tanszéke, P.M.B. 228 Gwagwalada, Abuja FCT
Nigéria

DOI: 10.4103/2384-5147.164422

Az elhízás a dohányzás után a megelőzhető halálozás második leggyakoribb oka világszerte, növekvő gyakorisággal felnőtteknél és gyermekeknél, a hatóságok a 21. század egyik legsúlyosabb közegészségügyi problémájának tekintik. [2]

Az elhízás előfordulása és elterjedtsége világszerte növekszik, 2008-ban mintegy 1,5 milliárd 20 éves és idősebb felnőtt volt túlsúlyos, ebből 1,5 milliárd túlsúlyos felnőtt, több mint 200 millió férfi és közel 300 millió nő elhízott. [3] Összességében a világ népességének több mint egytizede elhízott, és 2010-ben közel 4 millió 5 év alatti gyermek volt túlsúlyos. [4]

Nigériában a múlt század közepén és későbbi részei korai adatai alacsony prevalenciára utalnak, azonban a legutóbbi különféle tanulmányok szerint a túlsúlyos egyének 20,3% és 35,1% között mozognak, míg az elhízás prevalenciája 8,1% és 22,2 között mozog. %. [5] A 2007-ben elvégzett metaanalízis-áttekintés 10,0% -os elhízási gyakoriságot mutatott. [6] A nők nagyobb valószínűséggel voltak elhízottak, mint a férfiak, a városi és a vidéki területeken 3,16, illetve 4,79 az esélyarány. Így az elhízás, egy olyan betegség, amelyről korábban azt gondolták, hogy Nigériában alacsony a prevalenciája a gazdagsággal és gazdagsággal való összefüggése miatt, az elmúlt évtizedben meglepően emelkedett, és járványt jelent. [7] Ez a növekedés a gyors és nem tervezett urbanizációnak tudható be, a helyi étkezési szokásokról a nyugati stílusú étrendre való áttérésnek, amelyet az egész ország nagyvárosaiban a gyorséttermek elterjedése vezet. [7]

Az elhízás és a túlsúly alapvető oka az energiahiány az elfogyasztott és az elfogyasztott kalóriák között. [6] Úgy tűnik, hogy a genetikai tényezők, a környezeti tényezők, az étrend, a gyógyszeres kezelés, a pszichológiai tényezők, az életmódbeli preferenciák és a kulturális környezet is jelentős szerepet játszanak az elhízás világszerte növekvő gyakoriságában. [7]

Az elhízás komoly kockázatot jelent a diétával összefüggő, nem fertőző betegségek, köztük a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri betegségek, a magas vérnyomás, a diszlipidémia, agyvérzés, epehólyag-betegség, osteoarthritis, alvási apnoe és a rák bizonyos formái, például a petefészek-, az emlő- és a vastagbélrák szempontjából. [8]

Az elhízási problémák kezelésében azonban az energiakorlátozás, a testmozgás, a viselkedésmódosítások, a gyógyszerek és a közelmúltban végzett műtét kombinációja játszik a legnagyobb szerepet. [8] De az elhízás megelőzésében elért jelentős előrelépéshez sürgősen közegészségügyi megközelítésre van szükség. [9] Az elhízás a diszlipidémia és a diabetes mellitus vezető meghatározó tényezője. [9]

A testtömeg-index (BMI) a túlsúly és az elhízás osztályozására szolgál, és ezt úgy definiálják, hogy az ember súlyát kilogrammban elosztják magasságának négyzetméterével (kg/m 2). [10] A WHO besorolása alapján a 2-es BMI-t alsúlyosnak, a 18,5-24,9 kg/m 2-es normál súlyúnak, a 25,0-29,9 kg/m 2-es BMI-t túlsúlyosnak, a BMI-t. 30,0-34,9 kg/m 2 az I. osztályú elhízás, a 35,0-39,9 kg/m 2 BMI a II., az ≥40,0 kg/m 2 BMI pedig a III. [1]

A HbA1c az a kifejezés, amely leírja a hemoglobin vegyület képződését, amikor a glükóz (redukáló cukor) reagál a hemoglobin (fehérje) aminocsoportjával. A glükózmolekula nonenzimatikusan kapcsolódik a hemoglobinhoz, és ketoamint képez. A képződés sebessége egyenesen arányos a plazma glükózkoncentrációival. Mivel az átlagos vörösvértest körülbelül 120 napot él, a glikált hemoglobinszint bármikor tükrözi az előző 2-3 hónap átlagos vércukorszintjét. Ezért a glikált hemoglobin mérésével az orvos átlagosan képet kap a beteg vércukor-koncentrációjáról az elmúlt 3 hónapban. [11]

Az éhomi plazma glükóz és az orális glükóz tolerancia teszt (OGTT) megfelelő vizsgálatnak tekinthető a prediabetes és/vagy a cukorbetegség diagnosztizálására, míg az OGTT megfelelő tesztnek tekinthető a cukorbetegség kockázatának felmérésére csökkent éhgyomri glükóz betegeknél is. [12] E módszerek alternatívájaként egy Nemzetközi Szakértői Bizottság, amely az Amerikai Diabetes Szövetség (ADA), a Nemzetközi Diabétesz Szövetség (IDF) és az Európai Diabétesz Kutató Egyesület képviselőiből áll, nemrégiben javasolta a HbA1c értékelését, ≥6,5% -os határérték a cukorbetegség diagnosztizálásához. [13], [14] Ezt a stratégiát az ADA 2010-ben jóváhagyta és elfogadta. [14]

Számos érv szól a HbA1c alkalmazása mellett az éhomi vércukorszint-tesztek helyett. Az egyik az, hogy hacsak a mintát nem viszik azonnal a laboratóriumba (vagy ha a szérum elválik a plazmától), akkor a minta megszerzésétől a feldolgozásig csökken a glükózszint, ami pontatlansághoz vezet. Ezenkívül az éhomi éhgyomri glükózszintek változékonysága hétről hétre nagyobb, mint a HbA1c szintnél. Az éhomi glükóz a napszak függvényében változik, stresszel és sok más tényezővel, míg a HbA1c az átlagos glükóz integráltabb mérése. Ezzel szemben azoknál az embereknél, akiknek mindenféle vesebetegsége vagy krónikus fertőzése van, kóros a vörösvértest-túlélés, és hajlamosak lesznek csökkenteni a HbA1c-t, ami zavarja a HbA1c használatát a glükóz-expozíció megértésében, ez elérhető hemoglobinopátiában és vashiányos vérszegénységben szenvedőknél is. . Különösen Afrikában. [14]

Epidemiológiai bizonyítékok arra utalnak, hogy az emelkedett HbA1c a kardiovaszkuláris és az ischaemiás szívbetegség kockázatával jár. [15] Az elhízás és a fizikai inaktivitás egyaránt fontos szerepet játszik a cukorbetegség megelőzésében és kezelésében, az ADA [16] azt javasolja, hogy az 5,7-6,4% HbA1c-ben szenvedő emberek mérsékelt súlycsökkenést szenvedjenek (a kezdeti testtömeg 7% -a)., valamint a fizikai aktivitás növelése legalább 150 perc/hét közepes aktivitásra.

Jelen tanulmány célja a vörösvértestek glikált hemoglobinjának számszerűsítése és az elhízás három osztályának antropometriai adatainak megszerzése BMI alapján, valamint annak meghatározása, hogy van-e szignifikáns statisztikai összefüggés az elhízott és nem elhízott résztvevők között az antropometriai mérések, a BMI és a Hb1Ac között.

Tárgyak kiválasztása

Összesen 70 elhízott alany (BMI ≥30 kg/m 2), amely 30 férfit és 40 nőt tartalmazott a 20-45 éves korosztályban, és 30 nyilvánvalóan egészséges, nem elhízott alany (BMI 18,5-24,9 kg/m 2), amelyek 10 hímből és 20 nőből álltak, kontrollcsoportként vettek részt, és ugyanabban a korcsoportban voltak, mint a tesztcsoport.

Strukturált kérdőívet használtak fel, amely adatokat gyűjtött az egészségi állapotáról, a családi egészségi állapotról, az életkorról, a nemről, a foglalkozásról, a fizikai aktivitásról, az étkezési szokásról, valamint arról, hogy olyan gyógyszerekről van-e szó, amelyek befolyásolhatják a teszt eredményeit. Az alanyok körülbelül 12 órás éjszakai böjt után reggel jelentettek.

Etikai nyilatkozat

Ezt a vizsgálatot a Helsinki Nyilatkozatnak megfelelően végezték el, és a protokollt a Calabari Egyetem Oktató Kórházának humán kutatási és etikai bizottsága hagyta jóvá, minden résztvevő írásos tájékozott beleegyezését adta a felvételhez, mielőtt részt vettek a vizsgálatban. Az összes adatot névtelenül elemeztük a vizsgálat során.

Kizárási kritériumok

Kizárták azokat a résztvevőket, akiknek családjában korábban cukorbetegség és magas vérnyomás volt.

Antropometriai mérések

Az antropometriai mérések magukban foglalták a magasságot, a súlyt, a derék kerületét (WC) és a csípő kerületét (HC). A súlyt és a magasságot úgy vizsgáltuk, hogy az alanyok könnyű ruhát viseltek és cipő nélkül. A súlyt kilogramm pontossággal mértük ki egy kiegyensúlyozott skála segítségével, a magasságot méteres pontossággal mértük egy falra szerelt vonalzóval, az alanyok mezítláb, együtt lábbal, fejjel, vállukkal, fenekükkel és sarkaikkal a falat érintve. A WC-t és a HC-t 0,1 cm-es pontossággal mértük rugalmas, de rugalmas mérőszalaggal, miközben az alanyok nyugodtan álltak.

A testtömegindexet minden alany esetében a testtömeg (kg) és a négyzetmagasság (méter) arányaként számítottuk, a BMI-t (kg/m 2) használtuk a teljes (általános) elhízás indexeként. A derék-csípő arányt (WHR) úgy számították ki, hogy elosztották a derék (cm) és a csípő (cm) mérését, és a WC-vel együtt használták a központi elhízás indexeként.

Minta kollekció

Öt milliliter vért adagoltunk 0,08 ml dikálium-etilén-diamin-tetra-ecetsüvegbe a glikált hemoglobin becsléséhez. A Trivelli standard módszere et al. [17] -et használtunk a glikált hemoglobin becsléséhez. A mintákat a gyűjtéstől számított 24 órán belül feldolgoztuk.

A vér glikozilezett hemoglobin mennyiségi meghatározása kationcserélő gyantával (Trivelli módszer) [17]

A teljes vér hemolizált készítményét folyamatosan keverjük 5 percig gyengén kötő kationcserélő gyantával. Ez idő alatt a HbA 0 kötődik a gyantához. A keverési periódus után szűrővel elválasztják a glikozilezett hemoglobint tartalmazó felülúszót a gyantától. A megkötés hőmérséklettől függ, ami szükségessé teszi egy standard beépítését az egyes futtatásokba. A glikozilezett hemoglobin százalékos arányát úgy határozzuk meg, hogy mérjük a glikozilezett hemoglobin-frakció és a teljes hemoglobin-frakció abszorbanciáját 415 nm-nél (elfogadható 405-420 nm-nél). A két abszorpció aránya adja meg a hemoglobin százalékát.

Analitikai módszer

A glikált hemoglobin mennyiségi meghatározására szolgáló készletek a Pointe Scientific Inc. USA-ból származnak. Minden elemzést a gyártó utasításainak megfelelően végeztünk. Sőt, a módszereket a készlet gyártójának Pointe ™ ellenőrző reagenseivel ellenőriztük és validáltuk.

Statisztikai analízis

A keletkezett adatokat szisztematikusan elemeztük az átlagok, a szórás (SD) és a Student-értékek szerint t-teszt, Pearson-féle korrelációanalízis és varianciaanalízis (ANOVA) a Microsoft excel és SPSS (statisztikai csomag a társadalomtudományokhoz 20. verzió, Kalifornia Inc., USA). Az eredményeket átlag ΁ SD-ként tüntettük fel. Kétoldalas P 2 és annál magasabb) és 30 nem elhízott kontrollalany (BMI 18,5–24,9 kg/m 2).

[1. táblázat] mutatja az elhízott és kontroll alanyok átlagéletkorát, antropometriai paraméterét, HbA1c-értékét és vérnyomását. Az eredményből kiderült, hogy a BMI, antropometriai mérések, HbA1c átlagos értéke szignifikánsan magasabb volt az elhízott résztvevőknél a kontroll résztvevőhöz képest (P 1. táblázat: Antropometriai paraméterek, glikált hemoglobin és vérnyomás összehasonlítása elhízott személyeknél és kontrollcsoportnál

Az elhízott alanyokat további három osztályba sorolták a BMI alkalmazásával, az I. osztályt, amikor a BMI 30 és 34,9 kg/m 2 között van, a II. Osztályt, ha a BMI 35 és 39,9 kg/m 2 között van. A különbözõ antropometriai paramétereket, a HbA1c-t és a vérnyomást egyirányú ANOVA-val hasonlítottuk össze a kontrollcsoportéval. Ezeket az összehasonlításokat a [2. táblázat] mutatja be. A táblázat eredményei azt mutatták, hogy szignifikáns statisztikai különbség van a négy csoport között BMI, WC, HC, WHR, HbA1c, szisztolés vérnyomás (SBP), diasztolés vérnyomás (DBP) (P 2. táblázat: A háromféle elhízás antropometriai paramétereinek, glikált hemoglobinjának és vérnyomásának összehasonlítása az egyirányú ANOVA alkalmazásával

[3. táblázat] mutatja az antropometriai paraméterek, a HbA1c és a vérnyomás összehasonlítását elhízott I. osztályban és kontrollcsoportban. A BMI, HbA1c, SBP, DBP szignifikánsan magasabb volt az elhízott I. osztályú csoportokban, mint a kontroll csoportéban (P 3. táblázat: Antropometriai paraméterek, glikált hemoglobin és vérnyomás összehasonlítása elhízott I. osztályú és kontrollcsoportban

[5. táblázat] az antropometriai paraméterek, a HbA1c és a vérnyomás összehasonlítását mutatja az elhízott I. és az elhízott III. Az elhízott, III. Osztályú csoport szignifikánsan magasabb BMI-t, HbA1c, SBP, DBP-t mutatott, mint az elhízott I. osztályú csoport (P 5. táblázat: Antropometriai paraméterek, glikált hemoglobin és vérnyomás összehasonlítása az elhízott I. és az elhízott III. Csoportban

[6. táblázat] mutatja az antropometriai paraméterek, a HbA1c és a vérnyomás összehasonlítását elhízott II. Osztályban és kontrollcsoportban. A BMI, HbA1c, SBP, DBP szignifikánsan nagyobb különbséget mutatott az elhízott II. Osztályú csoportban a kontroll csoporthoz képest (P 0,05). Jelentős különbség volt a BMI-ben a két csoport között (P 6. táblázat: Antropometriai paraméterek, glikált hemoglobin és vérnyomás összehasonlítása elhízott, II. Osztályú és kontroll csoportokban

[8. táblázat] mutatja az antropometriai paraméterek, a HbA1c és a vérnyomás összehasonlítását elhízott III. Osztályú és kontroll csoportokban. A BMI, HbA1c, SBP, DBP szignifikánsan nagyobb különbséget mutatott az elhízott III. Osztályú csoportban a kontroll csoporthoz képest (P 1. ábra: A glikált hemoglobin és a testtömeg-index összefüggési diagramja elhízott egyéneknél

Az elhízással kapcsolatos anyagcsere-rendellenességekkel nem foglalkoztak megfelelően, mivel nem sikerült megkülönböztetni az általános elhízás vagy a testzsír-eloszlás fontosságát a II. Típusú diabetes mellitus (T2DM) kialakulásának kockázata kapcsán.

A derék kerületét és a WHR-t a központi elhízás, a BMI-t pedig az általános elhízás mérésére használták. Tanulmányok szerint a központi elhízás fontosabb lehet. [18], [19] A központi elhízás csökkent glükóztoleranciával, a glükóz-inzulin homeosztázis változásával, az inzulin metabolikus clearance-ének csökkenésével és az inzulinnal stimulált glükóz-ártalmatlanítás csökkenésével járt. [20]

E vizsgálatok eredményei azt mutatták, hogy a HC, WC, WHR és az átlagos HbA1c szint szignifikánsan magasabb volt az elhízott résztvevőknél, mint a nem elhízott partnereké. Ez összhangban volt Martins jelentéseivel et al. [21] és McGill et al., [22] az elhízott résztvevők HbA1c szintje magasabb volt, mint a nem elhízottak esetében, csak az IDF cut-off pontjainak alkalmazásakor. [23] Korrelációs elemzésük során pozitív összefüggést is feltártak a WC és a HbA1c között. Ez a megfigyelés azt sugallja, hogy a zsírtömeg regionális megoszlása ugyanolyan érvényes előrejelző lehet a HbA1c kockázat szempontjából, különösen idősebb felnőtteknél.

Az elhízás valamennyi osztálya (I., II. És III. Osztály) és a kontroll között szignifikáns átlagkülönbséget figyeltünk meg a glikált hemoglobinszint tekintetében az összes paraméterben. Ez nem értett egyet Incani megállapításával et al. [24], aki kijelentette, hogy a glikált hemoglobinszint (HbA1c) a II. És III. Osztályú elhízás diabéteszes résztvevőit kevesebb érzékenységgel azonosította a krónikus hiperglikémia kialakulásának korlátozott ideje miatt, amely szükséges a HbA1c szintjének befolyásolásához. Megállapították továbbá, hogy a súlyos elhízás alapjául szolgáló patofiziológiai mechanizmusok eltérhetnek az I. osztályú elhízáshoz tartozóaktól. [25] Az elhízás miatti inzulinrezisztencia változatlanul a glikozilezett hemoglobin növekedését eredményezi hiperglikémiában. [26] Az elhízás során a zsigeri zsír zsírszövete többféle jelre reagálva gyulladásgátló anyagokat és adipokint termel, ami megváltozott lipid- és glükóz-anyagcserét és oxidatív stresszt eredményez. [27] Ezeknek a tényezőknek a hatása nem korlátozódik a zsírszövetre, hanem a vázizomzatra és a májra is hatással lehet.

A zsigeri zsír által termelt adipokinek és gyulladásos faktorok, köztük az interleukin (IL) -6, az 1-es plazminogén aktivátor gátló, a tumor nekrotikus faktor alfa (TNF-α) és az angiotenzin-konvertáló enzimek stb., a gyulladáscsökkentő tényezők, például az adiponektin egyidejű csökkenésével. Ezek a tényezők (IL-6 és TNF-a) az elhízással, az inzulinrezisztenciával és az érett adipocyták inzulinjelzésének károsodásával társulnak. [28]

A BMI és a glikált hemoglobin (HbA1c) között jelentett pozitív korrelációt elhízott egyéneknél figyelték meg (r = 0,341 P [29] Sőt, tanulmányunk a III. Osztályú elhízott alanyokat cukorbetegeknek és magas vérnyomásnak nevezte. Ez egyértelműen bizonyítja, hogy a cukorbetegség és a magas vérnyomás valószínűleg összefügg az elhízással járó metabolikus szindrómával, az inzulinrezisztencia hármasával, a diszlipidémiával és az elhízott fiataloknál gyakori emelkedett vérnyomással. [30] E súlyos egészségügyi következmények kockázata a (BMI) növekedésével nőtt [31], de ez a hasi testzsír feleslege, egyszerűen WC-vel mérve, vagyis inkább a metabolikus szindrómára utal. profil, mint a BMI. [30], [32], [33] A metabolikus szindróma kiváltó oka továbbra is kihívást jelent az orvosi szakértők számára, de mind az inzulinrezisztencia, mind a központi elhízás jelentős tényezőknek számít. [34]

A HbA1c alkalmazása a vércukorszint-értékelés modelljeként segíthet azonosítani a T2DM kialakulásának nagy kockázatú résztvevőit, a kiszámíthatóság javítható az éhomi vércukorszint és a lipidprofil tesztek bevonásával. Ezért várható, hogy a HbA1c és a lipidprofil kapcsolatának értékelése elősegíti a T2DM és a szív- és érrendszeri rendellenességek szempontjából nagy kockázatnak kitett emberek azonosítását. E tanulmány eredményei igazolják annak szükségességét, hogy ösztönözzék a HbA1c teszt alkalmazását a kontroll intézkedések (például az egészséges táplálkozási szokások, a fokozott fizikai aktivitás, az antilipidek és/vagy antiglikemikumok) a vércukor-anyagcserére gyakorolt hatásainak nyomon követésében.