A náci mikrobiota

Georg Pahl, „Die erste Milch-Tankstelle Berlinben! [Az első tejkitöltő állomás Berlinben!], 1934. Deutsches Bundesarchiv, Bild 102-15689.

első világháború

Írta: Tristan Landry

Az első világháború alatt és után az élelmiszerek kritikus jelentőségűek voltak Németországban. Ennek eredményeként az állam nagy összegeket fektetett be a tudományba („Németország utolsó nemzeti forrása”) a Weimari Köztársaság idején. A finanszírozás elsősorban a táplálkozástudományra fordult, egy olyan tudományos irányzatra, amelyet a nácik kihasználtak, amikor hatalomra kerültek. Németország blokádja a szövetségesek által az első világháború alatt (amelyet csak 1919 júliusában szüntettek meg, amikor a Reichstag végül ratifikálta a Versailles-i Szerződést), és az a magas infláció, amellyel Németország 1923-ig (a Rentenmark bevezetésekor) küzdött, súlyosbította az élelmiszerhiányt és a szegénységet, arra ösztönözve az államot, hogy totalitárius eszközökkel dolgozzon ki egy új élelmiszer-ellenőrzési rendszert.

A cél az agrárius autarkia elérése, a gazdaság háború és iparosodás szolgálatába állítása, valamint egy „új ember” létrehozása volt. Ennek elérése érdekében az állam nemcsak a mezőgazdaság javítását, hanem az emberi étrend átalakítását is végrehajtotta. Ez kétféleképpen történt: megvizsgálva az ember sajátos fizikai aktivitásához szükséges élelmiszer mennyiségét, másodszor pedig figyelembe véve az egyén bélflóra minőségét vagy azt, amit ma mikrobiotának neveznénk. Míg az első intézkedésre a jelenlegi szakirodalomban jelentős figyelem irányult, a nácik hangsúlya a bélbaktériumokra és a baktériumok szaporodását támogató ételekre (amit manapság probiotikumnak és prebiotikumnak neveznénk) kevésbé ismert.

A német táplálkozási szakemberek elmélyítették Metchnikoff kutatásait, és összeolvasztották saját, a mikrobiális életre vonatkozó ismereteikkel. Wilhelm Henneberg professzor, a Reich Egészségügyi Tanács (Reichsgesundheitsrat) tagja szerint a mikrobiális sokféleség az egészséges bélflóra jellemző volt. A húsfogyasztás - folytatta - elősegítette az úgynevezett rothadt baktériumok (Fäulnisbakterien: ma alistipákról, bilophilákról és bakteroidokról beszélünk) kialakulását, míg a cellulózban gazdag zöldségek fogyasztása a cellulóz baktériumok (Zellulosebakterien vagy a mai nyelv: Firmicutes, Roseburia, Eubacterium rectale és Ruminococcus bromii), amelyek feloldották a növényi sejtek burkolatát, így felszabadítva azok tartalmát. A szénhidrátban gazdag ételek fogyasztása elősegítette a rothadt baktériumokkal szemben harcoló laktobacillusok fejlődését. Néhány kórokozó baktériumon kívül, mint például a kolera vagy a tífusz, amelyek szerencsére ritkán fordulnak elő a legtöbb emberi belben, a baktériumok többsége ártalmatlan, sőt hasznos is, biztosította Hennenberg.

Henneberg részletesen bemutatta, hogy az egyes ételek fogyasztása hogyan befolyásolhatja a bélflóra összetételét. Elmondása szerint az erjesztett tejtermékek (tejsavó, kefir, joghurt, Reformjoghurt) fogyasztása kedvezően hatott az emésztésre, alacsony költséggel, bár a tejsavóból és kefirből származó laktobacillusok nem telepítették meg a beleket, mint a joghurté. A Reformjoghurtban található baktériumok (azaz pasztörizálatlan joghurt) hosszabb ideig telepedtek le a belekben. A nem túl érett sajtfogyasztás gazdag laktobacillusforrás volt, amely különösen a tejjel fogyasztva szaporodott a bélben. A túrót (Speisequark) és a pasztörizálatlan sajtokat különösen hatékonynak ítélték meg a gyarmatosítás során, de Hennenberg arra a következtetésre jutott, hogy a bél kolonizációjának ideje és mértéke egyénenként nagyon eltérő volt.

Ez a táplálkozási megközelítés összhangban volt Blut und Boden ideológiájával (amely az etnikumot véren és talajon alapulónak tekintette). A náci táplálkozási szakemberek számára az emberi étrendet csak teljes egészében lehet figyelembe venni. Minden egyes elemnek meg kellett találnia a helyét, és harmonikusan bele kellett keverednie a többi alkotórészbe, hogy integrálódhasson az egészbe. Ez az organikus egészség- és táplálkozási koncepció központi szerepet játszott mind a Lebensreform, mind a náci táplálkozásban. Ahelyett, hogy saját magának tanulmányozta volna az ételt, az ételt a környezettel való viszonyában és a Volk génállományára gyakorolt ​​hatásában kellett figyelembe venni. Ez nemcsak a lehető legkevesebb emberi beavatkozást jelentette, hanem a lehető legtermészetesebb feldolgozási és termelési környezetet is. Ezért fontos volt, hogy az élelmiszereket már ne a vitamin- és kalóriatartalom alapján értékeljék, hanem egy nagyobb egészben, amelyben az élelemben lévő élő mikroorganizmusok szerepet játszottak az anyagcsere szabályozásában.