A vádli izmainak elvesztése a sípcsont törése után

Absztrakt

Célkitűzések

A lábszár töréseinek hosszú távú hatásának vizsgálata, amelyet immobilizációval kezeltek a borjú izomtömegére vetett hosszú lábon.

Mód

Számítógépes tomográfiát végeztünk 23 nem hivatásos sportoló alsó lábának rögzített pontjain, akik 16 évvel ezelőtt zárt sípcsont-törést szenvedtek el. Az immobilizálás hosszát a kórházi nyilvántartás alapján határozták meg. Az összes törést nem operatív módon kezelték. Megmértük a különböző lábtér keresztmetszeti területét, és összehasonlítottuk a nem sérült lábbal.

Eredmények

Jelentősen csökkent a hátsó rekesz keresztmetszeti területe (p Kulcsszavak: izomsorvadás, törések, fiatal sportolók, immobilizáció, számítógépes tomográfia

A sípcsont törése gyakori sérülés a futball- és rögbi játékosoknál. Ezeknek a játékosoknak csaknem a fele jelenti a versenysport végét. 1 A törések többsége alacsony energiájú sérülés, stabil konfigurációjú. 2 Ezért általában nem operatív módon kezelik őket. Az öntött immobilizálás egyik legjobban kiszámítható következménye a sovány izomtömeg csökkenése. 3, 4 Az izomsorvadás mértéke összefügg az immobilizáció időtartamával. 5., 6. A legnagyobb aggodalomra ad okot az a tény, hogy az immobilizáció káros hatásai nem tűnnek megelőzhetőnek vagy akár teljesen helyrehozhatónak. 7, 8 Vizsgáltuk az öntött immobilizáció hosszú távú hatásait az izomtömegre 23 fiatal, nem hivatásos labdarúgóban.

Mód

Jóváhagyást kapott a regionális etikai bizottság. A kórházi feljegyzések azt mutatták, hogy 28, sporttal összefüggő sípcsonttöréssel rendelkező beteget kezeltek 1985 januárjától 1986 júniusáig. 25-től sikeresen felvettük a kapcsolatot. Ketten megtagadták a részvételt. A fennmaradó 23 (21 férfi és két nő) megalapozott beleegyezést írt alá a vizsgálatban való részvételre. Az átlagos életkor a sérülés idején 18 év volt (15–34 tartomány). Mindegyiknek stabil, alacsony energiájú diaphysealis tibialis törése volt (Arbeitsgemeinschaft für Osteosynthesefragen (AO) 4.2.A2/A3). Szokásos kezelést kaptak, amely a fenti térdgipsz felhelyezéséből és a mobilizálás nélküli, súly nélküli viselésből állt három hétig. Az izometrikus gyakorlatokat az 1. napon kezdtük meg. A gipszet ezután patelláris íntartó típusra változtattuk, és a részleges testsúly megengedését megengedtük és folytattuk a klinikai törés egyesüléséig (átlagosan 10 hét (8–14 tartomány)). Megkezdték a térd és a boka mozgásterületeit. Ezután a betegeket teljes testsúlyú mozgósítással mozgósítottuk, és addig követtük nyomon, amíg a törések radiológiailag egyesültek (átlagosan 14 hét (10–17 tartomány)).

A lábak számítógépes tomográfiás (CT) vizsgálatát Somatom Plus szkennerrel (Siemens) végeztük. A láb hosszát klinikailag és a CT-vizsgálat pilot képén mértük. Mindkét láb keresztmetszetét rögzített ponton vettük, 10 cm-rel a sípcsont tuberozitása alatt. Ezt a vágást használtuk a hátsó rekesz keresztmetszeti területének (CSA) meghatározására. Újabb vágást végeztek a tibialis tuberosity és a medial malleolus között, és ezt használták az anterolaterális rekesz CSA meghatározására. Ha volt egy lábhossz-eltérés, akkor további keresztmetszetet vettünk a mért különbséggel megegyező távolságra, hogy minimalizáljuk a hibát a CSA kiszámításakor. A CT-vizsgálatot azért választottuk, hogy elsősorban rotációs rendellenességeket tudjunk kimutatni, és az izom CSA változásai váratlan, de jelentős eredményt jelentettek. A méréseket számítógépes szoftver segítségével hajtották végre (ImageJ 1.32j: National Institutes of Health, Bethesda, Maryland, USA). Az összes adatot négyzetcentiméterben fejezzük ki, amint azt a CT-vizsgálat mutatja, 100% -os nagyítással. Ezt úgy sikerült elérni, hogy a vizsgálat során ismert hosszúságú fehér kontrasztot helyeztek el a CT-vizsgálatokkal. A képelemző szoftvert ezután erre az ismert hosszúságra kalibrálták, hogy a szükséges adatokat standard egységekben kapják meg.