American Journal of Respiratory and Critical Care Medicine

Absztrakt

1 Az egészséges tüdő kiemelt kutatási központja
Newcastle Egyetem
Newcastle, Új-Dél-Wales, Ausztrália

Első oldal
Teljes szöveg
Hivatkozások
Kiegészítők
Idézi
PDF
Összefüggő

Az elhízás globális járványának megfelelően az elhízott, asztmás betegek prevalenciája riasztó szintet ért el. Az elhízott, asztmás betegek kezelése nehéz; rosszabb a tüdőműködésük és a tüneteik, és kevésbé reagálnak az asztma farmakoterápiájára (1, 2). Ezért sürgősen stratégiákra van szükség e betegek kezelésére. A fogyás kétségtelenül az ideális megközelítés, mivel számos tanulmány kimutatta, hogy a jelentős súlycsökkenés javítja az asztma tüneteit, a tüdő működését és/vagy az exacerbáció arányát, valamint csökkenti a nem légzőszervi kísérő betegségek, például a szív- és érrendszeri betegségek és a cukorbetegség kockázatát (3). A bariatrikus műtét a legeredményesebb módszer a fogyás elérésére, a testtömeg 20-30% -ának csökkenése jellemzően 2-3 éven belül jelentkezik (4, 5). A bariatrikus műtét azonban nem javallt sok olyan túlsúlyos és elhízott asztmás beteg számára, aki esetleg nem éri el az ajánlott testtömeg-index kritériumokat, vagy olyan orvosi szövődményekkel járhat, amelyek alkalmatlanná teszik ezt az invazív műtétet. Ezért a nem sebészeti megközelítések döntő jelentőségűek az elhízott asztmás populáció kezelésében.

A Freitas és munkatársai tanulmánya a Folyóirat (32–42. o.) egyike azon nagyon kevés randomizált, kontrollált vizsgálatnak, amelyek kiértékelték a nem sebészeti súlycsökkentő beavatkozásokat elhízott, asztmás betegek számára (6). A nem sebészeti megközelítésekkel elérhető súlycsökkenés mértéke szerény ahhoz képest, amit a bariatrikus műtéttel lehet elérni (5). Mindazonáltal korábban bebizonyosodott, hogy a nem sebészeti megközelítéssel elérhető 5–10% -os testsúlycsökkenés az elhízott betegek többségében klinikailag jelentős javulást eredményez az asztma kontrolljában és az életminőségben (7). Ezen egyértelmű előny ellenére mind a mai napig nincsenek klinikai irányelvek, amelyek leírnák a nem műtéti beavatkozásokat az elhízott, asztmás betegek számára. A Freitas és munkatársai által itt közölt tanulmányok létfontosságúak az ilyen iránymutatások kidolgozásához (6).

Ennek a hatásnak a mechanizmusa vizsgálatot igényel, de valószínűleg magában foglalja a szisztémás és a légúti gyulladás csökkentését, amelyet a testmozgás során észleltek. Korábban kimutatták, hogy a nem elhízott, asztmában szenvedő betegeknél a testmozgásnak súlycsökkenés hiányában gyulladáscsökkentő hatása van, mind a légutakban, mind a szisztémásan (9). Ezenkívül egy korábbi, túlsúlyos és elhízott, asztmás betegek körében végzett vizsgálat azt találta, hogy a testmozgás az eozinofil légúti gyulladás csökkenéséhez vezetett, annak ellenére, hogy csak mérsékelt súlycsökkenést sikerült elérni (7). Az asztma gyulladáscsökkentő terápiájaként használható testmozgási beavatkozások lehetősége izgalmas új lehetőség.

Összegzésként elmondhatjuk, hogy Freitas és munkatársai tanulmánya fontos új információkat nyújt a testmozgás komponensnek az elhízott, asztmás betegek súlycsökkentő beavatkozásaiba történő beépítésének előnyeiről (6). A testmozgásnak a testsúlykontroll mellett számos előnye van, beleértve a minden okból eredő halálozás, a szív- és érrendszeri betegségek, a 2-es típusú cukorbetegség, a rák és a depresszió csökkenését (10), valószínűleg az immunfunkciókra gyakorolt hatások miatt, amelyek az asztma szempontjából is relevánsak kórélettan. Koncentráltabb erőfeszítésekre van szükség a légzőszervek körében annak megértése érdekében, hogy a testmozgás miként építhető be az asztmás betegek kezelési stratégiáiba, nemcsak a légzőszervi egészség, hanem az általános egészségi állapot és a közérzet javítása érdekében.