American Journal of Respiratory and Critical Care Medicine

Absztrakt

  • 1 Pulmonológiai Osztály
    Akadémiai Orvosi Központ
    Amszterdam, Hollandia
  • Első oldal
  • Teljes szöveg
  • Hivatkozások
  • Kiegészítők
  • Idézi
  • PDF

Az elhízás gyakorisága drámai módon megnőtt az elmúlt évtizedekben, és ma már széles körben elismerték az asztmával való összefüggését. A keresztmetszeti, eset-kontroll és longitudinális vizsgálatok pozitív kapcsolatot mutattak ki a magas testsúly és az asztma között gyermekekben és felnőttekben számos országban, életkorban és etnikumban (1). Bár a szex fontossága ebben az összefüggésben még mindig ellentmondásos a gyermekek körében, ma már egyre több bizonyíték áll rendelkezésre arról, hogy az elhízott, fogamzóképes korú nőknél nagyobb a kockázata az asztma diagnosztizálására, mint az azonos korú, ugyanolyan elhízott, azonos korú férfiaknak (2). Valójában legalább három független vizsgálat azonosított egy különálló, „későn megjelenő elhízott női asztma” fenotípust felügyelet nélküli klaszteranalízis alkalmazásával a betegek nagy csoportjaiban (3–5). Mivel ez a típusú asztma gyakrabban nem atópiás, szteroidrezisztens és nehezen kontrollálható, mint az asztma más típusai, valószínűleg ez lesz az asztma kezelésének egyik legnagyobb kihívása a következő évtizedben.

elhízott

Az elhízás és az asztma közötti kölcsönhatás mechanisztikus alapja és a női nem szerepe a legkorábbi leírás óta vita és spekuláció tárgyát képezi (6). Az egyik hipotézis azt tartalmazta, hogy ezt az interakciót nem maga az elhízás, hanem az elhízással társult metabolikus szindróma magyarázza. Ez hihetőbb volt, mert a derék kerülete erősebbnek tűnt az asztma előrejelzőjeként, mint a testtömeg-index (BMI) (7), míg a hasi elhízás a metabolikus szindróma egyik kulcseleme (8). Ráadásul a vizsgálatok azt sugallták, hogy a metabolikus szindróma egyéb elemei, például a diszlipidémia, az inzulinrezisztencia, az emelkedett vérnyomás, valamint a gyulladásos vagy prokoaguláns állapot is társult az asztmával (9).

Aszad és munkatársai tanulmánya a Folyóirat (319–326. o.) új megvilágításba helyezte az elhízás, az asztma és a metabolikus szindróma kapcsolatát (10). Prospektív módon tanulmányozták a metabolikus szindróma és az incidens asztma közötti összefüggést egy 4619 felnőttből álló nagy csoportban, akik részt vettek a koronária artériák kockázatának fejlesztésében fiatal felnőtteknél (CARDIA), amelyet 25 év alatt követtek. A metabolikus szindrómát a Nemzeti Koleszterin Oktatási Program Felnőttek Kezelői Panel III jelentése alapján határozták meg. Ez a meghatározás magában foglalja a következő páciensjellemzők közül ötből három jelenlétét: megnövekedett derékbőség, emelkedett trigliceridszint, alacsony sűrűségű lipoproteinszint, magas vérnyomás és megnövekedett éhomi glükózszint. Az asztmát egy új, ön által bejelentett asztma-diagnózis határozta meg, plusz az előző év asztmás tünetei és/vagy a vizsgálat idején alkalmazott asztmás gyógyszerek. Az eredmények azt mutatták, hogy nőknél, de férfiaknál nem, a metabolikus szindróma társult az asztmával. Ez az összefüggés azonban már nem volt szignifikáns a BMI kiigazítása után. Valójában a BMI erősebb előrejelzője volt az asztma előfordulásának, mint a metabolikus szindróma.

A tanulmány eredményei két okból is fontosak. Egyrészt határozottan azt sugallják, hogy az elhízott asztma kialakulása nem a metabolikus szindrómához vagy annak bármely eleméhez kapcsolódik, hanem elsősorban a magas BMI-hez önmagában. Másrészt megerősítik még egyszer, hogy a BMI és az asztma előfordulása csak nőknél áll fenn. Ez utóbbi megállapítás egyértelműen a legérdekesebb, mert milyen mechanizmus magyarázhatja ezt a nemi különbséget?

Először is lehet kölcsönhatás az elhízás és a női reproduktív hormonok között. Köztudott, hogy mind az endogén, mind az exogén ösztrogének és a progeszteron befolyásolhatják az asztma klinikai expresszióját (11). A menarche, a terhesség, a menopauza, a fogamzásgátló tabletták és a hormonpótló terápia mind befolyásolhatják az asztma tüneteit, súlyosságát és progresszióját, és sok nőnél társulnak az asztma új megjelenésével. Így teljesen elképzelhető, hogy a női reproduktív hormonok fokozhatják az asztma expresszióját elhízásban.

A második magyarázat az lehet, hogy a BMI nem megfelelő mértéke az elhízásnak. Tanulmányok kimutatták, hogy a BMI pontossága az elhízás diagnosztizálásában korlátozott, és nemenként eltér. A férfiaknál a BMI jobban korrelál a sovány tömeggel, mint a testzsír százalékával, míg a nőknél ez fordítva igaz. A zsírszövet sok citokint és hormont termel, például leptint és adiponektint. Ezen adipokinek változásai elősegíthetik a légutak túlérzékenységét, és ezáltal hozzájárulhatnak az elhízottak asztmájához (12). Ezért, ha a hormonszekretáló zsírszövet tömege számít, érdemes lehet újraértékelni az adatokat a bioelektromos impedancia analízissel becsült testzsírszázalék felhasználásával, nem pedig a BMI-vel.

A harmadik lehetőség a megváltozott mellkasi fal mechanikájához kapcsolódik, amely eltérhet az elhízott hímek és a nők között. A mellkas falának megfelelőségét csökkenti a borda körüli zsírszövet, ami jellemzően elhízott nőknél fordul elő. A funkcionális maradék kapacitás és a kilégzési tartalék térfogata a BMI növekedésével exponenciálisan csökken, így a betegesen elhízott betegek a maradék térfogatuk közelében lélegeznek. Ebben a környezetben a kilégzési áramlás közel van a maximális határhoz, és a legkisebb hörgőszűkület is a kilégzési áramlás korlátozásához és az asztma tüneteihez vezethet (13). Így az asztma tünetei pusztán a mechanikai erők ezen változásának következményeként jelentkezhetnek légúti gyulladás vagy légúti túlérzékenység bizonyítéka nélkül.

Assad és munkatársai tanulmányának fontos klinikai és kutatási vonatkozásai vannak. Az elhízás és a nőknél előforduló asztma közötti szoros összefüggés megerősíti a „későn megjelenő elhízott női asztma” fenotípus létezését. A klinikusoknak tisztában kell lenniük azzal, hogy ez a típusú asztma eltér a hagyományos allergiás asztmától (14), és lehetőleg a betegek kezelése előtt határozzák meg a légúti gyulladás típusát. Nemozinofil asztma esetén a kortikoszteroid kezelés nem megfelelő, és még tovább hozzájárulhat az elhízás és az asztma tüneteinek ördögi köréhez.

A kutatók számára Assad és munkatársai által végzett vizsgálat eredményei szintén kihatnak. Az elhízás, a női nem és az asztma közötti kölcsönhatást egyértelműen nem magyarázzák a metabolikus szindróma elemei. Az endokrin útvonalak, beleértve a hipotalamusz – hipofízis - ivarmirigy, a leptinerg és a szerotonerg útvonalat, nagyobb valószínűséggel játszanak szerepet az elhízott felnőttek asztmájának kialakulásában (15). Ezért további vizsgálatokra van szükség annak feltárására, hogy több endokrin találat hozzájárulhat-e a „későn megjelenő elhízott női asztma” fenotípusának patogeneziséhez.