Az adiponektin-mérések klinikai alkalmazásai a 2-es típusú cukorbetegségben: szűrés, diagnózis és a cukorbetegség-védelem markere

1 Kuvait, Orvostudományi Kar, Kuvait Egyetem, Szafat, Kuvait

2 Kuvait Orvostudományi Kar Patológiai Tanszék, Szafat, Kuvait

Absztrakt

1. Bemutatkozás

A 2-es típusú diabetes mellitus (T2DM) rendkívül elterjedt, és világszerte a halálozás és a morbiditás egyik vezető oka. A T2DM-t inzulinrezisztencia vagy károsodott inzulinszekréció jellemzi, gyakran az elhízással együtt, amely különféle adipocita eredetű fehérjék szekréciója révén inzulinrezisztenciát okoz. Az adiponektin, egy bioaktív adipocitokin, amelyet kizárólag az érett adipociták választanak ki a zsírszövetben, gyulladáscsökkentő, antiaterogén és inzulinérzékenyítő tulajdonságokkal rendelkezik. Ez az adipociták által szintetizált leggyakoribb adipocitokin, és az egyetlen zsírspecifikus fehérje, amelyet negatívan szabályoz az elhízás [1–3]. Különböző keresztmetszeti vizsgálatok dokumentálták az alacsony adiponektin-szint összefüggését az elhízással, az inzulinrezisztenciával, a metabolikus szindrómával (MetS) és a prediabetesből a T2DM-be való progresszióval.

Az adiponektin pleiotróp védőhatása számos feltételezett mechanizmus révén jelentkezik, amelyek potenciálisan csökkenthetik a T2DM és a kapcsolódó szövődmények kockázatát. Az adiponectin többszörös gyulladáscsökkentő és antiaterogén hatása magában foglalja a vaszkuláris endoteliális sejtek túlélését és aktiválódását a TNF gátlásán keresztül.-α jelátvitel [4] és az endoteliális nitrogén-oxid szintáz (eNOS) szabályozása. Az adiponektin hatásos inzulin-szenzibilizáló hatást fejt ki zsírsav-oxidációval, megnövekedett energiafogyasztással és az inzulinszekréció stimulálásával [2, 5]. Számos olyan prospektív vizsgálat alapján vannak erős felhalmozódó bizonyítékok, amelyek alacsony adiponektinszintet mutattak a T2DM előfordulásának előrejelzőjeként [6, 7]. Kimutatták, hogy az adiponektin szignifikánsan fordítottan korrelál az elhízással, a magas vérnyomással, a diszlipidémiával, az éhomi plazma glükózszinttel és az inzulinrezisztenciával [8–11], amelyek ismert kockázati tényezők a T2DM későbbi kialakulásában. Figyelembe véve az adiponektin mint T2DM elleni védő adipocitokin kiemelkedő biológiai funkcióit és asszociációit, ez a tanulmány az adiponektin mint az incidens diabétesz hasznos klinikai diagnosztikai indikátorának potenciális szerepét értékeli a fokozott kockázatú egyének körében, valamint a cukorbetegség kontrollját a T2DM betegek körében.

2. Anyagok és módszerek

2.1. Témák és klinikai jellemzők

A magasságot 0,1 cm pontossággal, a testtömeget 0,1 kg pontossággal mértük sztadiométerrel, és kiszámítottuk a testtömeg-indexet (BMI) (kg/m 2) [12]. A testtömeg-indexet (BMI) a következő képlet alapján számítottuk ki: súly kilogrammban osztva a magasság négyzetméterével. Azok a betegek, akiknek BMI-értéke> 30 kg/m 2, elhízottaknak vannak besorolva, és a 24,9–2-es BMI-t használták határpontként az inzulinrezisztencia meghatározásához [14]. A HOMA2 kalkulátor becsléseket ad az egyensúlyi állapotú béta sejtek működéséről (% B) és az inzulin érzékenységről (% S).

A HbA1c szinteket nagy teljesítményű folyadékkromatográfiával mértük TOSOH G8 analizátoron (Tosoh Corporation, Tokió, Japán) [12]. Az ADA diagnosztikai kritériumok [13] alapján a HbA1c értékeket vagy az éhomi plazma glükózt (FPG) használták az alanyok kategorizálására az alábbiak szerint: normál alanyok - HbA1c

statisztikailag szignifikánsnak tekintették az összes elemzés során.

3. Eredmények

3.1. Általános eredmények

575 vizsgálati alany közül 73-nál korábban nem diagnosztizálták a T2DM-et. Az 1. és a 2. táblázat összefoglalja a glikémiás státuszra átvizsgálott vizsgálati alanyok klinikai és antropometriai paramétereit az adipozitás és a T2DM mértéke szerint csoportosítva. Az elhízott alanyoknál szignifikánsan magasabb volt a vérnyomás, a lipidprofil, az ALT, az inzulin, a B%, a HOMA-IR, az éhomi glükóz és a HbA1c szintje, és alacsonyabb az S% -a a normális egyénekhez képest. Az adiponektin szintje szignifikánsan alacsonyabb volt az adipozitás fokozódásával (1. táblázat). Az 1. ábrán a diagnosztizálatlan cukorbetegség miatt átvilágított FDR-t az IR állapotuk alapján kategorizálták. Az inzulinrezisztens alanyoknál szignifikánsan csökkent az adiponektin koncentráció (5,7 vs. 8,1 μg/ml) az IR nélküli alanyokhoz képest. A 2. táblázatban a T2DM-vel diagnosztizált FDR-ben szignifikánsan magasabb WC, SBP, ALT, inzulin, B% és HOMA-IR volt, de szignifikánsan alacsonyabb az S% és az adiponectin szint (6,9 vs. 8,6 μg/ml) azokhoz az alanyokhoz képest, akiknél nem alakult ki T2DM.