Az anti-mullér hormon szerepe az elhízott nők reproduktív egészségének indikátoraként és

Online felhasználók: 273

Az anti-mullerian hormon szerepe a reproduktív egészség indikátoraként elhízott és egyidejűleg policisztás petefészek-szindrómában szenvedő nőknél

Moharram A Abdel Hay 1, Seham A El-Berri 1, Tarek E Sleem 2, Mohammed I Mohammed 1, Salwa T Nour El-Deen 3
1 Benha Orvostudományi Kar Szülészeti és Nőgyógyászati Tanszék. Benha Egyetem, Benha, Egyiptom
2 Klinikai patológiai tanszék, Mansoura Orvostudományi Kar, Mansoura Egyetem, Mansoura, Egyiptom
3 Egészségügyi és Népességügyi Minisztérium, Egyiptom

Benyújtás dátuma	2017. január 24
Az elfogadás dátuma	2017. március 16
A webes közzététel dátuma	2017. november 20

Levelezési cím:
Salwa T Nour El-Deen
Mansoura, 35511
Egyiptom

A támogatás forrása: Egyik sem, Összeférhetetlenség: Egyik sem

DOI: 10.4103/bmfj.bmfj_10_17

Kulcsszavak: antimullerian, elhízás, policisztás petefészek

Hogyan idézhetem ezt a cikket:
Abdel Hay MA, El-Berri SA, Sleem TE, Mohammed MI, Nour El-Deen ST. Az anti-muller hormon szerepe a reproduktív egészség indikátoraként elhízott és egyidejű policisztás petefészek szindrómában szenvedő nőknél. Benha Med J 2017; 34: 66-72

Hogyan lehet megadni ezt az URL-t:
Abdel Hay MA, El-Berri SA, Sleem TE, Mohammed MI, Nour El-Deen ST. Az anti-muller hormon szerepe a reproduktív egészség indikátoraként elhízott és egyidejű policisztás petefészek szindrómában szenvedő nőknél. Benha Med J [online online] 2017 [idézve: 2020. december 12.]; 34: 66-72. Elérhető: http://www.bmfj.eg.net/text.asp?2017/34/2/66/218820

A policisztás petefészek szindróma (PCOS) a leggyakoribb endokrin rendellenesség, amely a reproduktív korú nők 6-10% -át érinti. Jellemzi a menstruációs szabálytalanság, az androgénfelesleg, a policisztás petefészkek (PCO-k) és a glükóz-anyagcsere zavarai [1]. Az inzulinrezisztencia patofiziológiai összefüggésben van a reprodukciós és metabolikus rendellenességekkel a PCOS-ban [2]. A diszlipidémia a PCOS-ban gyakori aberráció. Az aterogén lipidprofil, beleértve az alacsony sűrűségű lipoprotein koleszterint és a triglicerideket, valamint a magas sűrűségű lipoprotein koleszterinszint csökkenését, összefügg a PCOS-szal [3].

Az AMH és az elhízás kapcsolatának feltárása tisztázhatja az elhízás és a meddőség közötti összefüggést, különösen a petefészek reakciója szempontjából. Az AMH szintjének értékelésének klinikai értéke van az in vitro megtermékenyítés sikerének előrejelzésében. Különböző tanulmányok értékelték az AMH és a BMI közötti kapcsolatot, de összességében ellentmondásos eredményekről számoltak be. Az irodalomban végzett tanulmányok egy része azonban jelentős inverz összefüggésről számolt be az AMH szint és a BMI között [13], míg mások nem találtak összefüggést az AMH és a BMI között [14].

Ennek a tanulmánynak az volt a célja, hogy értékelje az AMH, az antrafollicularis szám és a BMI közötti kapcsolatot, valamint értékelje az AMH és az AFC és a hely közötti kapcsolatot PCOS-ban szenvedő betegeknél.

Ezt a tanulmányt prospektív összehasonlító tanulmányként tervezték, és a Sherbin Általános Kórházban végezték, a 2014. június 1. és 2016. június 30. közötti időszakban. A tanulmányt az intézményi Kutatási Etikai Bizottság jóváhagyta. 200 olyan beteg vett részt benne, akiknek a Rotterdam 2003 kritériumai szerint diagnosztizálták a PCOS-t. Ezek a kritériumok a következőket tartalmazták: klinikai hiperandrogenizmus (HA) (Ferriman – Gallwey-pontszám ≥8) vagy biokémiai HA (emelkedett teljes/szabad tesztoszteronszint); oligomenorrhoea (3). A PCOS diagnosztizálásához a betegnek meg kell felelnie az előző kritériumok közül legalább kettőnek. A betegeket a BMI szerint négy csoportba sorolták: A csoport, amely 50 átlagos testtömegű nőt tartalmazott (BMI 10 cm 3); és d) laboratóriumi vizsgálatok, beleértve a szérum AMH-t és a tesztoszteront.

Az anti-Mullerian hormon meghatározása

Az AMH-t enzimhez kapcsolt immunszorbens vizsgálati készlet segítségével határoztuk meg, amelyet a Kamiya Biomedical Company-tól (Tukwila, Washington, USA) szereztünk be.

Transzvaginális USA: a Sonoscape S11 (SS-11BW) (2014; Sonoscape Shenzhen, Kína) felhasználásával hajtották végre. A korai follikuláris fázisban (1–3. Nap) hajtották végre. Egy amerikai szondát helyeznek a hüvely belsejébe, amely lehetővé teszi az orvos számára, hogy megvizsgálja a reproduktív szerveket, és rendellenességeket keressen. Mérhető az endometrium vastagsága. „A felülvizsgált rotterdami kritériumok szerint a PCO-t 12 vagy több kicsi (2–9 mm) tüsző jelenléteként határozzák meg az egyes petefészkekben”. Miután a petefészket megtalálták, a szondát elforgatták, hogy megtudják a petefészek leghosszabb átmérőjét, és egy keretként tárolták kettős képernyőn. Ezt követően a szondát 90 ° -kal elforgattuk, hogy megkapjuk a petefészek valós keresztirányú tengelyét. A petefészek legnagyobb hosszirányú, keresztirányú és anteroposterior átmérőjét centiméterben rögzítettük, és a petefészek térfogatát az L × H × W × 0,523 képlet segítségével számoltuk, ahol L jelentése hosszúság, H magasság, W pedig súly. Az antrális tüszők számát és helyét a petefészek leghosszabb szakaszában számoltuk meg, és a jobb eredmények érdekében az egész petefészkében kétdimenziós söpöréssel végigszámoltuk az egész petefészket. Ez a módszer nagyon kivitelezhető és megbízható, ha a tüszők száma sokkal nagyobb, mint a PCO-ban.

Statisztikai analízis

Az összegyűjtött adatokat kódoltuk, rendszereztük, táblázatba foglaltuk és statisztikailag elemeztük a társadalomtudományok statisztikai csomagjának 16. verziójával (SPSS; SPSS Inc., Chicago, Illinois, USA), amely IBM kompatibilis számítógépen fut. A kvalitatív adatokat relatív gyakoriságként és százalékos eloszlásként, valamint a csoportok közötti összehasonlításként adtuk meg; a χ 2 -tesztet vagy a Mann – Whitney tesztet használtuk. A mennyiségi adatokat átlagként és SD-ként, minimumként és maximumként ábrázoltuk. Két átlag összehasonlításához a párosítatlan Student t-tesztet használtuk, míg a kettőnél több átlag összehasonlításához az egyirányú varianciaanalízist F-tesztet használtuk. Az eredmények értelmezéséhez a 0,05 alatti P értéket tekintettük szignifikánsnak.

Jelen tanulmányban nem volt szignifikáns összefüggés az életkor és az AMH között, míg a BMI, a derék-csípő arány, valamint a petefészek térfogata és az AMH között pozitív korreláció volt. Jelentős fordított összefüggés volt a paritás és az AMH között. Ezenkívül szignifikáns pozitív korreláció volt az AFC és az életkor, a BMI, a derék és a csípő aránya, az átlagos petefészek térfogata és az AMH között, míg az AFC és a paritás között szignifikáns negatív korreláció volt ([2. táblázat]).

Különböző kutatók leírták az elhízás magas prevalenciáját meddőséggel és PCOS-szal [21], [22]. Ezek a tanulmányok tükrözik az elhízott nők PCOS-ban történő értékelésének fontosságát, és elmagyarázzák, miért választottuk ezt a betegkategóriát a jelen vizsgálat elvégzésére. A felvételi kritériumok teljesítése után a résztvevőket teljes kórelőzmény-felvételnek, klinikai vizsgálatnak, az AMH szérumszintjének értékelésének és a transzvaginalis US-nak vetették alá.

Ebben a vizsgálatban a jobb petefészek térfogata 10,80 és 15,20 között változott, az átlag 11,94 ± 0,77 cm 3, míg a bal petefészek térfogata 11 és 15,90 között, az átlag 12,24 ± 0,78 cm 3 volt. Végül az átlagos petefészek térfogata 10,90 és 15,30 között, 12,09 ± 0,76 cm 3 átlaggal változott, és a petefészek térfogata tekintetében nem volt szignifikáns különbség a vizsgált csoportok között. Ezek az eredmények összhangban vannak Balen et al. [23], aki arról számolt be, hogy a megnövekedett petefészek-mennyiség a PCOS jellemző jellemzője.

Jelen munkában 200 esetből 146 (73,0%) esetben volt tüsző elsősorban a petefészek perifériáján, míg 54 (27,0%) esetben vegyes tüsző volt. A vizsgált csoportok között nem volt szignifikáns különbség. Ezek az eredmények összehasonlíthatók a Guraya által közöltekkel [24], akik azt találták, hogy a petefészek tüszők perifériás eloszlása 89-ben (82,8%).

A PCOS ovulációs változásainak mechanizmusának magyarázatához beszámoltak arról, hogy a PCO szindrómában szenvedő nők ovulációs rendellenességeit a következők okozzák: (a) fokozott korai follikuláris növekedés, ami a normálnál nagyobb szelektálható tüszők tartalékát eredményezi; és (b) egy follikulus hibás kiválasztása ebből a megnövekedett készletből, ami follikuláris leálláshoz vezet [6]. Mivel az AMH nemcsak a kezdeti follikulus-toborzást gátolja [7], hanem follikulus leállást is okoz [32], és az AMH szintje megemelkedik a szindrómában, azt javasolták, hogy a PCOS-hoz kapcsolódó ANOV-ban való részvétele csak a második mechanizmus [6]. Mindazonáltal más adatok alátámasztják a növekvő tüszők granulosa sejtjei által az AMH korai termelésének további PCOS-hoz kapcsolódó hibáját, ami arra utal, hogy a csökkent AMH részt vehet a szindrómában szenvedő anovulációs nőknél megfigyelt rendellenes korai tüszők fejlődésében [33]. Beszámoltak arról is, hogy a PCO által termelt AMH-túltermelés a önmagában megnövekedett kis tüszőszám következménye [6]. Amint azonban a jelen eredmények jelzik, a PCO szonográfiai morfológiának bizonyított megnövekedett 2–9 mm átmérőjű tüszők száma nem az egyetlen meghatározó a szérum AMH-ban.

Jelen tanulmányban nem volt szignifikáns összefüggés az életkor és az AMH között. A BMI, a derék-csípő arány, valamint a petefészek térfogata és az AMH között pozitív korreláció volt, és a paritás és az AMH között szignifikáns fordított összefüggés volt. Ezek az eredmények nem értenek egyet a Skalba et al. [34], akik elhízott PCOS-betegeknél nem találtak szignifikáns összefüggést a BMI és a szérum AMH között. A normál testsúlyú PCOS és a nem PCOS csoportokban azonban szignifikáns összefüggés volt a BMI és az AMH között. Sajnos nem vizsgáltunk külön-külön minden csoportot, mivel a jelen vizsgálatban minden csoportnak PCOS-ja volt. Skalba et al. [34] hozzátette, hogy eredményeik csak a testtömeg gyenge hatását sugallják a reproduktív korú fiatal nőknél a plazma AMH-szintre. Ezek az eredmények ellentmondanak a jelen tanulmány eredményeivel, amelyek a testtömeg mérsékelt hatását mutatták a reproduktív korú nők plazma AMH-szintjére.

Jelen tanulmányban az AFC 11 és 36 között mozgott, átlagosan 20,68 ± 5,68. Az AFC szignifikánsan megnőtt a BMI növekedésével (azaz a D csoportban volt a magasabb szám, majd a C, B és A csoport következett; az átlagértékek 25,44 ± 4,84, 21,18 ± 4,34, 19,04 ± 5,32 és 17,08 ± 4,62, illetőleg). Ezek az eredmények ellentmondanak a Legro et al. [29], aki arról számolt be, hogy az elhízás növekedése alacsonyabb AFC-vel jár. Ez az ellentmondás tulajdonítható különböző felvételi kritériumoknak és az AFC becslésében alkalmazott különböző módszereknek.

A jelen tanulmány eredményei azt mutatták, hogy a PCOS-ban szenvedő betegeknél magasabb volt az AMH szintje, amely pozitívan korrelált mind a BMI-vel, mind az AFC-vel. Ezek az eredmények azt tükrözik, hogy a testtömeg szerepet játszhat a PCOS patogenezisében.