Inzulinérzékenység és β-sejtfunkció policisztás petefészek-szindrómás nőknél

Absztrakt

CÉLKITŰZÉS- Az inzulinérzékenység (IS) és a β-sejtfunkció (βF) értékelése sovány és elhízott, policisztás petefészek-szindrómában (PCOS) szenvedő nőknél, külön-külön vagy diszpozíciós index (DI) alkalmazásával.

funkció

KUTATÁSI TERVEZÉS ÉS MÓDSZEREK—Összesen 64, PCOS-ban szenvedő nőt és 20 egészséges nőt vizsgáltak antropometriával, orális glükóz tolerancia tesztekkel (OGTT) és inzulin tolerancia tesztekkel. A statisztikai elemzés során egyirányú ANOVA, Kruskal-Wallis és Mann-Whitney U teszteket használtak.

EREDMÉNYEK- Jelentősen magasabb derék-csípő arány (P –3).

KÖVETKEZTETÉSEK—Növekedett βF-értéket találtak még PCOS-ban szenvedő sovány egyéneknél is. Az inzulin hiperszekréció tehát valószínűleg kapcsolódik a PCOS patogeneziséhez.

  • AUC, a görbe alatti terület
  • βF, β-sejt funkció
  • Cp, C-peptid
  • DHEA, dehidroepiandroszteron
  • DHEAS, DHEA-szulfát
  • DI, diszpozíciós index
  • FGIR, éhomi glükóz/inzulin arány
  • HOMA, homeosztázis modell értékelése
  • IGT, csökkent glükóz tolerancia
  • IR, inzulinrezisztencia
  • IS, inzulinérzékenység
  • ITT, inzulin tolerancia teszt
  • KITT, a glükóz eltűnésének sebessége
  • OGTT, orális glükóz tolerancia teszt
  • PCOS, policisztás petefészek szindróma
  • SHBG, nemi hormonkötő hormon
  • WHR, derék-csípő arány.

A policisztás petefészek szindróma (PCOS) a fogamzóképes nők egyik leggyakoribb endokrin rendellenessége. Az erre a szindrómára jellemző endokrin rendellenességek gyakran összefüggenek az inzulinrezisztenciával (IR) és annak következményeivel, a csökkent glükóz toleranciával (IGT) vagy a 2-es típusú cukorbetegséggel (1,2).

A vizsgálatok többsége szerint az IR (vagy ennek kölcsönös értéke inzulinérzékenység [IS]) a PCOS belső hibája lehet. Az elhízott, PCOS-ban szenvedő nők változatlanul nagyobb mértékben inzulinrezisztensek, mint amennyit maga a BMI indukálhat (3,4,5). A sovány PCOS egyedekre vonatkozó adatok kétértelműek, vagy megtalálják az IR-t (6), vagy nem (5,6,7). Valószínű, hogy a testzsír-eloszlás szintén fontos szerepet játszik a PCOS-ban szenvedő nőknél, és IR-jük nagyon szorosan kapcsolódik a felső testzsírhoz (8). Az inzulin szekrécióra vonatkozó adatok a PCOS-ban ritkák és eltérnek. Egyes szerzők hibás inzulinszekréciót találtak (9,10,11), míg mások az inzulinszekréció növekedését írták le (12,13).

Jelen tanulmányban az IS-t és a β-sejtfunkciót (βF) PCOS-ban szenvedő sovány (BMI 2) és elhízott (BMI ≥27 kg/m 2) nőknél orális glükóz tolerancia tesztekkel (OGTT) és inzulin tolerancia tesztekkel (ITT) vizsgálták. ) mint a napi gyakorlatban elérhető módszerek. A szerzők megpróbálták külön-külön, vagy a diszpozíciós index (DI) eszközével értékelni a PCOS-nőket IS és/vagy βF szempontjából, ami informatívabb lehet, mint az IS és a βF elszigetelt értékelése.

KUTATÁSI TERVEZÉS ÉS MÓDSZEREK

Összességében 64 olyan nőt vizsgáltak, akiknek PCOS-ja megfelel az Országos Egészségügyi Intézet kritériumainak (2), akik közül 37 sovány, 27 pedig elhízott. Az IGT-t négy betegnél diagnosztizálták az Egészségügyi Világszervezet kritériumai szerint. A megelőző 3 hónapban egyik beteg sem szedett orális fogamzásgátlót. A kontrollcsoport 20 egészséges nőből állt, akiknek családi kórtörténetében nem volt PCOS és 2-es típusú cukorbetegség, közülük 10 alkalmazott hormonális fogamzásgátlást a vizsgálat idején. A fogamzásgátló tablettát használó nők valamivel idősebbek voltak, mint a nem használók (31,2 ± 8,3 vs. 25,3 ± 3,6 év; a P 2-t kizárták a számításokból. A stádiumok közötti különbségeket a legkevésbé szignifikáns különbségű többszörös összehasonlítások alkalmazásával értékelték. Nem homogén adatok alapján a robusztus Kruskal-Wallis tesztet, majd a Mann-Whitney U tesztet használtuk. A különbségeket statisztikailag szignifikánsnak tekintettük, ha P 2 24 alanyban). Az elhízott PCOS-alanyokban elért eredményeink tehát többnyire összhangban állnak Ehrmann és mtsai tanulmányával. (10), ahol a magasabb bazális inzulinémia mellett hibásan stimulált inzulin szekréciót találtak.

A szerzők tisztában vannak az IR értékelésében használt indexek korlátaival (37,38), mert ezen indexeknek csak mérsékelt korrelációját találták az arany standarddal - euglikémiás-hiperinsulinémiás szorítóval - (37,39). Mindazonáltal az eredmények hangsúlyozzák az IS és a βF együttes értékelésének szükségességét a PCOS helyes fenotípusos jellemzésének elérése érdekében. Ezért arra lehet következtetni, hogy az elhízott PCOS nőknél az éhomi állapotból származó DI értékek (βF × IS) csökkenését találták. Másrészt az OGTT-kből származó változók növekedését tapasztalták, különösen a sovány PCOS-alanyokban. Ez valószínűleg az inzulin hiperszekrécióját tükrözi, mint a PCOS patogenezisének fontos mechanizmusát. Meg kell határozni ezen eredmények prognosztikai jelentőségét.

Az éhomi, OGTT és ITT mérésekből származó IR és βF értékeléséhez használt indexek