Csíkos sügér

Morone saxatilis, (Walbaum, 1792)

Hűvös tények

A csíkos basszust gyakran nevezik csíkosnak, vonalasnak vagy rockfish-nek. Ezüstösek, a hátukon olajzöldek, a hasukon fehérek, a test mindkét oldalán hét vagy nyolc megszakítás nélküli vízszintes csík található. Élhetnek édesvízi és sós vizekben egyaránt. Az ívás tavasszal kezdődik, és folyóvíz szükséges a petesejtek mozgásban tartásához a kikelésig. A csíkos basszusnak nincs szemhéja, így amikor feljön a nap, mélyebb vízbe vonulnak vissza, hogy elkerüljék az erős fényt. Egy nőstény csíkos sügér akár 3 000 000 petét is rakhat, és a nőstény nagyobbra nő, mint a hímek.

MÉRET: A felnőtt csíkos basszus 40 és 76,2 cm között mozoghat. A maximális jelentett hossz 200 láb 6 láb 6 hüvelyk, a közös hossz pedig 120 láb 11 láb 11 hüvelyk. A valaha elfogott legnagyobb példány 125 fontot nyomott. (56,8 kg)

VÁLASZTÁS: Csíkos basszusgitár az Atlanti-óceán nyugati részén, a kanadai Szent Lőrinc-folyótól az észak-floridai Szent János-folyóig és a Mexikói-öböl északi részéig. A csíkos basszus élőhely Florida nyugatának friss és sós mellékfolyóitól egészen Louisianáig terjed. A Mexikói-öböl őshonos csíkos sügér populációja genetikailag megkülönböztethető populáció az Atlanti-óceán parti csíkos basszus populációktól.

HABITAT: A csíkos basszus, amint a nevük is mutatja, őshonos mind az Atlanti-óceán partvidékén, mind a Mexikói-öbölben.

ÉTREND: A csíkos sügér az opportunista ragadozók plankton, rovarok, rákfélék és apró halak táplálkoznak fejlődésük különböző szakaszaiban. A csíkos sügérlárvák zooplankton, a fiatalkorúak apró garnélákkal és más rákokkal, férgekkel és rovarokkal táplálkoznak. Az Atlanti-óceán partvidékén a felnőttkor elérése után az atlanti menhadenek elsődleges takarmányfajaikká válnak, miközben alewivesekkel, heringekkel, szaglásokkal, angolnákkal, lepényhalakkal, mummichogokkal és ezüstoldalakkal is táplálkoznak. Az etetés általában ívás előtt megszűnik.

Természettudomány

A mérsékelt égövűek közül a csíkos basszusok a legnagyobbak. Emellett anadrom állapotban vannak, felnőtt életüket az óceánban töltik, majd ívás céljából visszatérnek az édesvíz mellékfolyóihoz. A fiatal csíkos sügér növekedésekor a patakokban és a torkolatokban marad, és általában az első tél elõtt sós vízbe jut, miután kikeltek.

A nőstény csíkos sügér egy szezonban többször is ívik, de nem feltétlenül ívik minden évben. A lazactól eltérően, amely csak egyszer ív és meghal, a csíkos sügér többször is képes ívni, és több ívó néven ismert.

Megőrzés

Az Egyesült Államokban az Atlanti-óceán parti csíkos sügér populációit az Atlanti-óceáni Államok Tengeri Halászati Bizottsága (ASMFC) kezeli az atlanti-óceáni parti csíkos sügér halászati gazdálkodási terv által meghatározott halgazdálkodási intézkedések révén.

Az Atlanti-óceán parti sügérpopulációi nagy összeomlást szenvedtek röviddel azután, hogy az Atlanti-óceán parti csíkos sügér kereskedelmi kirakodása 1973-ban elérte a csúcsot, több mint 6 000 000 tonnánál. Az állomány összeomlásának további tényezői a kereskedelmi túlszaporítás mellett az élőhelyek elvesztése és a halak átjárási akadályainak, például gátaknak az építése voltak, amelyek megakadályozták a csíkos sügér ívási élőhelyük elérését. Ennek az összeomlásnak a következtében körülbelül 20 halkeltető kezdte el a csíkos sügér tenyésztését és készletezését a zuhanó állomány ellensúlyozása érdekében.

Az Atlanti-óceán parti csíkos állománya az 1970-es évek eleje óta jelentősen visszaállt. Valójában az atlanti-óceáni parti csíkos sügért „posztergyereknek” tekintik egy part menti vándorló faj sikeres közbeszerzési és halászati irányításában. 2014-től az atlanti-óceáni parti csíkos sügér állományok már nem túlhalászottak és nem fordulnak elő.