Emésztési hátrányok

A csicsóka jótékony hatással van az emésztésre. Ez például az élelmi rostok jó forrása, amely elősegíti az ömlesztett élelmiszerek mennyiségét és csökkenti a székrekedést. Vannak azonban emésztési hátrányai is.

Az emberi emésztőenzimek nem célozzák meg az inulint. Az általunk fogyasztott inulin- és fruktooligoszacharidok körülbelül 89% -a (és akár 97% -a) átlagosan érintetlen marad a vékonybélben (Andersson és mtsai, 1999; Molis és mtsai, 1996). Mivel nem emészthető meg, az inulinban gazdag étkezés elfogyasztása után általában sok inulin van a vastagbélben vagy a vastagbélben. Azonban egyik sem éri el a székletet, és csak kis része fordul elő a vizeletben (Molis et al., 1996). Az inulint ugyanis a vastagbélben lévő általános mikrobiális fauna, különösen a bifidobaktériumok és a laktobacillusok fermentálják teljesen (Nilsson és Bjorck, 1988; Nilsson és mtsai, 1988). Az inulin és a fruktooligoszacharid emésztése hidrogén, szén-dioxid és más gáznemű termékek termelésével jár együtt (Stone-Dorshow és Levitt, 1987). Ez a csicsóka és más inulinban gazdag ételek fogyasztásának nemkívánatos mellékhatásához vezet: puffadás.

A puffadás mellett a túlzott inulinfogyasztás számos hasi tünetet okozhat, például ozmotikus hasmenést, fájdalmat és puffadást (Roberfroid et al., 2002a). Az inulin mennyiségének elismert felső határai vannak, amelyeket bölcs dolog egy nap alatt megenni. Ez figyelembe veszi az emberi inulin tolerancia számát, amely függ a fruktánlánc hosszától vagy a polimerizáció mértékétől, valamint az elfogyasztott mennyiséget (Rumessen és Gudmand-H0yer, 1998). Az 5-nél nagyobb polimerizációs fokú fruktánokkal szembeni emberi tolerancia nagyobb, mint az 5-nél kisebb polimerizációs fokú rövid láncú fruktooligoszacharidokkal szemben. Az irodalom azt sugallja, hogy akár 70 g inulint is el lehet fogyasztani különféle ételekben naponta, nem okozva nemkívánatos oldalt hatások (Coussement, 1999; Kleessen et al., 1997; Tungland, 2003). Tanulmányok kimutatták, hogy a napi 5-20 g inulin adagok jótékony hatást fejtenek ki, és ezeket a viszonylag kis mennyiségeket az emberi emésztőrendszer általában jól tolerálja (Rumessen et al., 1990).

Az emésztési nehézségek nélkül fogyasztható inulin mennyisége az egyén fiziológiájától függhet, egyesek viszonylag toleránsak a mellékhatásokkal szemben, mások pedig sokkal hajlamosabbak az emésztési zavarokra. Bizonyos mértékben ez attól is függ, mennyi inulint fogyasztottak a múltban. Bár rövid távon nincs bizonyíték az inulin fiziológiai alkalmazkodására, a vastagbél mikroflórapopulációjában olyan enzimek alakulhatnak ki, amelyek hosszú távon megcélozzák az inulinokat. Ezért minél többet fogyasztanak csicsókát hosszú időn keresztül, annál valószínűbb, hogy az emésztőrendszer alkalmazkodni tud hozzá. Például ahol a csicsókát tápláló növényként használják, úgy tűnik, hogy az emberek lényegesen többet tudnak enni belőle, anélkül, hogy felfúvódás vagy emésztőrendszeri problémák jelentkeznének. Ez a csicsókafogyasztásból eredő felfúvódás problémáinak eltúlzására hajlamos, mivel elsősorban a tapasztalatlan fogyasztók panaszkodnak "utálatos büdös szélükre". Ennek ellenére a csicsóka soha nem lesz olyan széles körben elfogadott alapanyag, mint a burgonya, mert népszerűségét mindig emésztési hátrányai mérséklik. Legelőnyösebben előnyeiért fogyasztható egyenként.

A puffadás és a kisebb emésztési zavarok mellett az inulin kevés káros hatással jár az emberi testben. Ugyanakkor egy súlyos allergiás reakcióról (négy anafilaxia epizódról) számoltak be, amely több forrásból származó inulin felhalmozódott adagjának tulajdonítható, beleértve a zöldségeket és a feldolgozott ételeket is (Gay-Crosier et al., 2000). Az inulin és a fruktooligoszacharidokat a feldolgozott élelmiszerek egyre növekvő választékához adják, ahol ezeket inkább élelmiszer-összetevőkként, mint adalékanyagként osztályozzák, és biztonságosnak tartják. Ezért nagyon kicsi az esély arra, hogy a feldolgozott élelmiszerekben való fokozott alkalmazásuk gyakoribbá teheti az allergiás reakciókat, mint ahogyan azt jelenleg ismerik.

6.2 ÁLLATI ÉTRENDBEN 6.2.1 Takarmány

A csicsóka felszínét nem fogyasztják emberi táplálékként, de mind a tetejét, mind a gumóját fel lehet használni takarmányként, akár frissen, akár szilázsként és takarmánykészítményekben. A csicsóka jellemzően 500-700 tha-1 zöld anyagot eredményez. Takarmánynövényként állandó ültetésként termeszthető, mivel a talajban hagyott gumókból a talaj minden évben regenerálódik (Gunnarson et al., 1985). Az összes légi részt takarmány tartalmazza, bár a levelek és a szárak tápanyag- és ásványianyag-tartalmukban különböznek egymástól (6.2. Táblázat). A levelek több fehérjét tartalmaznak, mint a szárak, míg a szárak több szénhidrátot tartalmaznak, mint a levelek (pl. Hay és Offer, 1992; Luske, 1934). A leveleket tehát takarmány szempontjából általában jobbnak tekintik, mint a szárak (Hay és Offer, 1992; Malmberg és Theander, 1986; lásd még az 5.3. Táblázatot).

A levelek jó fehérjeforrást jelentenek az állati takarmányok számára, a többi takarmányhoz képest különösen gazdagok a lizin és a metionin aminosavakban (Stauffer et al., 1981). A levelek fehérje szárazanyag-tartalma a teljes légrész 20% -át is elérheti, amelynek 5-6% -a esszenciális lizin-aminosav (Rawate és Hill, 1985). Nyolc kanadai csatlakozáskor 9,5 és 17,3% közötti nyersfehérje-tartalmat regisztráltak (Stauffer et al., 1981). A gyógynövényfehérje aminosavakat (száraz tömegszázalékban kifejezve) a következő formában adtuk meg: lizin (5,4%), hisztidin (1,8%), arginin (5,2%), aszparátsav (9,1%), treonin (4,4%), szerin ( 4,0%), glutaminsav (10,5%), prolin (4,1%), glicin (5,1%), alanin (6,3%), metionin (1,4%), izoleucin (4,6%), leucin (8,3%), tirozin

Hasznos volt ez a cikk?

Ajánlott

A veganizmus előnyei az Ön és a bolygó számára