Hogyan kommunikálnak a tintahal a sötétben

A Csendes-óceán felszíne alatt 1500 méteres rideg vizekben ember nagyságú Humboldt tintahal táplálkozik egy ujjnyi lámpás hal foltjával. Egymás mellett cipzározva a ragadozók kivételesen pontosan mozognak, soha nem ütköznek vagy versenyeznek a zsákmányért.

sciencedaily

Hogyan teremthetnek ilyen rendet az óceán alkonyi zónájának majdnem sötétségében?

A válasz a Stanford Egyetem és a Monterey Bay Aquarium Research Institute (MBARI) kutatói szerint vizuális kommunikáció lehet. Az e-könyvolvasó megvilágított szavaihoz hasonlóan ezek a kutatók is azt sugallják, hogy a tintahal finoman fénylő képessége - fénytermelő szerveket használva izmaikban - háttérvilágítást hozhat létre a pigmentációs mintázatok elmozdulásához a bőrén. Lehet, hogy a lények ezeket a változó mintákat használják egymás jelzésére.

A kutatás március 23-án jelenik meg a Proceedings of the National Academy of Science folyóiratban.

"Sok tintahal meglehetősen sekély vízben él, és nincsenek ilyen fénytermelő szerveik, így lehetséges, hogy ez egy kulcsfontosságú evolúciós újítás a nyílt óceán lakásában" - mondta Benjamin Burford, az iskola biológus hallgatója a Stanfordi Bölcsészettudományi és Tudománytudományi Kar vezetője és a cikk vezető szerzője. "Talán szükségük van erre a képességre, hogy ragyogjon és megjelenítse ezeket a pigmentmintákat a csoportos viselkedés megkönnyítése érdekében, hogy túlélhessék odakint."

A mélytengert látva

A humboldti tintahal viselkedését fogságban szinte lehetetlen tanulmányozni, ezért a kutatóknak ott kell találkozniuk, ahol élnek. Ehhez a kutatáshoz Bruce Robison, az MBARI munkatársa, aki a cikk vezető szerzője, Humboldt tintahalát rögzítette Kalifornia partjainál távvezérelt járművek (ROV) vagy pilóta nélküli, robot tengeralattjárók segítségével.

Míg a ROV-k képesek voltak rögzíteni a tintahal bőrmintázatát, a kamerák által igényelt fények túl fényesek voltak finom fényük rögzítéséhez, így a kutatók nem tudták közvetlenül tesztelni a háttérvilágítás hipotézisét. Ehelyett a befogott tintahal anatómiai vizsgálata során találtak erre vonatkozó bizonyítékokat.

A ROV felvételek felhasználásával a kutatók elemezték, hogyan viselkedtek az egyes tintahalak táplálkozásukkal szemben, amikor nem. Arra is figyeltek, hogy ezek a viselkedések hogyan változnak a többi tintahal számától függően a környéken - elvégre az emberek másképp kommunikálnak, ha barátaikkal beszélnek, szemben a nagy közönséggel.

A felvétel megerősítette, hogy a tintahal pigmentációs mintázatai látszólag konkrét összefüggésekhez kapcsolódnak. Egyes minták elég részletesek voltak ahhoz, hogy azt sugallják, hogy a tintahal pontos üzeneteket közölhet - például "az a hal ott van az enyém". Bizonyíték volt arra is, hogy viselkedésüket külön egységekre lehet bontani, amelyeket a tintahal rekombinálva különböző üzeneteket alkot, például az ábécé betűit. Ennek ellenére a kutatók hangsúlyozzák, hogy még korai megállapítani, hogy a kalmárkommunikáció emberszerű nyelvet jelent-e.

"Jelenleg, amikor beszélünk, valószínűleg tintahal jelzi egymást a mély óceánban" - mondta Burford, aki kapcsolatban áll a Stanford-i Hopkins Marine Station Denny laboratóriumával. "És ki tudja, milyen információkat mondanak, és milyen döntéseket hoznak ezek alapján?"

Bár ezek a tintahalok jól látnak gyenge fényben, látásuk valószínűleg nem különösebben éles, ezért a kutatók feltételezték, hogy a fényt termelő szervek elősegítik a tintahal vizuális kommunikációját, fokozva a bőrmintázatuk kontrasztját. Megvizsgálták ezt a hipotézist, feltérképezve, hogy ezek a fényszervek hol helyezkednek el a Humboldt-tintahalban, és összehasonlítva azt azzal, ahol a legrészletesebb bőrminták jelennek meg a lényeken.

Megállapították, hogy azok a területek, ahol a világító szervek a legsűrűbben voltak tele - például egy kis terület a tintahal szeme és az uszonyok vékony széle között - megfelelnek azoknak a helyeknek, ahol a legbonyolultabb minták fordulnak elő.

Ismerős idegenek

A tintahal forgatása óta a ROV technológiája eléggé előrehaladt ahhoz, hogy a csapat közvetlenül megnézhesse háttérvilágítási hipotézisét a következő kaliforniai kalmár megfigyeléskor. Burford egyfajta virtuális tintahalat is szeretne létrehozni, amelyet a csapat kivetíthet valódi tintahal elé, hogy lássa, hogyan reagálnak a kiber-tintahal mintázatára és mozdulataira.

A kutatók el vannak ragadtatva attól, amit eddig találtak, de szívesen végeznének további kutatásokat a mélytengeri területeken. Bár a mélytengeri lakosok tanulmányozása, ahol élnek, elkeserítően nehéz törekvés lehet, ez a kutatás új ismeretekkel szolgálhat az élet működéséről.

"Néha azt gondoljuk a tintahalról, mint egy őrült életformáról, amely ebben az idegen világban él, de sok a közös bennünk - csoportokban élnek, társak, beszélgetnek egymással" - mondta Burford. "A viselkedésük és a mélytengeri lakosok viselkedésének kutatása fontos annak elsajátításához, hogy az élet hogyan alakulhat idegen környezetben, de általánosságban elmond minket a saját bolygónk szélsőséges környezetekben alkalmazott stratégiáiról is."

Ezt a munkát a David és Lucile Packard Alapítvány és a Stanford Biológiai Tanszék finanszírozta.