Látogatás ENT-ben, diagnózis és tesztelés

Miután meglátogatta háziorvosát, a legtöbb súlyos szédülésben szenvedő embert kórházának audiológiai, fül-orr- és torok- vagy fül-orr-gégészeti vagy ideggyógyászati osztályára irányítják vizsgálatra, diagnosztizálásra és állapotuk kezelésére. Sokan gyakran észlelik a szédülést a fülzúgás és a halláskárosodás előtt. A szédülés epizódjainak számos oka lehet. A Ménière-kór diagnosztizálásához sok más lehetséges okot ki kell zárni a kórházi konzultáció és vizsgálatok során.

Miért kell elvégezni ezeket a teszteket?

A különféle teszteket a következők végzik:

Erősítse meg a diagnózist
Zárjon ki más, eltérő kezelést igénylő állapotokat
Tudja meg, milyen rossz az állapot
Figyelemmel kíséri a betegség előrehaladását, hogy a kezelés a megfelelő időben történhessen
Figyelje a kezelésre adott választ.

Első konzultáció

Az egészségügyi szakember részletes előzményeket akar a beteg állapotáról.

Kérdések, amelyeket feltehetnek:

Hogyan kezdődött a szédülés?
Milyen gyakran fordulnak elő a tünetek?
Milyen hatással vannak a betegre?

Az orvos tudni akar minden halláskárosodásról, a hang torzulásáról, a fülzúgásról, a beteg általános egyensúlyáról és egyéb tünetekről, valamint a beteg általános egészségi állapotáról.

Az esetleges kezelésekről és azok előnyeiről szóló információkat megbeszéljük a betegséggel kapcsolatos félelmekkel vagy aggályokkal, például a munkával, a családdal vagy az életminőséggel kapcsolatban. Az első konzultáció a páciens fülének, orrának és torkának fizikai vizsgálatát foglalja magában, lokális problémák, például fertőzés felkutatásával, valamint az idegrendszer, különösen az egyensúlyi rendszer és a szemek teljes vizsgálatával.

A tesztek

Itt van egy lista azokról a tesztekről, amelyeken áteshet a diagnózisa és az állapotának folyamatos kezelése részeként.

Audiogram

Az audiogram a páciens hallását teszteli. A tesztet hangszigetelt helyiségben végzik. A beteg fejhallgatót visel, és egy gép olyan hangokat ad, amelyek a fejhallgatón keresztül hallhatók. Ez a teszt méri a légvezetési küszöböket, vagyis azt, hogy a hangok hogyan hallhatók általában a levegőn keresztül, a hallójáraton keresztül és a dobhártyára érkezve. A beteg a fején hajszalagot is visel, csontvibrátorral, amely általában a fül mögött ül, amely teszteli a belső fül működését. A halláspróba nem magyarázza, hogy mennyire jól hallhatók a mindennapi hangok, de a leghalkabb hangokra adott válaszokat teszteli, amelyek teljesen mesterséges forgatókönyv esetén hallhatók. Ez a teszt jól szabványosított, és megbízható útmutatást ad arról, hogy a beteg hallása milyen szinten van. A használt gépek erősen kalibráltak, és vannak előírások, amelyek előírják, hogy milyen legyen a hangkörnyezet a megbízható teszt megszerzéséhez.

Kalóriateszt

A kalóriateszt a vízszintes félköríves csatorna működését vizsgálja a belső fülben. Hasznos információt nyújt az egyensúly működéséről, és jelezheti, hogy melyik fül érintett. Ez magában foglalja a csatorna stimulálását és az előállított szemmozgások (nystagmus) rögzítését, és ezt a tesztet a legtöbb kórházi osztály használja. Bár a teszt kevés kifinomult felszerelést tartalmaz, bonyolult és megköveteli a beteg együttműködését. A vertigo érzetét kelti, és a tesztet többször meg kell ismételni. A félkör alakú csatornát meleg vagy hideg víz vagy levegő bevezetése stimulálja a külső hallójáratba. A páciens a hátán fekszik, fejét szögben támasztja, és megkérte, hogy szegezze a tekintetét a mennyezet egyik pontjára vagy fényére. A nystagmust vizuálisan vagy a templomokhoz tapadt kis elektródákkal rögzítik. A szédülés érzése a víz vagy a levegő áramlásának leállása után egy-két percen belül megszűnik. Sok ember számára kellemetlen lehet, mivel hasonlíthat egy támadás kezdetére. Ezért fontos, hogy a beteg nyugodt legyen és teljes mértékben megértse az eljárást. A kalóriateszt vertigo és nystagmust eredményez egy normálisan működő fülben.

Ménière-kórban a kalóriatesztet - egyéb bizonyítékokkal együtt - diagnózis felállításához használják. A kalóriateszt alapvető információkat nyújt a műtéti eljárások mérlegelésekor, és hasznos információkat nyújthat a betegség progressziójáról. Sok ember elvégzi a tesztet valamikor, akár a műtét előtt, akár kétoldalú betegség szempontjából.

Elektrokochleográfia

Ez a hallásszerv elektromos vizsgálata. A hang a hallás szervébe kerül. A sejtek, amelyekben regisztrálják a hangot, kis elektromos impulzusokat sugároznak az agyba. A beteg fekve egy hosszú, vékony szondát tolnak a hallójáratba, vagy érintve a dobdobot, vagy alternatív megoldásként tűt használnak a füldobon való áthaladáshoz (helyi érzéstelenítés alatt). A páciens mellett hangos kattanásokat lejátszó hangszórót állítanak fel, miközben az elektródák a fejükre helyezik az idegeket. A számítógép úgy van programozva, hogy minden kattintás után megnézze az első néhány ezredmásodpercet, majd átlagolja az elektromos aktivitást, kivéve a háttér agytevékenységet.

Ménière-betegségben nagy nyomás van a belső fülben, amely az endolimfatikus térből ballonizálódik, és a belső fül sejtjeit nyomja. Amikor ezeket a kis cellákat megnyomják, az általuk előállított villamos energia megváltozik, így a teszt annak mértéke, hogy mennyit nyomnak a cellák. A tesztet nem mindig az Egyesült Királyságban hajtják végre, mert meglehetősen invazív, és az eredmények értelmezéséhez meglehetősen fejlett képességekre van szükség. De hasznos lehet a diagnózis felállításában.

Elektronstagmográfia

Az elektródákat a páciens fejére helyezzük, és a szem mozgását a számítógéphez kapcsolt szemüveg követi. A szem mozgása közben egy kis elektromos mezőt hoz létre, és ennek az elektromos mezőnek a változását mérik és nyomon követik a számítógép képernyőjén. A betegek egy piros ponttal ellátott bárba kezdenek. A rendszer kalibrálva van, így a számítógép tudja, milyen messzire mozog a szemük. A beteget ezután arra kérjük, hogy kövesse a szemével a pontot, miközben az ingaként ide-oda ringat. Ezután megkérik őket, hogy nézzék meg a bár körül ugráló pontokat. Ezek a tesztek meghatározzák, hogy a szemek mennyire vannak bekötve az agyba, és hogy az ideg mennyire reagál a szemet irányítva.

Glasgow Benefit Inventory

A Glasgow Benefit Inventory egy betegorientált kérdőív. Más kérdőívek közül lehet választani, de a Glasgow Benefit Inventory lehetővé teszi az általános hatás értékelését. Az ellenőrzött kérdőívek hasznosak, mivel megmutatják az állapotnak a mindennapi életre gyakorolt hatását.

Hallpike teszt

A BPPV támadásainak bekövetkezésekor a Hallpike helyzeti teszt diagnosztikus. A páciens a vizsgálati kanapén ül, és gyorsan hátra fekszik, a vége fölé (30 fokkal a vízszintes alatt) és 45 fokkal oldalra fordul. A helyzet legalább fél percig fennmarad. Ha a teszt pozitív, a beteg rövid ideig nagyon szédül, és jellegzetes, ismétlődő szemmozgást fejleszt ki, amelyet nystagmusnak hívnak. A nystagmus pontos mintázatából az orvos meghatározhatja, hogy melyik félköríves csatorna és melyik fül érintett. A kezelés kritikusan függ ettől az információtól. Ugyanakkor e tünetek egyéb (főként neurológiai) okai pozitívan kizárhatók. Amikor a páciens újra felült, általában további szédülés tapasztalható, a nystagmus megfordul. Ezután a tesztet megfordítjuk a fejével a másik irányba. A BPPV legáltalánosabb formájában, a hátsó félkör alakú csatornát érintve (az esetek több mint 90% -a) a Hallpike-teszt pozitív (azaz vertigót és nystagmust indukál), amikor az érintett fül a legmélyebb. Az esetek tíz százaléka mindkét fülre kiterjedhet.

Mágneses rezonancia képalkotás (MRI)

Posturográfia

A posturográfia az egyensúly számítógépes tesztje. Ez a rendszer teljes egészében a páciens egyensúlyi funkcióját vizsgálja. A normális egyensúly a test egyensúlyrendszere, a szem (a test mozgása a környezete szempontjából releváns térben) és az ízületek (ahol a test az űrben van) közötti koordináció. A poszturográfiai rendszer megvizsgálja ezeket a bemeneteket, és lehetővé teszi az egészségügyi szakember számára, hogy összekeverje az egyes betegek bemenetét a padló, a környezet mozgatásával és bekötött szemmel. A beteg feláll a gépben, és hevederrel van rögzítve. A vizsgálat során a beteg folyamatosan mozog; bár nem nagyon. A test folyamatosan lehetővé teszi a mozgást hátra és előre. Ha túl messzire dől egy irányba, a testérzékek visszahozzák, és fordítva. A teszt figyeli, hogy az emberek milyen messzire lengenek; minél kisebb az egyensúlyi mechanizmusa az embernek, annál inkább ingadozik. Ez a rendszer hasznos információkat nyújthat a beteg szemének, ízületeinek és egyensúlyrendszerének relatív súlyáról. Ez segít a beteg fennmaradó rendszereinek kiképzésében is, amelyek segítenek az egyensúlyvesztés utáni kompenzációban.

Beszéd hallásvizsgálat

A beszédaudiometria a beteg beszédértési képességének mértéke. A beteg tíz szóból álló felvételt hallgat. Minden szónak három fonémája van (a szavakat alkotó hangtömbök), pl. mat az „m”, „a” és „t” hangokból áll. A beteg meghallgatja az egyes szavakat, az audiológus pedig megkéri őket, hogy ismételjék meg a hallott szavakat. Ha „mat” -ot hallanak, a beteg három pontot kap, mert mind a három hangot hallotta. Összesen tíz szó van, így a teszt összpontszáma 30. Ha a beteg „denevéret” hall, de a szó „mat” volt, akkor két pontot kap az „a” és „t” meghallgatásáért, de nem az „m” ”. A szavakat különböző hangerővel játsszák, csendesen kezdődnek és egyre hangosabbak. Valószínűleg több hiba fordul elő a halkabb szavaknál, de a betegeket arra kérjük, hogy tegyék meg a legjobb tippüket.

Timpanometria

A timpanométerhez rögzített szondán egy kis gumidugót helyeznek a fülbe. A beteg nyomásváltozást és általában változó zajt érez. Ez a gép az Eustachianus cső működését méri azáltal, hogy visszaverte a hangot a dobhártyáról. A dobhártya hajlékony, ha annak mindkét oldalán azonos a nyomás. Amikor a nyomás a dob egyik oldalán növekszik, szorossá válik, és a hang könnyebben visszapattan. A gép a középfül nyomását méri. Ha a középfül nyomása normális körülmények között jól kiegyenlítődik, akkor légköri szinten lesz, ugyanolyan nyomással, mint a körülöttünk lévő nyomás. Ha az Eustachianus cső eltömődik, akkor ez a nyomás csökken; vákuum lesz, mert a középfül vérellátása visszaszívja a levegőt. Ez alacsonyabbá teszi a középfülben a nyomást, ami megmerevíti a dobhártyát, majd a nyomás negatívvá válik.

A vestibularis kiváltott myogén potenciálok (VEMP)

Az utóbbi években a VEMP-k egyre nagyobb figyelmet kapnak. A VEMP-ket a vestibularis rendszer generálja, ezeket valamilyen módon ki kell váltani, miogének, ami azt jelenti, hogy izomválaszról van szó, és elektromos potenciált, azaz felvehető elektromos impulzust jelentenek. A VEMPS kitér arra a tényre, hogy az egyensúlyi szerv reagál a hangra, hogy lássa, valóban működik-e vagy sem. Ez a VEMP-k egyik pozitív aspektusa, és miért valószínű, hogy egyre hangsúlyosabbá válnak. A VEMP-k nem invazívak, és valójában nem okoznak kellemetlenségeket. A válasz kiváltására használt hang azonban hangos lehet, ezért körültekintően kell eljárni, ha a betegnek fülzúgása van. A páciensre ragadós párnákkal ellátott felvételi vezetékeket helyeznek el, a hallásvizsgálatok során használt szokásos fejhallgatókkal együtt.

Maga a teszt kevesebb mint öt percet vesz igénybe; még a halláspróbánál is gyorsabb. A fülbe hallási inger kerül, amely stimulálja az otolitokat. Néhány neurológiai úton megy keresztül, és izomreakcióként nyilvánul meg, amelyet a nyaknál vagy a szem körül mérnek. A VEMP-k lehetnek nyaki vagy okulárisak. A kettő közül a nyaki vagy a C-VEMP megalapozott. A C-VEMP teszteli a sacculát (fel és le mozgás). Az elektródákat a nyak oldalán lévő sternocleidomastoid (SCM) izomra helyezzük a teszt mérésére. Az okuláris VEMP (O-VEMP) egy újabb kiegészítője a vestibularis tesztelemnek. Úgy gondolják, hogy ez a méhpróbája (előre és hátra mozgás). Az O-VEMP-ket közvetlenül a szem alá helyezett elektródákkal mérjük. A stimuláció és a beállítás egyébként megegyezik a C-VEMP-vel. A teszt használatát és értelmezését alátámasztó bizonyítékok egyre növekszenek, és remélhetőleg az elkövetkező néhány évben rutinszerűen elérhetőbbé válnak.