Molly Schultz: Üzbegisztán nemzeti ételének főzése

Ahogy az óz lemezei csaknem üresek lesznek, Üzbegisztánban a vendégek párnákra támaszkodva fél csésze forró teát élveznek. De ha ebben a pillanatban az ősi vendéglátó-nagymamám voltál, akinek vékony fonata kicsúszott a fejkendőből, és hosszúra húzódott a hobbed hátán, és akinek nem volt életkora és születési dátuma, aki a birodalom ostromát élte át, mint előtte az ősök, mint az utánad jövő generációk, akik soha nem hagyták el születésed és nevelésed falut, aki ismerte az éhség és az aratás gazdagságát - vörösre vert paradicsomot, rózsaszínű fügét, szirupos-édes dinnyét -, akkor az étkezés vége, az ujjait a tányér szélén hagyott olajba áztatva kezét úgy tölti be, mint az arany felé nyitott szárnyak az ég felé. És suttognál egy hívást Istenedhez, Allahhoz, és az ujjaidat a homlokod tetejéről az arcodra húzd, a szemed becsukódik, amikor az ujjaid áthaladnak rajtuk, kened magad, felemelve a fejed az égig, az utolsó leheleten sóhajtva: ómen, és akik körülvesznek, kórusban csatlakoznak, hálásak az étkezésért.