Clinlab Navigator

  • A módszer értékelése
  • A gyenge minőségbiztosítás eredményei
  • Jártassági teszt
  • Minőség ellenőrzés
  • Jelentős változás tesztelése
  • Teszt felhasználás

Oxalát és hiperoxaluria

A hiperoxaluria lehet primer vagy másodlagos. Az 1. típusú elsődleges hiperoxalúriát (PH1) a máj peroxiszomális alanin-glioxilát és szerin-piruvát-aminotranszferáz (AGT) hiánya okozza, amely katalizálja a glioxilát átalakulását glicinné. Ha nincs AGT-aktivitás, a glioxilát oxaláttá alakul, amelynek eredményeként oldhatatlan kalcium-oxalát-kristályok képződnek, amelyek felhalmozódnak a vesében és végül progresszív veseelégtelenséget okoznak. A PPH1 autoszomális recesszív rendellenességként öröklődik. A PH1-es betegek többsége gyermekkorban vagy korai serdülőkorban tüneti vesegyulladással és normális vagy csökkent vesefunkcióval rendelkezik. Az érintett egyének fennmaradó része felnőttkorban visszatérő vesekövekkel és a vesefunkció enyhe vagy közepes csökkenésével jár.

oxalát

A másodlagos hiperoxaluriát vagy a megnövekedett bél oxalát felszívódás, vagy az oxalát túlzott étrendi bevitele okozza olyan ételek fogyasztásakor, mint rebarbara, spenót, petrezselyem és kakaó. Az aszkorbinsavval való hosszú távú kiegészítés növeli a plazma kalcium-oxalát túltelítettség kockázatát, különösen a hemodialízis alatt álló betegek körében. A megnövekedett bél-oxalát felszívódást leggyakrabban a zsír felszívódása okozza, amint azt jól leírták gyulladásos bélbetegségben szenvedő betegeknél, vagy akik Roux-en-Y gyomor bypasson estek át. Ellentétben a primer hiperoxaluriával, amelyben a kalcium-oxalát szisztémás lerakódása gyakori, a másodlagos hiperoxaluria jóindulatúbb folyamatot követ.

A másodlagos oxalát nephropathiát tipikusan későn diagnosztizálják, ekkorra a vese parenchymában gyakran visszafordíthatatlan változások következnek be, például intersticiális infiltráció, tubuláris sérülés és mesangialis sejtek proliferációja. A másodlagos oxalát nephropathiában szenvedő betegek több mint fele végül vesepótló kezelésben részesül, egyikük sem gyógyult meg teljes mértékben.

Történelmileg a PH1 diagnózisát májbiopsziával és AGT enzim elemzéssel igazolták. Az enzimelemzést molekuláris tesztelés váltotta fel.

Megállapították, hogy az AGXT gén több mint 175 mutációja okozza a PH1-et. PH1. Számos általános AGXT mutációt azonosítottak, beleértve a c.33dupC, a p.Gly170Arg (c.508G-> A) és a p.Ile244Thr (c.731T-> C) értékeket. Ezek a mutációk a 2 érintett allél közül legalább 1-et tesznek ki a PH1-es betegek kb. 70% -ában. Az AGXT génmutációk többsége csökkenti vagy megszünteti az AGT aktivitását. Más mutációk miatt az enzim a mitokondriumokba szállul a peroxiszómák helyett. Míg a mitokondriális enzim megőrzi aktivitását, nem tud hozzáférni a peroxiszómákban lévő glioxiláthoz. A leggyakrabban rosszul célzó mutáció a G170R (gly170-arg). Az előrejelzések szerint az AGXT gén közvetlen szekvenálása az allélok 99% -át azonosítja azokban az egyénekben, akikről enzimelemzéssel ismert, hogy PH1-re hatnak.

Két 24 órás vizeletminta mérése ajánlott a hiperoxaluria diagnózisának megerősítésére. 24 óránként 1 mmol-nál nagyobb vizelet oxalátszintje jellemzi az elsődleges hiperoxaluriát, míg a kevésbé markáns emelkedés inkább a másodlagos hiperoxaluriára utal. A vizeletvizsgálat kevésbé érzékeny krónikus vesebetegségben szenvedő betegeknél, mert a vesefunkció romlása a vizelet oxalát kiválasztásának csökkenéséhez vezet. A plazma oxalát szintje hasznos ezeknél a betegeknél. a plazma oxalátszintje. Primer hiperoxaluriában szenvedő betegeknél gyakran magasabbak, mint 80 µmol/l, másodlagos hiperoxaluriában szenvedő betegeknél pedig 20 és 80 µmol/l között vannak.

A vizelet metabolitjainak elemzése azért is hasznos, mert az elsődleges hiperoxaluria a glikolát vagy az L-glicerát vizeletszintjének emelkedésével jár együtt hiperoxaluria jelenlétében.

A vizelet oxalátjának referencia-tartománya 0,04-0,50 mmol/24 óra.

A plazma-oxalát referencia-tartománya 1-5 µmol/liter.

  1. Milliner DS: Az elsődleges hiperoxalúriák: a diagnózis algoritmusa. Am J Nephrol 2005; 25 (2): 154-160
  2. Rumsby G, Williams E, Coulter-Mackie M: A mutációs szűrés értékelése elsődleges tesztként a primer hiperoxaluriák diagnosztizálására. Vese Int 2004; 66 (3): 959-963
  3. Williams EL, Acquaviva C, Amoroso, A és mtsai: I. típusú primer hiperoxaluria: az AGXT gén frissítése és további mutációelemzése. Hum Mutat 2009; 30: 910-917.
  4. Forryan J és mtsai. Amikor az ok nem kristálytiszta. N Engl J Med 2020; 382, 74-78