Diabetes Mellitus in
Tüdőtranszplantáció

2-es típusú

Ramsey Hachem, MD.

Washington Egyetem Orvostudományi Kar Barnes-zsidó kórház
A tüdő- és kritikus ellátás osztálya

Írta: Ramsey Hachem, MD.

Washington Egyetem Orvostudományi Kar Barnes-zsidó kórház
A tüdő- és kritikus ellátás osztálya

Az elmúlt években a szervátültetés utáni kilökődésen kívüli egyéb szövődményekre egyre nagyobb figyelmet fordítottak morbiditásra és mortalitásra gyakorolt ​​hatásuk miatt. Ez különösen igaz a vese- és szívátültetésekre, ahol a kilökődés előfordulását minimalizálták, és az olyan anyagcsere-komplikációk, mint a cukorbetegség és a magas vérnyomás, idővel befolyásolják a graft működését. Hasonlóképpen, bár a tüdőtranszplantáció után a kilökődés továbbra is a jobb hosszú távú eredmények elsődleges akadálya, a cukorbetegség jelentős hatással van a morbiditásra és az életminőségre. A cukorbetegség szövődményei közé tartozik a stroke, a szívroham, a veseelégtelenség, a látásvesztés, a perifériás érrendszeri betegségek és a fertőzések. Az Egyesült Államok általános népességében a cukorbetegség előfordulása 5 és 15% között változik, és ez egyre növekszik, mivel az elhízás gyakorisága növekszik. A tüdőtranszplantáltak körülbelül 25% -ánál alakul ki cukorbetegség a transzplantációt követő egy éven belül, és az incidencia a transzplantáció után öt év alatt 35-40% -ra nő.

A cukorbetegség olyan anyagcsere-rendellenesség, amelyet abnormálisan magas vércukorszint jellemez. Vagy megfelelő mennyiségű inzulin termelésének hiánya, vagy az inzulin hatásaival szembeni ellenállás eredményeként alakul ki. Az inzulin, a hasnyálmirigy által termelt hormon központi szerepet játszik a szénhidrát- és zsíranyagcserében. Serkenti a glükóz felvételét a különböző szövetekben, beleértve a májat, a zsírt és az izmokat. Az 1-es típusú cukorbetegségben a hasnyálmirigy-béta-sejtek nem választanak ki inzulint az autoimmun gyulladás következtében. Ez krónikusan emelkedett vércukorszintet eredményez, amely kiömlik a vizeletbe, ami gyakori vizelést, fokozott szomjúságot és fogyást okoz. Az 1. típusú cukorbetegek inzulinfüggőek és nem kezelhetők orális gyógyszerekkel. 2-es típusú cukorbetegségben a hasnyálmirigy szekretálja az inzulint, de a sejtek, amelyek normálisan felveszik a glükózt, ellenállnak az inzulin hatásainak. Az eredmény hasonló az 1-es típusú cukorbetegséghez, amelynek magas vércukorszintje ugyanazokat a tüneteket eredményezi. A 2-es típusú cukorbetegek azonban testmozgással, fogyással, étrendi módosításokkal és szükség esetén orális gyógyszerekkel kezelhetők, bár néha szükség van inzulinkezelésre is.

A transzplantáció utáni orvosi rend növeli a cukorbetegség kockázatát. A prednizon inzulinrezisztenciát okozhat, és ez minden szteroidra igaz. A hatás leginkább az étkezés utáni vércukorszint-mérésekre érvényes, míg a kora reggeli éhomi mérések gyakran a normális tartományban maradnak. A prednizonnak a vércukorszintre gyakorolt ​​hatása dózisfüggő, de a napi 10 mg vagy annál alacsonyabb dózisok csaknem kétszeresére növelik a cukorbetegség kockázatát. Ezenkívül a súlygyarapodás a prednizon másik mellékhatása, és ez súlyosbítja az inzulinrezisztenciát. Ezenkívül a takrolimusz szintén diabetogén, és ez a hatás közvetlenül összefügg a vérszinttel. Általában úgy gondolják, hogy a cukorbetegség kockázata nagyobb a takrolimusznál, mint a ciklosporin. A takrolimusz azonban hatékonyabban képes megelőzni és kezelni az elutasítást, és a legtöbb tüdőátültető központban kiszorította a ciklosporint, mint választott kalcineurin-gátlót. Végül a szirolimusz, amely szerkezetileg hasonló a takrolimuszhoz, szintén diabetogén, és hatása az inzulinrezisztenciára kifejezettebb lehet, mint a takrolimusz vagy a ciklosporin. Ezzel szemben az azatioprin és a mikofenolát-mofetil nem ismert, hogy függetlenül okoznák vagy súlyosbítanák a cukorbetegséget.