Shakespeare és a dekolonizáció: #ShakespeareMustFall?

"A múlt prológ" az UKZN-nél. Sajtófotó: Val Adamson.

Shakespeare 2016-ban bekövetkezett halálának 400. évfordulója bőséges teret biztosított a dél-afrikai Shakespeare-i ünnepléseknek és elhangzottaknak. A cikk furcsa címe az azonos nevű Kwa-Zulu-Natali Egyetemen (Dél-Afrika) egy 2016-os diákszínházi fesztiválból származik. A fesztivált a Shakespeare-ről és a dekolonizációról szóló kollokvium követte. A dekolonizáció az elmúlt néhány évben kiemelt téma és heves viták tárgya lett Dél-Afrikában. A dél-afrikai egyetemi terek a téma körüli viták, párbeszédek és nézeteltérések melegágyai.

Shakespeare, mint a nyugati kánon központi jelzője, a dekoloniális fordulat célpontjává vált. Shakespeare-nek az iskolai és egyetemi tantervekből való eltávolítására vonatkozó felhívások 2017-ben erősen megjelentek, és heves és folyamatos vitát váltottak ki. Shakespeare a dél-afrikai (és az afrikai kontinens) oktatási intézményekben széles körben írt szerző volt és jelenleg is; műveit gyakran bírálták úgy, hogy tükrözik a gyarmati gondolkodásmódot, de az ellenállás/ellenállás helyeként is hivatkoztak rájuk. A kritika többek között annak köszönhető, hogy az uralkodási kódexeket faji és nemi szempontból kérdezhetetlenül ábrázolja, valamint ideológiai súlyának, mint a kulturális uralom ikonjának és szimbólumának. Válaszul számos tudós javasolta Shakespeare alternatív olvasatát a politikai dimenziók, társadalmi folyamatok és tárgyi feltételek hangsúlyozására néhány munkájában, amelyek a társadalmi igazságosság témáival, valamint a posztkoloniális és a felszabadulás utáni összefüggésekkel rezonálnak. Matthew Hahn The Robben Island Shakespeare című darabjának 2017-es áttekintésében, a Shakespeare dél-afrikai folyóirat különkiadásáért, Shakespeare dekolonizálásáról, kijelentettem, hogy:

Lady Macbeth, Yolisa Mkhize a múltban prológus. Fotó: Donna Steel

Shakespeare vitatott dél-afrikai álláspontja az emlékezet, az ideológia, a kényszer és a hatalom kétértelmű szintézisét teremti meg. A shakespeare-i szövegek Dél-Afrikában és valóban a kontinensen történő sokféle fordítása, adaptálása és átültetése között kérdés, hogy egy kanonikus szöveg milyen mértékben elválhat ideológiai horgonyaitól, elválhat a tekintélytől és meghaladhatja az uralkodó reprezentációs vagy értelmezési központot, továbbra is.

Ez néhány olyan kérdés, amellyel a dél-afrikai egyetemek megbirkóznak Shakespeare-rel való kapcsolatuk során. 2016-ban, amikor az egész világon zajló események voltak Shakespeare halálának 400. évfordulója, a dél-afrikai egyetemek követték a példát. Számos dráma/színházi részleg olyan színházi műveket mutatott be, amelyek bizonyos mértékben kapcsolódtak Shakespeare-hez és a dekolonizáló impulzushoz. Például a #ShakespeareMustFall? színházi fesztivál résztvevő szervezetekkel, többek között a Kwa-Zulu-Natali Egyetemmel (a továbbiakban: UKZN), a Durbani Műszaki Egyetemmel és az ADFA durbani campusával: a Dél-afrikai Mozgókép Közeg és Élő Előadás; A Pretoria Egyetem (a továbbiakban UP) háromlépcsős kísérlete Shakespeare-rel és dekolonizációval; és a Tshwane Műszaki Egyetem Mosiuoa (Hamlet). Ezek a produkciók elgondolkodtak azon, mit jelent Shakespeare dekolonizálása. Egyes egyetemek hallgatói tüntetései a #Must Fall mozgalmakban azt látták, hogy ezek az ünnepek 2017-re is átterjedtek az akadémiai programok 2016-os felfüggesztése vagy meghosszabbítása miatt. A cikk további részében az UKZN és az UP produkcióival fogok foglalkozni, központi témával az UP uMabatha gyártásáról.

Az UKZN The Past is Prologue című műve mind egy nyugati műkánon részeként ünnepli Shakespeare műveit, és problematizálja e művek státusát az apartheid utáni, posztkoloniális dél-afrikai kontextusban. A cím a The Tempestre utal, és - amint Tamar Meskin rendező kijelenti - „szándékosan kétértelmű: mindkettő lehetőséget kínál a múlt elhagyására az előttünk álló dicsőséges jövő érdekében, ugyanakkor rámutathat a múlt fontosságára mind a jelen és jövő. ” A produkció nyíltan eljátszotta ezt a kétértelműséget. A gyártási koncepció főként két kérdésre támaszkodott, a Meskin programjegyzete szerint:

Mi történne, ha Shakespeare-t a jövőbe terelnék, nem pedig a miénkkel ellentétben, semmi mással nem rendelkezik, csak a saját szavaival, és egy olyan világban találja magát, ahol művei nagy hagyományú múzeumszerű műtárgyakká redukálódtak? Mi történne, ha lehetőséget kapnának arra, hogy szóljon ehhez a jelenhez, és ezzel megtörje azt az üveget, amely elválasztja műveit élő hallgatóságától?

A rendezői készségét demonstrálva Meskin ötletes színházi kollázst készített, amely ötvözi a múltat és a jelenet. Kiválasztott shakespeare-i művek kivonatainak felhasználásával, eredeti írásokkal és adaptált művekkel együtt Meskin szőtt egy történetet egy időutazó Shakespeare-ről, és létrehozott egy olyan produkciót, amely különféle beszédeket és ellenbeszédeket folytatott, amelyek dominanciát, fajt, nemet és nyelvet tartalmaznak. Shakespeare-rel/Dél-Afrikában. A szó szoros értelmében William Shakespeare-t jelen napjainkba szállítva kénytelen foglalkozni azzal a világgal, ahol művei egy ősi múlt emlékei; tisztelt és gyűlölt; a nyugati képzelet mechanizmusaként használják az elsajátítás és a kulturális fölény álláspontjának megerősítésére. Ebben a világban a feltámadt Shakespeare platformot kínál „a jelenhez való beszédhez” (Programjegyzet 2016).

Sfundo Sosibo Shakespeare-ként és Zibuyile Mkhize Siriként a múltban Prológus. Fotó: Donna Steel.

A műnek ez a központi eleme lehetővé teszi, hogy a produkció problematizálja a Shakespeare-rel és műveivel kapcsolatos jelentések tulajdonjogát, és a múlt, a jelen és a jövő relációinak kikérdezését azzal indítsa el, hogy „műveit újból elképzelt jelentésekkel írja le” (Programjegyzet 2016). Meskin álláspontja az, hogy „amikor (újra) kitaláljuk, (újra) beírjuk, (újra) megírjuk ezt a jelentést, akkor lényegében dekolonizáljuk ezt a játékot a saját időnk, térünk és céljaink érdekében” (Programjegyzet 2016). Meg kell még hallgatni azt a kérdést, hogy ki tehet vagy kell kovácsolni a dekolonizációs cselekményt.

Üdvözöljük Msomi uMabatha-ját

Mabatha (Macbeth), Thabane Khuzwayo és Kamadonsela (Lady Macbeth), Indi Mguqulwa. Fotó: Spiro Schoeman.

A megjelent játékszöveg személyes előszavában (1996) Msomi bevallja, hogy Shakespeare iránti szeretete a szváziföldi St. Christopher Gimnáziumban töltött évei alatt kezdődött. Visszatérve Dél-Afrikába, 1965-ben Durbanban megalapította a Fekete Színház társulatot (BTC). A társulattal előállított darabok sikere alapján Elizabeth Sneddon, a Natali Egyetem (ma UKZN) akkori Beszéd és Dráma Tanszékének meghívója volt, hogy bemutassa egyik isiZulu színművét az egyetemen. Az idő nyomasztó politikai kontextusa korlátozta a fekete művészek terét és lehetőségeit, és Sneddon azt tanácsolta neki, hogy írjon egy jól ismert eposzra épülő színdarabot, hogy szélesebb és nemzetközi közönség kövesse művészi hangját.

Msomi párhuzamokat látott Shakespeare Macbeth és a dél-afrikai Shaka kaSenzangakhona (Shaka Zulu) király elbeszéléseiben, és így kezdte meg az uMabatha fejlesztésének folyamatát. Állítólag Msomi Mabatha/Macbeth néven lépett fel a darab 1970-es iterációjában, Pieter Scholtz rendezésében (McMurtry 1999: 311). Nyilvános előadásként az uMabatha premierje a Natali Egyetem Szabadtéri Színházában volt, 1971-ben. 1972-ben Msomi meghívást kapott arra, hogy a Royal Shakespeare Company londoni világszínházi évadját lezárja színdarabjával, amely 1973-ban megdöntötte a jegypénztár rekordjait. A londoni Aldwych Színház. Az uMabatha 9 éven át bejárta a világot, hogy kritikát elismerjen. A darabot Nelson Mandela kérésére 1995-ben újjáélesztették.

Ebben az időszakban, miközben a Zululandi Egyetem drámai tanszékén tartottam előadásokat, megtiszteltetés számomra, hogy az Durabai Playhouse Színházban láthassam az uMabathát. Az isiZulu-ban előadva az előadás szándékának dinamikus kristályosodása, a kivételes koreográfia, a tiszta rendezői elképzelés és az átértékelés határozott érvényesülése vésette a fejembe a produkciót. Huszonkét évvel azután, hogy megláttam az uMabatha-t, felmerült az esély arra, hogy kreatívan vegyenek részt az UP játékában - amikor az identitás, az indigénség és a dekolonizáció fogalma körül viták folynak.

Tshegofatso Mabele és Nelisiwe Mabena (táncosok az ünnepen). A háttérben az óramutató járásával megegyező irányban: Nadine King, Chad Jiminez, Zizi Waters, Zamah Nkonyeni és Nande Jordan. Fotó: Spiro Schoeman.

A tanszék Moleele igazgatóból álló csapatot hozott össze; koreográfus Luyanda Sidiya; díszlettervező Karabo Legoabe; jelmeztervező Nthabiseng Makone; és Ole Boinamo világítástervező, hogy újraértelmezze Msomi uMabatha című művét. A projekt fő célja annak feltárása volt, hogy egy multikulturális, többnyelvű hallgatói szervezet miként oldja fel az identitás fő mozgatórugóját a játékban, és hogy ez miként fog kölcsönhatásba lépni a reprezentációval és a jelentésalkotással egy mai környezetben. Üdvözlet.

Az Atteridgeville és Mamelodi települések drámatanulói és az Usuthu közösségi színjátszó csoportok tagjai 2016-ban vettek részt a darab ezen átértelmezésében. Az uMabatha 2017. évi iterációjában csak drámai hallgatók vettek részt. Moleele's úgy döntött, hogy a visszaélések, a hatalom és az ellenőrizetlen ambíció korrupciós potenciáljával foglalkozik; kapzsiság és csalás; zsarnokság és elnyomás; és a sors a szabad akarattal szemben. Moleele multikulturális szereplőket, fajok és nemek közötti szereposztást, valamint a játék kulturális kontextusának (újra) átültetését használta. Ezzel a jelenlegi társadalmi és politikai kontextusban játszott, hogy feltárja a jelzés több rétegét nemcsak Msomi, hanem Shakespeare szövege kapcsán is. Rendezői tolmácsolása egyszerre hivatkozott és tolta el azt a kulturális keretet, amelyben Msomi játéka helyet kapott (misen-scene, drámai nyelv, a hagyomány és a kortársság egymás mellé állítása, valamint egy multikulturális szereposztás révén).

Moleele titokban kiterjesztette a konvergencia pontjait, amelyeket Msomi látott az Erzsébet-kori Anglia és a 19. századi Dél-Afrika között, a korabeli dél-afrikai vezetésre is. A darab rendezői kezelése bőséges anyagot kínált a beszélgetéshez nemcsak a darab központi témáiról és a kulturális átültetések bonyolultságáról, hanem szélesebb körben a reprezentáció körül is; a különbség artikulációi; Dél-afrikai identitásunk és történelmünk bonyolultsága és sokfélesége másokéhoz képest. Maradnak a kérdések: hol hagyják az új értelmezés által előidézett új jelentések Msomi uMabatha-ját, és ezekre a jelentésekre, szimbólumokra és képekre hová helyezik át a mű kezdeti dekolonizáló impulzusát? A produkció folyamatosan rétegenként, kérdések és pozíciók szerint bontakozott ki, hogy megoldatlan dialektikus feszültségeket alkosson.

Isangoma (deviner): Zenande Picane. Fotó: Spiro Schoeman.

Bizonyos mértékig ez volt a helyzet mind az UKZN, mind az UP produkcióiban. Mindkét produkció további kérdéseket vetett fel a rendező hangja, valamint a megújult kulturális gyarmatosítás és kulturális kisajátítás lehetőségei körül. Figyelembe véve, hogy a rendezők nem csak az általuk hivatkozott szövegre/szövegekre „visszajutnak”, hanem egy teljes diszkurzív mezőre, amelyen belül a szöveg (ek) eredetileg működött, kitalálják, hogyan lehet dekolonizálni egy szöveget, miközben elegendő mennyiséget hagynak belőle egy pont a konkrét szöveg (ek) re történő hivatkozás és az ábrázolására való rámutatás kihívást jelent. Ezenkívül a Shakespeare-i szöveg (ek) kiválasztása az idő és a tér egy adott pillanatában, egy adott történelmi szakaszban, ahelyett, hogy bármilyen más színdarabot írna/írna, annyit mond a rendezőről, mint a dekolonizációról vagy Shakespeare-ről. Shakespeare-t dekolonizálni kellene? Mivel nincsenek szabványosított markerek, módszertanok vagy képletek a dekolonizációhoz, a központi kérdések nemcsak arról, hogyan kell dekolonizálni és mit dekolonizálni, milyen összefüggésekben, hanem azt is, hogy kik maradnak a jövőre nézve.

A Shakespeare-rel végzett kísérletek és a dél-afrikai egyetemek dekolonizációja folyamatosan felkérést kínál arra, hogy revíziós impulzusokkal és megértésekkel vegyenek részt a művészi termékek, történetek, hatalom, ideológiák és összefüggések összefonódásában, amelyek arra kényszerítenek bennünket, hogy ismerjük fel a változás lehetőségeit. Kihívják a rendezőt és a diákokat egyaránt, hogy kiaknázzák dél/afrikai identitásukat és a színház erejét egy „glokálisan” releváns művészi hang kialakításában. Ezenkívül meghívást kínálnak az episztemikus szakadások aktív részvételére a művészi törekvések és a jövőbeni elképzelések - a Ndlovu-Gatsheni (2013: 51) kifejezéssel kapcsolatos - „pluriversalizmus” révén.

Források konzultáltak

A Shakespeare játékainak dél-afrikai nyelvekre történő fordításainak bibliográfiája. [sa.]. Készítette a Durban Városi Könyvtár referencia munkatársai. http://journals.co.za/docserver/fulltext/iseasosa/2/1/63.pdf?expires=1504547774&id=id&accname=guest&checksum=C57BB4641ECAF0A454A572D0869B2057

Coetzee, M-H & Cassim, F. 2017. T-alakú polgárok oktatása: elméleti javaslat a művészetek szerepéről a kritikus állampolgársági oktatásban Dél-Afrikában. Közelgő.

Coetzee, M-H. 2017. Szemle: A Robben-sziget Shakespeare-je, Matthew Hahn. Shakespeare Dél-Afrikában. Közelgő.

McMurtry, M. 1999. „Doing their own Thane”: az uMabatha, Welcome Msomi Zulu Macbeth kritikai fogadtatása. Ilha do Desterro. (36): 309-334.

Msomi W. 1996. uMabatha. Hatfield: Via Afrika.

Ndlovu-Gatsheni, S. 2013. Az afrikai egyetem dekolonizálása. A gondolkodó. Johannesburg: Johannesburgi Egyetem. (51): 46-51.