Soha nem késő a szorongásos neurózis vagy a pánikbetegség kezelése szerotonin-visszavétel gátlóval

Per Bech, Lone Lindberg, Soha nem késő a szorongásos neurózist vagy a pánikbetegséget szerotonin-újrafelvétel gátlóval kezelni, Oxford Medical Case Reports, 2014. évfolyam, 5. szám, 2014. augusztus, 100–101. Oldal, https: // doi. org/10.1093/omcr/omu039

soha

Absztrakt

Az 1950-es években szorongásos neurózis miatt kórházba szállított betegekről végzett nyilvántartási vizsgálatban 1994-ig diagnosztikai viselkedés és 2004-ig öngyilkossági magatartás mellett a depresszióval együttélést találtunk. A tanulmánynak azonban nincs információja a terápiáról. A vizsgálat befejezése után az egyik beteget depresszió miatt kórházba szállították osztályunkon. Abban az időben a beteg 70 éves volt; az 1954-es indexkórházi kezelésénél 30 éves volt. 40 éves betegsége alatt nem kapott pszichiátriai kezelést. A spontán lefolyás a pánikrohamoktól a fóbia és az elkerülő magatartás szakaszain át a depresszió utolsó szakaszáig tartott. 70 éves korában, életében először antidepresszáns gyógyszereket kapott specifikus szerotonin-visszavételi inhibitor formájában. 6 hetes terápia után nemcsak a depresszió, hanem a szorongásos rendellenesség is visszaszorult.

BEVEZETÉS

Nemrégiben publikáltunk egy 50 éves nyomonkövetési tanulmányt az 1950-es években egy dán kórházba neurotikus rendellenességek miatt felvett betegekről [1]. Bemutattuk a szorongásos neurózis és a depresszió közötti együttélést, nem pedig együttes morbiditást. A nyilvántartáson alapuló információk azonban csak olyan főbb eseményekre összpontosítanak, mint a dániai pszichiátriai osztályokon történő újbóli kórházi ápolás (utánkövetés 1994-ig) és a dán halálokok nyilvántartásában szereplő öngyilkosság (2004-ig). Az egyik szorongásos neurózisban szenvedő beteg 1995-ben került be pszichiátriai osztályunkra, és ettől kezdve 2014-ig kezeltük. Ez az eset a szorongásos neurózisból fakadó terheket szemlélteti olyan tényezőkkel kapcsolatban, mint a társadalmi élet, ideértve a családi kapcsolati területeket, és a kezelés -keresési magatartás.

ESETLEÍRÁS

Kórtörténet

A beteg 30 éves volt, amikor 1954-ben szorongásos neurózis miatt kórházba került. 20 éves korától fokozatosan ideges lett a túlzott aggodalom és szorongás, ingerlékenység, fáradtság és álmatlanság miatt. A szorongás vagy pánikrohamok varázslatai azonban kórházi kezeléshez vezettek. A kórházban az első hetekben körülbelül napi három rohamot kapott. A támadások során a legmeghatározóbb tünetek a szívdobogás, a fulladásos légzési nehézségek, a torok összehúzódása, ájulás vagy szédülés volt, azzal az érzéssel, hogy elsötétül. Kórházi tartózkodása alatt inzulinadagoló terápiát és narkoanalízist kapott, anélkül azonban, hogy bármilyen hatása lett volna.

A kórházból történő kivezetés után a beteg hamar megállapította, hogy az alkohol nagyon hatékony kezelést nyújtott. A következő években az alkoholt szorongás elleni gyógyszerként használta, és ebben az időszakban képes volt befejezni szerelői képzését és feleségül venni. Miután azonban fokozatosan növelnie kellett a napi alkoholfogyasztását, ezt ~ 35 éves korában teljesen le tudta állítani, azóta soha nem használt semmilyen alkoholt. Amikor ezek után visszatértek a szorongási rohamokhoz, orvosi vizsgálathoz fordult háziorvosához, mert biztos volt abban, hogy szívbetegségben szenved, de nem találtak súlyos orvosi betegséget. Mechanikusként dolgozott egy kis vasútvonal karbantartó műhelyében, és most megtapasztalta, hogy mindennapi munkája önmagában egyfajta bánásmód volt, mivel a munkakövetelmények szerények voltak, anélkül, hogy sok emberrel érintkeztek volna. Valójában félt a vasúti közlekedés használatától, de nem az autóval való utazástól, feltéve, hogy ő maga ült a volán mögött, és a megtett távolság nem volt túl nagy; a határa napi 50 km volt.

Nagyon korlátozott életmódja sok családi problémát okozott. Így felesége, akivel négy gyermeke született, 20 év házasság után végül elhagyta. Ezek után egyedül élt, nagyon kevés kapcsolatban állt gyermekeivel, és egyikét sem volt feleségével.

VITA

A DSM-III [2] segítségével a szorongásos neurózist felosztották generalizált szorongásos rendellenességre (GAD), amelyben a túlzott aggodalom a fő tünet, és a PD-re, amelyben az alapvető tünetek a szívdobogás, légszomj, fulladás, szédülés vagy a haldoklik. Az itt ismertetett eset GAD tünetekkel kezdődött, amikor a beteg 20 éves volt, míg pánikrohamai 30 éves korában jelentkeztek. Abban az időben, 1954-ben nem volt hatékony farmakológiai kezelésünk erre az állapotra. A szorongásos neurózis DSM-III felosztása mögött Klein megfigyelése [3] állt, miszerint a pánikrohamokat, de a GAD tüneteket nem, az első generációs antidepresszáns imipramin képes hatékonyan kezelni. Az imipramin egy nem specifikus szerotonin és norepinefrin újrafelvétel gátló. A bizonyítékokon alapuló pszichofarmakológia [4] a specifikus szerotonin újrafelvétel-gátlókat, például a szertralint tekinti a választott farmakoterápiás gyógyszernek. Amint azt Bech [5] tárgyalja, a szertralin nagyon hatásos antidepresszánsnak bizonyult idős betegeknél, korábbi depressziós epizódok nélkül, pl. stroke utáni depresszió [6].

A DSM-5-ben [7] a PD diagnosztikai kritériumai hasonlóak a DSM-III kritériumokkal. A DSM-5-ben összegyűjtött bizonyítékok a PD és a súlyos depresszió közölt élettartam-arányairól most azt mutatják, hogy a PD-betegek kétharmadánál később alakul ki depresszió. Ezenkívül, hogy a PD-ben szenvedő betegek egy részében az alkoholfogyasztás önkezelési kísérletet jelent. Ez egyetért Goodwin et al. [8].

A szorongásos rendellenességek közelmúltbeli áttekintése [9] szerint ezek a betegek többsége nem keres kezelést, és a szorongásos rendellenességnek tulajdonítható öngyilkosság ~ 10%. Végül figyelembe kell venni, hogy a PD és a depresszió spontán gyógyulása idős korban nagyon ritka [10].

Az itt jelentett beteg szemlélteti az alkoholfogyasztás kockázatát a PD-ben, de későbbi története a depresszió és az öngyilkossági magatartás kockázatát is mutatja. Ha azonban egy specifikus szerotonin-visszavételi gátlóval kezelik, a beteg javult és felépült. Ezért soha nem késő kezelni a PD-t.