Asztma és elhízás: A csirke, a tojás vagy több, mint egy vadállat?

Erick Forno

1 A tüdőgyógyászat, az allergia és az immunológia osztálya
Pittsburghi Egyetem Orvostudományi Kar
Pittsburgh, Pennsylvania
és

tojás

2 pittsburghi gyermekkórház
Pittsburghi Egyetem Orvosi Központja
Pittsburgh, Pennsylvania

A gyermekkori elhízás és az asztma egyaránt nagy közegészségügyi probléma. Az asztmához hasonlóan, amelynek prevalenciája az Egyesült Államokban és más országokban az 1960-as évektől legalább a 2000-es évekig feltűnően növekedett, az elmúlt évtizedekben a túlsúly és az elhízás prevalenciája megduplázódott vagy megháromszorozódott. Az asztmahoz hasonlóan az elhízás is indokolatlanul érinti a kisebbségeket és a szegényeket. Erős epidemiológiai bizonyítékok vannak a két betegség közötti összefüggésre (1) és annak felismerésére, hogy az „elhízott asztma” egy különálló fenotípus.

Ennek az összefüggésnek a legszélesebb körben elfogadott magyarázata, hogy az elhízás - vagy metabolikus szövődményei - az asztma és az asztma morbiditásának kockázati tényezőjét jelentik. Az egyesületekről szóló kezdeti jelentések keresztmetszeti adatokon alapultak, amelyek definíció szerint nem tudják értékelni az időbeliséget, és még kevésbé határozhatják meg az okozati összefüggéseket. Az esetet azonban az évek során felépítették számos olyan leendő kohorsz széleskörű epidemiológiai bizonyítékai alapján, amelyekben a gyermekkori elhízás megelőzte az asztmát (2, 3). Az egyre növekvő megfigyelési és kísérleti bizonyítékok alapján idővel javult annak megértése, hogy az elhízás milyen hatással lehet a légutakra (4–6). Habár az elhízott asztmával kapcsolatos ismereteink még mindig hiányosak, a szerepet játszó utak magukban foglalják a mechanikai vagy anatómiai változásokat, a krónikus légúti és szisztémás gyulladásokat, az inzulinrezisztenciát, az epigenetikai szabályozás változásait, valamint a különböző citokinek és adipokinek termelésének vagy egyensúlyának változásait. Az ok-okozati érvet tovább erősíti az egyre több bizonyíték, miszerint a fogyás az asztmával kapcsolatos eredmények javulásához vezet mind az állatmodellekben (7), mind az emberekben (8–10).

A Journal ebben a számában Chen és munkatársai (1181–1188.) Egy második lehetőségre összpontosítanak: arra, hogy legalább bizonyos esetekben az asztma az elhízás kialakulásának kockázati tényezője (11). A 2171, legfeljebb 10 évig hosszirányban követett gyermek adatait felhasználva azt találták, hogy a kiindulási állapotban az asztma diagnózisa az elhízás kialakulásának akár 51% -kal magasabb kockázatával jár a követési periódus alatt. A megállapítások hasonlóak voltak, amikor értékelték a zihálást. Érdekes módon a nemi réteg szerinti elemzés azt mutatta, hogy a fiúk között az összefüggés szignifikáns volt, a lányoknál azonban nem. Az elhízás és az asztma epidemiológiai tanulmányaiban gyakran jelentettek nemi különbségeket, bár az eredmények gyakran ellentmondásosak voltak. Legjobb tudásunk szerint csak néhány longitudinális vizsgálat számolt be korábban arról, hogy az asztma diagnózisa a testtömeg-index hátsó növekedésével vagy az elhízás kialakulásával jár (12, 13). Az egyik ilyen tanulmány a testtömeg-index növekedését jelentette a lányoknál, de a fiúknál nem (12). Egy másik tanulmány a fiatal felnőtteket követte a 20-as évek elejétől a 40-es évek elejéig, és megállapította, hogy a jelentett asztma a nők későbbi elhízásával jár, és hogy a depressziós tünetek részben magyarázzák ezt az összefüggést (14).

Ma már tudjuk, hogy nem minden elhízott asztma jön létre egyenlően. Különbözik gyermekek és felnőttek között, és nemenként is eltérhet. Habár szilárd bizonyíték van arra, hogy az elhízás növelheti az asztma kockázatát, a jelen tanulmány azt mutatja, hogy néhány gyermeknél az asztma is növelheti az elhízás kockázatát; további vizsgálatokra lesz szükség ezen megállapítások megerősítéséhez és az elfogadható mechanizmusok meghatározásához. Egy másik lehetőség az, hogy mindkét betegség egy kezdeti folyamat következménye, például a mikrobiom korai életében bekövetkező változások vagy a gazda immunrendszerével való kölcsönhatása (15). Ezenkívül az elhízással kapcsolatos dekondicionálás nehézlégzéshez vagy mozgáskorlátozáshoz vezethet (16, 17), amely utánozhatja az asztmát és téves diagnózishoz (vagy pontatlan szülői jelentéshez) vezethet. Az elhízásban elterjedt obstruktív alvási apnoe vagy reflux szintén dyspnoát vagy mellkasi feszülést okozhat (vagy súlyosbíthat), még asztmás betegeknél is. Ezek az utak nem zárják ki egymást; éppen ellenkezőleg, hangsúlyozzák az elhízott asztma, mint komplex fenotípus megközelítésének fontosságát, amelyet különböző, egymással kölcsönhatásban lévő mechanizmusok vezérelnek. Következésképpen ezeknek a betegeknek a megelőzése és kezelése (farmakológiai vagy egyéb) nem lehet „egy méret mindenkinek”.