Barbie-Cueing súlyérzékelés

Absztrakt

Korábban arról számoltak be, hogy Barbie nehezebbnek érzi magát Kennél, amikor mindkét babát tömegre igazítják. Úgy éreztük azonban, hogy ez a korábbi jelentés nem világos, hogy a hatás meghaladja-e a tipikus méret-illúziót. A jobb kontrollok biztosításával magabiztosabban arra a következtetésre jutunk, hogy a méreten kívüli baba jellemzők befolyásolják a súly érzékelését. Konkrétan úgy tűnik, hogy a fogalmi ismeretek, kulturálisan megerősített elfogultságok formájában, befolyásolják a súlyuk megítélését.

Az ötletes játék révén a gyerekek úgy tesznek, mintha a játékok gépek, állatok és a való világból származó emberek lennének. Ezeknek a játékoknak az elkészítésekor a játékgyártó vállalatok néha eltúlozzák a valós társaikkal kapcsolatos sajátosságokat. Nézzük Barbie és Ken babákat (Mattel Inc., El Segundo, Kalifornia, USA). Ken fiatalos, férfias, sovány, izmos testalkatú férfit ábrázol, míg Barbie kisebb termetével és túlzottan eltúlzott, irreális alakjával nőiesebb tulajdonságokat emulál. Egy igazán egyedülálló tanulmányban Dijker (2008) babák segítségével vizsgálta meg, hogy a túlzott tulajdonságok és bármilyen (implicit vagy explicit) asszociáció, amelyek velük kapcsolatban lehetnek, befolyásolhatják várt és vélt nehézségüket. Feltételezte, hogy az emberek azt várják, hogy a Ken-szerű babák nehezebbek lesznek, mint a Barbie-szerű babák, figyelembe véve gyermekkorunk kulturálisan megerősített elfogultságát, és hogy ezek az elvárások befolyásolják az észlelt súlyt.

Dijker (2008) újratervezte a babák azonos tömegűségét annak eldöntésére, hogy az emberek súlyuk észlelését követi-e a méret-súly illúzió (SWI) - jól dokumentált jelenség, amelyben két azonos tömegű tárgy közül a kisebb súlyosabbnak érzi magát (Charpentier 1891; az áttekintéseket lásd Dijker, 2014; Saccone & Chouinard, 2019). Az egyik elmélet, a szenzomotoros eltérés elmélete azt javasolja, hogy a látszólagos súlykülönbségeket a várt és a tapasztalt súly közötti eltérés vezérli (Dijker, 2014). Pontosabban, az emberek azt várják, hogy a kisebb tárgy könnyebb legyen, és ezért kevesebb erőt alkalmaznak, mint amennyi az emeléséhez szükséges. További erőre van szükség, ami miatt a tárgy nehezebbnek érzi magát. Ezzel szemben a nagyobb tárgyat túlzott erővel emelik fel, és korrekciós erők alkalmazásával a levegőben való stabilizálása könnyebbnek érzi magát.

Mivel Dijker (2008) érdeklődött a kulturálisan megerősített elfogultságok befolyása iránt, egy furcsa babákból álló csoportot hozott létre - mindegyik ugyanolyan tömegű, de túlzott minőséggel. Konkrétan, a babák az aranyosságot, a fiatalságot, az öregséget, a férfiasságot, a nőiességet, a különböző fajokat vagy ezek valamilyen kombinációját hangsúlyozták. A résztvevők értékelték a babák várható (emelés előtti) súlyát és észlelt (emelés utáni) súlyát. Feltételezések szerint a kulturálisan megerősített elfogultság mindkét mérésre hatással volt. A résztvevők azt várták, hogy az erőt és férfiasságot emuláló babák többet mérnek, mégis kevésbé. Egy kontrollkísérlet résztvevői felemeltek egy sor konzervdobozt, amelyek térfogata változó volt, de ugyanolyan tömegűek voltak, mint a babák. A résztvevők SWI-ről számoltak be; kisebb dobozok nehezebbnek érezték magukat. Ennek ellenére ez az illúzió gyengébbnek tűnt, mint a babáknál. Dijker együttvéve arra a következtetésre jutott, hogy a kulturálisan megerősített elfogultság egy egyszerű SWI-n túl is befolyásolta a babák érzékelt súlyát.

Úgy éreztük azonban, hogy a tervezésnél vannak hiányosságok. Dijker (2008) nem számolt be a babák térfogatáról, és a dobozok kötetét sem illesztette a babákhoz. Véleményünk szerint elengedhetetlen, hogy a kontroll tárgyak térfogatukban és súlyukban egyaránt megegyezzenek a babákkal, hogy magabiztosan megállapítsák, hogy a babák erősebb illúziót váltanak ki, mint egy tipikus SWI. Így az 1. kísérlet pontosan ezt kívánta megtenni, a La Trobe Egyetem közösségéből származó 31 jobbkezes felnőtt (16 nő, 15 férfi; Mage = 23,84 év, SDage = 4,68) felhasználásával. A vizsgálat minden résztvevője írásos tájékozott beleegyezést adott az eljárásokhoz, amelyeket az egyetem etikai bizottsága jóváhagyott.

Az ösztönzők két tárgykészlet (azaz babák és vezérlőtárgyak) voltak, súlyuk, térfogatuk, magasságuk és színük szerint (1. ábra (a) és ((b)). B)). A babák Ken (Denim Blues modell) és Barbie (Love That Lace modell) voltak a Mattel 2016-os Fashionistas sorozatából, amely a Time magazin borítóját díszítette (nem az év személyeként, amely inkább Trump elnöké volt). A babák testformáláson mentek át műhelyünkben, míg mindkettőjük súlya 122 g volt. Lyukakat fúrtunk Kenbe, hogy csökkentsük a súlyát, és ólmot ültettünk Barbie hátába, hogy növeljük az övét (1. ábra (c) és (d)). D)).

A kísérletekben használt Ken és Barbie babák (a) és hengerek (b). Lyukakat fúrtunk Kenbe, hogy csökkentsük a súlyát (c), és ólmot adtunk Barbie-nak, hogy növelje az övét (d). Ken és Barbie térfogatait a víz kiszorításának módszerével határoztuk meg (e). A babák nem tapasztaltak fájdalmat és nem fulladtak, és élettelen kedvükre való tekintettel jól tolerálták kezelésüket.

Ezeket a kezeléseket követően a babáknak fürdőt adtunk a merítés után kiszorított víz mennyiségének meghatározásához (1. ábra (e)). Ezeket az értékeket a mennyiségüknek vettük. Ezen információk felhasználásával hoztuk létre azokat a vezérlő objektumokat - 3D nyomtatású hengereket -, amelyek mind térfogatukban (Ken: 328,25 cm 3, Barbie: 246,29 cm 3), mind magasságban (Ken: 31,2 cm, Barbie: 26,5 cm) megegyeztek a babákkal. A hengereket a babák bőréhez hasonló színnel festették, mert a szín befolyásolhatja az érzékelt súlyt (Walker, Francis és Walker, 2010). Végül a hengerek közepén ólomszemcséket illesztettünk be, amelyeket hab tartott a helyükön, így azok súlya is 122 g volt.

Az 1. kísérletben a résztvevők lehunyták a szemüket, és egy ingerpárot (babák vagy hengerek) az asztalukra tettek előttük. A résztvevők ezt követően kinyitották a szemüket, egy-egy ingerre tettek szert, és a másutt leírt abszolút nagyságrendű becslési eljárással nehézségi osztályzatot adtak (Buckingham & Goodale, 2013). Minden ingerhez más-más kezet használtak, majd mindegyiket ellenkező kézzel emelték fel. Ezt az eljárást megismételtük a második ingerpár esetében. A párok bemutatásának sorrendje és az ingerek elősegítésére használt kezdő kéz egyensúlyban volt a résztvevők között.