Étkezési rendellenességek a skizofréniában: következmények a kutatáshoz és a menedzsmenthez

1 Endokrinológiai Tanszék, Picardie-Jules Verne Egyetem, CHU d'Amiens, Amiens, Franciaország

2 Táplálkozási Tanszék, Hôpital tengeri, Assistance Publique-Hôpitaux de Paris (AP-HP), 62600 Berck, Franciaország

3 Pszichiátriai Osztály és SCA-lab, PSYchiC csapat, Universiteé de Lille, 59100 Lille, Franciaország

4 Pszichiátriai Osztály, Erasme Kórház, ULB, 1070 Brüsszel, Belgium

Absztrakt

1. Bemutatkozás

A skizofrénia súlyos és gyakran megfigyelt mentális betegség, amely az általános népesség 1% -át érinti. A skizofréniát a tünetek széles skálája jellemzi, beleértve a pozitív tüneteket (téveszmék és hallucinációk), a negatív tüneteket (társadalmi elvonás, tompított affektus), a kognitív tüneteket (memória- és figyelemzavarok) és az affektív diszregulációt [1]. Ezenkívül a pszichiátriai társbetegségek nagyon gyakoriak a skizofréniában szenvedő betegek körében, különösen a kábítószerrel való visszaélés, a szorongás és a depressziós tünetek között [2]. Ezen pszichiátriai jellemzők mellett az endokrin és a kardiometabolikus elváltozások (pl. 2-es típusú cukorbetegség, elhízás, magas vérnyomás és diszlipidémia) gyakran társulnak a skizofréniához. Valójában a szív- és érrendszeri betegségek vezetik a skizofréniában szenvedő betegek magas halálozását, amely 2-3-szor magasabb, mint az általános populációé [3, 4].

A skizofrénia kardiometabolikus rendellenességeinek etiológiája multifaktoriális, és magában foglalja az oxidatív stresszt [5], a hagyományos kockázati tényezőket, például a genetikai és életmódbeli tényezőket, valamint a gyógyszer mellékhatásait [6]. Ezen túlmenően, mint az általános populációban, az étkezési magatartás és az étkezési rendellenességek (ED) döntő jelentőségűek a kardiometabolikus rendellenességek etiológiájának meghatározásában skizofrén betegeknél [7]. Az ED-k mély fizikai és pszichoszociális morbiditással és megnövekedett halálozási kockázattal társultak [8, 9].

Noha Eugen Bleuler az étkezési magatartás zavarait a XIX. Század elején a skizofrénia egyik jellemzőjeként írta le [10], a skizofréniában szenvedő ED-ek továbbra is alulvizsgáltak és rosszul értettek az egészségügyi szolgáltatók számára [11, 12]. Valójában a skizofréniában szenvedő ED-eket továbbra is nehéz felmérni, és az ED-ben szenvedő skizofréniás betegek általában nem felelnek meg a tipikus ED-k összes kritériumának, ami arra készteti a klinikusokat, hogy az ED-ket másodlagos problémának tekintsék [13]. Áttekintésünk a skizofréniával összefüggő ED-ekre összpontosít, és gyakorlati módszereket kínál a diagnózisukhoz és a terápiás kezeléshez.

Ehhez a munkához elektronikus kereséseket hajtottak végre a Medline, a ScienceDirect és a Google Scholar segítségével a következő kifejezésekre: „skizofrénia”, „étkezési rendellenességek”, „anorexia nervosa”, „bulimia nervosa”, „falási evészavar” vagy „éjszaka”. étkezési szindróma. ” A keresés angol és francia nyelven megjelent cikkekre korlátozódott. Youssef Kouidrat és Ali Amad elemezték a tanulmányokat, beleértve az esettanulmányokat és az esetsorokat.

2. A skizofréniához kapcsolódó étkezési rendellenességek

2.1. Anorexia Nervosa

A Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyv (DSM-5) ötödik iterációjának nemrégiben megjelent kiadásával az anorexia nervosa (AN) diagnosztikai kritériumai számos változáson mentek keresztül [14]. Az AN-t az energiafogyasztás tartós korlátozása határozza meg, amely jelentősen alacsony testtömeghez, intenzív hízástól való félelemhez vagy tartós magatartáshoz vezet, amely megzavarja a súlygyarapodást és a testtömeg vagy alakzat tapasztalásának zavarát. Az amenorrhoea iránti igény kiküszöbölésre került a DSM-5-ben [15]. Az AN viszonylag gyakori azoknál a fiatal nőknél, akiknek az élettartama eléri a 4% -ot, a női és férfi nemek aránya pedig 10: 1 [16]. Az AN-hoz leggyakrabban kapcsolódó mentális betegségek a súlyos depresszió, szorongásos rendellenességek és rögeszmés-kényszeres rendellenességek [17, 18]. Az esetsorokból származó számos bizonyíték megmutatta a komorbiditás lehetőségét az AN és a skizofrénia között, különböző előfordulási arányokkal [19–24].

A skizofrénia esetében az AN gyakorisága megközelítőleg 1 és 4% között van [11, 24]; úgy tűnik, hogy e rendellenességek komorbiditása a nemtől függően változik: 0,81% a férfiaknál és 4,01% a nőknél, amint azt Gotestam et al. nagy norvég pszichiátriai járóbeteg-állományban, a személyzet beszámolójának kérdőívével [25]. Érdekes, hogy az AN-val rendelkező férfiak 3,6-szor nagyobb eséllyel társulnak a skizofrénia diagnózisával, mint a nők [24].

Az AN tüneteként jelentkezhet a skizofrénia megnyilvánulási spektrumában, és gyakran megfigyelhetők az átfedő tünetek a skizofrénia és az AN pszichopatológiájában (például a testkép torzulása és a kövérségtől való félelem). Az AN megelőzheti vagy követheti a skizofréniát. Például sok férfi, akinél AN-t diagnosztizálnak, néhány évvel a kezdeti diagnózis után (néha 6 évvel később is) skizofréniában szenvednek [23, 26, 27].

Ezenkívül a skizofrénia különféle klinikai jellemzői anorexiához vezethetnek. Például egy depressziós rendellenesség társulhat skizofrénia kialakulásához, és étvágy- és súlyvesztéshez vezethet. Másodszor, a paranoiás téveszmék miatt a beteg azt hiheti, hogy ételeit vagy italait megmérgezik vagy szennyezik, és nem hajlandó megenni. Végül az akusztikus-verbális hallucinációk felfoghatók az étel teljes megtagadásának elrendelésére.

2.2. Bulimia nervosa

A bulimia nervosa-t (BN) a mértéktelen evés ismétlődő epizódjai jellemzik, amelyet ismételt helytelen kompenzációs magatartás követ, a súlygyarapodás megakadályozása érdekében (például önálló hányás, böjt vagy túlzott testmozgás, vagy hashajtókkal vagy más gyógyszerekkel való visszaélés) [28]. A BN a lakosság 1-3% -ában fordul elő [16]. A DSM-5 szerint a mértéktelen evésnek és a nem megfelelő kompenzációs magatartásnak átlagosan legalább hetente egyszer, 3 hónapig kell előfordulnia.

Nagyon kevés adat áll rendelkezésre a BN-ről skizofrénia esetén. Gotestam és mtsai. skizofrénia esetén a BN prevalenciája a férfiaknál 0,73%, a nőknél 1,57% volt [25]. 1997-ben Deckelman et al. négy fiatal nő esetét írta le BN-ben. Az egyik esetben a BN egyértelműen megelőzte a skizofrénia megjelenését; a másik 3 esetben a bulimikus tünetek szignifikánsan kölcsönhatásba léptek a pszichotikus tünetekkel a skizofrénia diagnosztizálásakor. Ezek az esettanulmányok egy olyan modellt támasztanak alá, amelyben a skizofrénia és a bulimia együttélése fontos klinikai következményekkel járhat [29]. Miotto és mtsai. vizsgálta a pszichózis tüneteinek előfordulását 112 nőnél, akiknél diagnosztizálták a DSM-IV étkezési rendellenességeket (AN = 61; BN = 51), és 631 középiskolás lánynál, a betegekkel azonos egészségügyi körzetben. A kontrollokkal összehasonlítva a pszichózis tüneteinek nagyobb gyakoriságát figyelték meg ED-ben szenvedő betegeknél; azonban komorbid skizofrénia eseteit nem figyelték meg [30]. Összegzésképpen elmondható, hogy nagyon kevés tanulmány van a BN-ről és a skizofréniáról, és ezeknek a rendellenességeknek az összefüggésére vonatkozó hipotézis még bizonyítatlan.

2.3. Fogyasztási zavar

A mértéktelen étkezési rendellenességet (BED) nemrégiben ED-ként ismerték el a DSM-5-ben. A BED-re az jellemző, hogy nagy mennyiségű ételt fogyaszt el rövid idő alatt, egyszerre hetente 3 hónapig, és az étkezés feletti kontroll elvesztésének érzése kíséri. A BED diagnózisának a következő jellemzők közül legalább 3-hoz kell társulnia: (1) a normálnál sokkal gyorsabban eszik, (2) kellemetlenül teli érzésig eszik, (3) nagy mennyiségű ételt eszik, ha nem érzi magát fizikailag éhesnek, ( 4) egyedül enni, mert zavarban van, hogy mennyit eszik, vagy (5) undorodik magától, depressziós vagy nagyon bűnös a túlevés után [14]. Ezenkívül a BED-ben történő mértéktelen evés nem jár a nem megfelelő kompenzációs magatartás rendszeres használatával [31].

A BED elterjedtsége az általános populációban 0,7% [36] és 4,3% [37] között változik, és a nőket körülbelül 1,5-szer gyakrabban érintik, mint a férfiak [38]. Egy tanulmány 31 skizofréniában szenvedő, többnyire túlsúlyos vagy elhízott (71%, BMI ≥ 25 kg/m 2) betegeknél értékelte a BED tüneteit. Ebben a csoportban öt beteg (16%) teljesítette a BED kritériumait, köztük hárman, akik atipikus antipszichotikumokkal végzett kezelést követően számoltak be a jelek megjelenéséről [39]. Nemrégiben Lundgren és mtsai. a BED 6% -os prevalenciáját mutatta 68 elhízott, skizofréniában és bipoláris rendellenességben szenvedő beteg között [34]. Ezek a prevalencia arányok magasabbak, mint az általános populációban (kb. 2%). Ennek az eredménynek az értelmezésében azonban óvatosnak kell lennünk, tekintettel a megkérdezett betegek kis mintájára.

2.4. Éjszakai étkezési szindróma

Először Stunkard et al. 1955-ben [40] az elmúlt években az éjszakai étkezési szindróma (NES) különféle diagnosztikai kritériumait tették közzé. A NES jelenleg a DSM-5 „Egyéb meghatározott etetési vagy étkezési rendellenességek” kategóriájába tartozik. Rendellenesen megnövekedett esti és éjszakai táplálékfogyasztás jellemzi, amely az esti étkezés utáni bevitel legalább 25% -ának elfogyasztásával és/vagy éjszakai ébredéssel jár, legalább heti kétszeri lenyeléssel [41]. A skizofrénia esetében gyakran előforduló alvászavarok [42] befolyásolják a táplálékbevitel hormonális szabályozását, és anyagcserezavarokkal, elhízással és szív- és érrendszeri betegségekkel társulnak [43]. A NES az általános népesség 1,5% -át, az elhízott emberek 8,9–27% -át érinti [44].

175 skizofréniában szenvedő beteg közül Palmese és mtsai. a NES 8% -os előfordulását állapította meg, amely szignifikánsan összefüggésben állt az álmatlanság megnövekedett arányával (44%), a Pittsburghi alvásminőségi index (PSQI) értékelése alapján [35]. A közelmúltban 100 skizofréniában vagy skizoaffektív rendellenességben szenvedő beteg közül a Éjszakai étkezési kérdőív (NEQ), 8% teljesítette a NES teljes kritériumait, további 8% pedig megfelelt a részleges kritériumoknak [45]. 2006-ban 205 pszichiátriai járóbetegből (BMI-től függetlenül) Lundgren et al. megállapította, hogy a betegek 12% -a megfelelt a NES kritériumainak [46]. A NES-ben szenvedő betegek nagyobb valószínűséggel szedtek antipszichotikus gyógyszereket, mint a NES-es betegek (38,8% versus 30,8%, ill.,

). Ebben a mintában az elhízott betegek ötször nagyobb eséllyel teljesítették a NES kritériumait, mint a nem elhízottak. 2010-ben ugyanez a csoport értékelte a NES prevalenciáját 68 elhízott, skizofréniában és bipoláris rendellenességben szenvedő beteg mintájában. Az NEQ használatával a prevalencia körülbelül 25% -osnak tűnt [34]. Ezek a tanulmányok azt sugallják, hogy a skizofréniában szenvedő betegeknél fokozott a NES kockázata.

2.5. Egyéb étkezési rendellenességek

A DSM-5 étkezési rendellenességek szakasza már tartalmazza az elkerülõ/korlátozó ételfogyasztási rendellenességeket, a pica és a kérõdzõ rendellenességeket. Ezt a 3 rendellenességet korábban a DSM-IV-TR gyermekkori rendellenességek szakaszában sorolták fel [15]. Apró változtatásokat hajtottak végre a pica és a kérődzési rendellenesség kritériumaiban.

A pica a nem tápláló anyagok (kavics, haj, apró fémtárgyak stb.) Ismételt bevitele. Ez a rendellenesség gyakori azoknál a gyermekeknél (és felnőttkorban ritkábban fordul elő), akiknél fejlődési rendellenességek (pl. Autizmus) vagy mentális retardáció vannak [47]. Skizofrénia esetén a téveszmékkel járó impulzív fogyasztásként határozható meg. Domingo-Claros és mtsai. beszámolt egy skizofréniában és súlyos vérszegénységben szenvedő 29 éves nő esetéről, akinek ólommérgezést (szaturnizmus) diagnosztizáltak, amelynek eredményeként az endoszkópia során a gyomrában talált apró fém ékszerek lenyelték [48]. A széklet befogadásaként definiált és a pica változatának tekintett koprofágia számos esete összefüggésbe hozható a skizofréniával [49]. Végül számos tanulmány szerint jelentős összefüggés van a skizofrénia és a potománia között, amelyet úgy határoznak meg, hogy nagy mennyiségben fogyasztanak italokat, napi 8-10 liter nagyságrendben. Vízmérgezés esetén súlyos anyagcsere-egyensúlyhiány léphet fel, ami hyponatremiához, görcsökhöz és kómához vezethet [50].

Az 1. táblázatban a pszichiátriai populációban széles körben használt skálák alkalmazásával végzett leíró epidemiológiai vizsgálatokat foglaljuk össze.

3. Antipszichotikumok és étkezési magatartás

Az antipszichotikumok továbbra is nélkülözhetetlenek a skizofrénia terápiás kezelésében. Ezek a kezelések figyelemre méltó terápiás hatékonysággal bírnak, és a pozitív tünetek, a romlás megelőzésének, a kognitív funkcióknak, az életminőségnek a csökkenését és az (újra) kórházi kezelések számának csökkenését eredményezik [51, 52]. Valószínűleg azonban különböző mértékű metabolikus káros hatásokkal, például súlygyarapodással, diszlipidémiával és a glükóz metabolizmusának károsodásával járnak. Ezek a káros anyagcsere-hatások az első és második generációs antipszichotikumok túlnyomó többségéhez kapcsolódnak [53, 54]. A legtöbb tanulmány a súlygyarapodás fontosságára összpontosított a kezelés során, és számos lehetséges mechanizmust széles körben tanulmányoztak. Az antipszichotikumok által kiváltott étkezési magatartás változásaival kapcsolatos tényezőket azonban továbbra is meglepően kevéssé tanulmányozták, míg a táplálékfelvétel változását és a jóllakottság jeleinek módosulását figyelték meg és javasolták súlygyarapodás mechanizmusaként [55].

Nagyon kevés tanulmányt találtak az antipszichotikumokkal kapcsolatos táplálékbeviteli módosításokról. A háromtényezős étkezési kérdőív (TFEQ) és a holland étkezési magatartás kérdőív (DEBQ) segítségével 153 skizofréniában szenvedő beteg étkezési magatartását értékelő tanulmány megállapította, hogy az atipikus antipszichotikumokkal kezelt betegek jobban reagálnak a külső ételjelekre, és magasabb pontszámot kaptak a a „kontroll étkezési magatartás elvesztése” tétel, mint az első generációs antipszichotikumokat vagy kontrollalanyokat szedő betegek [56]. Ezenkívül a klozapinnal és az olanzapinnal végzett kezelés szignifikánsan társult a kényszeres túlevéshez és a BED-hez [32, 33].

Az antipszichotikumokhoz kapcsolódó súlygyarapodás és megnövekedett táplálékbevitel számos mechanizmusát javasolták, amelyeket a következők foglalnak össze: (1) közvetlen hatások az antipszichotikumok receptoraira, (2) közvetlen vagy közvetett hatások a táplálékbevitelt és a jóllakottságot szabályozó idegsejtekre (hipotalamusz). (3) a hipotalamusz-hipofízis-mellékvese tengelyének megszakítása, (4) közvetlen hatás az inzulinérzékenységre és az inzulinszekrécióra, (5) az ételbevitelben részt vevő emésztőrendszeri hormonokra gyakorolt hatás, (6) csökkent fizikai aktivitás és csökkent bazális anyagcsere.

Az antipszichotikus gyógyszerek hatással lehetnek több neurotranszmitter rendszerre, és antagonista hatást fejthetnek ki a dopamin receptorokra, a szerotonerg szerekre, a hisztaminra, a muszkarinokra és az adrenerg gyógyszerekre [57]. Mindezek a neurotranszmitterek közvetlenül vagy közvetve részt vettek az élelmiszer-bevitel [58], az anyagcsere [59, 60] és a súlyegyensúly [61, 62] szabályozásával összefüggő utakban. Kimutatták, hogy a dopamin (D2 és D3), a szerotonin (5HT2c), a hisztamin (H1) [63] és a muszkarin (M2 és M3) receptorok blokádjai növelik az étvágyat [64, 65]. Ezenkívül endokrin/metabolikus mechanizmusok révén az antipszichotikumok közvetlenül kiválthatják a hipotalamusz-hipofízis-mellékvese tengely aktiválódását [66], az inzulinszekréció hiányát [67] és a gyomor-bélrendszeri hormonok változását [68]. Más tanulmányok összefüggést javasoltak az antipszichotikus gyógyszer által kiváltott megnövekedett táplálékbevitel és a leptin, melatonin, opioid és endokannabinoid jelátvitel változásai között [69]. Ezenkívül az antipszichotikumok súlygyarapodási kötelezettségei részben összefüggenek az étvágynövelő képességükkel [70].

E tanulmányok relevanciája ellenére egyértelmű, hogy az antipszichotikumok étkezési magatartására gyakorolt hatások mechanizmusait nem ismerik kellőképpen. Az antipszichotikus kezelés során az étkezési viselkedésben bekövetkező változások szerepének jobb megértése szükséges mind a klinikusok, mind a betegek számára. Valójában az étvágy bármely változása a súlygyarapodás előhívója lehet, és ezért bizonyított hatékonyságú megelőző intézkedéseket (antipszichotikus kezelés választása, betegképzés és/vagy életmóddal és étrenddel kapcsolatos tanácsadás) kell megtenni [71]. Ezenkívül a betegeket és családtagjaikat előzetesen tájékoztatni kell ezekről a mellékhatásokról, hogy jobban kezelni tudják őket.

4. Megbeszélés és ajánlások

A klinikai gyakorlatban az ED-k és a skizofrénia számos kombinációja lehetséges, mivel ezek a diagnózisok biztosan nem zárják ki egymást. Az ED-k a betegek pszichotikus tüneteivel együtt vagy attól függetlenül jelentkezhetnek [13]. Bizonyos klinikai helyzetekben az ED a skizofrénia különálló klinikai entitásaként létezik. Néha az ED olyan tünetet jelent, amely a pszichotikus rendellenesség, például a skizofrénia első megnyilvánulása lehet.

Annak ellenére, hogy a skizofrénia és az ED-k között nagy a komorbiditás előfordulása, ez a téma viszonylag feltáratlan marad. Irodalmi áttekintésünk szerint az ED-k prevalenciája a vizsgálatok módszertana, mintamérete és skálája szerint különbözött. Tehát az AN a skizofréniában szenvedő betegek 1-4% -át érinti. Ezenkívül a BED és a NES átlagosan 5–20% -os prevalenciával rendelkezik a skizofrénia populációban (körülbelül ötször magasabb, mint az általános populációban) [34, 45].

Klinikai szempontból szeretnénk hangsúlyozni a komorbid ED-ek szűrésének és értékelésének fontosságát skizofréniában szenvedő betegeknél. Például az antipszichotikumok szerepet játszanak a mértéktelen evés tüneteiben és más kényszeres rendellenességekben [32, 33]. Ezek a kényszeres tünetek javulhatnak vagy megszűnhetnek, ha az antipszichotikumot visszavonják vagy kicserélik. A klinikusnak meg kell különböztetnie ezt a helyzetet a már meglévő étkezési rendellenességektől. Érdekes módon számos ED-szűrőeszköz létezik, például kérdőívek vagy félig strukturált interjúk, és ezeket bele kell foglalni ezekbe a kutatási protokollokba. Megváltozott verziók, csökkentett tételszámmal már elérhetők. Multidiszciplináris keretek között (orvos, pszichológus és dietetikus) történő alkalmazásuk lehetővé teheti az ED-k jobb megközelítését, ami pontosabb és reprodukálhatóbb értékeléshez vezethet a monitorozás során. Ezen túlmenően ezen önértékelési skálák egy részét több nyelven lefordították és validálták.

Érdekkonfliktus

A szerzők kijelentik, hogy a jelen cikk megjelenésével kapcsolatban nincs összeférhetetlenség.