Hunyor

Kapcsolódó kifejezések:

Nemzetség
Datura stramonium
Aconitum
Sztrichnin
Atropa Belladonna
Hyoscyamus Niger
Havas szépe
Veratrum
Tiszafa
Fehérjék

Letöltés PDF formátumban

Erről az oldalról

Melanthiaceae

Veratrum fajok

A Veratrum nemzetség legtöbb növénye a Melanthiaceae családba tartozik; A Veratrum chiengdaoense a Liliaceae családhoz tartozik.

A Veratrum album rizómája és gyökere (fehér hellebore), valamint a Veratrum viride rizóma (zöld hellebore) számos alkaloidot tartalmaz, beleértve a vérnyomáscsökkentő észter alkaloidokat és a jervint. A Veratrum californicum ciklopamint, ciklopozint és jervint tartalmaz. A veratrum alkaloidok növelik az idegsejt nátriumcsatornáinak permeabilitását, ezáltal folyamatosan tüzet okoznak; a vagális ideg fokozott stimulációja Bezold – Jarisch reflexet eredményez, ami hipotenziót, bradycardiát és apnoét okoz [1]. A veratrum alkaloidok tisztított készítményeit egyszerre használták vérnyomáscsökkentőként, de mára elavultak.

A veratrum alkaloidok fő toxikus tünetei közé tartozik a hányás, a hipotenzió és a bradycardia.

A Veratrum californicum teratogén aktivitás az állatállományban [2].

Neurotoxikus növények

VERATRUM ALKALOIDOK

A Veratrum alkaloidok a Veratrum és a Zigadenus különféle fajaiban találhatók az Egyesült Államokban és Kanada egyes részein. Történelmileg ezeket a növényeket gyógyszerek és rovarirtók forrásaként használták. Mérgező hatásukat tüsszentő porokban figyelték meg, amelyek e növények porított gyökereiből készültek. Belégzés vagy lenyelés számos jelet és tünetet eredményezett, beleértve a hipotenziót vagy a bradyrhythmia-t. A haszonállatok, különösen a juhok teratogenitásáról széles körben beszámoltak.

Növények

A Veratrum alkaloidok megtalálhatók a Veratrum albumban (fehér hellebore; 47-9A. Ábra), a Veratrum californicumban (kukorica liliom, skunk káposzta), Veratrum viride (hellebore) és Zigadenus fajokban (death camus; 47-9B ábra). 117, 118

Elhelyezkedés

Az V. viride Kanadában és az Egyesült Államok keleti részén található Új-Angliától Grúziáig. Hasonló fajok találhatók az Egyesült Államok nyugati részén (V. californicum), Alaszkában és Európában (V. album), valamint Ázsiában (Veratrum japonicum). 119 A hamis kagyló hajlamos az alacsonyan fekvő, mocsaras területeken nőni, míg a fehér kagyló az alpesi réteken található. 79

Leírás

A Veratrum növények magas (2–7 láb) évelő gyógynövények. Széles, hosszirányban plikázott levelek spirálisan helyezkednek el egy vaskos száron. Fehér vagy sárgászöld pedicellátumú virágok szegélyezik a szár 30-60 centiméteres végét. Ezek a növények magvakat is tartalmaznak. 79

A Zigadenus a liliom család nemzetsége. Megtalálható az Egyesült Államokban és Kanadában. A virágok halványsárgák, rózsaszínűek vagy fehérek. A levelek hosszúak, vékonyak és füvesek. A gyökér olyan hagyma, amely megjelenésében hasonlít a vadhagymára, és gyakran tévesztik vele. A Zigadenusnak azonban nincs hagymaszaga. 117, 120

Mérgező részek

Az egész veratrum növény mérgező veratrum alkaloidokat tartalmaz; a hagyma és a virágok azonban leggyakrabban mérgezést okoznak. A gyümölcsmagok és levelek ritkán okoznak emberi toxicitást.

A toxicitás mechanizmusa

A szteroidokhoz kémiailag hasonló veratrum alkaloidok közé tartozik a protoveratrin, a veratridin és a jervine. 119 Ezeket a szereket az 1950-es években vérnyomáscsökkentőként vezették be; azonban szűk terápiás indexet találtak róluk, és használatukat abbahagyták. Ezek közül a szteroid-alkaloidok közül a veratridin a legerősebb. 83 Ezeknek a vegyületeknek az elsődleges aktivitása az, hogy a vezető sejtekben feszültségérzékeny nátriumcsatornákhoz kapcsolódnak, és növelik a nátrium permeabilitását, emelve az intracelluláris nátriumkoncentrációt, mint a szürke-anotoxinok. A veratrin csak a nátriumcsatornák korlátozott számát érinti, de az így érintettek 1000-szer lassabban aktiválódnak, mint a nem érintett csatornák (vagyis lassú helyreállítás). Úgy tűnik, hogy ezek az alkaloidok blokkolják a nátriumcsatornák inaktiválódását és megváltoztatják a nátriumcsatornák aktiválási küszöbét úgy, hogy egyesek nyugalmi potenciáljuk mellett is nyitva maradnak. 83 Az intracelluláris nátrium-koncentráció emelkedése ismét fokozott automatikához, fokozott vagális tónushoz, hiperkalémia nélkül, és alkalmanként neurotoxicitáshoz vezet. Az állatoknak adott nagy dózisok szívmegállást eredményeznek. 6.

Klinikai előadás

A veratrum alkaloidokkal való mérgezés tipikusan a növény véletlen lenyelése után következik be, miután az étkezési fajokkal való összetévesztés történt. 119 Toxicitás a porított fehér hellebore gyökérből készített tüsszögő porok belégzésével is jár. A hányinger és hányás leggyakrabban a veratrum alkaloidok elfogyasztása után jelentkezik. Klinikailag jelentős bradycardia és hipotenzió is megfigyelhető. Egyéb jelentett toxikus hatások közé tartoztak a hasi fájdalom és duzzanat, nyáladzás, légzési depresszió, sárga vagy zöld skótómák, paresztézia, fokozott izomtónus, szigor és ritkán görcsrohamok. 119, 121–124 Veratrum-mérgezéssel különféle elektrokardiogram-változásokat is jelentettek. Marinov és mtsai. V. albummal megmérgezett 12 betegből 10-ben jellemző elektrokardiogrammot mutatott be, amely magában foglalta a PR és QT intervallum rövidülését, az ST szegmens depresszióját, a T hullám morfológiai változásait és a köteg ág blokkolását. 125 Quatrehomme et al. émelygést és hányást, majd hipotenziót észlelt. Marinov és munkatársai megfigyeléseivel ellentétben Quatrehomme és munkatársai beszámoltak a QT-megnyúlásról. 126.

Jellegzetes arcdeformitások (ciklopia, ajak- és szájhasadék, microphthalmia) és végtaghibák (meghajlított fibula, rövidített sípcsont, térd túlzott hajlítása) fordulnak elő vemhes juhok utódainál, akik veratrum-alkaloidokat tartalmazó növényeket fogyasztanak. A veratum fajokban található jervine és más szteroid alkaloidok felelősek ezekért a születési rendellenességekért. 127.

Laboratóriumi tanulmányok

Nincs klinikailag hasznos laboratóriumi vizsgálat, amely megerősítené a veratrum alkaloid expozícióját.

Menedzsment

A veratrum alkaloid expozíciót követő kezdeti kezelésnek tartalmaznia kell az aktív szén beadását, ha a lenyelés az elmúlt 2 órában történt. Az aktív szén ajánlott adagja gyermekeknél 0,5–1 g/kg, felnőtteknél 25–100 g. A bradycardia általában az atropin beadására reagál. A hipotenzió válaszolhat vagy nem reagál az atropinra. Kristályoid folyadékokat vagy vazopresszorokat, például dopamint alkalmaztak a vérnyomás támogatására. A tünetek általában 24-48 órán belül vagy rövidebb idő alatt megszűnnek, és a halálesetek ritkák. 119

Háztartási és kerti növények

Delírium, hallucinációk, viselkedési változások

Angyal trombitája (Brugmansia spp.)

Karácsonyi rózsa, fekete üröm (Helleborus spp.)

Halálos éjfekete (Atropa belladonna)

Aranyláncfa (Laburnum anagyroides)

Henbane (Hyoscyamus niger)

Jimsonweed, tövis-alma, holdvirág (Datura stramonium)

Madagaszkári periwinkle (Catharanthus roseus)

Hím páfrány (Dryopteris filix-mas)

Marihuána (Cannabis sativa)

Mescal bab, hegyi babér, frijolito, Éva nyaklánc (Sophora spp.)

Hajnalka, dögfű, gyöngyház kapuk (Ipomoea spp.)

Szerecsendió (Myristica fragrans)

Peyote, mescal, mescal gombok (Lophophora williamsii)

Természetes termékek Strukturális sokféleség-II szekunder metabolitok: források, szerkezetek és kémiai biológia

Gordon M. Cragg. David G.I. Kingston, átfogó természetes termékek II., 2010.

2.02.6.1. Resveratrol

Resveratrol ( 82 ) polifenolos antioxidáns, amely számos növényben megtalálható, beleértve a szőlőt, a diót és a bogyókat is. Először 1940-ben izolálták a fehér hellebore (Veratrum grandiflorum) gyökereitől, és előtérbe került a vörösbor italozásához kapcsolódó, nagy népszerűségnek örvendő „francia paradoxonnal” való kapcsolata révén. 228 A resveratrolnak tulajdonított többszörös egészségügyi előnyökről kiterjedt szakirodalom áll rendelkezésre, és az érdeklődő olvasókat számos közelmúltbeli áttekintés utalja, amelyek összefoglalják a rendelkezésre álló adatokat. 229

Ősi hadviselés és toxikológia

Növénymérgek a biológiai hadviselésben

Körülbelül 24 mérgező eurázsiai növényfajt gyűjtöttek össze, amelyeket gyakran gyógyszerekként apró adagokban alkalmaztak, hogy nyílmérgeket vagy más biológiai fegyvereket készítsenek a történelmi csatákban. Az egyik legnépszerűbb növényi kábítószer a hellebore volt, amelyet az ókor fekete hellebore (valószínűleg a boglárka Ranunculaceae család karácsonyi rózsa, Helleborus niger) és fehér hellebore (a liliom család, Liliaceae) néven azonosított. A nem rokon növényeket mindegyik erős vegyszerekkel terheli, amelyek súlyos hányást és hasmenést, izomgörcsöket, delíriumot, görcsöket, asphyxiát és szívrohamot okoznak. A Hellebore egyike volt a nyilas gyógyszereknek, amelyeket a gallok használtak más csoportok mellett, és kutak mérgezésére is használták.

Egy másik kedvenc biowar toxin az aconit vagy a szerzetesség volt (más néven farkascsík). Az Aconitum (boglárka család) az aconitin alkaloidot, egy erőszakos mérget tartalmaz, amely nagy dózisban hányást okoz és megbénítja az idegrendszert, és halálhoz vezet. Az aconitot az ókori Görögország és India íjásztársai alkalmazták, és a hadviselésben a modernségig folytatódott. Például a spanyolok és a mórok 1483-as háborúja alatt az arab íjászok aconittal átitatott pamutot tekertek nyílhegyeik köré. A nepáli Gurkhas a 19. században kutakat mérgezett meg akonittal, a második világháború alatt a náci tudósok akonitinnal kezelt golyókat hoztak létre.

A Henbane-t (Hyoscyamus niger), a ragadós, rossz szagú gyomot, amely az erőteljes kábítószer-hyoscyamint és a szkopolamint tartalmazta, szintén az ókorban nyílméregként gyűjtötték össze. Henbane erőszakos rohamokat, pszichózisokat és halált okoz. A lövedékeken alkalmazott egyéb növényi gyümölcslevek közé tartoztak a vérfű (Conium maculatum), a tiszafa (Taxus baccata), a rododendron, valamint a halálos éjjeli vagy harangvirág számos faja, amely szédülést, rendkívüli izgatottságot, kómát és halált okoz. Az a tény, hogy a halálos éjfarkas latin szó dorycnion, „lándzsa drog”, arra utal, hogy nagyon korán felhelyezték fegyverekre, amint azt idősebb Plinius, Kr. U.

Kémiai és biológiai hadviselés az ókorban

16.2 Mérgek a növényekből a történelmi hadviselésben

Az ókorban mérgező eurázsiai növényfajok tucatjait ismerték és használták gyógyszerként nagyon apró adagokban. Ezeket az erőteljes növényeket azért is összegyűjtötték, hogy nyílmérgeket vagy más történelmi csatákban használt biológiai fegyvereket készítsenek. A „gömbvirág” az egyik legnépszerűbb növényi drog volt, amelyet az ókori görögök fekete hellebore-nak (a boglárka Ranunculaceae család karácsonyi rózsa, Helleborus niger) és fehér hellebore-nak (a liliom család, Liliaceae) minősítettek. E két nem rokon növény mindegyike erős vegyszerekkel van terhelve, amelyek súlyos hányást és hasmenést, izomgörcsöket, delíriumot, görcsöket, asphyxiát és szívrohamot okoznak. A Hellebore volt az a méreg, amelyet Odüsszeusz keresett Homérosz Odüsszeiájában, és ez volt az egyik nyílszer, amelyet a gallok használtak más csoportok mellett. A Helleborét az ostromlott városok kútjainak mérgezésére is használták (lásd alább) (16.1. Ábra).

16.1. Ábra Mérgező növény hellebore.

Az akonit vagy a szerzetesség (wolfsbane) egy másik kedvenc növényi toxin volt. Az Aconitum (boglárka család) az alkaloid aconitint, egy veszélyes mérget tartalmaz. Nagy dózisban hányást okoz és megbénítja az idegrendszert, halálhoz vezet. Az aconitot mind az ókori Görögország, mind India íjászai alkalmazták, és a hadviselésben a modernségig folytatódott. 1483-ban például a spanyolok és a mórok közötti háborúban az arab íjászok aconittal átitatott pamutba tekerték nyílpontjaikat. A második világháború alatt a náci tudósok akonitinnal kezelt golyókkal kísérleteztek (polgármester, 2009).

Egy másik nyílméreg az ókorban a henbane (Hyoscyamus niger) volt, egy ragacsos, csúnya szagú gyom, amely az erős kábítószer-hiposzciaminot és a szkopolamint tartalmazta. Henbane erőszakos rohamokat, pszichózisokat és halált okoz. Az ókorban a lövedékeken használt egyéb növényi gyümölcslevek közé tartoztak a tiszafa (Taxus), a vérfű (Conium maculatum), a rododendron, azálea és a halálos éjfekete vagy belladonna, amely szédülést, rendkívüli izgatottságot, kómát és halált okoz. Idősebb Plinius, Róma természettörténésze Kr. U. 1. században az archaikus latin szó a halálos éjjeli árnyékra dorycnion, „lándzsa drog” volt. Plinius (Natural History 21.177–79) megjegyezte, hogy ez a tény azt jelzi, hogy a növényt nagyon korán használták fegyverek kezelésére Olaszországban.

Mérgek, mérgezők és mérgezések az ókori Rómában

12.2 Mérgek

Ásványi mérgeket, például ólom-, higany-, réz-, arzén- és antimon-sókat ismertek, de gyakorlatilag soha nem használtak. Az ólomolvasztási folyamatból, valamint az ezüst- és aranybányákból származó füstöket mérgezőnek ismerték el. A mérgező állatokat Nicander tanulmányozta az antidotumokról szóló két könyvében. A mérgek között voltak kígyók, skorpiók, pókok és rovarok mérgei, például a spanyol légy, valamint olyan valószínűtlen „mérgek”, mint a bikavér, a varangy és a szalamandra.

A régiek háromféle mérget különböztettek meg, nevezetesen az akut mérgek, amelyek gyorsan ölnek, a krónikus mérgek fizikai romlást és a krónikus mérgek, amelyek szellemi romlást okoznak. Az olyan hivatásos mérgezőket, mint Locusta, Martina és Canidia, a római kori hírhedt nõmérgezõ hármas, ügyfeleik gyakran arra kérték, hogy készítsenek mérgeket sajátos szükségleteiknek megfelelõen [6]. A mérgeket általában étellel vagy itallal adták be - és ezért a nemesek és a gazdagok hivatalos kóstolókat, jelenlegi rádiókat (rabszolgákat vagy szabadokat) alkalmaztak. Annyira elterjedtek, hogy kollegiumot hoztak létre egy procurator praegustatorummal. A mérgezéseket beöntésekkel, mérgezett tűkkel vagy mérgezett tollakkal is beadták hányás kiváltására, mint Claudius császár esetében.

Oxidatív stressz a cukorbetegségben

4.4 Resveratrol

A resveratrol (transz-3,4 ′, 5-trihidroxi-sztilbene) egy nonflavonoid polifenol, amely a stilbene-csoporthoz tartozik, és több növényben természetes módon termelődik sérülés vagy gombás támadás hatására. 62 Először a fehér hellebore (Veratrum grandiflorum) gyökereiben fedezték fel, és különféle ételekben található meg, például szőlőben, bogyókban, vörösborban és diófélékben. 63 Bár a molekula két izoformában, a transz-rezveratrolban és a cisz-resveratrolban létezik, a transz forma, amely a természetben az előnyös szterikus forma, viszonylag stabil. 64.

A resveratrolt adjuvánsként használták a hipoglikémiás terápiában. Konkrétan a resveratrol (250 mg naponta egyszer, 6 hónapon át) hatásait vizsgálták indiai T2D-s betegeknél, akik folyamatos orális hipoglikémiás kezelést kaptak (metformin és/vagy glibenklamid). Ebben a tanulmányban a hemoglobin A1c szintje csökkent az intervenciós csoport kiindulási értékéhez képest, és a hemoglobin A1c szintje és az éhomi vércukorszint a vizsgálati időszak alatt jelentősen javult a kontroll csoporthoz képest, ami a resveratrol terápiás hatásaira utal. A szerzők azonban hangsúlyozzák tanulmányuk korlátait, mivel nyílt vizsgálat volt, és csak indiai betegeket vettek fel. 65

Tanulmányok kimutatták, hogy a resveratrol többféle módon is képes kifejteni tevékenységét, ideértve a ROS eltávolítását és az ROS-t metabolizáló enzimek, például a szuperoxid-diszmutáz aktivitásának növelését, de bizonyos esetekben csökkentve a ROS-termelésben szerepet játszó enzimek aktivitását is . 75–78