Adenomyosis

Az adenomyosis a méh gyakori betegsége, mégis keveset értenek az okokról és a kockázati tényezőkről, a diagnózis nehéz, a méheltávolításon kívül kevés hatékony kezelés létezik. Az adenomyosis létezhet önmagában vagy más kismedencei betegségekkel, például az endometriózissal együtt. Az adenomyosis előfordulása az általános populációban nem ismert, mert az incidencia becslése csak a méheltávolításon átesett nők populációiban történt.

menopauza után

  • Fájdalmas időszakok
  • Fájdalmas peteérés
  • Krónikus kismedencei fájdalom (egész hónapon át)
  • Súlyos és/vagy elhúzódó menstruációs vérzés
  • Nagy vérrögök
  • A comb fájdalma

Az adenomyosis néha tünetmentes lehet, és nem ismert, hogy egyes nők miért szenvedhetnek gyengítő fájdalmakat és rendkívül súlyos vérzéseket az adenomyosis miatt, míg másoknak egyáltalán nincsenek tüneteik.

Az adenomyosis orvosi meghatározása az, amikor a mirigyszövet, amely általában csak az endometriumban található (a méh belső bélése), megtalálható a myometriumban (a méh izomfala). Az adenomyosisot általában endometriosis interna-nak vagy a méh endometriózisának nevezték, az endometriosishoz hasonlóság miatt, amely akkor fordul elő, amikor az endometriumhoz hasonló szövet található a medencében vagy a test másutt.

Az adenomyosis oka nem ismert. Vannak olyan tanulmányok, amelyek c-metszeteket, korábbi méhműtéteket és/vagy vetéléseket társítanak az adenomyosis kockázatával, bár más vizsgálatok nem találtak összefüggéseket. Az egyik elmélet szerint a sejtek inváziója a felszíni endometriumból a méh mélyebb izmos rétegeibe adenomyosishoz vezethet. Emellett fejlesztési eredetet javasoltak, ahol az embrió kialakulása során rossz helyre rakott szövet később életében adenomyosishoz vezethet. Ez az elmélet lehet a legvalószínűbb, hogy igaz, mivel ennek az elméletnek van némi támogatottsága az endometriózis kialakulásában, és az endometriózis és az adenomyosis gyakran együtt fordul elő.

Az adenomyosis diagnosztizálása nehéz, mert nincsenek olyan vizsgálatok, amelyek véglegesen megerősíthetnék vagy kizárnák a diagnózist. Bizonyos esetekben az adenomyosis gyanítható ultrahang vagy MRI eredmények alapján, de a normál ultrahang vagy MRI eredmények nem zárják ki az adenomyosis jelenlétét. Az adenomyosis gyanítható a kismedencei vizsgálatokból is, amikor a méh nagy vagy gyengéd. Mivel a kismedencei fájdalom és a súlyos vérzés fő tünetei számos más okból származhatnak, az adenomyosis diagnosztizálása a tünetek alapján nehéz. A hasonló tüneteket okozó egyéb állapotok közé tartozik az endometriózis, a mióma és a hormonális egyensúlyhiány.

Néha az adenomyosis tüneteit gyógyszerekkel lehet kezelni. A fájdalomcsillapítókat, például az NSAID-okat fel lehet használni a fájdalom kezelésére, és egyes esetekben a hormonális gyógyszerek, például a fogamzásgátló tabletta vagy a Mirena IUD az időszakok leállításával kezelhetik a tüneteket. A nővérek gyakran nem alkalmazzák a súlyos vérzés kezelésére szolgáló gyógyszereket, de hatékonyak lehetnek, és megakadályozhatják a méheltávolítás szükségességét, ha a súlyos vérzés az egyetlen tünet. A leghatékonyabb gyógyszer a súlyos vérzésre a Lysteda (tranexaminsav), de a DDAVP (desmopressin) is alkalmazható.

Az endometrium abláció néha javasolt kezelés az adenomyosis okozta súlyos vérzés ellen, de ez súlyosbíthatja az adenomyosis fájdalmát. Ezenkívül az adenomyosis nagyobb valószínűséggel adhat endometrium ablációs kudarcot. Az orvosok gyakran mondják, hogy az adenomyosis „végső gyógymódja” a méheltávolítás. Bár a méheltávolítás nyilvánvalóan hatékony a méh fájdalmának és a súlyos menstruációs vérzésnek a gyógyításában, ez egy nagy műtét, és néha nem kívánt hatásokkal és szövődményekkel jár. Ha jobban megértettük az adenomyosis okait, akkor képesek lehetünk specifikusabb kezelések kidolgozására a kiváltó ok vagy okok miatt, és elkerülhetjük az ilyen extrém műtéteket.

Az orvosi weboldalakon általában azt mondják, hogy az adenomyosis elmúlik a menopauza után. Azonban gyakran mondták, hogy a menopauza után elmúlik az endometriózis, és most már ismert, hogy legalább néhány nőnél, talán a legtöbbnél, mégsem. Nem igazán ismerjük a menopauza utáni endometriózis előfordulását, mert azoknak a nőknek, akik a menopauza után kismedencei fájdalomra panaszkodnak, általában azt mondják, hogy a fájdalom nem lehet endometriózis, és endometriózis miatt sem vizsgálják őket, még akkor sem, ha korábban már volt rá kórelőzményük. Hasonló tévedés lehet azt hinni, hogy az adenomyosis elmúlik a menopauza után.

Gyakran mondják azt is, hogy az adenomyosis gyakoribb a 35 év feletti nőknél. Az az elképzelés, hogy gyakoribb az idősebb nőknél, abból fakadhat, hogy végérvényesen csak a hysterectomia utáni patológiai vizsgálatokkal diagnosztizálható. A kismedencei fájdalommal és/vagy erős menstruációs vérzéssel rendelkező idősebb nők hajlandóbbak a méheltávolításra a probléma megoldása érdekében, mint a fiatalabb nők, akik szeretnék megtartani a méhüket gyermekvállalás céljából. Ezért az adenomyosis végül gyakrabban diagnosztizálódik az idősebb korosztályban, de ugyanolyan gyakori lehet a fiatalabb nőknél is. Valójában az adenomyosis diagnosztizálását fiatalabb nőknél kezdik gyakrabban, jobb képalkotó technikák alkalmazásával.

Az adenomyosissal kapcsolatban sok megválaszolatlan kérdés merül fel, és további kutatásokra van szükség a betegség számos területén. A diagnózis jobb módszerei rendkívül hasznosak lennének, mivel jelenleg az adenomyosis csak a méheltávolítással igazolható. A válaszok arról, hogy egyes nőknek miért vannak ilyen súlyos tüneteik, míg másoknak nincsenek, mi okozza elsősorban az adenomyosisot, hogy valóban fennmaradhat-e a menopauza után, és még sok más, segíthetnek kevésbé invazív és hatékonyabb kezelésekben ennek a betegségnek.